Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)

2008-08-04 / 180. szám, hétfő

11 Egészségünkre ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 4. www.ujszo.com TUDTA? Mi a baj az orvosi hírekkel? Egy internetes orvosi hírportál, a PLoS Medicine szerkesztői szerint az orvosi hírekkel foglalkozó beszámolók gyakran hiányo­sak, szenzációhajhászok, és az olvasót félretájékoztatva hiú remé­nyeket és indokolatlan félelmeket keltenek bennük. Szerkesztősé­gi közleményben foglalkoztak ennek hátterével és a korrekció le­hetőségeivel. Példaképpen az ABC World News televíziós hírmű­sorban elhangzott hírt idézték, melyben a prosztatarák kimutatá­sára szolgáló új vizsgálóeljárásról számoltak be. A bemondó, a háttérben egy drámai grafikonnal, melyről kitűnt, hogy évente 1,6 millió amerikai férfinél történik prosztatabiopszia, közölte, hogy a Johns Hopkins Egyetem kutatói kidolgoztak egy vérből végezhető szűrőtesztet, mely a korábbi módszernél precí­zebb. Az ABC sajnos elmulasztott közölni egy fontos tényt: a vizsgálatot vezető kutató, aki a tesztet gyártó cég­nél alkalmazott szakértő, részesedést kap a teszt piaci forgalmából. Sok férfit érint a kapuzárási pánik A középkorúak válsága már nem a középkorúakat érinti: egy brit biztosítótársaság felmérése szerint egyre több harmincas fér­fi érzi úgy, hogy képtelen megfelelni az elvárásoknak. Pete Cohen életvezetési tanácsadó számára nem ismeretlen, hogy korai har­mincas, sőt, késő húszas éveikben járó férfiak keresik fel segítsé­gért - a kapuzárási pánik névvel is illetett jelenség miatt. A ko­rábban inkább az idő­sebb korosztályt érin­tő válság -ráadásul már nem sportkocsik megvásárlásában és fiatal nők felszedésé­ben nyilvánul meg: a rettegő harmincasok ezreket költenek élet- vezetési tanácsadásra, önsegítő könyvekre, és esetleg némi plasz­tikai beavatkozásra. A Norwich Union felmé­rése szerint a harmin­cas férfiak úgy érzik, hatalmas nyomás ne­hezedik rájuk, hiszen az elvárások szerint egyidejűleg kellene si­keresnek lenniük a pénzkeresés és a karrier, a család és az otthon területén. A legtöbben pénzügyi (74%), illetve párkapcsolati (63%) problémáikat tartják a krízis fő kiváltó okának, de a mun­kahelyi előléptetés hiánya, vagy az osztálytalálkozók rossz ta­pasztalatai is az okok között szerepelhetnek. A felmérés szerint a harmincasok több mint harmada tapasztalta már, hogy kollégái vagy barátai körében valaki átment a krízisen. A becslések szerint az erősebbik nem tagjai háromszor nagyobb eséllyel szenvednek kapuzárási pániktól, mint a nők: 76% a 24%-hoz képest. Nehezen tudnak leszokni a tinik A kezdő kamasz dohányosok gyakran próbálnak meg leszokni a cigarettáról, sikertelenül - vélik kanadai kutatók. Megállapították, hogy a tinik az első rágyújtás után általában két és fél hónappal már próbálkoznak a dohányzás elhagyásával, és ádagosan 21 hó­nappal később már elvesztik bizalmukat abban, hogy képesek len­nének erre. Jennifer O'Loughlin kutatásvezető, a Montreali Egye­tem munkatársa 319 montreali kamasztól kapott öt éven át adato­kat dohányzási szokásaikról. Az eredmények azt mutatják, hogy a tinik egyrészt egyre több cigarettát szívnak, másrészt többször pró­bálkoznak a leszokással is. „Ahogy a sóvárgás, az el­vonási tünetek és a (nikotin)tolerancia növek­szik, a kezdő dohányosok elveszítik bizalmukat ab­ban, hogy képesek leszok­ni" - mondta O'Loughlin. Egy 1994-ben készült nagy tanulmány azt állapí­totta meg, hogy csak két év elteltével válnak függő­vé a