Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)

2008-08-16 / 191. szám, szombat

14 Szalon

ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 16. www.ujszo.com

. KÖNYV A SZALONBAN

(Szlovákiai) magyarnak (szlováknak) lenni - (vagy nem lenni)

MAGYARNAK LENNI

A SZLOVÁKIAI MAGYAROK ÉRTÉKRENDJE

LÁM PL ZSUZSANNA

U

&>

CSANDA GÁBOR

Nem kevés báj van abban, ha az emberről és társairól úgy beszélnek, mint „vizsgált népes- ség”-ről. Akár az orvosnál, csak ott páciensnek mondják a vizsgáltakat. A legnagyobb különbség azonban, mely Lampl Zsuzsanna könyve és egy szabadon választott háziorvos kartotékjai közt összehasonlítás nélkül megmutatkozik, az éppen a vizsgáltak összetétele között keresendő. Míg ugyanis az orvos kórlapjai közt nemtől, kortól, bajtól és főleg nemzetiségtől függetlenül a legkülönfélébb adathalmaz gyűlik össze, s ennek arányában a felállított diagnózisok milyensége is szerteágazó, a Magyarnak lenni című kötet a szlovákiai magyarok értékrendjének éppen aktuális (a vizsgált időszakra érvényes) diagnózisát állítja föl.

Persze, s ezt már az ismert szociológus legújabb könyvéből következtetem ki, a vizsgálat tárgya, bármily alapos kérdezésnek van is kitéve, csalds egy (vagy még jobb esetben: több) tőle különböző vizsgált tárgy fényében mutatja meg sajátos, minden mástól különböző jellegét. S Lampl Zsuzsanna könyve ilyen: úgy tudunk meg mindent a szlovákiai magyarok értékrendjéről, hogy közben figyelhetjük a szlovákok és a Kárpát-medence többi magyaljainak értékrendjét is.

Ennyi bevezető után célszerű egy példán szemléltetni, miről is van szó, arra, sajnos, hogy mi mindenről van e roppant információ- halmazt felvonultató könyvben szó, még csak felületesen sincs mód kitérni. A szlovákiai magyar fiatalok (itt a 14 és 29 év közöttiek értendők) leginkább összetartó- nak és törekvőnek tartják a szlovákiai magyarokat; a hét választható tulajdonság közül e kettőt jelölték meg leggyakrabban (egyaránt 49%). A szlovákok ugyané hét tulajdonság közül leginkább törekvőnek (40%), intelligensnek

(39%) és toleránsnak (38%) tartják magukat. A kettő összevetéséből látszik, hogy a jó tulajdonságok terén a magyarok önképe pozitívabb a szlovákokénál, vagy másként fogalmazva: a pozitív önértékelés terén a szlovákok visszafogottabbak a magyaroknál. (Talán mondanom se kell, ez magukból a számokból is látszik, de csak a szerző értékelő kommentárjaiból válik teljesen világossá.) Ugyanez a vizsgálat (Önkép és az egymásról alkotott vélemények;

32-35. o.) a másság, a másik megítéléséről is képet ad. Ebből az derül ki, hogy a magyarok szerint a szlovákok barátságtalanok (a válaszadók 40% szerint) és lusták (30%), míg ugyanezek a magyarok önmagukat ennél jóval kevésbé tartják barátságtalannak (6%), még kevésbé lustának (5%). A magyarokat a megkérdezett szlovák fiatalok 19%-a tartja barátságtalannak, 15%-a lustának. Önmagukat 11% barátságtalannak, 19% lustának. Ebből meg az látszik (ismét a szerző szemével), hogy a negatív értékelésekben a szlovákok önkritikusabbak a szlovákiai magyaroknál. ,A magyar fiatalok sokkal rosszabb véleménnyel vannak a szlovákokról, mint a szlovák fiatalok a magyarokról. A szlovákok sokkal inkább felruházzák pozitív tulajdonságokkal a magyarokat, mint fordítva. Sőt, két esetben még a magyarok önértékelését is megelőzik, hiszen összetartóbbnak és törekvőbbnek tartják őket, mint a magyarok önmagukat. A magyarokat háromszor több szlovák tartja intelligensnek és toleránsnak, nagyjából kétszer több becsületesnek, összetartónakés törekvőnek, mint amennyi magyar jellemzi ugyanezen tulajdonságokkal a szlovákokat.” (35. o.)

