Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)

2008-08-19 / 193. szám, kedd

18 Sport - pekingi olimpia ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 19. www.ujszo.com A vívók csalódást keltettek az elmúlt 108 év leggyengébb teljesítményét nyújtva A vízilabdázók nyolc éve az ország kedvencei, harmadik győzelmükkel legendává válhatnak (Reuters-felvételek) Pekingben tíz versenynap után sincs magyar olimpiai bajnok, a kajak-kenu, a vízilabda és az öttusa jelenti az utolsó reményt Hova lettek a magyar aranyérmek? Telnek-múlnak a napok a pekingi olimpián, mi, aranyérmeken felnőtt ma­gyarok pedig lassan sóvá­rogva nézzük az olyan or­szágokat, mintÚj-Zéland, Grúzia vagy Mongólia. Ne­kik már van. Nekünk vi­szont emberemlékezet óta nem kellett ennyit vámunk az elsőre. Mi lehet a mély­repülés oka, meddig tart, és merre lehet a kiút? Ezek­re a kérdésekre keresik egyre többen a választ. KOVÁCS LÁSZLÓ Mint jelenünk legtöbb története, ez is legalább a rendszerváltás kö­rül kezdődött. A szocialista blokk bukásával alaposan átalakult a sportvilág, kiestek az élvonalból az állami irányítással (nem egyszer ál­lamilag irányított doppingolással - gondoljunk csak az NDK valószínűtlenül jó eredményeire) sikeressé tett nemzetek. Kivételt csak Magyarország, és a kezdeti sokk után magához tért Románia képez, ezek az országok ugyanis rendre állandó éremkollekcióval térnek haza ajátékokról azóta is. A hanyatlás kezd vergődéssé válni A magyar sport Helsinki utá­ni második nagy csúcsa pont a 80-90-es évek fordulójára esett. Ennek háttere még a szocialista sportfinanszírozás teremtette lehetőségekben keresendő. A 92-es barcelonai eredmény - amely magyar szempontból minden idők második legsikere­sebb olimpiája volt - a négy év­vel korábbi szöuli bravúr meg- fejeléseként állhatott össze, egyértelmű köztük a folytonos­ság. Ezután azonban kivehető egy lassú hanyatlás, amely most, Pekingben kezd vergő­déssé válni. Barcelonában még 156 versenyszámban szoríthat­tunk magyar résztvevőért, Pe­kingben már csak 118 alka­lommal vagyunk érintettek, s a kijutott magyar résztvevők száma ezzel párhuzamosan 217-ről fokozatosan 172-re ol­vadt. Ha mindehhez hozzá­vesszük, hogy Szöul óta minden olimpián legalább 4 sportágban bearanyozódtunk, míg most már csak kajak-kenuban, vízi­labdában és esetleg öttusában van erre esélyünk, akkor elég szomorú összkép tárul elénk. S történt mindez úgy, hogy Szö­ulhoz képest Pekingben 64-gyel több számban avatnak bajno­kot. Miközben az olimpia fo­lyamatosan tágul, a mi teljesít­ményünk egyre szűkül. Úgy tűnik, hogy a magyar sport nagyjából mostanáig tudott eredményesen megélni a pártál­lam által megalapozott rend­szerből, az általa felépített léte­sítményekből, gyakorlati és eszmei értelemben vett iskolák­ból. A rendszerből, amely - bármily meglepő - nem is volt feltétlenül rossz. Ezt a volt szo­cialista országok lecsúszásával egyidejűleg felemelkedett sportnemzetek, franciák, ola­szok, britek példája igazolja. Az említett országok felemelkedé­se éppen Barcelona után kez­dődött, mára pedig olimpiáról olimpiára megbízhatóan szállít­ják a 10-12 aranyérmet. Titkuk a komoly állami finanszírozás­ban, és az ezt kezelő hatékony központi sportirányításban rej­lik, akárcsak korábban a miénk. Puskás Öcsi közhellyé csépelt szállóigéje kissé módosítva itt is megállja a helyét: kis pénz - kis sport, nagy pénz - nagy sport. Nem volt ez másképp 1990 előtt sem, legfeljebb