kezdő dohányzók, O'Loughlin azonban saját felmérése alapján úgy véli, már sokkal korábban meg­jelennek a függőségre uta­lójelek. A tanulmány ideje alatt a kamaszok 70 száza­léka próbálkozott a leszo­kással, de csak 19 százalékuknak sikerült legalább egy évre fel­hagyni a dohányzással. A tanulmány az American Journal of Public Health című, közegészségügyi szaklap szeptemberi számában jele­nik meg. (Newsweek/Medicine/MTI/Reuters) Új remény azoknak, akiket - valamilyen súlyos betegség miatt - a végtagamputáció veszélye fenyeget Bőrimplantátum - élő sejtekből Már Szlovákiában is alkalmazzák az új módszert (Képek: archívum) Nemcsak Szlovákiában, ha­nem egész Közép-Kelet-Eu- rópában is első alkalommal kezeltek nehezen gyógyuló sebet Rózsahegyen, mégpe­dig bőrimplantátum alkal­mazásával. Szlovákia az Európai Unió második or­szága, ahol ezt a módszert alkalmazták. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Nehezen gyógyuló sebnek mi­nősül egyebek között a lábszárfe­kély. A 19 000 hazai cukorbeteg ember potenciálisan számolhat az ún. diabetikus láb szindrómá­jának kialakulásával, aminek egyik jellemzője az említett fe­kély. Eddig gyógyszerrel és köt­szerrel kezelték, ezzel próbálták a betegséget megfékezni - nem mindig sikerrel. Mostantól már a bőr alapú biológiai implantátum is rendelkezésünkre áll, amely serkenti a bőr öngyógyító folya­matát. A hagyományos gyógyuláskor a seb hetente 10-15 százalékkal, vagyis havonta 50 százalékkal zsugorodik össze. Vannak sebek, amelyek különböző okok miatt nem, vagy csak nehezen gyógyul­nak. A lábszárfekély vagy érfekély a leggyakoribb krónikus seb, amely rontja a beteg életminősé­gét, és végeredményben amputá- cióhoz vezethet. A betegek egy­harmadánál a hagyományos ke­zelés már nem segít. „Az új módszer lényege, hogy élő bőrsejteket helyeznek a seb nem gyógyuló részére. Az emberi bőr­höz hasonló összetételű élő sejtek­ből álló bőrimplantátumról ún. nö­vekedési elemek szabadulnak fel, s ezek valósággal rávezetik a bőrt a gyógyulásra” - magyarázza a bio­lógiai kezelés lényegét Štefan Kaelin, az Organogenesis amerikai társaság európai részlegének igaz­gatója, amely a bőrimplantátumot gyártja. Az implantátum - akárcsak az emberi bőr - epidermiszből és dermiszből áll. Az Egyesült Álla­mokban eddig több mint 200 000 ilyen kezelést hajtottak végre, de már Finnországban, Svájcban és Dél-Amerikában is alkalmazzák. Csak speciálisan kiképzett orvos - sebész, bőrgyógyász, diabeto- lógus - végezheti ezt a kezelést. Szlovákiában csak egy orvos van, dr. Ondrej Bencúr, a rózsahegyi központi katonakórház sebészeti klinikájának főorvosa, aki néhány nappal ezelőtt végezte el az első ilyen kezelést. Még nem minden szlovákiai be­teg juthat hozzá, de a 27 éves Radkának szerencséje van. Ő az el­ső beteg, akin kipróbálták a mód­szert. Korábban Svájcba kellett utaznia miatta. Dr. Emil Martinka, aki szintén jogosult a kezelés elvégzésére, el­mondta, hogy néha több hónapig sem gyógyul be a lábszárfekély, sőt nagyobbodik. Mivel minden bőrbetegség utat nyit a fertőzés előtt, sokszor az egyedüli megol­dás az amputáció. Az új módszer­rel gyorsan begyógyul a seb. Fel­tételezhető, hogy csökkenni fog azoknak a száma, akiknek ampu­tálni kell a lábát. Két betegség van, amelynek következtében ne­hezen gyógyuló seb alakul ki. Az egyik az Epidermolysis bullosá, a bőr ritka öröklött betegsége. A vi­lágon 30 ezer, Szlovákiában kb. 30 ilyen beteg van. A beteg bőre nagyon érzékeny és sérülékeny. Az egész élet folyamán sebekkel és hólyagokkal kínlódik, az egész testen képződnek. Daganatos be­tegséggé változhat, ilyenkor fe­nyeget az amputáció veszélye. Szlovákiában összesen 300 000 cukorbeteg van, közülük 19 ezer­nek diabetikus láb nehezíti meg az életét. 