Új Szó, 2008. augusztus (61. évfolyam, 178-202. szám)
2008-08-09 / 185. szám, szombat
www.ujszo.com UJSZO 2008. AUGUSZTUS 9. Szalon 13 KÖNYVEK A SZALONBAN Korrajz önarcképpel HALAAAl TAMÁS Sajátos műfaj a napló: helye az irodalmi érvényű és a magánérdekű szövegek köztes terében jelölhető ki. Olykor kérdéses is: jogos és illő-e naplójegyzeteket közzétenni. írók esetében az erkölcsi megfontolásokat jobbadán a teljes munkásságot övező tisztelet és kíváncsiság írja fölül. Utóbb pedig a napvilágot látott anyag jellege, színvonala, hatástörténete. Akár a gyónás és a konfesszió hagyományához közelít (mint Pilinszky jegyzetei), akár a glossza és a kisesszé igényével lép föl (mint Márai hagyatéka). Tőzsér Árpád esetében szó sem lehet bizonytalanságról: a költő-irodalmár maga rendezte sajtó alá 1992 és 1997 között írt följegyzéseit. Az alcím (Naplók naplója) és az azt magyarázó előszó arról is tájékoztat: valamelyest újraírt és újraszerkesztett, stilárisan gondozott korpusszal van dolgunk. Mégpedig nem is akármilyennel. Az egykori naplók reflexív újraírása olyan egységes művet eredményezett, amelyben egy közéleti és irodalmi szempontból egyaránt fontos, változások sorát hozó (és elvető) időszak elevenedik meg. Pozsonyból „indulunk” 1992. január 1-jén, Pozsonyba „érkezünk” 1997. december 31-én. A hat év egyéb helyszínei is izgalmat ígérnek: Budapest és Párizs, Debrecen és Komárom, Pécs és Tatabánya, Keszthely és Kolozsvár, Kecskemét és Kisoroszi - többek között. Úti és olvasmányélmények; egészségi problémák és személyes kapcsolatok; a bilingvizmus, a diglosszia, a nyelvváltás kérdésköre; az anyanyelv s általában a nyelv ontológiája; a kisebbségi lét dilemmái nemzet és nemzetiség összefüggésében; Közép-Európa rejtelmes létmódja; a cseh, a szlovák és a magyar nyelv (és kultúra) bonyolult szépségű viszonyrend- szere: Tőzsér elemi kérdéseket érint - s elemi elszánással igyekszik válaszokat találni. Eközben kulturális látókörét Berzsenyitől Derridáig, Krúdytól Holanig, Balassitól Grendelig terjeszti ki, aprólékosan értelmező módon, összefüggéseket kereső kitartással. Jellemzőmód még Egerszegi Krisztina olimpiai sikere és Ga- damer Hölderíin-olvasása között is talál lényegi rokonságot a naplóírói észjárás (145.). Vonzóan akkurátusak Tőzsér okfejtései, s megkapóak az afo- risztikus összegzések is. Arról, hogy „a nyelvváltás habitusváltás” (75.), hogy léteznék valamiféle „sajátos közép-európai meta- nyelv” (75.) vagy hogy „többségi tudattal vagyunk kisebbségi létűek” (110.). A szerzői önértés végletessége ezek fényében alighanem bocsánatos túlzás: „...általában csak arról támad eredeti gondolatom, amit olvasok. Amit élek, arról nagyon ritkán. Könyvember vagyok, mint amüyen Jean Paul volt” (61-62.). De nem túlzás például az a definíció, amely alkotás-lélektani nyomatékkai szól az irodalomról (voltaképpen a naplóírásról magáról is): „Az írás mint művészet valószínűleg nem is más, mint korokra visszanyúló intenzív emlékezet, virtuóz mnemotechnika plusz erős akarat” (177.). Különösen emlékezetesek azok a szöveghelyek, amelyek az emberi élet végességével vetnek számot. „A halálról csak isten függvényében lehet szépen szólni” - olvasható már a 23. oldalon. A zárlat fájdalmasan önironikus vaíjúmetaforája pedig a születésről - mint „egzisztenciális debütálásáról (82.) - még egyértelműbben és végérvényesebben helyezi át a hangsúlyt a saját halál bensővé