Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2008-07-04 / 155. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 4. Vélemény És háttér 7- Bocs, haver, de a politikában az már csak úgy járja, hogy megszabadulunk attól, aki a terhűnkre van. (Peter Gossányi karikatúrája) Berlin további javulásra számít a George Bush utáni időszakban Amerika és Oroszország is kell Németországnak TALLÓZÓ LIPOVÉ NOVINY Václav Klaus bízik abban, hogy Csehországban az alkotmánybíróság vagy a szenátus megakadályozza a Lisszaboni Szerződés elfogadását. A cseh államfő ezt a Lidové Noviny konzervatív lapban megjelent interjúban mondta. Klaus szerint Lech Kaczynski lengyel államfő bejelentése, hogy nem írja alá a Lisszaboni Szerződést „az egyeden lehetséges álláspont”, s bízik abban, hogy ez a vélemény győz Európában. A cseh elnökszerint Kaczynski álláspontja nem jelent Európára mért „keményütést”,súgyvéli, tiszteletben kell tartani az eltérő véleményeket. Arra a kérdésre, ő aláímá-e a szerződést, Klaus kifejtette: „Erre a spekulatív kérdésre most nem válaszolok. Bízom abban, hogy ná- lunkaz alkotmánybíróságvagy a szenátus megakadályozza a Lisszaboni Szerződés elfogadását.” A cseh képviselőház tavasszal elfogadta a Lisszaboni Szerződést, de a szenátus a konzervatív Polgári Demokratikus Párt néhány képviselőjének javaslatára az alkotmány- bíróság elé utalta, vizsgálják meg, nincs-e ellentétben a cseh alkotmánnyal. A testület döntése őszre várható. Klaus volt eddig az egyetlen magas rangú európai politikus, aki nyíltan üdvözölte, hogy az írek népszavazáson elutasították a Lisszaboni Szerződést. Az interjúban élesen bírálta az EU elnöki tisztségét betöltő Franciaországot, hogy szorgalmazza a Lisszaboni Szerződés elfogadását. A cseh államfő szerint Prágának más az álláspontja, mint Párizsnak és mindent meg kell tennie, hogy „az EU fejlődése ne menjen abba az irányba, ahová Franciaország nyomja”. DAILY MIRROR Rendszeresen előfordul, hogy kelet-európai uniós munkavállalókat szinte éhbérért, heti pár száz koronának megfelelő összegért dolgoztatnak a brit munkapiacon. A Daüy Mirror riportere olyan litván munkavállalókat mutat be, akik egy állami kórházi beruházáson dolgoznak, és egy 39 órás ledolgozott munkahét után 9 fontnál (400 koronánál) is kevesebbet kaptak. A brit munkajogi rendelkezések alapján a munkavállalókat 5,52 font minimálbér illeti meg óránként, a lap által megszólaltatott szakértők szerint a riportban leírt munkáért legalább 7,31 fontos órabér járna. A 600 millió fontos állami kórházfejlesztési beruházást a Skanska végzi, de a munka jelentős részét alvállalkozóknak adta ki. A munkásokat toborzó alvállalkozó a kelet-európaiak fizetéséből még a munkaeszközök „bérleti díját” is levonja. A riportban bemutatott egyik fizetési papíron a bruttó kereset 234,00 font lett volna egy hétre, de ebből „visszatérítések” címén225,20 fontot levontak; a munkavállaló heti nettó bére 8,80 fontra jött ki. Az egyik érintett elmondta, néha ennivalót is alig tudnak venni, betegállomány és fizetett szabadság nem jár nekik. Az építőipari szakszervezet szóvivője „harmadik világbelinek” minősítette az esetet. Mivel az EU- bővítés óta 800 ezer kelet-európai érkezett a brit munkapiacra, félő, hogy a visszaélé- sekigenszéleskörűek. (mti) Szorosabb kapcsolatokat sürgetett a jövendő új amerikai kormányzattal