Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-21 / 195. szám, csütörtök
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 21. www.ujszo.com Kiállítás a Prágai Tavaszról Komárom. Holnap 17 órakor nyitják meg a Duna Menti Múzeum Emlékezés az 1968-as Prágai Tavaszra című kiállítását a Zichy-pa- lotában (Klapka György tér 9). A kiállítás kurátora Mácza Mihály. Az emlékezést segítő dokumentumanyag január 31-ig tekinthető meg. (ú) Magyar alkotások a montreali filmfesztiválon Verseng az Eszter hagyatéka MTl-HÍR Moldoványi Ferenc Another Planet - Másik bolygó és Gigor Attila A nyomozó című filmjeit, valamint Sipos József Eszter hagyatéka című mozgóképét is meghívták a ma kezdődő montreali film- fesztiválra. A planétánk rejtett arcait gyereksorsokon keresztül felfedő Another Planet - Másik bolygó című munkát a szeptember 1-ig tartó kanadai fesztiválon láthatja először a nemzetközi közönség. A kreatív dokumentum-játékfilm fényképezéséért Máthé Tibor a 39. Magyar Filmszemle operatőri díját nyerte el. Gigor Attila A nyomozó című filmjének első Európán kívüli vetítését is a montreali seregszemlén tartják. A nemzetközi közönség előtt júliusban Karlovy Varyban nagy sikerrel debütált thriller a montreali mustra európai filmválogatásába kapott meghívást. Sipos József rendezőproducer Márai-adaptációja, az Eszter hagyatéka az elsőfilmesek versenyébe kapott meghívást. A magyar film többek között kanadai, francia, japán, német, ír, orosz és ausztrál alkotásokkal száll ringbe az Arany Zenitért. A montreali filmfesztivál a nemzetközi produceri szövetség (FIAPF) által A-kategóriásnak minősített 12 nemzetközi filmverseny egyike; a tíz nap alatt öt kontinensről érkező csaknem félezer mozgóképet mutat be. A seregszemlén Tony Curtis életműve előtt tisztelegnek legismertebb filmjeinek bemutatásával. Emellett Brian de Palma mesterkurzust tart Montrealban. Megjelent az Irodalmi Szemle augusztusi száma A Prágai Tavasz és 1968 LAPAJÁNLÓ Negyven év a történelemben nem nagy idő, 1968 és környéke azonban megkerülhetetlen, Kelet- Közép-Európa fejlődésében mindenképpen. 1968 tavasza új fejezetet nyitott a politika és a kultúra, valamint a mindennapok történetében egyaránt. 1968 megváltoztatta a világot, nemcsak a kelet-közép-európai térségben, ahol a demagóg, dogmatikus politikai kereteit feszegette, hanem Nyugat-Európa jóléti államaiban is, ahol (a háború utáni nemzedék számára Che Guevara és Mao Ce- tung volt a mintakép, s a párizsi diáklázadás mellett a szexuális szabadságért vívott harc is napirendre került. A diáklázadásnak nem volt jövője, Gilles Lipovetsky szociológus szerint azonban ,-,megteremtette a kulturális liberalizmus hatalmas lehetőségeit”. Húsz év kellett ahhoz, hogy a katonai invázióval levert Prágai Ta1.1. ÉVK. □ 8. SZÁM / 2008. AUGUSZTUS □ ÁRA20.-SK A tartalomból Jaroslav Saiten, HudSk Bodnár Eva. Tóth Elemér. Antalík József versei Cseppöen a tenaer (Koncsoi lásno írása Cséky Pál Harmatos reggelek áfcTS dmu Kötetéről) ■aa Új Magyar Museum ÍHmotícoÜs n máihMn. íiyirc lajoa Irioi riztfW/ ax i/ľádiáÁokJwxt&MKltaMbt L'vclt! IRODALMI SZEMLE zoo« « IRODALOM □ KRITIKA D TÁRSADALOMTUDOMÁNY vasz után új fejezet kezdődjön a kelet-közép-európai népek történelmében. 