Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-23 / 197. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 23. Szalon 13 DVD A SZALONBAN Film-olimpia (Fénykép: AP Photo/Lucy Pemoni) H. NAGY PÉTER Az utóbbi időben a DVD-piacon remek a felhozatal ázsiai filmekből. Ez azonban nem feltétlenül a pekingi olimpiai játékoknak köszönhető, hanem a keleti mozi bravúros felfutásának. Példának okáért, itt van mindjárt a Cinetel Ázsia Extrém sorozat, melyben olyan szenzációs alkotások láttak napvilágot, mint a Natural City című koreai sci- fi, amelyet a Blade Runner (Szárnyas fejvadász) ázsiai változatának tartanak. Most azonban nem erről lesz szó, hanem két olyan kínai filmről, melyeknek látványvilága - nincs rá jobb szó - valóban lenyűgöző. A Tigris és sárkány sikere után (2000) nehezen volt elképzelhető, hogy a keleti film meg tud felelni azoknak az elvárásoknak, melyeket ez a produkció támasztott. Hihetetlenül magasra tette ugyanis a lécet. (Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy Ang Lee alkotása háromszor annyi díjat vitt el, műit anno Kuroszava Káosza; a négy Oscar-díj mellé begyűjtött még 73 egyéb elismerést is. A „magas léc” azonban nem erre vonatkozik, hanem természetesen a produkció kivitelezésére és vizuális rétegzettségére.) A film egyértelműen a wuhszia megújításának tekinthető. Miről is van szó? A wuhszia irodalmi indíttatású műfaj (több mint kétezer éves múltra tekint vissza), a kínai - lovagi harcművészetre épülő - kosztümös kalandfilmek összefoglaló neve. Formai jellemzői közül hármat emelnék itt ki: a wuhszia kedveli a látványos csatajeleneteket, akrobatikus, táncszerű párharcokat vonultat fel, a viadalok központi eszköze a kard. Ilyen típusú filmek a 20. század első felében is készültek, ám a század közepén mintegy negyedszázados kormánytila- lom lépett életbe, s a műfaj a ’60-as években indulhatott diadalútjára. A filmtörténészek az 1983-as évet jelölik meg a wuhszia legfontosabb fordulópontjaként, ekkor készült el ugyanis Tsui Hark Zu harcosok című opusa, mely egyben a szóban forgó zsáner shengong elnevezésű alműfajának lett a paradigmája. A shengong a tradicionális harcművészeti filmek dramaturgiáját fantasy-elemekkel ötvözi, a hősök nem csupán az emberi képességeket, hanem a fizikai törvényeket is képesek átlépni. (Kilométereket repülnek, hegyeket rombolnak le ökölcsapással, szemöldökükkel rángatják a holdat stb., nem kis idegenséget keltve mindezzel, illetve a gyengébb változatokban önparódiaként hatva.) Ebben a kontextusban értendő tehát a Tigris és sárkány sikere (mely annak is köszönhető, hogy nem viszi túlzásba az előbb felsorolt effektusokat). Bár Ang Lee alkotása megérne egy-két menetet, mégsem erre, hanem egy másik kínai rendező, Zhang Yimou két mesterművére terelném a figyelmet. A 2002-ben ké- szültHős többféle DVD-változatban is hozzáférhető, melyek számos extrával egészítik ki a főattrakciót (ami a legnagyobb bevételt hozó kínai filmként meghódította a nyugati világot is). AHős története Kína egyik legvéresebb korszakában játszódik, s bár a sztori politikai allegóriaként is értelmezhető, számunkra itt nem ez az érdekes. Sokkal fontosabb a látványt megalapozó koloritás, vagyis a színkompozíciók tudatos felépítése. Az alapséma szerint a palotába érkező névtelen hős (Jet Li) beszámol a királynak hőstetteiről. Azt állítja, hogy megküzdött az uralkodó ellen szövetkező