Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-02 / 179. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. AUGUSZTUS 2. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Vonzó a Bolyai Egyetem Rekordszámú beiratkozó volt az idén a Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatán kínált 61 szakra. A tavalyi mintegy 2400 beirat- kozóhoz képest az idén 3133 magyar tagozatos jelentkező volt. Az eddigi évek között néhány száz beiratkozó volt az ingadozás mértéke, most viszont váratlanul mintegy 30 százalékos növekedés van. Növekedett a beiratkozok száma a román tagozaton is, összegyetemi szinten mintegy 18 százalékkal jelentkeztek többen, mint a tavaly. „Csökkenőben van azon magyar fiatalok száma, akik a román tagozaton akarnak tanulni” - értékelte az adatokat Magyart Tivadar, a magyar tagozat vezetője, rektorhelyettes. (transindex.ro) Moszkva ferdít Ukrajnáról Az ismert orosz televíziós személyiség, Jevhenyij Ki- szeljev szerint az orosz tévécsatornák elferdítik az Ukrajnával kapcsolatos információkat. Ukrajna ezért csökkenteni szeretné az orosz tévécsatornák számát az ukrán kábeltévé-hálózatban. A Nemzeti Televízió és Rádió Tanács az ukrán külügyminisztériumhoz fordult azzal a kéréssel, hogy engedélyezzék azon tévécsatornák ukrajnai működésének betiltását, amelyek rendszeresen félretájékoztatják a nézőket. (karpatinfo.net) Karadzsicsnak honlapja volt Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnök, akit 13 évnyi rejtőzködés után fogtak el Belgrádban a múlt héten szokatlan külsejét - feje tetején kis kontyba rendezett hófehér üstökét, nagy fehér szakállát és bajszát - azzal magyarázta, hogy a munkájához van rá szüksége: dús szőrzetén keresztül szerzi a gyógyításhoz szükséges energiát. A gyógyítás, mint több újság megírta, kézrátétes, illetve spiráldróton keresztül történő energiaátadásból állt. Karadzsics azonban nemcsak alternatív gyógyászattal foglalkozott, hanem eredeti szakmájában is tevékenykedett az ügyvédje szerint. Szvetozar Vuja- csics elmondta, hogy egy ideig két nagy belgrádi kórház pszichiátriai osztályán is dolgozott. Kétszobás lakását havi 350 euróért bérelte a Londonban élő tulajdonosoktól, s pszichiátriai, alternatív gyógyászati témájú előadásait általában 300-400 ember látogatta. Előadói minőségben több vidéki városban, köztük Ki- kindán és Növi Sadban (Újvidék) is megfordult. Saját internetes oldala volt, amelyen életvezetési s bioenergiával történő gyógyításra vonatkozó tanácsokat adott. A magánrendelőben pedig, ahol az utóbbi időben dolgozott, fiatalító és szépítő energokozmetikai kezelésekben részesítette az arra vágyókat, (m)- Én is vehettem volna ilyen kocsit, de inkább minden pénzemet a pártomnak ajándékoztam (Peter Gossányi karikatúrája) HÉTVÉG(R)E Doppinghetek Hétmillió korona adományt kapott a HZDS egy magánszemélytől. Gondolhatnánk, ugye, vadprivatizált eleget a párt 98-ig, valaki most visszafizeti a kedvességet Mečiaréknak. Nincs rendben, de nem vártunk mást. Ám nem erről van szó. MOLNÁR NORBERT A pénz teszkós táskában érkezett, az ajándékozó pedig egy idős úr, aki fiával él egy garzonlakásban, s egy fillérje sincs mostanság. A sztori logikus, egyetlen kérdés maradt nyitva: mit kapott a teszkós táskáért és az áldozatért az úr a HZDS-től, ha egy bitang fillérje sem maradt. A hét eseménye egyébként Németországban történt: az alkotmánybíróság eltörölte a dohányzástilalmat a 75 négyzetméternél kisebb kocsmákban. Ez is logikus: kis helyen jól megreked a füst, így ott lehet majd dohányozni. De valójában az érdekel, mennyire jelent precedenst ez a döntés a többi országra nézve, s hogyan terjed el az unióban. Van rá egy cigisdobozom, hogy sehogy. Radičová jön fel, mint a talajvíz. Az ellenzéki elnökjelölt már ott liheg Gašparovič tarkójára, fenyegeti a pozícióját a maga feszti- válos-mosolygós módján. Sőt, megtette az egyetlen lehetséges lépést is: otthagyja Dzurindát, hogy függedenséget szimuláljon. Most már csak az egész pártnak kellene ezt megtenni, hogy visszakerülhessen a pixisbe. Mármint a párt és nem Dzurinda. Elvesztette télapós-hajléktalan imidzsét Radovan Karadzsics. Valaki megborotválta és lenyírta a népirtással vádolt boszniai szer- bet, és elutaztatta Hágába. Ott már a régi, cinikus formáját hozta, röhécselt magának és ártatlannak vallotta magát. Mert mi az a pár tízezer civü hulla... Most már csak