1968 mellett napjaink gondjai, a globalizáció és a „nemzetállami” allűrök a témája annak az ankétnak, melyet az Irodalmi Szemle közöl. A kérdésekre írók, egy-egy politikus, politológus és pedagógus keresik a választ. Csáky Pál, Duba Gyula, Gál Sándor, Kiss József és Újváry László gondolatait ismerhetjük meg az említett témákban. Duray Miklós: Tavasszá lett a telünk, ősszé vált a nyarunk című esszéje is az 1968-as év előzményeit (az 1953-as berlini felkelés, az 1956-os magyarországi forradalom és az ’56-os lengyelországi lázadások) és következményeit hozza elérhető közeibe. Csepp a tengerben címmel közli a folyóirat Roncsol László írását, melyben Csáky Pál: Harmatos reggelek álmai című dokumentumregényét elemzi. A regény egy tanító életét és meghurcoltatásait mondja el, 1968-ban és a konszolidáció éveiben, szoros összefügggésben a ’68-as bukás politikai megtorlásaival. Újváry Sándor (alias: Újváry László igazgató úr!) amolyan mó- riczi hős, aki - Móricz boldog embereként - meséli el életét Csáky Pál vegyészmérnöknek. Kosztolányi méltósága címmel közli a lap Pomogáts Béla előadását, mely a Kosztolányi Emlékbizottság által rendezett konferencián hangzott el, Szabadkán, olvashatjuk továbbá Grendel Lajos tanulmányát Juhász Ferenc életéről és munkásságáról. Gyüre Lajos „adósságot” törlesztve Az Új Magyar Museum címmel foglalkozik az 1942-1944 között Kassán megjelenő tudományos, irodalmi és művészeti folyóirattal, azzal a szándékkal, hogy eltüntessen „egy fehér foltot a szlovenszkói magyar irodalom kataszteréből”. Közli a lap Mécs László két (eddig kötetben meg nem jelent) versét is, mely az említett kassai folyóiratban jelent meg. A szépirodalmat Jaroslav Seifert, Hudák Katalin, Bodnár Éva, Tóth Elemér, Antalík József és Százdi Sztakó Zsolt versei, valamint Szirmai Péter és Merényi Krisztián novellái és (egy vers ürügyén) Tőzsér Árpád Történelmi pillanatok című írása képviseli. A Könyvről könyvre rovatban Kovács Győző két könyvről, Duba Gyula (Gondok emléke - emlékek gondja) és Dobos László (Évgyűrűk hatalma II.) könyvéről írt kritikáját olvashatjuk. A Tallózó Láng Gusztáv írását közli, Mér- földkő-e Ady költészete? címmel. Láng Gusztáv azonban „nem Ady- ról akart írni”, hanem a magyar irodalom történetei okán „az irodalomtörténet válságáról”. A lapszámot 1968-as fotók illusztrálják. (zsolt) AUGUSZTUS 20. - SZLOVÁKIAI MAGYAR KITÜNTETETTEK ________ MT1-TUDÓSÍTÁS Budapest. Augusztus 20-a alkalmából Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át tegnap a 2008. évi Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozatának kitüntetéseit Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban. A kitüntetettek között két hazai magyar művész is van. Akitüntetettek: Németh Ilona képzőművész, illusztrátor Az indoklás szerint Németh Ilona a szlovákiai képzőművészeti élet meghatározó személyisége. Több mint egy évtizede az installáció műfajában tevékenykedik, munkáinak meghatározó eleme a természetes anyag, valamint a multimediális eszköztár. A 90-es évek közepén hanginstallációi és objektjei a posztfeminista diskurzus részévé váltak, legújabb műveiben a magánszféra és a nyilvánosság kapcsolatát fogalmazza meg, valamint ironikus felhanggal bírálja a média sztárkultuszát és sztárteremtő stratégiáját. Egyéni kiállításai eseményszámba mennek, állandó résztvevője a legjelentősebb szlovákiai és nemzetközi csoportos kiállításoknak. Több mint egy évtizede a csehországi és szlovákiai művészeti élet szervezője. Személyében nem csak a magyar, hanem a közép-európai, sőt a nemzetközi képzőművészet egyik kiemelkedő képviselője részesül elismerésben. Várady Béla, a kassai Thália Színház nyugalmazott színművésze 1951 és 59 között az Állami Faluszínház színművésze. 