14-24 százalékuknak le kell vágni a lábát. A betegek 50 száza­léka az első amputáció után három éven belül meghal. A esetek 42 százalékában a következő amputá­ció is szükséges. Szlovákiában évente 3500 ilyen amputációt haj­tanak végre. A lábszárfekélyben a népesség 1 százaléka szenved. A korral nő ez a szám, a 65 év felettiek 3,5 százalé­kát sújtja. Oka az érrendszer be­tegsége. (ki) Radka vallomása Születésem óta a szüleimnek mindentől védeniük kell a bőrömet. A sebeket állandóan kell kötözni. A rosszabb az, hogy már a emésztőrendszeremben is képződnek hólyagok, a táplálkozással is gondjaim vannak, csak pépes ételt fogyaszthatok. Ennek ellenére három szemesztert elvégeztem a filozófiai tanszéken, de állapo­tom romlása miatt ott kellett hagynom. Időm nagy részét könyvek felett és az interneten töltöm. Betegségem akadályoz abban, hogy társaságba járjak. Szüleim orvosok, ezért tudok minden újdon­ságról. Ennek ellenére meglepett, hogy az USA-ban már tíz éve al­kalmazzák az Apligrafot. Szüleim év eleje óta tudnak róla. Elláto­gattunk Bázelbe, ahol ezzel a módszerrel dolgoznak, Európában második helyen. Öt helyen alkalmazták a kezelést. Egy hét után átkötözték a sebeimet és meglepődtem a látványtól: minden he­lyen a preparátum hozzánőtt és új bőr képződött. Visszatért az életkedvem és az optimizmusom. EGY HET A SZEPASSZONNYAL Augusztus 4., 5. - a Hold a Szűz jegyében van A Szűz hatással van a hasnyálmi­rigyre, a vékony- és a vastagbélre, valamint az emésztésre. Minden reggel éhgyomorra igyunk meg két pohár vizet - aktivizálja a test funk­cióit. Kiadósán reggelizzünk, és a következő étkezésig ne tartsunk 4 óránál hosszabb szünetet. A zsíros ételek savat termelnek a belekben, ezért ezekben a napokban korlá­tozzuk a fogyasztásukat. Igazíttas- suk meg a hajunkat, a frizura és a tartós tovább kibírja. Augusztus 6., 7. - a Hold a Mérleg jegyében van A Mérleg hatással van a vesére, a vér tisztulására és a testnedvek egyensúlyára. A nap folyamán igyunk meg legalább hét pohár vizet. Ne feledjük, hogy a meleg napokon több vízre van szüksé­günk. Az étlapunkra vegyük fel a brokkolit, a karfiolt és a bimbós kelt. Foglalkozzunk néhány per­cig magunkkal, lazítsunk és me­ditáljunk. A csípőtájékunk jobb vérellátása érdekében tornáz­zunk: feküdjünk hanyatt, a tér­deinket hajlítsuk be, húzzuk fel őket az állunkig, és hintázzunk a hátunkon. Augusztus 8., 9. - Hold a Skorpió jegyében van A Skorpió hatással van a nemi és a kiválasztó szervekre, a húgy­hólyagra, a végbélre és a szexua­litásra. Igyunk savanyú tejet, kefirt és joghurtot - tejcukrot tartalmaznak, mellyel a hasznos bélbaktériumok táplálkoznak, és amelyek meggátolják a rothadási folyamatot, és önmérgező hatá­sát. Ezzel megakadályozhatjuk a salakanyagok képződését a vas­tagbélben. Masszírozzuk meg köldökünket, vegyünk ülőfürdőt, ügyeljünk az intim higiéniára. A várandós nők ezekben a napok­ban legyenek óvatosabbak - a medence egész területe most sokkal érzékenyebb. Augusztus 10. - a Hold a Nyilas jegyében van A Nyilas hatással van a com­bokra, a csípőre, a keresztcsont­ra és a mozgásra. ízületi pana­szok és köszvény esetén igyunk citromlevet, mely serkeni a húgy- sav kiválasztását. www.krasnapani.cz i <

Next

/
Thumbnails
Contents