Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-30 / 202. szám, szombat
14 Szalon ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 30. www.ujszo.com A nemzeti jelleg és az egyetemes európai kulturális örökség Nyitrai almanach pozsonyi szemmel CSANDA GÁBOR Felemás érzésekkel lapozgatom az Almanach Nitra 2008 című vaskos kiadványt, nehéz eldönte- nem, kinek szól, milyen olvasói réteget kíván megcélozni. Egyfelől mintha a legszélesebben értelmezett széles néprétegnek készült volna, ezt maga a műfajjelölő címe is erősíti (almanach alatt évkönyv, gyűjteményes kötet, kalendárium egyaránt értendő), valamint a benne található számtalan szépirodalmi és ismeretterjesztő szöveg, másfelől ahhoz meglehetősen szakszerű, ami érthető, hiszen kiadóként a Szlovák írószövetség jegyzi, támogatói közt pedig a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem is szerepel (Andrej Červeňák professzortól, az egyetem orosz nyelv és irodalom tanszékének vezetőjétől pedig mint a kötet összeállítójától az almanachnál eleve tudományosabb szintű munkát vár el az ember). A kiadvány azonban végig ingadozik az ismeretteijesztés szintjét nem meghaladó közlemények meg a kiváló irodalomtudományos, néprajzi és fordítás- elméleti szakcikkek között, vagyis az írások közt szép számmal akad ilyen is, olyan is. Ami önmagában nem baj, hiszen például a kalendáriumban sem minden szöveg mindenkinek szól, ki-ki kiválaszt- ja-kikeresi magának a neki szükséges részeit, és jó, ha kéznél van, mert sosem lehet tudni, éppen mire lesz szükség. Mindenesetre nehéz elképzelnem azt a téli estéken olvasgató idős embert, akinek ez az egyetlen könyve, amint belefeledkeznék például a közelmúltban elhunyt etnológus és irodalomtörténész Jozef Melicher recenziójába Peter Liba négyszáz oldalas kulturológiai tárgyú monográfiájáról. Amiként nekem is nehezemre esett például Zoltán B. Valkán Pivnica (Pince) című, egy nyolcvannyolc éves nyugdíjazott szövetkezeti munkás utolsó napját realisztikusan ecsetelő elbeszélését olvasni - mert egyszerűen nem nekem szól. De a heterogenitást is lehet szeretni. A magyar érdekeltségű irodalomolvasó számára alighanem Andrej Červeňák egyik komparatív jellegű tanulmánya lehet például érdekes, mely Jozef Leikert Pominúteľnosť című verseskönyvének orosz, ukrán és szerb fordításait veti össze az eredetivel; egy hasonló jellegű dolgozat, mely ugyané kötet nemrég megjelent magyar változatával végezné el az összevetést, bizonyára szélesebb összefüggésekre is rávilágíthatna. A régi szlovák irodalom iránt érdeklődők számára ajánlható Mária Hlavatá ismeretteijesztő cikke Vojtech Šimkóról, aki a szerző szerint az első szlovák költőnek tekinthető, mégpedig abban az értelemben, hogy a pályáját latinul kezdő pap költő, aki később latin és szlovák nyelven írt, vélhetően azonos azzal a névtelen költővel, akinek 1788-ban Pozsonyban a Bemolák-féle szlovák nyelven először jelent meg nyomtatásban verse (egy négyoldalas verskompozíciója). Idén volna kilencvenéves Anton Točík, ebből az alkalomból s az ismert régésznek ajánlva méltatja Jozef Vladár a Magna Mater nevű, mintegy hatezer évvel ezelőtti szobrocska európai jelentőségét és unikumát (Točík kisvára- di Vénusznak nevezte az általa 1949-ben lelt csonka antropo- morf plasztikát, melynek képe jelenleg a kétkoronás érme elülső felén látható). Točíkot, juthat eszünkbe, egykori munkatársa, Liszka József többször is említi Termékeny homályban (Egy néprajzkutató töprengései, 2006) című könyvében; e helyt az 1994. június 22-i olaszországi bejegyzését célszerű legalább részletében idézni: ,A mai Frankfurter Allgemeine