arra vagyok kíváncsi, a másik agyonkeresett figura, Ratko Mladics előkerül-e, s ha igen, apácaként vagy falusi etikatanárként látjuk őt újra. Hét orosz atlétanőnek függesztették fel versenyzési jogát doppingvétség miatt. Az ellenőröknek gyanús lett, hogy mindegyikük testnedvmintája egy embertől származik. Kézenfekvő: egy emberként készültek az olimpiára. Vagy mind a heten egy férfit szerettek, mondjuk az edzőt. Persze, nem ez lesz az egyedüli doppingbotrány az elkövetkező egy hónapban, már elindult a pisihíradó. Újabbnál újabb doppingszereket ismerhetünk meg, fondorlatosabbnál fondorlatosabb módszerek derülnek ki testnedv-hamisí- tási ügyben, szóval van miért örülnünk. Ja, hogy lesz olimpia is? Ez csak egy doppingindok, meg szmog, meg cenzúra, meg politika. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság alibisták gyülekezete. Azt vetik a sajtó szemére, hogy belekeverik a sportba a politikát. Én meg azt, hogy nem eléggé! A magyarországi romák állami szintű üldözése 1916-ban kezdődött A Roma Holokauszt Emléknapja MTl-HÁTTÉR Augusztus 2-án 1972 óta emlékeznek meg vüágszerte a holokauszt roma áldozatairól a Cigány Vüágszövetség párizsi kongresszusának határozata alapján. 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóan több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban a szövetséges csapatok elől menekülő SS-kato- nák. A nácik által meggyilkolt mintegy félmillió cigány közül 23 ezren haltak meg Auschwitzban, sokan orvosi kísérletek áldozataként. A náci Németországban 1935-ben elfogadott állampolgársági törvény a „német vagy faj- rokon vérű állampolgárok” kategóriájából a zsidók mellett a cigányokat is kirekesztette. A romákkal szembeni rendelkezések 1938-ban egymást követték a Német Birodalomban: népszámlálás alá vetették őket, megvonták szavazati jogukat, kitiltották gyermekeiket az iskolából, megtiltották nekik, hogy nem cigányokkal házasságot kössenek, s deportálni kezdték a férfiakat. 1939-ben koncentrációs táborokba gyűjtötték a romákat, az egyik nagy tábor a Sopron közelében lévő Lackenbach községben volt, ahol több ezer magyar cigányt is fogva tartottak. A magyarországi romák állami szintű üldözése 1916-ban kezdődött, amikor rendeletet hoztak a „kóborló” cigányok nyilvántartásba vételére, testi megjelölésére, a renitensek munkatáborba kényszerítésére. 1928-ban rendelet született országos cigányrazziák megtartásáról, 1938-ban pedig a romák, mint népcsoport megbízhatatlanná nyüvánításáról. 1943-tól hurcoltak cigányokat kényszermunkára, Magyarország 1944 márciusi német megszállása után pedig legalább harminc gettót és munkatábort hoztak létre, ahol több tízezer romát dolgoztattak embertelen körülmények közt. 1944 júniusában már nagy számban kerültek magyar romák különböző német megsemmisítő táborokba, augusztusban cigány munkaszolgálatos századokat állítottak fel, majd 1944. november 2-án indult meg szervezetten országszerte a roma családok németországi táborokba történő internálása. A történészek ötezer és hetvenezer közé teszik azoknak a magyarországi romáknak a számát, akik a holokauszt áldozataiként koncentrációs táborokban vesztették életüket. A nácik a megszállt európai országokban eltérő módon és mértékben üldözték a helyi romákat. A holokauszt során a különböző becslések szerint a kétmilliós európai cigányság 10-30 százalékát gyilkolták meg. KOMMENTÁR Two-in-One magyarok BALLAD. KÁROLY A magyar ember két dologban utolérhetetlen: panaszkodásban és dicsekvésben. Hagyján, ha a dologban mutatkozna némi munka- megosztás, mondjuk ha egyesek csak panaszkodnának, míg mások csupán dicsekednének. De nem. A magyar ember játszi könnyedséggel képes multifunkcionálisán működni. Első fokon még mutat némi időbeni distinkciót, előbb siránkozik, és azután hetvenkedik, vagy előbb játssza a Janit, és csak kicsivel később sopánkodik. Másodfokon azonban a magyar ember egyszerre tud fennhéjázni és sápítozni, ugyanazzal a gesztussal mutatja magát valamiben irigylésre méltónak és egyben szánandónak. Az Adrián nyaraltunk, de rossz volt az idő. Új kocsit vettem, de már az első héten szervizbe kellett vinnem. A Two-in-One funkció finomságainak a bemutatásában kétség kívül a határon túli magyarok járnak az élen. Ebben persze a körülmények is a kezükre játszanak, hiszen nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy határátkeléssel minősítésük