a német külügyminiszter. MT1-HÁTTÉR Frank-Walter Steinmeier egy tegnapi lapinterjúban úgy vélte, hogy az Egyesült Államoknak és Németországnak szorosabban kell együttműködnie a jövőt érintő kérdések megoldásában. A miniszter ezek között említette a környezetvédelmet, az energiaellátás biztonságát, a leszerelés előmozdítását, továbbá a világkereskedelemmel, valamint a pénzpiacok működésével kapcsolatos megbízható szabályozások kidolgozását. A külpolitikai kérdések közül pedig mindenekelőtt a Közel-Keletet és Iránt emelte ki. Steinmeier annak a nézetnek adott hangot, hogy John McCain és Barack Obama közül bármelyik legyen is az Egyesült Államok új elnöke, mindegyikük szoros összefogásra törekszik EurópáMT1-ÖSSZEFOGLALÓ Egy közép-európai összeállítás keretében gyulai keltezésű riportot közölt tegnapi számában a Der Standard című osztrák liberális napüap a Magyar Gárdáról a Fe- keteingesek kötéltánca címmel. A helyszínen szerzett benyomásaira is támaszkodva a cikk szerzője egyebek között azt írta, hogy a Magyar Gárda megalakításával Vona Gábor egy régen elfeledettnek tűnt kísértetet keltett életre: egyenruhájával és felvonulásaival a gárda azokra a két világháború közötti időkre emlékeztet, amikor félkatonai kötelékek masíroztak az utcákon. „Polgárőrség persze létezik Szlovákiában és Csehországban is, de egyik sem váltott ki olyan nagy figyelmet, mint a magyar” - mutatott rá, hozzátéve, hogy a nemzetközi sajtó „új szélsőjobboldali hadseregről”, illetve „fasiszta verőlegényekről” cikkezett. val. Mindez esélyt jelent Németország számára is a kapcsolatok szorosabbra fűzésére - jelentette ki a külügyminiszter, aki ugyanakkor ismételten elutasította azt a korábbi amerikai követelést, hogy Németország a tálib ellenállók által elsősorban ostromolt Dél-Afganisztánban is vegyen részt a NATO-békefenntartásban. Az Angela Merkel kancellár vezette német kormány hivatalba lépése, 2005 ősze óta valamelyest javultak a két ország kapcsolatai, amelyek mindenekelőtt az iraki háború miatt jelentősen megromlottak a korábbi Schrö- der-kormányzat idején. Berlin ugyanakkor további javulásra számít a George Bush utáni időszakban, miközben gondosan elkerülte, hogy állást foglaljon bármelyik elnökjelölt mellett. A napokban ugyanakkor ismertté vált: még az év végi amerikai elnökválasztás előtt Berlinbe látogat Barack Obama demokratapárti jelölt. Egy másik interjúban a német A szerző szerint egyik leírás sem állja meg teljesen a helyét. Ő úgy látja, hogy a Magyar Gárda egy keskeny peremen próbál egyensúlyozni. A megalakulása óta 1400 tagúra duzzadt csoport rendszeresen felvonul Gyulához hasonló kisvárosokban, és provokál a helyi roma negyedekben. Egyidejűleg azonban nem akarja, hogy a jobboldali verekedőkkel állítsák őket egy sorba. A Der Standard munkatársa megemlítette, hogy a gárda mögött az ugyancsak Vona vezette Jobbik párt áll. Vona azzal számol, hogy a következő választáson bekerülhetnek a parlamentbe, ennek érdekében a gárdának kampányt kell kifejtenie. A jelszó tehát az: félelmet kelteni, anélkül, hogy ők maguk volnának a félelem forrásai. A riportban idézte Gyulai Attila politológust, aki azt mondja, hogy eddig a stratégia bevált. Véleménye szerint különösen vidékülügyminiszter egyébként szorosabb együttműködést sürgetett Oroszországgal is. A szociáldemokrata politikus nem osztotta azokat