Zeitungból tudom meg, hogy Anton Točík hetvenhat éves korában, június 15-én meghalt. Kezdő régész koromban sokat voltam vele együtt, rengeteget tanultam tőle, főleg emberséget. Hitvallása, »élni és élni hagyni«, mindenki számára követendő lehet. Az, hogy ebben a tekintélyes német lapban - ha fizetett hirdetésként is - megjelent halálhíre, jelzi nagyságát. Tegnap hiányoltam a szlovák kultúrát a lapból. Hát, íme, itt van...” Vladár bemutatja a szlovák pénzérméken (melyek jövőre, amikor az euró felváltja őket, már maguk is a múlté lesznek) szereplő további ábrázolásokat is, melyek mind a mai Szlovákia területéről származó régészeti leletek motívumait hasznosítják, s hangsúlyozza, ritkaság, hogy Európában a nemzeti fizetőeszközön ne a nemzeti jelleg, hanem a régmúlt, ezen belül az egyetemes európai kulturális örökség domináljon. A kiadványra egyébként nem ez az „élni és élni hagyni” türelme jellemző, s bár a szövegek többsége nem kirekesztő, azért erősen nemzeti és vallási érzelmű. Ami megint csak érthető, az almanach nem egy helye utal rá, hogyNyitra a szlovák városok anyja, első neves gyermekei pedig Cirill és Metód, Pribina fejedelem, vagy a Mór (Maurus) pécsi püspök által említett két remete, a szentté avatott Zoerard és Benedek bencés szerzetes - s maga az almanach is ennek a nemzeti büszkeségnek a jelképe, hiszen első alkalommal és ezen a néven a nagy nemzetébresztő, Jozef Miloslav Húrban adta ki (1842-ben). Másrészt, ami a lelkesítőnek szánt nemzeti ismeretterjesztő irodalmaknak egyetemes ismérvük: a közlemények sorában számos tévedés, megalapozatlan, tájékozatlanságon alapuló érv kap publicitást. Ezek egyike például különös A kiadvány ingadozik az ismeretteijesztő közlemények meg az irodalomtudományos és egyéb szakcikkek között... etimológiai okfejtéssel szlovák eredetűnek mondja a Hungária szót, oly szívderítőén, hogy ha rajtam múlna, jóváhagynám. De nem nélkülözi a humoros pillanatot Rudolf Ďuriš egyébként korrekt tanulmánya sem (a 20. század eleji szlovák idegenlégiósokról), amikor azt fejtegeti, hogy a Szibériában 1916 és 1919 között fogva tartott szlovák, addig magukat magyarnak gondoló katonáknak a hadifogság „hatalmas impulzust” jelentett a nemzeti ébredésükben. Amiről Hunčík Péternek egy csodálatos, a szlovákiai magyarok deportálását felidéző mondata jut eszembe: ,A magyar értelmiségi csak ott, a marhavagonban fogta fel végre, hogy a paraszt az ő természetes szövetségese.” Végül is, mire leteszem a könyvet, jövök rá a benne szereplő szövegeket összekötő vezérfonalra, belátom, ezt az almanach fellapozása előtt is sejthettem-tud- hattam volna. A kötetnek nyitrai- ak vagy abból a régióból valók a szerzői, Nyitráról és a nyitraiakról szól, arról, hogy nekik mit jelent a város, s minden olyan hagyomány, amely e városhoz köthető. Pozsonyiként ezt igen tudom értékelni. Szlovákiai magyarként nyilván mást is, többet is várnék Nyitrától és Nyitráról. Nem csak a hagyományok terén. Mert például szerintem az, hogy Nyitrán felsőfokú magyar tanintézmény is van, nem szégyene a városnak, ellenkezőleg. 2013-ban egy francia várossal egy szlovákiai is az Európa kulturális fővárosa megtisztelő cím nyertesévé válik: az Eperjes, Kassa, Márton és Nyitra négyes fogatra szűkült mezőnyben Nyitra nem esélytelenként indul. Minden értéke dacára a Húrban alapította nyitrai almanach legutóbbi évfolyama azonban nem az a tétel, melyet elsőként a bizottság figyelmébe ajánlanék. (Prof. PkDr. Andrej Červeňák [edit.]: Almanach Nitra2008, Spolok slovenských spisovateľov, Nitra, 2008,440o.) FOLYÓIRAT-AJÁNLÓ ' . . ; ■ ' Szlovák irodalom a Magyar Naplóban \X. év/olma OK aim - ms. mamám Am.