Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-04 / 180. szám, hétfő
18 Tévé És rádió ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 4. www.ujszo.com MUSORAJANIAT Joe és a vulkán Markíza, 10.00 Joe torkig van az életével! Egyenesen megkönnyebbül, amikor megtudja, hogy beteg, és legfeljebb fél éve van hátra. Egy milliomos felajánlja neki: ha vállalja, hogy beleugrik a birtokán lévő tűzhányóba, amelyről az őslakók azt hiszik, hogy időről időre emberáldozatot kíván, luxuskörülmények között töltheti hátralevő hónapjait. Csakhogy Joe az „üzlet“ megkötése után találkozik a milliomos csodaszép lányával. Akiért a harang szól TV2, 11.35 „Minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.“ Ezzel az idézettel indul Hemingway immár klasszikusnak számító regénye. A spanyol polgárháború idején, 1937-ben játszódó történet ifjú amerikai hőse, Robert a forradalmi brigádok soraiban harcol Franco tábornok erői ellen. Partizánegységük, melynek tagja egy fiatal lány, Maria is, azt a feladatot kapja, hogy robbantsanak fel egy hidat. A film a színészlegendák játékának köszönhetően nagy siker lett. Szégyen STV2, 22.00 Egy képzeletbeli országban játszódik a történet, ahol polgárháború dúl. A zenészházaspár, Éva és Jan a háború kitörésekor egy távoli szigetre menekülnek. Parasztgazdaságot alapítanak, kezdik megszokni a mezei munka idilljét. A távolban folyó véres események azonban hozzájuk is elérnek.. .A film keletkezésének hátterében Bergman személyes kétkedésének élménye fogalmazódik meg, amikor fiatalon arról faggatta önmagát, hogyan viselkedett volna, ha a háború alatt a németek Svédországot is megszállják. Az oromhu RTL Klub, 0.35 A film középpontjában a 42 éves Rafael áll, akinek élete csupa stressz és széteső kapcsolatok sorozata. Amikor apja, Nino úgy dönt, hogy 44 évi házasság után megadja feleségének, Normának a templomi esküvőt, amit a nő mindig is akart, Rafael nem tud mit kezdeni a dologgal. Anyja ugyanis Alzheimer-kóros, és nem igazán tudja, hol van. Hedy Lamarrt keresem M1, 21.20 Georg Misch az Eksztázis című botrányfilm főszereplőnőjéről, az álomszép Hedy Lamarr-ról (1914-2000) készített izgalmas, képi játékokkal, ötletekkel teli, közel sem hagyományos életrajzi filmet. A színésznő fia, akinek saját telefoncége van, az időkorlátokat legyőzve próbálja, legalább a filmvásznon elérni az imádott mamát, persze még fénykorába, a harmincas évekbe visszarepülve. 2006-ban tárcsázunk és 1936-ban veszik fel a telefont; kár, hogy valami mindig megzavarja a vonalat. Mintha a Kairó bíbor rózsájában járnánk. Tanulságos tantörténet a mai kezdő „sztárocskáknak“ és rajongóiknak. Bizony idővel a legnagyobb hollywood-i csillagok is elhalványulnak, majd eltűnnek a feledés tengerében. Hírek magyar nyelven - STV 2,19.10 RÁDIÓ PÁTRIA RÁDIÓ 10.00 Tízórai, benne: 10.05 Névnap, eseménynaptár, lapszemle, főzőcske 11.05 Hétvége sportja 12.05 Világosság (ism.) 12.45 A vatikáni rádió magyar híradója (ism.) 13.00 Napi krónika 13.30 Kívánságműsor 14.30 Hangadó: 14.45 Önkormányzat 15.05 Pénz, piac, gazdaság 15.25 A nap témája 15.40 Hogyan telt a napja? 