Felmerül (bennem, nem a szerzőben), mi következik ebből, mit gondoljak magamról, magunkról. Mit mondana erre a háziorvosom? Lampl Zsuzsanna mindenesetre óva int az elhamarkodott

következtetésektől, s alighanem ez a legtöbb, ami itt és most ebben a kérdésben tárgyilagos válaszként szóba jöhet. S itt és most még eszünkbe juthat a fölülmúlhatat- lan Rákos Péter sztereotípiákról szóló monográfiája (Nemzeti jelleg: a miénk és a másoké. Öncsalások és előítéletek mint történelemformáló tényezők, Kalligram, 2000), mely érzékletesen tapint rá, hogyan vélekednek önmagukról és másokról Közép-Európa népei. Persze, eszünkbe juthatnak a pirézek is: egy, a Lampl Zsuzsáéhoz hasonló, csak éppen a nem létező pirézekre vonatkozó kutatás azt vizsgálta, vajon örülnének-e a megkérdezettek, ha egy piréz volna a szomszédjuk, gyermekük padtársa, partnerük stb. - s kiderült, ami már a vizsgálat előtt is valószínűsíthető volt, hogy bizony örülne a rosseb, sőt, isten ments a pirézektől. (Csak zárójelben, ehhez: Balia D. Károly például piréz; e sorok írója olykor szintén.)

Lampl Zsuzsanna okos könyve olyan, akár egy jó családi kalendárium, vagy egy Ady-verseskö- tet: kiolvashatatlan. Nem azért, mert olyan vastag (egyébként nem vastag, s tele van ábrával), hanem mert minden egyes fölütése újabb és újabb olvasatot kínál, miközben a tartalma nem változik és nem mozog. Attól olyan jó és kimeríthetedénül érdekes, hogy az egyik fejezet (tetszőleges sorrendben) fényében a másik másról is vall, mint csak önmaga kérdéseiről és válaszairól. Újabb példa: a szlovákiai magyarok viszonya a politikához, ezen belül az MKP-hoz például nagyban összefügg nemcsak önértékelésükkel, Szlovákia-képükkel, magyarság- tudatukkal, hanem például értékrendjükkel, sikerélményükkel, adakozókedvükkel is. Ezért gondolom, hogy a kötetet elolvasása után kár visszatenni a polcra, megpróbáltam, két nap múlva megint ott feküdt az íróasztalomon. Ha volna szlovákiai magyar bestsellerkönyvlista, ezen a Magyarnak lenni hónapokig foglalná az első helyet, ebben biztos vagyok. S abban is, hogy A stabil magyar választópolgár portréja című fejezet (37-97. o.) lapjai volnának a legrongyosabbak (ez nem az én példányom esete; az enyémben itt van a legtöbb ceruzabeírás és -jel). A könyv harmadik fejezete (Diploma előtt és után) az egyetemet végzett szlovákiai magyar fiatalok választásait és lehetőségeit vizsgálja, a negyedik, sorrendben utolsó pedig az adományozás, az adózás és a nonprofit szervezeteknek juttatott 2% alakulását é.s mai ismérveit összegzi. S mivel műiden mindennel összefügg, az egész fényében derül csak ki s válik igazán ámyalttá, pontosan mit is értsünk az alatt, amit a könyv legelső kérdésére adott válaszok statisztikája mutat, tehát hogy a szlovákiai magyarok önbesorolása leginkább kultúmemzeti.