-mit MAGYAR NAPLÓ (..tfic habot HVfAltW ÉSI'R:U(« |! .„ a mwikalerÁpin a legjobb gyógy« az kló miilávn ellen” ; Vendégünk Péntek Imre : C.uiht fkmuwl:->s esxzéje Miklya l.u/sónyi Mónika Az Antikrist»* inge. Kotlár* szlovák irodalom a pozsonyi Romboidból KENÉZ BORBÁLA Európai Figyelő című rovatában húszoldalas összeállítást közöl a Magyar Napló legutóbbi, 2008. augusztusi száma a kortárs szlovák irodalomból; pontosabban, ahogy az összeállítás alcíme is jelzi: Kortárs szlovák irodalom a Romboidból. Az összeállítás Tóth László munkája, változatossága, frissessége tehát az ő tapasztalatait, jó rálátását és érzékét dicséri. A Romboidról, a Szlovákiai írószervezetek Társulásának folyóiratáról csak pár soros eligazító jegyzet ad hírt, igaz, ez is elegendő, ráadásul a folyóiratot (úgy általában és itt konkrétan) legjobban épp a benne szereplő szerzőkkel lehet bemutatni, pontosabban a benne szereplő szerzők szövegei által. A fordítások közt nem is hiányzik senki, aki az utóbbi években a Romboid meghatározó egyéniségei közé sorolható (ennél már csak egy bővebb, terjedelmesebb, több szerzőt fölvonultató blokk adhatna pontosabb képet a lapról), élükön a két költővel, Ivan Štrpka főszerkesztővel és Oleg Pastier szerkesztővel. A lapnak a legutóbbi időkig harmadik, külső szerkesztője volt még a Szlovéniába elszármazott Stanislava Chrobáková-Repar is, neki köszönhetően a balkáni térség számos kiváló kortárs alkotását követhette figyelemmel a szlovák és a szlovákul értő olvasóközönség. Igaz, a negyven- harmadik évfolyamát író Romboid - mely küllemében, évi tíz lapszámával és írószövetségi hátterével leginkább a valamikori Irodalmi Szemléhez hasonlítható - folyamatosan jelentet meg Rom- boid-l- néven különszámokat is, melyek vagy az év legjobb Romboid-szövegeiből válogatnak, vagy a folyóirat nemzetközi kapcsolatainak eredményeit teszik közzé, vagy és leggyakrabban egy-egy közép-európai folyóirat élő irodalmának komplett kivonatát adják (legutóbb a cseh A válogatás kiválóan rájátszik a Romboid egyik ismérvére, a lapot jellemző szellemi nyitottságra és sokoldalúságra... Host, a szlovén Apokalipsa, a horvát Quorum és a pécsi Jelenkor jutott így szlovákul egy-egy szám erejéig szóhoz). A Tóth László-féle Romboidösszeállításról első rápillantásra az állapítható meg, hogy követi az ilyen, reprezentatív jellegű bemutatók szokásos formáját: versek és rövidprózák, egy esszé, egy regényrészlet. Kritika vagy tanulmány nincs, de ez nem értékítélet, mindössze megállapítás, s legföljebb a jó, a kortárs szlovák irodalmat felmérő tanulmány elmaradása az, ami fájlalható; igaz, ezzel meg az a helyzet, ami a kritikával: csak az fordítható, ami előbb eredetiben megjelenik, s a jó könyvkritikának és tanulmánynak a szlovák irodalom mostanság nemcsak a Romboidban érzékeli fájó hiányát. A rápillantáson túl azonban rögtön föltűnhet, hogy Tóth László válogatása meg is haladja a szokásos reprezentatív bemutatókat, amennyiben kiválóan rájátszik a Romboid egyik (nem csak irodalmi) ismérvére, történetesen arra a szellemi nyitottságra és sokoldalúságra, mely ezt a szlovák irodalmi periodikumot messze a többi fölé emeli (többi alatt, sajnos a maradék kettő értendő, a hagyományos Slovenské pohľady és a fiataloknak fenntartott Dotyky; ez is a jelenkori szlovák irodalmi élet, a folyóirat-kultúra helyzetét és nyilvánvalóan az állami támogatás mizériáját jelzi). A Romboidban mindenesetre olyan szlovák szerzők is publikálnak, akik a magyar irodalomnak is szerves részei; nincsenek sokan, de két jeles képviselőjük ebben a Magyar Napló-beli