az aggodalmakat, amelyek szerint az orosz energiaszállítások miatt Németország politikai függőségbe kerülne, s zsarolható lenne. „Szükségünk van Oroszországra mint energiaszállítóra, ez azonban fordítva is igaz. Oroszországnak is szüksége van Németországra az orosz energia, illetve földgáz megbízható piacaként” - jelentette ki a miniszter, hangsúlyozva, hogy mindez nem zsarolási potenciált, hanem sokkal inkább kölcsönös érdekeket jelent. Pozitívan értékelte Steinmeier az új orosz államfő, Dmitrij Med- vegyev szerepét. Medvegyev személyében olyasvalaki áll a Kreml élén, akinek generációja már nem a hidegháború nemzedéke - hangsúlyozta a német miniszter, aki szerint az orosz elnök őszintén törekszik a Nyugattal való szorosabb együttműködésre. ken, ahol a rendőrségi jelenlét anyagi okokból megritkult, sokan nagyobb biztonságban érzik magukat, ha van polgárőrség. „A gárdának sikerült hangadóvá válnia a romakérdésről folytatott vitában” - húzta alá. Kifejtette azt is, hogy a nagy pártok, a kormányzó szocialisták és az ellenzéki Fidesz, elhatárolják ugyan magukat a gárdától, ám a választók miatti aggodalmukban, „akik közül sokan előítéleteket táplálnak a romákkal szemben”, alig tiltakoznak, amikor a gárda egy kalap alá veszi a romákat a bűnözőkkel és az aszociális elemekkel. Még Gyulán is hallgatnak azok, akik szólni tudnának - jegyezte meg a szerző, aki cikkét zárva megemlítette, hogy az államügyészség úgy találta: a gárda túl messzire ment, ezért eljárást indított ellene, melyhez csatlakoztak a roma kisebbség és a zsidó közösség képviselői. A Magyar Gárda egy keskeny peremen próbál egyensúlyozni Feketeingesek kötéltánca Gyulán Vörösödünk MOLNÁR IVÁN Robert Fico e héten valóban elemében érezhette magát. Újra eljátszhatta kedvenc betyárhősének, Jánošíknak a szerepét, ráadásul nem is akárhogyan. Még a kormányfő legnagyobb ellenségeinek is el kell ismerniük, hogy Fico mára a legjobb szlovák színészeket is lekörözi a karakter megformálásában. Sőt, nyugodtan kimondhatjuk, hogy magát a példaképét is sikerült túlszárnyalnia. Fico ugyanis úgy „fosztogatja” a gazdagokat, hogy ezek ebből vajmi keveset éreznek, ugyanakkor a néppel sikerül elhitetnie, hogy foggal-körömmel harcol a nagyvállalatok ellen, amelyek szerinte mindent megtesznek az egyszerű emberek kisemmizésének érdekében. A kapitalizmussal szembeni haragjától egyre vörösebb kormányfő e héten először a nyugdíjasokat és a gyermekes családokat próbálta magához édesgetni, bejelentve, hogy jövőre hétmilliárd koronát osztanak szét közöttük nyugdíjemelés, 13. nyugdíj, a megszületendő gyerek támogatása és a családi pótlék növelésének formájában. Az egyszerű emberek számára elképzelhetetlenül magas összeggel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy ez a jövő évi állami kiadások alig 1,5 százaléka. Családonként az egy gyerekre eső családi pótlék havonta 100 koronával nőhet, ami a jelenlegi árak mellett inkább provokációnak tűnik, mintsem komoly szociális csomagnak. A szociális csomag meghazudtolásának számít ráadásul az is, hogy a családi pótlékot mindenki számára emelik, így a legszegényebb családok is csak annyival többet kapnak, mint a többszörös milliomosok. Fico azonban jól tudja, hogy az első benyomás a fontos, és a hétmilliárd korona - legalábbis az egyszerű állampolgárok számára - kellőképp nagy összeg ahhoz, hogy