Az is nagyban hozzájárul a könyv kalendáriuméhoz vagy Ady- kötethez fogható élményszerűségéhez, hogy a gondosan osztályozott és értékelt felmérések mellett számos háttérinformációt is közöl, egyrészt mert ezek színesítik, másrészt mert tovább árnyalják a képet. így például a Választási hajlandóság című alfejezet egyik része Amit a kérdőív nem árul el cím alatt a megkérdezettek erről-arról alkotott véleményét is tolmácsolja, mégpedig tíz fő kérdésben: 1. Hogyan látták az emberek az MKP- 12003-ban; 2. Az MKP viszonyulása választóihoz, az állampolgárokhoz; 3. Az MKP-val kapcsolatos elvárások; 4. Mit kifogásolnak a politikusoknál; 5. Mit várnak el egy politikustól és egy párttól, miben nyilvánulna meg számukra a valós érdekképviselet... és így tovább. Illusztrációként: „Az interjúalanyok szerint az MKP országos képviselőit nem érdeklik az ó problémáik, de még az örömeik sem.” (84.0.)

Igaz, az már az előszóból kiderül, hogy a szlovákiai magyar

számára nem a nemzeti hovatartozás a legfontosabb érték. „Az első helyen mindig a család áll” - mondja a szociológus. Vagyis, ha én háziorvos volnék, s véleményem kérnék, azt mondanám: akkor nagy baj itt nem lehet. Magyarnak lenni, ma Szlovákiában (huszonhat választási lehetőség mint érték közül) a 8. helyet jelenti. Jó hír az ennél nemzetibb érzelműeknek: a szlovákiai magyar fiatalok esetében (tizenhat választási lehetőség közül) magyarnak lenni az 5. legfontosabb érték. Olimpiai nyelven ez pontszerző helynek számít. A könyvnek: aranyérem.

(Lampl Zsuzsanna: Magyarnak lenni. A szlovákiai magyarok értékrendje, Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2007,184 o.)

FOLYÓIRAT-AJÁNLÓ

A folyamatosan jobbat akarás kézzelfogható eszköze

S1MOV1CS (S1AAÓ) BÉLA

Terjedelmében és tartalmában is igencsak exkluzív, több mint hatvanoldalas összeállítást közöl a Kalligram júliusi-augusztusi száma 1968 kapcsán. A negyven évvel ezelőtti, prágai tavasznak nevezett események felelevenítése ebben a minden tekintetben kiemelkedő összeállításban Lud- víkVaculík Kétezer szó (a munkásokhoz, földművesekhez, hivatalnokokhoz, tudósokhoz, művészekhez és mindenkihez) című felhívásának szövegével kezdődik, ez az a dokumentum, melyre évtizedeken át nagyon sokan hivatkoztak (kárhoztatva szövegét és szerzőjét), holott nem is olvasták. Milan Kundera Cseh sors című esszéje (ugyancsak G. Kovács László fordításában és jegyzeteivel) szintén telitalálat: nemcsak a Vaculík-közlés melletti jelentősége okán, hanem mert időben és vizsgálata tárgyában továbblép annál. „A közvélekedéssel ellentétben bátorkodom azt mondani, hogy a csehszlovák ősz jelentősége talán még a csehszlovák tavasz jelentőségén is túlnő” - mondja egyebek közt. Harmadikként ebben a blokkban Václav Havel Cseh sors? című esszéje szerepel; ez az említett Kundera- szöveg kritikus továbbgondolásaként olvastatja magát (Beke Márton fordításában). S vissza