összeállításban szerepel - Peter Macsovszky (Péter) és Mila Ha- ugová; ők ketten magyarul is alkotnak (itt természetesen a rom- boidos szlovák közléseik magyar fordítása szerepel, Tóth László fordításában). Haugová, erre a Romboid-olvasók még emlékezhetnek, szintén a lap szerkesztője volt. S talán említeni sem kellene, de mivel nem szokványos, ezért ne csak említsük, hanem hangsúlyozzuk is: a Romboidban szlovákiai magyarok is sűrűn publikálnak (Hodossy Gyulától, a Szlovákiai Magyar írók Társasága elnökétől az irodalomtörténész Benyovszky Krisztiánig), s itt jelent meg Farnbauer Gábor szlovák nyelven írt emlékezetes Ako keby című szövege is. Ugyancsak itt volt nemrégiben olvasható Borbély Szilárd kiváló Halotti Pompájának néhány szekvenciája is (Ján Buzássy fordításában), sőt, a Mosoly emblémája című Borbély-szonett Tőzsér Árpád átültetésében itt vált a szlovák fordításirodalom részévé. Jana Beňová nemcsak kiváló író, aláírásával támogatta azt a - a nemzeti gyűlölködés ellen felszólító értelmiségi - nyilatkozatot, melyet tavaly ilyentájt jelentetett meg az Új Szó, s mely Szlovákia politikai életének naciona- lizálásától óvta a közvéleményt (de elsősorban annak szószólóit, a politikusokat), a magyarok és a szlovákok közti jó viszonyt szorgalmazva. (Többek közt Ivan Strpkával meg a szlovák és a szlovákiai magyar kultúra jeleseivel együtt.) Itt közölt szövege részlet a rövidesen megjelenő regényéből. A sokoldalú Dániel Hevier a nyolcvanas évek derekától nem ismeretlen a magyar olvasó számára (a Magyar Napló 2004. októberi, A mai szlovák irodalom című összeállításában is szerepelt), itt most Hizsnyai Zoltán a fordítója. A kétfejű macska (Öt szlovák költő) című, bő egy évtizede megjelent válogatásában Tóth László e fordításkötetébe is felvette verseit (akárcsak Mila Haugová több magyarra fordított versét is). Az Aspekt című feminista kulturális folyóirat felelős szerkesztője, Jana Juráňová talán Daniel Heviernél is ismertebb lehet számunkra, többek közt Bodnár Gyula, Polgár Anikó, H. Tóth Ildikó fordította prózáját és kritikáit, 2005-ben pedig Horváth Erikának köszönhetően A vén kandúr szenvedelmei című krimije is megjelent magyarul. Jozef Leikert azon túl, hogy számos tényirodalmi munka szerzője (és a Klub literatúry faktu, a Tényirodalmi Klub nevű szlovák írószövetség elnöke), költő is, itt közölt verseméi többet Múlandóság (Pominuteľnosť) című tavalyi magyar és szlovák nyelvű kötete árul el (Tóth László fordítása, Szabó Ottó illusztrációival). Daniela Kapitáňová e sorok írójának is kedvence: az ő kisprózái nemcsak a Romboidnak, hanem minden irodalmi fórumnak kiemelkedő értékei. A sort első rápillantásra szokatlannak tűnőén, de annál frappánsabban Tőzsér-versek zárják; s ahogy a cikluscím is mutatja, magyar szövegről van szó: Magyar változatokJánBuzássyverse- ire. A rápillantáson túl sokaknak azért eszükbe juthat, hány alkalommal volt Tőzsér Árpád a Romboid főszereplője (szerzőként, fordítóként, jelenleg szerkesztőbizottsági tagként is), de például az 1982-ben szlovákul megjelent verseinek válogatása is nagy visszhangot kapott a lap hasábjain. Vagyis az a helyzet, hogy a magyar olvasók Romboid-képe hiányos volna Tőzsér nélkül. Hogy ez a Magyar Napló-beli kép ilyenre (ilyen jóra) sikerült, az a fent említetteken kívül (Magyar Napló, Tóth László, Tőzsér és a többiek mind) alighanem annak is köszönhető, hogy a két irodalom, a magyar és a szlovák megint egyre többet tud egymásról. Nyilván nem eleget, de az ilyen és ehhez hasonló összeállítások gyakorisága és színvonala bizakodással töltheti el az irodalom és a folyóiratok kedvelőit.