azonnal ellenkezőjére változik: emitt még mint kisebbségi magyarok kapnak ilyenolyan elmarasztaló jelzőket, amott, a többségi magyarság körében viszont azonnal gyanús szlovákokká, románokká, ukránokká válnak. Ezt a sok más egyébben is megmutatkozó kettős méltánytalanságot próbálja aztán a határon túli magyar a panasz és a dicsekvés kétélű kardjával úgy-ahogy hárítani. Egyfelől felpanaszolja a sorsát, siránkozik a történelem igazságtalanságai miatt, másfelől eldicsekszik azzal is, hogy a sorsverések ellenére megmaradt magyarnak - és dagadó kebellel kezd sorolni különböző hőstetteket. De tovább megyek: egyfelől szeretne egyenlő lenni a vele együtt élő többségiekkel, sérelmezi - teljesen jogosan - a negatív megkülönböztetést. Másfelől ugyanakkor- teljesen jogtalanul - különbnek is tekinti magát náluk: hagyományait nemesebbnek, nyelvét szebbnek, vallását igazabbnak, nemzeti történelmét dicsőbbnek, kultúráját gazdagabbnak és saját öntudatát magasztosabbnak tartja, mint a vele együtt élő nem-magyar embertársaiét. És ez még mindig nem minden. Miközben a külhoni magyarok egyfelől a magyarországi magyarokkal egyenlő bánásmódot várnak anyaországuktól, aközben - másfelől - azt képzelik magukról, hogy különbek is a belhoni- aknál: „otthon” magyarnak lenni nem nagy kunszt, de magyarnak lenni Kárpátalján, Erdélyben, Szlovákiában, az már valami, az érték, az hősiesség; el lehet vele dicsekedni. Ezt a kettős magatartást kétség kívül a határon túli magyarok politikusai és váteszei vitték tökélyre. Figyeljük csak meg, hogyan beszélnek a kisebbségi régiók hivatásos szószólói. Percig sem hagynak kételyt afelől, hogy ők és csakis ók rendelkeznek a bölcsek kövével, kizárólag ók tudják, hol lakik a magyarok istene. Az önhittség és fennhéjázás bajnokai azonban bármelyik pillanatban képesek végtelen panaszáradatban kitörni és a végpusztulás képeit plasztikusan megjeleníteni. És ugyanakkor - hiszen erre megy ki a játék -, mintha alanyi joguk lenne rá, úgy támasztják az elvárások, követelések és számonkérések sokaságát. Ráadásul azokkal szemben, akiket még le is néznek amiatt, hogy a világ botrányos igazságtalansága okán kedvezőbb helyzetben vannak őnáluk. A szerző kárpátaljai közíró JEGYZET Szozopoli anziksz NÉMETH ZOLTÁN A turista mindenhol egyforma, gondolhatná az ember, de nem. Mégsem egyforma. Van, aki képes kora reggeltől késő estig süttetni magát a homokban, hogy aztán vörösre égett bőrével világítson a tengerparti éjszakában. Aludni ezzel az „egyenruhával” úgysem tud, s kellemetlenséget is csak azzal okoz, hogy elborzad, aki ránéz. Mások a tengerparti söröző békés félhomályából szemlélik a tájat, s csak akkor merészkednek elő, ha megélénkül a forgalom a kocsmasoron. Na de akkor aztán nagyon kimozdulnak, annyira, hogy az átmulatott éjszaka után hangos óbé- gatással üdvözlik a hajnalt. Megint mások kényszeres vásárlási hajlamukat élik ki az „egzotikában”. A butiksor lakóiként nyálazzák át az árut napjában többször. Aztán vannak az ún. kultúrmolyok. Mindent ellepnek, amit tízévesnél idősebb por takar, ott kanyarognak reggeltől késő estig a napszítta romok között, melankolikus sikátorok lakói ők, példás követői az idegenvezető surra- nóba bújtatott lábanyomának. Bevallom, egy ilyen csoportba kerültem én is az idén. Es igen, volt okos idegenvezető, voltak kanyargó macskaköves utcácskák egy eredetileg ógörög alapítású városkában, amelyről még Hérodotosz is megjegyezte anno, hogy: „Nem tudom, mi szebb, Athén vagy Apollónia?” Voltak jellegzetes házacskák, amelyekről megtudhattuk, hogy a fekete-tengeri építészet legszebb darabjai. Voltak fi- gyelmes-fényképező, videóképes turisták, akik még kérdeztek is, érdeklődtek. Szóval minden adott volt ahhoz, hogy ez ember békésen, nyugodtan odasorolja magát a turisták egy kasztjába, amikor porszem került a gépezetbe, hiszen egyszer csak odaértünk a Szent Szűz ortodox, bizánci stílusú templomához, az ország legrégebbi ikonjainak egykori őrhelyéhez, amelyben tilos a fényképezés, és sapkával vagy meztelen felsőtesttel sem szabad belépni. Ekkor akasztott meg az a megvetőnek szánt mondat, amely a bejárat elől visszatolakodó férfi száját hagytad: „Minek menjek be, ha úgysem szabad videózni?” És lón, a kelet-közép-európai turisták e gyöngyszemének bölcs gondolatai pedig egy új turistakaszt megalapításaként is felfoghatók. De minek nevezzük őket?