1959-től 1969-ig a komáromi Magyar Területi Színház színművésze. A kassai Thália Színház alapító tagja. 1971 és 81 között művészeti vezetőként vezette a Magyar Területi Színház kassai Thália Szinpadát, majd 1993-as nyugdíjba vonulásáig vezető színészként dolgozott. Közel kétszáz hangjátékban és több szlovák és magyar filmben kapott szerepet. Az idén 75 éves művész pályafutása során többször is megkapta a szlovák szerzői jogvédő iroda nívódíját, emellett számos kiemelkedő díjjal jutalmazták. Hiller István oktatási és kulturális miniszter Móra Ferenc-díjat adományozott azoknak a muzeológusoknak, akik jelentős teljesítményükkel szakterületük fejlődését és előrehaladását szolgálták: A Móra Ferenc-díj kitüntetettjei között van Jarábik Gabriella, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Múzeum - Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója Hiller István miniszter továbbá Wlassics Gyula-díjat adományozott azoknak a közművelődésben dolgozó szakembereknek, akik az iskolán kívüli művelődésben elméleti tevékenységükkel, új módszerek kidolgozásával szolgálták a korszerű művelődést és a művészi ízlés fejlesztését. A Wlassics Gyula-díj kitüntetettjei között van Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság közművelődési szakembere Németh Ilona, Várady Béla, Jarábik Gabriella, I. Urbán Aladár (Somogyi Tibor felvételei) A koncertek mellett irodalmi, színházi, ezoterikus, sőt az erdélyi kultúrát bemutató sátorral is készülnek A bőség kosarából - ONE feszt A One feszt sztárja az Asian Dub Foundation lesz Somorja. A város és az egész régió eddig legnagyobb szabású rendezvényének ígérkezik az a háromnapos multikulturális fesztivál, amelyet a Réflecteur polgári társulás szervez a helyi lóversenypályán. JUHÁSZ KATALIN A plakátok csak nemrég kerültek az utcákra, ezért igyekszünk időben szólni: aki tudja, tegye szabaddá magát augusztus 28. és 30. között, és látogasson el a ONE fesztre, hiszen a legjobb magyar- országi zenekarok mellett az Asian Dub Foundation is fellép Somor- ján. A második generációs pakisztáni bevándorlókból alakult londoni csapat a kilencvenes években hatalmasat robbantott ázsiai elemekkel teletűzdelt, harcos electro- punk zenéjével és energikus előadásmódjával, tájainkon is többször koncerteztek társadalomjobbító szándékkal, Magyarországon egy időben visszatérő vendégek voltak, és még a kies Pozsonyban is felléptekegyszer. A plakátokon szereplő másik két külföldi zenekar koncertje a fő támogató hirtelen visszalépése miatt sajnos elmarad, mint ahogy a 0. napon, csütörtökön is változott a program: KFT-koncert lesz, viszont az Alvin és a Mókusok fellépése elmarad. Müller Péter Sziámi beteget jelentett, a többi program azonban változatlan: egy csomó remek, igényes magyarországi zenekart láthatnak a fesztiválozók. Itt lesz a Belga, a Quimby, az Anima Sound System, a Hobo Blues Band, a