16.05 A szerkesztő témája 17.00 Börze, játék 17.29 Hogyan mondjuk 17.30-18.00 Napi krónika KOSSUTH RÁDIÓ 9.00 Napközben 11.05 Élhető világ 11.24 Vendég a háznál 12.01 Krónika 12.30 Magánhangzó - közéleti beszélgetések 13.04 Rádiószínház - Doktor Glas 13.30 Krisztus közöttünk! - A görög katolikus egyház félórája 14.05 Olimpiai Rádiókabaré 15.15 Kultúrkör 15.45 Zöldövezet 16.15 Hétköznapi tudomány 17.30 Krónika 18.15 Magánhangzó - közéleti elemzések 18.30 Határok nélkül 19.05 Sportvilág 19.30 Nyelv-ész 19.35 Gyereksáv 19.55 Jó éjszakát, gyerekek! 20.04 Rádiószínház 20.30 Gyöngyszemek 20.35 Az ötkarika jegyében - Peking 2008 21.04 A nap történetei, 1-2. 22.00 Krónika 22.25 Esti beszélgetés - szavakról 23.04 Népzene - határok nélkül PETŐFI RÁDIÓ 6.03 Zene ébredéshez 10.03 Zene munkához 13.03 Zene szünidőhöz 19.03 Kul- túrfitnesz 21.00 Zene olvasáshoz 23.00 Netidők Jelenet a filmből TV-MUSOROK m! TV2 RTL KLUB MARKÍZA 5.20 Hajnali gondolatok (ism.) 5.23 Kárpát Expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Csak a testvérem Magyar tévéfilm 9.55 Védelmi jog. Ol. sor. 10.50 Széchenyi napjai. Magy. sor. 11.45 A sokszínű vallás 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.20 Roma Magazin 12.50 Domovina 13.20 Bűvölet VIII. Ol. sor. 14.45 Pénz-vidék 15.15 Egy fogás, egy hely Fr. dok.film 15.50 Az elfelejtett herceg Angol film, 2/1. 17.30 Hírek 17.35 Körzeti híradók 17.50 Te szent ég! Ném. sor. 18.45 Életképek. Tévésor. 19.28 Föld TV 19.30 Híradó este 19.50 Balatoni nyár SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1 5.50 Sikeremberek 6.35 A simlis és a szende. Am. sor. 7.20 Do You sing English 7.30 Rajzfilm 7.55 A bűvös város. Szlov. sor. 8.30 Kórház a város szélén. Cseh sor. 9.35 Extrém esetek. Dok.sor. 10.25 A canterville-i kísértet Fr. vígjáték 12.00 Sütés-főzés 12.30 Família. Családi magazin 13.00 Providence IV. Am. sor. 13.55 Gil Mayo. Ang. sorozat 14.50 Csodás kaland. Am. sorozat 15.40 Dr. Quiz. Vetélkedő 16.10 Az érintetlen feleség. Mex. sor. 17.50 Hoppá! Ján Kroner-show 18.20 Esti mese 18.28 Ezermesterek 18.30 Vetélkedő 19.15 Szlovákia MA 19.23 Időjárás-jelentés 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Danielle Steel: Apa. Am. film 21.50 Testvérek. Am. sor. 22.35 Grace Klinika. Am. sor. 23.20 24 - Harmadik évad. Am. sor. 0.00 A szlovákiai elit galériája Hilda Múdra 0.15 Árulkodó nyomok. Ol. sor. 1.15 Gil Mayo. Ang. sorozat (ism.) 2.00 Família. Családi magazin 2.30 Sütés-főzés SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 2 7.00 Élő körkép 7.30 Hírek 7.50 ČT-híradó 8.25 Gyerekeknek 9.15 Haligand országa. Mese 9.55 Gigantikus építmények II. Dok.sor. 10.45 Motorosok magazinja 11.10 Csodás kaland. Am. sor. 12.00 Élő körkép 12.25 A világ luxusszállodái. Fr. sor. 13.15 Három kívánság 14.40 Folklórműsor 15.10 "Louis Pasteur. Dok.film, 3/3. 