Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-16 / 191. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 16. www.ujszo.com RÖVIDEN Jövő nyárra halasztott Harry Potter Los Angeles. A produkció tip-top, az égvilágon semmi baj sincs vele, csak azért kell elhalasztani a novemberre kitűzött bemutatót, mert egy nyári hétvége jövedelmezőbb nyitányt jelenthet a Harry Potter és a Félvér Herceg című fantasynek. A forgalmazó Warner Bros. csütörtökön jelentette be, hogy a varázslófiú kalandjainak hatodik folytatására még várni kell egy kicsit. Alan Horn, a stúdió elnöke leszögezte, hogy ő már látta a filmet, „mesés”, és „száz százalékosan” kész lesz a bemutatásra már novemberre is, vagyis semmiféle produkciós probléma nem késleltetné az eredeti premiert, merőben gazdasági megfontolások indokolták a változtatást. J.K. Rowling regényhőse még háromszor tér vissza a mozivászonra: a Félvér Herceg premierje 2009. július 17-én lesz, a regényfolyam befejező epizódja, a Harry Potter és a halál ereklyéi pedig két részben kerül a nézők elé, 2010 novemberében és 2011 nyarán, (mti) Gladiátoros témapark Rómában? Róma. Róma új városvezetése felfedezte, mi hiányzik még a két évezred művészeti kincseit kínáló Örök Városban a turisták vonzásához: egy Disneyland-szerű tematikus szórakoztató park, amely ezen a helyen főleg az ókorba vinné el a szórakozni vágyókat. „A minta a párizsi Euro-Disney” - közölte csütörtökön Mauro Cutrufo alpolgármester. A közvetlenül a város határánál tervezett szórakoztató létesítmény három-négy év alatt felépülhet egy eddig még ki nem jelölt 4-500 hektáros területen. „A látogatók átélhetik majd a Colosseum jeleneteit az antik Rómából, gladiátorokkal és talán Julius Caesarral” - részletezte a Reutersnek az egyelőre még nem túl konkrét elgondolást egy városi illetékes, (mti) Vigyázó szemeinket végre a nagyszínpadra veténk Szombat a Szigeten JUHÁSZ KATALIN Hattételes vallomás Testről és Lélekről a budapesti Szépművészeti Múzeum fotográfiai kiállításán Mellső kutyalábak női csizmával (Somogyi Tibor felvételei Budapest. A pomyelés a legelemibb életfunkciók egyike az idei Sziget Fesztiválon, főleg olyan rekkenő hőségben, mint amilyen eddig kijutott nekünk. Az ember hajnali tizenegytől éjjel háromig körülbelül két deci port nyel, lassan megszokja az állandó kaparást a torkában, és az orrfújáskor tapasztalt zsebkendőfeke- títést. Sokak szerint azonban ez még mindig jobb, mint sarat dagasztani. Tavaly bizony többször előfordult, hogy aggódó barátaim erőgéppel akartak kihúzatni egy- egy sáros pocsolyából, de végül mindig kiúsztam valahogy, csak a papucsom ragadt a masszában. Önöknek ma már szombat van, tehát fussuk át íziben a napi kínálatot. A Sziget-plakátokon legnagyobb betűvel szereplő R.E.M. lép ma este a Nagyszínpadra, úgyhogy elsőnek erről illik mondanom valamit. Michael Stipe zenekara az elmúlt huszonöt év egyik legfontosabb rockegyüttese. Zenéjükben a klasszikus amerikai rock, a folk-rock, az art-rock, az art-punk és a poszt-punk érzékenysége és ereje keveredik. Persze, ha jobban belegondolunk, ezek a meghatározások valójában feleslegesek, hiszen az R.E.M. sok-sok éve már saját stílusát definiálja, sőt ők maguk a definíció, hozzájuk hasonlítanak más zenekarokat. Ha engem kérdeznek, szerintem már a szórakoztatóipar részei, rég nem ők csinálják a forradalmat a zenében, legutóbbi négy lemezükön összesen sincs annyi ötlet, mint mondjuk az 1988-as Green című