Kunderához: Radikalizmus és exhibicionizmus című írása a Havel- kritikával száll vitába, a helyzet (itt nagyjából 1968-69 fordulójának idejét értve) reménytelenségéről, a reménytelenség fokáról, mértékéről. Karel Košík is Havellel polemizál A szavak súlya című írásában. „Az a társadalom, mely a »csehszlovák tavasznak« köszönhetően ölthetett volna formát, nem arra volt hivatott és nem is érte volna be azzal, hogy csak »normálisan és egészségesen működő társadalmi organizmus« legyen, mert igazi, a kapitalizmust és a sztálinizmust is tagadó társadalommá akart válni” - írja. A Kundera-Havel polémiához Rudolf Chmel fűz kommentárt (Giccs és oligarchia), egykori állásfoglalását is kommentálva. Osvald Machatkának a Nagy Imre és társai kivégzését elítélő ’68-as írása (Még egy évforduló címmel) újabb fontos dokumentuma a kor közép-európai demokratikus törekvéseit tisztán látó történészi-publicisztikai közírásnak. Ez a szöveg egyben tá- gabb összefüggéseibe helyezi nemcsak ’68-at, hanem az 1968-as cseh történet- és újságírás megítélését is. Az összeállítást András Sándor nagyon fontos, 1956-1968-2008 című (Az 1956-os magyar forradalom és a nyugati gondolkodók alcímű) tanulmánya zárja. A Művészet és

Gondolat fejléce alatt megjelenő Kalligram ebben az összevont nyári számában olyan ’68-as összeállítást talált ki és valósított meg, mely azokat is meglepheti, akik tudatában vannak a folyóirat és a kiadó átgondolt tevékenységének. Ha igaz, hogy az emlékezet folyton-folyvást átírja meglevő tudásunkat, alakítja hagyományfelfogásunkat, önmagunk demokrata voltáról alkotott képünket, márpedig ezt szeretnénk hinni, akkor a Kalligram 1968-ra emlékező száma erre mindenekfölött alkalmas médium. S nem mellesleg a folyamatosan jobbat akarás (lásd ehhez András Sándor szövegét, különösen a lelkesedésről) kézzelfogható eszköze is.

Egészen röviden a százhat- vannégy oldal szépirodalmából is némi ízelítő. Bármily meglepő: ennek egy része is szervesen kötődik ’68-hoz. Elsőként Pasolini egy 1968-ban publikált verse Rudi Dutschkéról, a németországi baloldali diákmozgalmak vezetőjéről (Csehy Zoltán fordításában). Majd egy regényrészlet, Körösi Zoltáné: „...nem is ismertem őket, ezért nem azt írom le, hogy müyen a nagyapám, hanem azt, hogy milyennek szeretném, ha lenne, milyennek képzelem őt, írta Apa, azt szeretném, ha okos és igazságos volna, olyan, aki az emberekért dolgozik, és

ahogy ezt mondom, erről Kádár János jut az eszembe, mert ő ilyen, írta Apa...” Pályi András A szellem javai című esszéje a maga személyes (testi és szellemi) ’68-áról szól, a szellem trónfosztásáról, megtorpanásról, moz- gáskényszerről. Szerbhorváth György esszéje (Az utolsó hatvannyolcas) meg - mintha véletlenül - mind az összes előtte járót összefogja: nagybátyástól, apástól, Rudi Dutschkéstól, a SZISZ- es bazénépítéstől kezdve Gyuriig, aki nem vesz részt semmiben. („Ezért igazi hatvannyolcas ő.”)

A nem akármilyen világirodalmi csarnok (Pessoa, Ingeborg Bachmann, Jurij Hudolin, Primož Čučnik) mellett többek (nagyon sokak) között részlet Péterfy Gergely Halál Budán című regényéből, négy Lánckor Gábor- vers... Kiváló szövegek. És hát- borzongató, ahogy Polgár Anikó verseiben elhallgatódik a lényeges, s helyette a látványos jut eszelősen szóhoz (Klütaimnésztra panasza I. és II.). Kiss Tibor Noé technikás prózáját ajánlom még (Inkognitá; regényrészlet): „Gyereknek színleltem magam, miközben valójában még gyerek voltam.”

A hátsó traktusban erős kritikai rovat. S még volna mit, bőven, „De elég is ennyi ebből a történetből.” (részlet a Pasolini- versből; 121. oldal).