három legendás harcossal, Törött Karddal, Szálló Hóval és Éggel (a beszélő nevek szintén a wuhszia nélkülözhetetlen kellékei). Elbeszéléséből és a Csín uralkodó közbevetéseiből olyan történet bontakozik ki, mely egymást felülíró és egymásba ékelődő variánsokból áll. Ezekhez a szekvenciákhoz a film készítői különböző színeket rendelnek, olyan látványvüágot teremtve ezáltal, amely valóban páratlan a maga nemében. A színek precíz alkalmazása mellett persze kismillió apróság teszi felejthetetlenné a Hős vizuális megalkotottsá- gát. Csak egyetlen példa: amikor a Zhang Yimou főszereplő Törött Karddal „pár- bajozik”egy tükörsima tófelszínén, miközben kardlappal vízcseppeket ütögetnek egymásnak (akárhogy készült is, remek operatőri munka), akkor e leheletfinom jelenet alapján joggal támadhat olyan érzése a nézőnek, mintha itt egy új „sportág” volna születőben... A Hős után kérdéses volt, hogy Zhang Yimou képes lesz-e bármit is hozzátenni még a wuhszia szabályaihoz. 2004-ben elkészült azonban a Repülő tőrök klánja című produkció, mely nemrégiben duplakorongos változatban jelent meg a magyar DVD-piacon. A Tang dinasztia idejében játszódó történet egy titkos szövetség működését és egy szerelmi háromszög kibontakozását keresztezi. A színkezelés és a látvány adagolása itt is pazar: a szálló tőrök követése ugyanúgy szemet gyönyörködtető, mint a bordélyban előadott visszhangtánc, vagy a három szerelmes utolsó összecsapását időtlenségbe tágító gyors évszakváltakozás. Ha egyetlen jelenetet kellene kiemelni a filmből, melynek megtekintése után másként tekinthetünk a wuhszia kliséire, akkor a bambuszerdőben kibontakozó ütközetet választanám. Ebben ugyanis a zöld háttérben sáska módjára mozgó harcosok (a lombfutás művészei) oly módon „kerítik be” a menekülő szerelmespárt, hogy akrobatikus mutatványaik közben - mintegy maguk alatt vágva a „fát” - lándzsákat készítenek a növényzetből, s ezekkel körbedobálják a célpontokat, bambuszrácsba zárják az áldozatokat. Mindezt olyan ügyesen teszik, hogy - mint az előző mondatból kiderül - közben több „sportágat” is kombinálnak... Hosszasan sorolhatnám tehát a két (illetve a Tigris és sárkánnyal együtt három) film érdemeit, befejezésképpen azonban egy apró termetű, törékeny hölgyre kell utalnom. Az említett alkotásokat összeköti ugyanis egy kínai színésznő teljesítménye is, aki mindhárom esetben tornászokat meghazudtoló hajlékonysággal látja el nem mindennapi feladatát. Zhang Ziyi a szóban forgó filmekben káprázatosán vív, fut, ugrik, birkózik, dob és még ki tudja, mi minden mást csinál. Olyan ez, mintha valaki több tucat számban indulna az olimpián. Bátran kijelenthető tehát, hogy a wuhszia nemzetközi színvonalát garantáló filmekjoggal kapják sorban az „aranyérmeket”... Egy biztos: a kínai filmkultúra népszerűsítői az utóbbi évtizedekben legalább annyira jól teljesítenek, mint jelenleg a pekingi olimpián a kínai sportolók. Ezek után érdemes tehát rájuk is jobban odafigyelni... Ha egyáltalán fel lehet venni velük a versenyt ebben a színes mezőnyben... ETUD Esküszöl? DANIELA KAPITÁNOVA- Esküszöl? - kérdezte Laco, s kezét Mirka hátára tette.- Minek? - kérdezett vissza Daňo. Lábával egy kavicsot birizgált.-És aztán? Daňo a folyót nézte.- Ők nem beszélnek. Tudod, ők mindent, amit akarnak, színnel fejeznek ki, és az illatukkal. Laco hitetlenkedve ingatta fejét, és elnevette magát:-Hülyéskedsz?