lényegített toposzára: „Én is egy urbanizálódott varjú vagyok. [...] A születésünk nem részünk, valahol a létezésünkön túl születtünk: személyes élményünk nem fűződik hozzá, nem érezzük magunkénak. De a halálunk már a miénk: úgy halunk meg, ahogy éltünk. / Urbánus varjúnak urbánus halál jár” (220.). „Táblára írva nyakadba akasztjuk / történeted” - szól Püinszky János ismert, Trónfosztás című kétsorosa. Tőzsér Árpád - profán önítélet - maga akasztotta nyakába a történetét. Azt is, ami vele és körülötte, s azt is, ami benne és általa esett meg. A kívül-belül megélt világról bátor nyíltság, nyers őszinteség vall a kötet lapjain; a naplóírás szakszerűen intim munkájában önérzet, öntudat és önirónia működik közre: szellem és szellemesség. A folytonos reflexiók és önreflexiók, majd az azokat is értelmezve újraíró jelenkori igyekezet eredménye, hogy a Szent Antal disznaja vázlatos korrajzként olvastatja magát, miközben óhatatlanul önarcképet is elénk tár. Ha az „életmásolás” (210.) alkalmi műfajjelölését nem vehetjük is szó szerint, kétségtelen: Tőzsér olyan közegre, a nyelv olyan lehetőségére lelt a naplóban, amely kiváltságosán alkalmas a szembesülésre és a szembesítésre - irodalommal, nyelvvel, élettel és halállal. Az oldalak fogyatkozván az olvasóban mindegyre nő a reménység: lesz még a naplóknak újabb naplója. S nem bánjuk, ha a szerző majd abban is „a gyengéivel tüntet” (127.) - ezeket a „gyengéket” még irigyelni is lehet. (Tőzsér Árpád: Szent Antal disznaja. Pozsony, Kalligram, 2008, 220old.) TŐZSÉR ÁRPÁD SZENT ANTAL DISZNAJA NAPLÓK NAPLÓJA Pasolini ezzel a két korai, befejezetlen kisregényével mintha ki akarta volna írni magából ifjúsága nyomasztó élményeit, hogy továbbléphessen... PAOLO PASOLINI Amado mio Tisztátalan cselekedetek két kisregény ] „Szerelem? Isten? Nekik az unalmas.” SZALAY ZOLTÁN Pier Paolo Pasolini neve, akit a magyar közönség elsősorban mint filmrendezőt ismerhet, holott költőként, próza- és esszéíróként is jelentősei alkotott, összeforrt a botrányossággal. Mindazonáltal Pasolini prózai írásai, amelyeket maga a szerző is mint „botrányos témájú” szövegeket vezet be, nem biztos, hogy kielégítik a hagyományos értékrendszerben gondolkodó olvasónak a botrányossággal kapcsolatos elvárásait, lévén szó egy visszafogott, nyelvileg nem különösebben provokatív, tulajdonképpen akár szemérmesnek is nevezhető elbeszélői hangról, mely első hallásra nem tűnik felháborítóan formabontónak vagy meghökkentőnek. A Kalligram Kiadónál nemrégiben napvilágot látott két kisregény (Amado mio-Tisztá- talan cselekedetek) szövegvilágát valamiféle halovány, melankolikus dekadencia hatja át, amire maga a szerző is utalást tesz a szövegekhez írt előszavában. Ebben a bizonyos előszóban több fontos magyarázó jellegű megjegyzést is olvashatunk az írásoknak elsősorban önéletrajzi forrásból táplálkozó hátteréről, konkrétan a kisregények főhőseinek cselekvését megalapozandó. „Egész élete küzdelem a Tekintet ellen, amely figyeli”, illetve: „Egy olyan Istennel küzd, akiben nem hisz, de nem azért, hogy megváltsa magát. ” A szabadságért vívott, szinte mindig az abszurditásba hajló harc Pasolini ezen szövegeiben elsősorban a nemi identitás tudatosításának és vállalásának problémájával válik egyenlővé. A két kisregény közül az Amado mio a korábbi, ami könnyen kiérezhető az elbeszélői hangból, amely egy idillikus, antik eszményeket idéző világba kalauzolja