nem verték nagydobra. Lássuk hát, mekko­ra pénzből akkora a magyar sport, amekkora! Mire elég 3 milliárd? A Kormányszóvivői Iroda feltűnően büszke hangnemben tudatta az olimpia előtt, hogy mind a 3 milliárd forintos idei sporttámogatás, mind a helye­zett sportolók jutalma nagyobb, mint valaha. Áz olimpiai ciklus közbeeső éveiben juttatott összegről, amely a folyamatos felkészüléshez szintén elenged­hetetlen, nem tesz említést a közlemény. Na, de vessünk egy pillantást erre a rekordtámoga­tásra! Egész más megvilágítás­ba helyezik ugyanis azt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizott­ság elnökének szavai. Eszerint a költségvetés alig 0,2%-át képezi az említett 3 milliárd forint, miközben a magyarnál lényege­sen nagyobb pénzeket mozgató költségvetésekből is nagyjából 1%-ot szánnak a sportra. Schmitt kiemelte még, hogy a sportfinanszírozás nemcsak az olimpiai éremeső végett fontos, hanem komoly népegészség­ügyi hatásai is vannak. Hosszú távon ugyanis a népsportba irányított befektetés duplája té­rül meg a kórházi kiadások és a betegszabadságon töltött napok csökkenésével. A finanszírozás roppant szűkösségére utalnak a magyar sportélet némely sze­replőjének megnyilvánulásai is. Kovács Tamás, a MOB sport­igazgatója szerint még a ki­emelt sportágak is anyagi gon­dokkal küszködnek. Elvesznek a tehetségek Gémesi György, a vívószövet­ség elnöke arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy nincs pénz kiváló edzőink megtartására, s így el- szipkázza őket a konkurencia. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy Szabó Bence, olimpiai baj­nok kardvívónk, korábbi szövet­ségi kapitány ma a venezuelai vívóválogatott szövetségi kapi­tánya, a venezuelai vívók pedig nyomatékosan megjelentek a ví­vóvilágban. Nem valószínű, hogy Szabó Bence élete álma lett volna Dél-Amerikában edzős- ködni, ha itthon is megfelelő lé­tesítményekben gondozhatta volna a jövő tehetségeit, miköz­ben megkapta volna a méltó anyagi elismerést is, kétségkívül világszínvonalú munkájáért. Venezuelábanf!) azonban jobb körülményeket talált... Ő pedig csak egy példa a sok közül, tele van a világ kiváló magyar edzőkkel, főleg a hagyományos magyar sikersportágakban. Ez nem lenne baj, ha jutna itthonra is, de nem jut. Az pedig hab a tortán, hogy Igaly Diána, olimpiai bajnok lö­vésznek azon kellett, és kell ag­gódnia, hogy hol fog edzeni. Ha ebbe mélyebben belegondolunk, be kell lássuk, ez észbontó! Egy embernek, aki a legnemesebb módon képviseli a magyarságot, és kelti jóhírét, nem biztosítanak minden technikai lehetőséget, hogy neki csak azzal kelljen fog­lalkoznia, amiben a legjobb a vi­lágon. Fájdalmas belegondolni, hogy mennyi tehetséget pazarolt el Magyarország ily módon, és hogy mennyi leendő olimpiai bajnok hagy fel a sportolással éppen ma, mert használhatat­lan a zuhanyzó a kajak-kenu pálya mellett, mert nincs pénze új vívócipőre, és mert általában nem lát benne megélhetési le­hetőséget. El kell hát dönteni, hogy a népegészség javítása helyett in­kább a kórházak fenntartására fogyjon-e el egyre több pénz. És el kell dönteni, hogy mennyit ér az az érzés, amikor békés ver­sengés után a magyar himnuszt játsszák egy olyan ember tiszte­letére, aki mindannyiunkat meg­mutat a világnak. Olimpikonok biztosítás nélkül A Napi Gazdaság tegnapi számából derült ki, hogy az olimpián in­duló magyar sportolók elenyésző hányadának van sportbiztosítá­sa, amely támogatást biztosítana