Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2008-07-31 / 177. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 31. Vélemény És háttér 7 A hágai bíróság célja a balkáni háborúban elkövetett bűnök kivizsgálása A Nemzetközi Törvényszék FIGYELŐ Csökkenő lapeladás Kereken félmillióval csökkent az eladott német újságok példányszáma az elmúlt esztendő hasonló időszakához képest. A legfrissebb felmérések szerint 2008 második negyedévében 25,95 millió német újság kelt el, azaz 500 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Ugyanebben az időszakban visszaesett az előfizetések száma is, az egyetlen vigasz csupán, hogy némelyest csekélyebb mértékben, pontosan 249 ezerrel. Tekintettel arra, hogy 2001 második negyedévében Németországban még 30,23 millió újságot adtak el, a trend egyértelmű, s fokozatos csökkenést jelez. Mindez számokban kifejezve: idén 4,28 millióval kevesebb újság fogyott az országban, mint hét évvel ezelőtt. Az adatokból kitűnt: a példányszám- csökkenés inkább a helyi, illetve regionális újságokat sújtotta, s kisebb mértékben az országos napilapokat. Ez utóbbiak listáját egyébként az ország valamennyi tartományában megjelenő bulvárújság, a Bild vezeti 3,4 milliós példányszámmal, ami az egy évvel korábbi, hasonló adathoz képest csupán 2,8 százalékos mínuszt jelent. Az igazán tekintélyes - s európai hírű - lapok sorában immár tetemes előnnyel a liberális Süddeutsche Zeitung áll az első helyen 448 ezer példánnyal. A második hely a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitungé 366 ezres példányszámmal, a harmadik pedig az ugyancsak konzervatív Die Welté 280 ezer példánnyal. Ami pedig a legismertebb hetilapokat illeti, változatlanul a Der Spiegel áll az első helyen, mégpedig tekintélyes, 1,02 milliós példányszámmal. A Der Spiegelt a Stem követi 987 ezer példánnyal, míg a harmadik helyre a Focus jött fel, elérve a 752 ezres példányszámot. A két előbbi ugyanakkor csekély mértékben „visszaesett” az egy évvel korábbi helyzethez képest. (mti) Tegnap megérkezett Hollandiába Radovan Karadzsics volt boszniai szerb vezető, akinek kihallgatása ma kezdődik a hágai Nemzetközi T örvényszéken. A scheve- ningeni fogdában őrzött Ka- radzsicsot egyebek között népirtással, háborús és emberiesség elleni bűntettekkel vádolják az 1992-1995 közötti boszniai háború idején elkövetett jogsértések, így Szarajevó ostroma és a sreb- renicai mészárlás miatt. MT1-SAJTÓADATBAN K A hágai Nemzetközi Törvényszéket (ICTY - International Criminal Tribunal for the Former Yugoslavia) az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1993. május 25-én elfogadott 827. számú határozatával hozták létre a volt Jugoszláviában elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására, elkövetőik felelősségre vonására. Fő feladata, hogy - ügyük kivizsgálása után - felelősségre vonja a volt Jugoszlávia területén 1991. január 1-jét követően elkövetett népirtásért, illetve az emberiesség elleni háborús bűntettekért felelős személyeket. A II. vüágháború után ítélkező nürnbergi és tokiói törvényszékek működése óta ez volt az első olyan nemzetközi jogi testület, amelyet háborús bűncselekmények kivizsgálására hoztak létre. Az ICTY-nek nincs saját rendőri ereje. Az általa vád alá helyezett személyek letartóztatásáról elsősorban a jugoszláv utódállamoknak vagy más államoknak kell gondoskodniuk, amelyek számára a BT-határozat kötelezővé tette a hágai testülettel való együttműködést. Szervezetek, politikai pártok, közigazgatási egységek vagy más jogi személyek felett a törvényszéknek nincs joghatósága, nem foghat perbe senkit annak jelenléte