16.40 Tesztmagazin 16.45 Roma magazin 17.20 A kínai kultúra gyökerei Dók. film 17.50 Promülle. Talkshow 18.40 Természetűim 19.10 Hírek magyar nyelven 19.15 Esti mese 19.30 Híradó 19.50 Kenő 10 20.00 Az ellopott aranyérem. Dók. film 20.55 Őrangyalok. Talkshow 21.30 Hírek és kommentárok 21.50 Szlovákia MA 22.00 Éjszakai filmklub. Szégyen Svéd film 23.40 ČT-híradó 0.15 Motorosok magazinja (ism.) 0.40 Hírek 1.00 Hírek magyar nyelven (ism.) 1.10 Tesztmagazin 1.15 Szlovákia MA m2 5.22 Kárpát Expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Századfordító magyarok 9.50 Nézd a tánc nemeit 10.10 Rondó 11.05 Kárpát Expressz 11.30 Átjáró. Emberek és történetek a Kárpát-medencében 12.01 Híradó délben 6.25 Tények - reggel 7.00 Mokka 8.00 Koffeinmentes Mokka 9.00 Szurikáták udvarháza Am. ism.térj. sor. 9.35 Telefonos játék 10.15 Teleshop 11.55 Akiért a harang szól Am. film 14.00 Telefonos játék 14.45 Száguldó vipera. Tizenkét év alatt közel harminc 10 év körüli kisfiú tűnt el a környékről, és később bűnözőként kerültek a rendőrségre. Most is eltűnik edzésről jövet egy kisfiú. A háttérben pedig minden valószínűség szerint Frederik Lang áll, aki testőr volt, majd bűnöző lett. 15.45 Dokik. Am. sor. 16.30 Rex felügyelő 17.30 Az ügyosztály. Am. sor. 18.30 Tények- hírműsor 19.00 Activity. Társasjáték (ism.) 19.40 Aktív 12.10 Sporthírek 12.15 Záróra 13.00 Natura 13.30 Válaszd a tudást! 14.30 Egymillió fontos hangjegy 14.50 Unser Bildschirm 15.40 Slovenskí utrinki 16.10 Sprspki ekran 16.30 Miért? Műsor a történelemről 17.15 Pengető 18.05 Falusi udvarlás 18.35 Sophie-a nem kívánt jegyesség Ném. sor. 19.05 Esti mese 19.15 Istálló sok-sok állattal. Ném. sor. 19.30 Iskolatársak. Ol. sor. 20.30 Híradó 21.00 Titkosszolgálat - MI5. Ang. sor. 21.55 Hiába menekülsz. Am. tévéfilm 23.20 Nap-nyugta 1.55 Bűvölet. 01. sor. 2.50 Pengető 3.40 Delta 4.15 Válaszd a tudást! DUNA TELEVÍZIÓ 5.35 Gazdakör 6.00 Hírek 6.05 Vannak vidékek. Segesvár 7.00 Hírek 7.05 Hírháttér (ism.) 7.30 Kikötő - extra (ism.) 8.30 Négyzetméter (ism.) 9.00 Maisie Mac kalandjai 9.05 Ozie Boo! 9.30 Linus és barátai. Dán sor. 10.00 Szörfsuli. Ausztrál sor. 10.25 Bűvölet IX. (ism.) 10.55 Család-barát (ism.) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Hírek 14.10 Duna tér 14.25 Halld Izrael! 14.50 Navigátor. Indonéziai utazások 15.35 Heuréka! Megtaláltam! 16.10 A névtelen vár. Tévéfilmsor. 17.35 Mese 18.00 Híradó, sport 18.30 Derrick. Áz út nem vezet Rómába. Krimi 19.25 Éleszd a tüzet. Magyar, dok.film 20.25 Európa csodái madártávlatból 20.45 Sportaréna 21.30 Hírháttér 22.00 Bártáncosnők Indiában Fr. dok.film 23.00 104 avagy...de könyörgöm tisztelettel! Dok.film 0.55 Vers JOJ 6.00 Maigret. Fr.-belga-svájci sor. 7.50 Krimihíradó 8.50 Titkos háború. Am. akciófilm 11.00 Tru Calling. Am. sor. 12.00 Krimi híradó 12.30 Nyári nyereményjáték 13.45 Perry Mason. Am. krimisor. 15.40 Julie Lescaut IV. Fr. krimisor. 