- Nem hülyéskedem.-És aztán? Daňo lehajolt, felvette a kavicsot.- Mit és aztán? Nincs és aztán. Hisz mondom, ők nem olyanok, mint mi. Mind egyformák. Mind az összes férfi és nő egy kaptafa. Csak a színükben meg az illatukban különböznek.- És milyen az ülatuk?- Az attól függ, mit éreznek - válaszolta Daňo, és elhajította a kavicsot. Egy másikat vett föl. - Ha például mérgesek, akkor olyan az illatuk, mint a... Mint a fonnyadt hagymáé. Vagy ha mondjuk szerelmesek, akkor... Nem fejezte be. Újabb kavicsért hajolt le, s a következő pillanatban a folyóba hajította.-Akkor mi?- Akkor olyan az illatuk, mint a... Tudom is én, milyen! Mirka felült, lerázta a pokrócról a homokot.- Irtó lökött vagy - nevette el magát Laco. - És még? Még mit csinálnak?- Mit csinálnának? Dolgoznak. Minél sikeresebbek a munkájukban, annál fényesebbek. A legsikeresebbek éjjel is fénylenek. Mirka a táskájában kutatott, végül napozókrémet vett elő belőle. Laco az ujjával végigment a fürdőruhája szélén a combjától a térdéig. Mirka elhúzódott tőle. Lassan nyitotta ki a tubust. Laco melléheveredett a pokrócra. Azt mondta: — Na jó, de akkor ugye nincs semmi titkuk? Daňo halkan, alig hallhatóan suttogta:- Nem, titkaik nincsenek. Aki hazudna, annak elfeketedik az orra. Előbb csak az orra hegye, aztán az egész, tövig. Laco felkönyökölt, s az áliánál fogva magához fordította Mirka fejét.- Nem fekete az orrod? Úgy látom, hogy a hegye mintha söté- tebb volna... Közben nevetett, és Daňóra kacsintott. Daňo lehajtotta a fejét. Mirka hirtelen elfordult és felugrott. Tett egy lépést a folyó felé, de megtorpant, és a szája szélét rágva Daňóra nézett. Daňo még mindig lehajtott fejjel állt. Megismételte:- Nem, nem hazudnak. Hisz nem is beszélnek. Nem mintha nem tudnának, ugyanúgy vannak hangszálaik, mint nekünk, de a beszédet csak végszükség esetén használják. Telepatikusán is képesek szót érteni egymással, a hangszálaikat csak éneklésre használják. Gyönyörűen énekelnek, mindnek gyönyörű hangja van. Néha, ha mennek az utcán, egyikük dúdolni kezd valamit, a többiék meg fokozatosan csatlakoznak hozzá, a teljesen idegen emberek is megállnak, belehallgatnak a dalba, elkapják a dallamot, s már ők is énekelnek. Végül az egész város énekel, nekik meg boldogságukban változni kezd a színük. Különös, ugye? Ők az abbéli örömüket, hogy szeretik egymást, úgy fejezik ki, hogy kölcsönösen elszíneződnek. Például az, aki azúrkék, és egy sötétsárga mellett áll, elkezd hozzá idomulni, és sárga foltok keletkeznek a testén, miközben annak a másiknak azúrkékre festődik a bőre, és ebből a keverékből átadnak valamit a harmadiknak is és így tovább, sorban, végül az egész város énekel, és váltogatja a színeit, és együtt olyanok, mint egy színes kirakó. Mirka meg se moccant. Laco a fejét ingatta.-Atyavilág! Honnan szeded ezt a sok marhaságot? Filmet kéne írnod, Oscar-díjat kaphatnál, te lökött! Mirka visszajött a pokróchoz, leült, s megint kinyitotta a napo- zókrémes tubust. Daňo felnézett. A pillanat törtrészében találkozott tekintetük. Mirka ledobta a tubust a pokrócra, felugrott, s belegázolt a folyóba. Laco elképedve megkérdezte:- Ennek meg mi baja? Mostanság úgy viselkedik, mint aki változókorban van! Alighanem ennek is átugrott. Daňo fokozatosan elpirult. Arcát tenyerébe rejtve megvonta a vállát.- Nem tudom. Honnan is tudhatnám? (Cs. G. fordítása) (Kép: REUTERS/David Gray