elbűvölje azokat is, akik eddig még nem hittek a kormányfőben. így a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad. Hasonló a helyzet a hét másik nagy „népmentő akciójának” esetében is, amit maga a kormányfő egyenesen forradalomnak nevezett. Az előző rendszer gazdaságpolitikáját csodáló kormányfő ezúttal minden eddiginél hevesebb támadásba lendült a Szlovák Villamos Művek és a Szlovák Gázművek ellen. A kormány ugyanis elfogadta, hogy a gazdasági miniszter a gáz és a villany árképzésébe közvetlenül is beleszólhat, kihagyva az árszabályozási hivatalt. A döntés utáni sajtótájékoztatón Fico keresztes háborút hirdetett az energiavállalatok ellen, jelezve a népnek: mellettetek vagyunk, nem hagyunk benneteket. Hogy a gazdasági tárca szóvivője később jelezte, az árakról továbbra is az árszabályozási hivatal dönt? Hogy az árak művi visszatartása ugrásszerű áremelésekhez vezethet? Hogy a lakossági árak visszafogását az energiacégek a vállalatoknak számlázott nagyobb díjakkal kompenzálnák, amelyek aztán végső soron úgyis rajtunk vernék el a port? Az első benyomás a fontos. Mindenki hallhatta, hogy a kormányfő kiáll mellettünk, és a többség elhiszi, amit mond. Fico így vagy úgy, de eléri a célját, mi pedig lassan, de biztosan vele együtt vörösödhetünk. JEGYZET Úton hazafelé JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Kisvárda messze van. Odafelé Budapesten keresztül utazom, hajnali öt órakor indulok és kora este lesz, mire végre az egész napos zötyö- géstől gyűrötten lekászálódom a vonatról. Nem sokat töprengek, hazafelé már a „rövidebb” utat választom, s Nyíregyházán és Miskolcon át jövök vissza. Az út kilométerben kevesebb, időben viszont alig, ugyanis vasárnap Szlovákiában nem járnak se a buszok, se a vonatok. Magyarországon ugyan a kocsik piszkosak, lerobbantak, s bizony útitársaim még mindig keményen füstölögnek, de ott legalább olyan érzése, pontosabban tapasztalata van az embernek, hogy a közlekedés kiszolgálja az utasokat. Kisvárda és Debrecen között félóránként jár vonat, bár nem tudom, mi alapján különböztetik meg a gyors- és a személyvonatot, ugyanis nemcsak az utóbbi, hanem az előbbi is megáll minden fűzfabokomál. Nyíregyházáról óránként jár vonat Szerencs felé, s amikor a vasutastól érdeklődöm, flegmán odaveti, hogy óra 43 perckor reggel négy órától este tízig van rendszeres járat. Vasárnap lévén utas ugyan alig akad, de fő a szolgáltatás. Addig nincs is baj, amíg le nem érek Bánrévére, ahol megáll az élet. Régi, patinás vasútállomás, ahol még ezen a napon is dolgozik a takarítónő, de amióta Schengen- ben vagyunk, már csak napi két alkalommal közlekedik vonat Szlovákiába. Más nem lévén, gyalog folytatom az utat hazafelé. Az alig néhány kilométeres úton félig lerombolt vasúti épületek, amelynek további aprításán a hőség és a vasárnap ellenére lelkes honfitársaink ügyködnek, s megérkezem a lénárt- falai állomásra. Az épületet, amelyet a hetvenes években építhettek, elburjánzott gyom veszi körül, a vakolat nagy része már lehullott, mintha csak a Balkánról került volna a képbe. Nem beszélve arról, hogy még csak délelőtt tíz óra van, s a következő, menetrend szerinti járat délután egy órakor indul. Közel négy órát vesztegelek az állomáson, egyedüli társaságom az állomás épületét ellepő fecskék, s benne vagyunk a délutánban, amikor végre hazaérkezem.
