Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2008-07-03 / 154. szám, csütörtök
12 Kitekintő-hirdetés ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 3. www.ujszo.com Sokszor nem is sejtjük, ki és milyen értelemben mondta a kedvenc szállóigénkké vált mondatokat; ezzel olykor öntudatlanul nevetségessé tehetjük magunkat Klasszikusokat szó szerint Még nagyapáink korában is, amikor a latin és a görög nyelv a gimnáziumi alapképzés része volt, minden magát műveltnek tartó embernek illett ismerni a klasszikusok aranyköpéseit, amelyeket aztán társasági érintkezésük során megfelelően ki is használtak. OZOGÁNYERNŐ Persze az a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy szó szerint, illetve az alkalomnak megfelelő módon dobták be a társalgásba a bevált bölcsességet. Aztán eltelt néhány évtized, a klasszikus nyelvek kikoptak a tanintézményekből, aminek következményeként, ha idéztek is a régiektől, az egyre silányabb vagy az alkalomhoz aligha illőn történt. A rendszerváltást követően ismét felértékelődött a korábban mélyen alábecsült idegen nyelvek szerepe, aminek részeként megnőtt az érdeklődés a klasszikusok bölcsességei iránt is. Egyre gyakrabban kezdték őket alkalmazni, ami gyakran komikus esetekhez vezetett. Jól emlékezhetünk még a magyar sajtóban lépten-nyomon a Bibliából idézett „damaszkuszi útra”, ami a Kádár-rendszer kiszolgálóinak köpönyegforgatását volt hivatott illusztrálni, azon a példán, miként vált a keresztényüldöző Saulus istenfélő Paulus- szá. A tájékozatlan szerzők nem is sejtették, hogy ennél nagyobb elismeréssel aligha adózhatnak kipécézett politikai ellenfelüknek: a történetben szereplő farizeusnak damaszkuszi útja során ugyanis megjelent a Megváltó, aki a keresztény hitre térítette őt. Olyany- nyira, hogy egész további életét ez határozta meg, amit vértanúhalálával hitelesített. Az idézet valódi üzenete: a damaszkuszi út nem a köpenyegforgatás, hanem az igaz hit megtalálásának, a vértanúhalált is vállaló hitmegnyilatkozásnak a folyamata. Hogy tájainkon semmivel sem jobb a helyzet, arról a sajtóban meglehetősen gyakran megjelenő idézetek tanúskodnak. Ezek közül három igazán figyelemreméltó. Nagyhatalmak sorában A közelmúltban a sajtó szerepéről illetve a tevékenységét befolyásoló törvény kapcsán fellángoló viták során többször feltűnt az a tézis, hogy a sajtó az ötödik hatalmi ág. A jól tájékozott szerzők fel is sorolták ezeket, függetlenül attól, hogy nem egy közülük államjogi szempontból nem különíthető el a többitől. Csakhogy az eredeti idézet nem erről szól: elsőként Bonaparte Napóleon jellemezte a sajtót ötödik nagyhatalomként. Vagyis a kor négy legerősebb állama: Anglia, Francia- ország, az Osztrák Birodalom és Oroszország mellett az írott sajtónak tulajdonított nemzetközileg is meghatározó jelentőséget. Mondhatnánk, hogy a műveletlen korzikai ráhibázott az igazságra, mert a legutóbbi csaknem két évszázadban a sajtó valóban azzá vált, amin ő viccelődött. Csakhogy e két megállapítás köNapoleon Bonaparte számos szállóige „szerzője" (Képarch.) zül egyik sem állja meg a helyét. Az előbbit illetően érdemes megjegyezni, hogy tiszti vizsgáját minden idők egyik legnagyobb matematikusánál, Pierre Simon Laplace-nál tette le, akihez fogható tanítómesterrel csupán egyetlen elődje, Nagy Sándor dicsekedhetett, akit Arisztotelész vezetett be a tudomány titkaiba, az utóbbiról meg annyit, hogy ő maga szerzett meg egy országot a sajtó segítségével, tizenhét évvel korábban, 1797-ben. Az előző.