számukra sérülés esetén. A szak- szövetségek pénz híján képtelenek biztosítással levédeni verseny­zőiket, így azzal csak néhány, szinte kizárólag külföldi tulajdon­ban lévő klub számára fontos versenyző rendelkezik. A kockázatra Baranyai János súlyemelő versenybalesete hívhatja fel a figyel­met. Az ő sérülése szerencsére kevésbé súlyos, mint első ránézésre tűnt, ez azonban nem csökkenti az ügy jelentőségét. Hajdú János szövetségi kapitány: „Aki nem tud kézilabdázni, az egy olimpián nem fog megtanulni. De küzdenie akkor is kell." A dél-koreai támadásokkal szemben Pálinger Katalin is tehetetlen volt (Reute rs-felvétel) Zűrök a kézilabda-válogatottban ÖSSZEÁLLÍTÁS Ma reggel (8.15) Romániával találkozik a magyar női kézilab­da-válogatott a négy közé jutá­sért, amely két súlyos vereség után várhatja a negyeddöntőt. Oroszország után Dél-Korea is átgyalogolt Görbiczéken. Hajdú János szövetségi kapitány rend­kívül elégedetlen volt a csapat hozzáállásával, most már csak azt szeretné, hogy a lányok meg­értsék, Románia ellen életük le­hetőségét kapják. „Gyalázatos volt - mondta tömören a kézilab­dázók szövetségi kapitánya a Dél-Korea elleni tizenegy gólos vereség után. - Ki lehet kapni, de így nem. Hogy nézünk így szur­kolóink szemébe?! Düh és harag van bennem.” Hajdú attól sem riad vissza, ha a következő meccseket hét ember fogja végigküzdeni, ha csak nekik lesz megfelelő a hozzáállásuk. „Aki nem tud kézilabdázni, az egy olimpián nem fog megtanul­ni. De küzdenie akkor is kell. Üt­köznie is kell. Ha behozok a lelá­tóról négy embert, és a csapatba rakom, megértik, hogy ütközniük kell. Elfogadhatadan számomra, hogy páran a vállukat rángatják, grimaszolnak kihagyott helyze­tek után. Nem tudom ezt elvisel­ni. Nem hagyhatom ezt, amíg én vagyok a kapitány. Kétszer már le akartam mondani. Bementem hozzájuk az első nagy norvég za­kó után, és azt mondtam, én nem vagyok normális. A Kazahsztán elleni vereség volt a második al­kalom. Aztán megbeszéltük a lá­nyokkal, hogy az olimpia végéig maradok. Végig fogom csinálni”- jelentette ki az elgyötört ma­gyar kapitány. „Nagyon bízom benne, hogy a lányok magukban lerendezik ezt a meccset, és átérzik, hihetetle­nül nagy lehetőség előtt állnak. Három meccsel életük lehetősé­gét kapják. Nem hagyom, hogy farvizesek ezt tönkre tegyék. Van, akinek még egy olimpiája már nem lesz” - értékelt Hajdú, de neveket nem volt hajlandó emh'teni. Hajdú szerint Romániával ját­szani Kínában szerencsésebb, mint a hazai csapattal hazai pá­lyán. Ferling Bernadett szerint Kína kedvezőbb ellenfél lett vol­na, de gyorsan megjegyezte, kap­tak már ki olyan ellenféltől, akit könnyebbnek hittek, és győztek le olyat, akit előzőleg nehezebb­nek gondoltak. (m, i) Mégsem bírta Tešovič elindult, de nem emelt Kiállt a súlyemelők pódiumára, meghajolt, majd emelés nélkül távozott Martin Tešovič szlovák súlyemelő, aki a 105 kilósok me­zőnyében annak ellenére is elin­dult, hogy sérülése miatt orvosai pár napja lemondtak pekingi sze­repléséről. „Az edzőteremben megpróbál­koztam felemelni a 130 kilo­grammot, de nem ment. Nem akartam feladni, miközben tud­tam: kevés az esély, hogy elindul­hatok az olimpián” - nyilatkozta a combizomszakadással küszködő súlyemelő, aki már másodszor maradt volna le sérülés miatt az olimpiáról, ezért Pekingben leg­alább a pódiumon állást ki akarta próbálni, (sita) 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 « 4 €

Next

/
Thumbnails
Contents