17.40 Panelházi sztorik. Tévésor. 19.00 Krimihíradó 19.30 Híradó 20.00 Maffiasztorik 21.00 Dr. Csont. Am. krimisor. 22.00 Lyrics - Vetélkedő 23.00 SOS Barracuda. Ném. krimisor. 0.55 Krimi híradó 1.20 Pepper Dennis. Am. sor. 2.10 Tönkrement szerelem Am. vígjáték 3.30 Lost - Eltűntek II. Am. sor. 4.15 Savannah. Am. sorozat 5.00 Krimihíradó 5.20 Baywatch. Am. sorozat 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub 11.35 Mozimatiné: Omlásveszély Am. film 13.20 Disney-rajzfilmsorozat: Gézengúz hiúz 13.50 Telefonos játék 15.10 Receptklub 15.25 Doki. Am. sor. 16.20 A Grace Klinika. Am. sor. A kórházban 35 éves, az oldaluknál összenőtt ikrek szétválasztó műtétjére készülnek. Mivel Burke keze remeg, Derek alig meri vállalni a bonyolult műtétet. Richard visszavonulni készül, Bürkére bízná a sebészeti osztály vezetését, de az a feltétele, hogy Derek állítsa helyre a kezét. 17.25 A harc törvénye. Am. sor. 18.30 Híradó - esti kiadás 19.05 Vacsoracsata. Vetélkedő ČT 1 5.59 Jó reggelt a Cseh Televízióval! 8.30 Szezám, tárulj! 9.00 A mi tizenegyünk. Cseh film 10.55 Irány az egyenlítő 12.00 Hírek 12.30 Otthoni örömök 13.30 Égszínkék vüág 13.55 McLeod lányai V. 14.40 Spinédzserek. Am. sor. 15.30 A Simpson család XIII. 15.55 A medvék semmit nem tudnak 16.20 Barangoló 16.30 Gyerekeknek 17.05 Vetélkedő 17.30 Srácok akcióban 18.00 Hírek a régiókból 18.25 Fekete bárányok 18.45 Esti mese 19.00 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Elvadult föld 21.00 Útifűm 21.25 Riporterek 22.05 Borsalino és társai. Fr.-ol. film 23.55 Politikai spektrum ČT 2 7.50 Panoráma 8.30 Kulcs 9.00 Jó reggelt! 11.25 Vetélkedő 12.00 Lakáskultúra 12.25 Fekete bárányok 12.45 Ökológiai vetélkedő 13.25 Szabadítsátok ki Willyt 3. Fűm 14.45 Légi katasztrófák A BBC dók. filmje 15.35 Peking 2008 - Nyitás Kelet felé Dok.film 16.30 Labdarúgás Slovan Liberec-Slavia Praha 19.20 Hírek 19.35 A Simpson család XIII. 20.00 A Habsburg-dinasztia Osztrák dok.film 20.55 Ismeretlen hősök 21.20 Haláli huűám. Am. sor. 22.10 Az immunitás szinkópiája 22.30 Hírek és kommentárok 23.10 Zenei tolerancia 23.50 Fókusz 0.20 Mi ketten. Am. film HALLMARK 6.00 Botrány a királyi házban Am. krimi 8.00 Viharos vakáció. Am. dráma 10.00 McLeod lányai IV. 11.00 Kémek, rémek és meztelenek Am. vígjáték 13.00 Angyali érintés III. Am. sor. 14.00 McLeod lányai IV. 15.00 Viharos vakáció. Am. dráma 17.00 Angyali érintés II. Am. sor. 18.00 A kívánság fája. Am. dráma 20.00 A médium II. Am. sor. 21.00 A néma szemtanú VIII. Ang. sor. 23.00 A médium II. Am. sor. 0.00 A néma szemtanú VI. Ang. sor. 2.00 A kívánság fája. Am. dráma F1LM + (cseh nyelven): 13.45 Svihákok. Am. vígjáték 15.10 Hoüywood szafari. Am. film 16.45 Theresa tetkói. Am. vígjáték 18.15 Tigrisszív. Akciófüm 19.45 Zöld vitorlák. Kalandfilm 21.25 A féltékenység hálójában Fr. krimi (magyar nyelven): 14.05 A rossz nő. Thriller 15.55 Hanta-palinta. Vígjáték 5.30 Reflex. Emberek-történe- tek-emóciók 6.00 Telereggel 8.20 Rebeca. Sp.