Másfél, a Vad Fruttik, a Besh O Drom, a Back II Black, a Zagar, a Takáts Tamás Dirty Blues Band, Varga Zsuzsa, a Hot Jazz Band és még sokan mások, akik közül mi elsősorban a Psycho Mutants nevű pszichedelikus power- folk bandát, illetve a Kispál-útvo- nalon haladó, friss, ropogós gitárzenét játszó Kaukázust ajánljuk. A táncos lábúak külön sátrat kapnak, ahol olyan jeles lemezlovasok szolgáltatják az elekronikus (Képarchívum talpalávalót, mint Palotai, Kühl, HotX, Coyote, Ludmilla stb. A szervezők tudatosan hangsúlyozzák a fesztivál multikulturális jellegét, azaz a koncertek mellett irodalmi, színházi, ezoterikus, sőt az erdélyi kultúrát bemutató sátorral is készülnek. Felbukkannak a Krishna-tudatú hívők is, mint minden igazi fesztiválon, lesz bungee jumping, testfestészet, filmvetítések, divatbemutató, ökölvívás, strandröplabda és vízi foci, valamint számos egyéb meglepetés. Az érdeklődők találkozhatnak Scháffer Erzsébettel, Vujity Tvrtkóval, valamint a hazai magyar média jeles képviselőivel. A színházi előadások közül kiemelném a már-már legendás Hogyan ettem kutyát? című monodrámát Gál Tamás előadásában és Czajlik József rendezésében, valamint a NYEKK, azaz a nyitrai egyetemista „kínjátszók” Akárki című darabját, amely nagy sikert aratott az idei Jókai Napokon. Minkét előadás augusztus 28-án látható. Éhből a rövid felsorolásból is érezhető, hogy igazi program- dömping készül Somorján. A részletes program a www.onefest.eu honlapon olvasható. VÁLASZOL Méry Tamás a One fesztivál főszervezője Hogyan született a gondolat, hogy ilyen nagyszabású fesztivált rendezzenek Somoiján? Jó pár éve megfogant az ötlet. Nagy fesztiváljárók voltunk régebben a barátaimmal, és sokat beszéltünk arról, hogy nálunk nagyon hiányzik egy ilyen jellegű fesztivál. Régóta vágyott már a hazai közönség valami hasonlóra. Végül úgy alakult, hogy idén azt mondtuk, most akkor végre vágjunk bele. Körülbelül négy hónapja dolgozunk a fesztivál szervezésén. Milyen szempontok alapján állt össze a program? A zenei részét igyekeztünk úgy összeállítani, hogy minden korosztály találjon benne olyasmit, ami megszólítja. Azt szeretnénk, hogy azok is jól szórakozzanak, akik már tapasztalt fesztiválozók, és azok is, akik most először lesznek ilyen jellegű rendezvényen. Úgy érzem, sikerült összehoznunk a programba a mai magyarországi bandák színe-javát. De nemcsak a zenerajongók számára lehet érdekes a One feszt, hiszen a zenén kívül sokféle, változatos kulturális programot igyekeztünk biztosítani. Mennyire volt nehéz megnyerni egy új fesztivál számára a külföldi zenekarokat? A külföldi zenekarokkal volt egy kis gondunk amiatt, hogy az egyik privát szponzorunk, aki által a fellépésüket biztosítottuk volna, visszalépett. így a Paradise Lost és a Freestylers koncertje elmarad, a legnagyobb név azonban, az Asian Dub Foundation fellép Somorján. Az elmaradó koncertek helyett lesznek más fellépők? Szeretnénk az eredetileg betervezett program helyett valami meglepetéskoncerttel kedveskedni a közönségnek, ahogy azt más hasonló fesztiválokon is teszik. Azon dolgozunk, hogy ez összejöjjön. Az összes helyszín részletes és végleges programját fokozatosan töltjük fel a honlapunkra. A színpadok építését, a terep előkészítését pedig már a hétvégén megkezdjük. (me)