albumon, amely lemezgyűjteményem egyik dédelgetett darabja. De persze nem akarok befolyásolni senkit, nézzék meg őket, és „hallgassanak a fülükre”. Az R.E.M. előtt lesz szerencsénk a 21. század egyik legka- rizmatikusabb rockeréhez. Setj Tankian a fémzenét megújító System of a Down frontembere, én személy szerint megemelem nem létező kalapom az örmény-amerikai zenekar előtt, olyan forradalmárok ők, mint amüyen a Sepul- tura volt tíz évvel ezelőtt. A libanoni születésű Serj sokak szerint századunk Don Quijotéja, aki az igazságért vívja a maga kis szélmalomharcát, legalábbis erre utal az a fajta elkötelezettség, szociális érzékenység, amit szólóban is felvállal. És kivételesen maradjunk továbbra is a Nagyszínpadon, amely egyébként eddig kevés izgalommal szolgált, inkább csak amolyan korrekt produkciókat láthattunk a legszélesebb deszkákon. Róisin Murphy is megér egy apró misét. A Szigetet pár éve már meghódító Moloko időközben a popszíntér egyik leginkább respektált női előadójává nőtte ki magát. Éteri hangja és karakteres dalai azonnal rabul ejtik a hallgatót, és ami a legfontosabb: alkotás közben nem nőként gondol magára, azaz hanyagolja a tipikusan „csajos” témákat. Repesve várom ezt a koncertet, és nem érdekel az ennek kapcsán benyelt por mennyisége... Van egy elvesző kép térben s múló időben. Van a szem, amelyik látja, s van, amelyik nem. Az igazi Látó szemet felizgatja a kép: egy nő közeledik, téli szövetkabátban, valamikor előkelő, ám mára letűnt divat szerinti, gyűrt szárú csizmában. Balján vezetőszíj végén öleb lépdel, melegítő háttakaróba bújtatva, kötött sapkában. A gazdi jobbján nagykutya baktat, hatalmas eb, hónaljáig érhet az idős nőnek. A Látó szem befogja a képet, s fotómasinájával megörökíti. TALLÓS1 BÉLA Elliott Erwitt az a Látó szem, aki megörökítette a kutyasétáltató nőt. A kép azonban egy lehetne a sok tucat közül, amit amatőr és profi látó becsalogat az objektívbe ebekről és gazdákról. Elliott Erwitt azért a világ egyik legjobb fotósa, mert e sablonképből többet hozott ki. A teljes, vagyis az egész látványból kimetszette az alsó részt. Felnagyított egy mozaikot, amelyen egymás mellett lépve a csizmaszárba bújtatott női láb, a parányi eb pálcika tappancsai, valamint két óriási állatvégtag látszik csupán. Az utóbbiakat mindössze kiegészítő (virtuális) képzettársítással lehet beazonosítani valamilyen nagykutya mellső végtagjaiként. A fotós, vagyis a Látó szem jóvoltából azonban a valóság és az abból kivágott látvány csalóka játékának csapdájába esünk. Memé-e guillotin vályújába fektetni a nyakát az, aki azt látja, hogy az egészből a részlet kiragadásával torzóvá tett valóságszeleten a kutyalábak között valóban női láb lépdel!? Hiszen lehet az akár nőimitátoré is, sőt a művészi ábrázolat minden más variációt is megenged! Az elénk tűnő (s az előlünk fotós vágással eltüntetett) realitásdarabot így látó, valamint így megörökítő szem hordozza a fotográfusi nagyságot. Elliott Erwitt szemében hat láb nem hat láb: ő ugyanis képes azt megsokszorozni. Elliott Erwittnél hat láb egész New York City 1974 egy bo- rongós napján. Képének címe ugyanis: New York City, 1974. S itt még nem ér véget Erwitt fotójának legendája. A Szépművészeti Múzeum nagyszabású, Lélek és Test - Kertésztől Mapplet- horpe-ig, a fotográfia legnagyobb mestereinek szemével című kiállításának abba a tematikus egységébe sorolta be ezt a fotóremeket, melynek címe: „Együtt-lét”. S az a látvány, amelyet