-venez. sor. 10.00 Joe és a vulkán. Am. vígjáték 11.55 Hetedik mennyország XI. Am. sor. 12.45 Két férfi és egy kicsi III. Am. sor. 13.35 Isten sugallat I. Am. sor. 14.25 Veronica Mars. Am. sor. 15.15 Testi vágyak. Mex. sor. 17.00 Híradó 17.20 Időjárás-jelentés 17.30 Reflex. Emberek-történe- tek-emóciók 18.05 Az utca. Cseh sorozat 19.00 Híradó 19.20 MA 19.50 Sporthírek 17.55 Tibor vagyok, de hódítani akarok! Vígjáték 19.30 Zabolátlan tűz. Akcióthriller 21.10 Robbanásveszély. Akciófüm 23.05 A Da-Vinci rejtély. Akcióthüler HBO 6.00 Superman visszatér. Am. film 8.30 Szavatossága lejár: 25 évesen Am. vígjáték 10.00 Pasit fogtam, nem ereszt Am. vígjáték 11.25 Fantasztikus négyes Am. kalandfilm 13.10 2007 European Movie Awards 14.40 Makacs tata. Am. vígjáték 16.25 Vinný, az 1 ügyű. Am. vígjáték 18.20 Az ígéret. Kínai dráma 20.00 Edmond. Ám. dráma 21.20 Szívem csücskei Am. rom. vígjáték 23.05 Philadelphiai gengszterek Am. zenés dráma 0.40 Valahol Amerikában Am. thriller 2.20 Edmond. Am. dráma ORF1 12.15 Baywatch. Am. sorozat 13.00 Gyerekeknek 15.05 Sabrina, a tini boszorkány Am. sorozat 15.30 Halló, Hoüy! Sorozat 15.55 Egy rém rendes család Am. sorozat 16.20 Szívek szállodája. Am. sorozat 17.05 Malcolm. Sorozat 17.30 Két pasi - meg egy kicsi. Sorozat 17.55 A Simpson család 18.45 Dokik. Sorozat 19.10 Vészhelyzet. Sor. 20.00 Híradó 20.15 Miami helyszínelők Krimisorozat 21.45 Hírek 21.50 A férfi fán terem. Sorozat 22.40 A főnök. Am. sorozat 23.25 Las Vegas. Am. sorozat PRQ7 12.00 s.a.m. 14.00 Mi egy család vagyunk! így él Németország. Magazin 15.00 U20 - Németország tizenévesei Magazin 16.00 Frank - Az esküvőszervező Magazin 17.00 Bulvármagazin (élő) 18.00 Hírek 18.10 A Simpson család 19.10 Galileo. Tudományos magazin 20.15 Moonlight. Am. misztikus sorozat 21.10 Eureka. Amerikai sci-fi 22.10 24. Amerikai akciófilm-sorozat 1.05 Moonlight. Fekete kristály (ism.) 1.50 CineTipp (ism.) EUROSPORT 8.30 Strandröplabda 9.00 Rali világbajnokság, Finnország 10.00 Atlétika, DĽV találkozó 12.00 Síugrás, FIS nagydíj 13.30 Röplabda 15.30 Torna, Európa bajnokság 17.00 Olimpiai hírek 17.15 Atlétika EB 19.45 Olimpiai hírek 20.00 Síugrás, FIS nagydíj 22.00 Küzdősportok 23.00 Póker 0.00 Olimpiai hírek 0.15 Síugrás 20.10 Örömtánc 20.10 Hal a tortán 20.00 Fókusz 20.00 A bohóc. Ném. akciófüm Harmadik versenynap 21.10 Életfogytig zsaru 20.35 Pasik. Magyar sor. 22.05 OOOPS! Szórakoztató műsor 21.20 Hedy Lamarrt keresem Am. krimi-sor. 21.15 A szökés III. Am. sor. 22.45 Hősök. Am. sor. Angol dok.film 22.10 Gyilkos számok. Am. sor. 22.05 Született nyomozók 0.35 Alvajárók. Am. horror 22.25 Hétfő este 23.10 8 nap - Végzetes emlékek Am. krimisor. 2.30 A családfő. Am. sor. 23.05 24 - Harmadik évad Ném. krimisor. 23.20 Doktor Addison 2.50 Motoros zsaruk. Ném. sor. Am. sor. 0.10 Tények este Am. sorozat. 3.55 Híradó 23.50 Hírek, sporthírek 0.45 Vonzó tér. Am. krimi 0.35 Az örömfiú. Argentin, film