az olvasót. Az antik szépségeszményt ad absurdum alkalmazza a szerző annyiban, hogy - bár kevésbé konkrétan, mint mondjuk az ókori görög bölcselők némelyike tette - a fiúszeretőt mint olyat mindenek fölé helyezve magasztalja. Desideriónak egy vidéki kisfiú iránt érzett határtalan szerelme az árkádiai idillt idéző itáliai tájon egy egyszerűségében is magasztos, bár az eseményeket tekintve meglehetősen szerény történetbe foglalva adja a szöveg témáját, finom erotikus utalásokkal. Desiderio szerelmének az antik hangzású Iasis becenevet adja, s amikor maga a fiú a név eredetéről faggatja, lakonikusan így válaszol: „(Iasis) egy csodálatos ifjú, mindenki szerelmes lett belé.” Iasis személye végül szinte már szimbolikussá válik: „... nem gondolt már Iasisra mint személyre, hanem mint az »Ifjú«-ra”. A huszonéves Desiderio és a fiatal suhanc Iasis szerelmének története mindazonáltal olyan ártatlan, érzéki hangon jelenítődik meg, ami a botrányosságot selymes védőburokba rejti, s ebbe a kontextusba kiválóan illeszkedik például a fiúk tengerpartra tett kirándulásának már- már impresszionista leírása. Az Amado mio tündöklő idillje után a másik kisregény, a Tisztátalan cselekedetek egy sokkal lehangolóbb világ képét festi meg, ahol a szerelem is sokkal inkább gyötrelem, sőt szégyen és bűn. A szerző itt már merészebb utakra téved, elkeseredett lázadást indít a megmerevedett erkölcsi szokás- rendszer ellen, amely lázadás azonban, ahogy az előszóból vett idézetek is beharangozzák, számára is szenvedés. Antik becenevek helyett itt már csak rövidítések jelzik a főbb szereplőket, a második világháború rombolása teszi az ifjú, szerelmes Paolo életét teljesen kilátástalanná. A szerző itt sokkal „rafináltabb” eszközöket is alkalmaz, a naplóformát harmadik személyű elbeszélővel váltogatja, majd első személyű vallomásformába vált vissza, így mintha a kamerája közelítésén ál- lítgatna folyamatosan. (Abba az időbe, az ő testébe lépek.”) A két kisregény tulajdonképpen az édenből való kiűzetés törvény- szerű, ám annál gyötrelmesebb folyamatát ábrázolja, s ebben az értelemben, ahogy az utószóíró Puskás István is utal rá, valóban fejlődésregényekről van szó. Pasolini történetei az egyszerű pszichológián túlmutatva ábrázolják a mindent betöltő szégyen, a lemeztelenített ember eszmélését. „Most nem vagyok más, mint egy minden részletében feltérképezett sivatag, csupa tudat. Nincs már semmi, ami megmenthetne” - mondja a Tisztátalan cselekedetek vége felé Paolo. A botrány tehát nem a pedofília, hanem a paradicsomból való kiűzetés. Pasolini ezzel a két korai, befejezetlen (de többé-kevésbé befejezettnek tekinthető) kisregényével mintha ki akarta volna írni magából ifjúsága nyomasztó élményeit, hogy továbbléphessen, további gondolatok kibontakoztatása felé: a Kalligram Kiadó tízkötetesre tervezett Pasolini életmű-válogatásának első kötete izgalmas ízelítő az olasz művész rendhagyó irodalmából. A Kalligram sorozatát a kiadó azonos című folyóiratának 2007/1-es számában közölt Paso- lini-blokk vezette be, ebben szerepelt Nádasdy Ádámnak Az olaszok című verse, amelyből a címbeli idézet származik, s mely kiválóan jellemzi a Pasolini-élményt: szembenállás mindennel, finoman, de határozottan. (Pier Paolo Pasolini: Amado mio. Tisztátalan cselekedetek. Fordította Preszler Ágnes. Pozsony, Kalligram, 2008,208 old.) SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