Elliott Erwitt szeme 1974-ben meglátott a hat láb egymás mellett lépésében, az valóban a teljes, tökéletes együtt- lét, együtt-létezés. Ilyen tökéletességgel illeszkedik a Szépművészeti Múzeum tárlatán test és lélek, tegnap és ma, látvány és (az alapul szolgáló) valóság, valamint a kettő üzenete. A budapesti Hősök terére néző intézmény először ad otthont fotóművészeti kiállításnak, s csaknem kilencven - felerészben magyar, felerészben külföldi - fotóművész megközelítőleg kétszázhúsz művével alkot, az 1800-as évek végétől napjainkig ható fényképtörténeti freskót hat tételben Testről és Lélekről s ezek leglényegesebb átszövődéseiről világviszonylatban és történelmi időben. A már említett „Együtt-lét” témakör felvételei kapcsolataink, életünk foszlányait őrzik az utókor számára. Nemcsak ember-ember, hanem ember-transzcendens vüág viszonylatban is vallanak arról, ami biztosan létezett. (Roland Barthes tézise szerint „a fotográfia nem arról beszél, ami nincs többé, hanem csak arról, ami egészen biztosan volt”.) Az „Egyedül” tétel a magány, valamint az Henri Cartier-Bresson szerinti „döntő pillanat”, vagyis a „kegyelmi állapot”, a halál művészi megörökítése. Ezeknek az állapotoknak a fényképezése - Susan Sontag értelmezésében - olyan „társadalmi rítus”, amely „védekezés a szorongás ellen”. Nem feltétlenül egyedüllét, inkább aktív létezés az „Én-képek” ciklus létalapja. E témakörben három csoport, háromféle portré ábrázolja az „én-létet”. A valódi énképek, melyeken a fotográfus saját magát fényképezi, önarcképként, önvallomásként kitárulkozva. A látszólagos önarcképeknél a fotós egy pályatársára bízza, hogy fotózza le őt. A harmadik csoportba pedig azok a felvételek tartoznak, melyeken a fotós fotóművészeti céllal fényképezted modelljét oly formában, hogy nem egyéni karaktert igyekszik kiemelni, hanem egyfajta archetípust akar meghatározni, vagyis egy jelenséghez akar közelebb jutni. Érdekességképpen ki-ki döntse el, akár látatlanban is, hogy Brassai (Halász Gyula) „Ópiumszívó önarcképbe melyik csoportba tartozik. Negyedikként érkezünk meg magához a testhez, vagyis „A test maga” anyaghoz. A címből is nyilvánvaló, e témakörben a test ábrázolásáról van szó, ami nem más, mint egy aktkirándulás: a test na- turalisztikus felfedezésétől a karakterábrázoláson keresztül a modell személyiségének teljes elvesztéséig vezető út. Szimbolikusan mondhatjuk azt: kezdődik Ádámnál és Évánál (Balia Demeter), és befejeződik a mindenki által ismert klasszikus fotóikonnal, Inges hegedűjével (Man Ray). A test maga én-képekben, nemkülönben egyedül vagy együtt- létben gyakran került fotóművészek szemével követett számkivetésbe. A „Számkivetve” ciklus, melynek szociofotói, vagyis a „társadalmi kiszolgáltatottság dokumentumai” a „társadalom lelkiismeretének megszólítása”. A számkivetettek fotográfiai ábrázolása - a tárlat anyagában eligazodást segítő kalauz szerint - az egyik legnagyobb kihívást jelentő fényképezési terület. Nemkülönben az a végső stáció, azaz a „Pusztító démon” objektívvei történő üldözése. Az általam éppen hatodikként (de ez a besorolás nem szabályszerű) regisztrált témakör a háborús helyszínekről, a pusztító démon nyomából küldött megdöbbentő fotográfiai anyag. A Szépművészeti Múzeum hattételes ,Lélek és Test”-beszéde ön- és világismereti vizuális kommunikáció. Virtuális utazás a fotográfia lehetőségeinek nyomon követésére. A Kispál és a Borz a Szigeten (Czibula Ádám felvétele)