évben a hatalmi harcoktól megtépázott Párizsban egyre nőtt a mindössze huszonhét éves tábornok tekintélye, ezért a direktórium úgy határozott, a lehető legegyszerűbb módon távolítja el őt a franciák szeme elől: kinevezték az itáliai seregek főparancsnokának, mai szóval élve felfelé buktatták. Csakhogy Napóleon átlátott a szitán. Korában szokatlan módon vágott vissza: két lapot is alapított, amelyeket Olaszországban adott ki, ezzel megkerülte a francia cenzúrát. Óvatlan megfigyelő számára úgy tűnt, a harctéri események jelentik a fő témát, viszont a betűzdelt belpolitikai cikkek sora egyértelművé tette, hogy hatalmi pozícióra tör. Annál is inkább, mivel újságjait nem is annyira katonái között, hanem elsősorban Francia- országban terjesztették. Ez az időszak a köztársaságpártiak és a royalisták közötti folyamatos küzdelmek jegyében telt, amelyet lázadások és véres megtorlások tarkítottak, a fiatal hadvezér pedig felismerte, hogy a sajtóval a maga oldalára állíthatja a közhangulatot. Hogy mennyire komolyan gondolta mindezt, arra a legjobb példa, hogy győztesként Párizsba visszatérve nem katonai babérokra vágyott, hanem sietve megalapította a Le Journal de Bonaparte et des hommes vertueux nevű folyóiratot, amely immár nyíltan szembeszállt az uralkodó direktóriummal. Számítása tökéletesen bevált: hamarosan első konzullá nevezték ki. A későbbi események igazolták, hogy Franciaország a világ első számú nagyhatalma, így a mélynövésű zseniális tábornoknak sikerült a sajtó segítségével megszerezni e szuperhatalom feletti ellenőrzést. Keresd az asszonyt, idézi számtalan feminista cikk, női lap annak kapcsán, hogy minden sikeres férfi mögött megtalálható sikerének kovácsa, a múzsa, feleség, társ, vagyis, hogy a férfiak mindent a nőknek köszönhetnek. Apró szépséghiba, hogy az eredeti mondás, a Cherchez la femme ennek éppen az ellenkezőjéről szól! Joseph Fouché, Napóleon egyik belügyminisztere, minden idők talán leghírhedtebb és leggátlástalanabb politikusa volt, aki csak annyi rendszert szolgált ki, amennyi életében előfordult. Nos a világtörténelem e meglehetősen sötét alakja napiparancsként adta kopóinak az idézett utasítást, amelynek eredeti jelentése az volt, ha nem találják egy bűntény tettesét, akkor keressék azt az asszonyt, aki miatt azt elkövették. A férfi és nő viszonyának e torz vetületét persze nem ő fogalmazta meg elsőként. Talán meglepő, de a pontos definíció az ókor legnagyobb zsenijének, a szirakuzai Arkhimédésznek a nevéhez fűződik. Ő azt állította, hogy az arany nem tud ellenállni a tűznek, az asszony az aranynak, a férfi pedig az asszonynak. Az eredeti gondolat szerint a csillogó fém a tűztől, az asszony az aranytól, a férfi az asszonytól olvad el. Új tévés műfaj Napjainkban egyre gyakrabban a szörnyűséges telenovella névvel illetik a fél évszázaddal ezelőtt születetett műfajt, amelynek becsületes neve a szappanopera. Bár első látásra nem tűnik annak, hamisítatlan gúnynév. A szóösszetétel második tagja azt a tizenkilencedik századi arisztokratikus véleményt tükrözi, amely szerint az opera a komolyzene könnyű műfaja, mivel egy szimfonikus költemény pontosan kifejezi a zeneszerző üzenetét, nincs szüksége a szó mankójára. Ennél érdekesebb az előtag története. A műfaj születésének idején, a múlt század ötvenes éveinek elején még a mosógépekben szappanpelyhet használtak. Tájainkon egy évtizeddel később is lehetett ilyen apró kék morzsákat kapni. A délutánonként unatkozó háziasszonyoknak sugárzott, meglehetősen vérszegény történettel rendelkező sorozatokat jellemző szappanopera kifejezés egyúttal arra is utal, hogy sekélyes párbeszédeinek színvonala a szappanpehely-rek- lámok szellemi szintjén mozog. Hogy ez pontosan mit jelent, ahhoz elég meghallgatni egy mosóporreklámot. Ezért is hasznos, ha az egykori bölcsességeket napjainkban is szem előtt tarjuk. T\Sz m If A P / \ i i \ L. AZ ÚJ SZÓ ISMÉT MECAJÁNDÉKOZTITEKET! Szerepelj te is az Új Szóban! Töltsd ki a szelvényt (fénymásolatot nem fogadunk el), ragaszd rá az arcképedet és kitűnő bizonyítványod fénymásolatával együtt küldd el szerkesztőségünk címére: Petit Press, a. s., Lazaretská 12,818 08 Bratislava 16 Beküldési határidő: július 18. A borítékra írd rá „Tiszta egyes". A főnyeremény egy szuper bringa és 1000 korona értékű ajándékutalvány a család minden tagjának. A nyertesek között 200 darab 1000 korona értékű ajándékutalványt sorsolunk ki, melyek a Domica Resort háromcsillagos szállodájában érvényesek. T További nyeremények: játékok, könyvek és Új Szó ajándékcsomagok. ľ Várjuk a tiszta egyes bizonyítványokat! mm \jy is w/y a* j* & £|-í f f jÜi IM