nélkül. Nem szabhat ki halálbüntetést, legfeljebb életfogytiglanit. A törvényszék elnöke 2005 óta az olasz Fausto Pocar, a testület főügyésze 1999-től 2007 végéig a svájci Carla del Ponte asszony volt, akinek feladatkörét 2008-ban a belga Serge Bram- mertz vette át. A törvényszék bírói kara 16 állandó, valamint változó számú, de egyidejűleg legfeljebb kilenc esetüeg megbízott bíróból áll. Mind az állandó, mind az eseti búókat az ENSZ Közgyűlése választja négyéves időtartamra, de csak az előbbiek megbízatása hosszabbítható meg. A bírók három tárgyaló és egy fellebbviteli tanácsban folytatják munkájukat. A hágai Nemzetközi Törvényszék addig nem szünteti be tevékenységét, amíg nem ítélkezett minden vádlott fölött, beleértve a még szökésben lévőket is. (Radovan Karadzsics volt boszniai szerb elnök július 21-én történt letartóztatásával a hágai Nemzetközi Törvényszék 46-os listájáról már csak Ratko Mladics volt boszniai szerb katonai vezető és Goran Hadzsics, a horvátországi szerbek korábbi vezetője van szökésben.) A törvényszék mandátumára megállapított, az ENSZ Biztonsági Tanácsával egyeztetett határidőre, 2008 végéig meg kell hozni az elsőfokú, 2010 végéig pedig a jogerős ítéleteket. Ezek a határidők kizárólag a már elkezdett eljárásokra vonatkoznak, és nem érintik azokat a feltételezett háborús bűnösöket, akiket később állítanak a hágai törvényszék elé. KÉZ,IRAT Csalánosban MIKLÓSI PÉTER Ennek az országnak pontosan olyan vezetőrétege van, amilyent megérdemel - pöccint az orrunkra egy interjúban a politológus, majd hozzáfűzi a maga próféciáját - és változás ebben csak akkor volna remélhető, ha a polgárok többsége vállalná azt, ami reá tartozik: „a politikát”. És akkor mi lészen? - kérdezem én, mert egy vi- szontfricskával csavarintható a dolog afelé is, hogy ugyebár ennek az országnak a politológusrétege szintén csak olyan, amilyent megérdemel. Elvégre ne tagadjuk, jó az, aki jót érdemel. A honi politika pártszéli fodrozódásán elmélkedő politológus okfejtése szerint tehát a polgárok többségének vállalnia kell „a politikát”. Az újságírónak viszont legyen szabad megjegyeznie: a polgár vállalt már egykor gyermekáldást, a szóéiban vállalta a bezártságot, a ’89 utáni szabad világban az útkeresés kutyakomédiáját - most meg „a politikát” kell(ene) vállalnia. Igen ám, csakhogy az országnak kóros közvélekedése van „a politikáról”. Ugyanis azt mondja az ország: más a politika és más az erkölcs. így hát az vesse rám az első követ, aki nem úgy érzi, hogy ez bizony egy meglehetősen makacs belső ellentmondás; s így bizony elég nehezen értelmezhető az elvont, idézőjeles politika fogalma. Nehezen, mert manapság szabadon választott, konkrét politikusok foglalnak helyet a parlamentben. Nem sorolok neveket, mert azok függvényében a hibbant konkrétumokat is taglalnom illenék. Ettől még a lényeg lényeg marad: az országban pluralizmus van, lehet turkálni az alternatívák között. Bár inkább kényszerturká- lás ez, hiszen vak, aki nem látja: jobbára igazodásban vagyunk, nem azonosulásban. Csendes óráiban a honpolgár rádöbben, hogy van már zöldségese, van hentese, könyvelője, autószerelője, bankja, van háziorvosa, gyógyszerésze, közjegyzője; és ha már igazodásban van hozzájuk (noha egyiket sem szereti, csak fönntartja velük a kapcsolatot), akkor belefér ebbe a sorba egy-két politikus is. Hogy az illető úgy sertepertél a hatalom környékén, ahogy azt szinte kizárólag az ő érdekei kívánják? Egye fene, manapság üyen a világ. Alapvetően az érdek munkálkodik benne; a vállalás, az erkölcs meg az ilyenek kikoptak belőle... Nyilván ez okozza, hogy a mezei polgár egyre gyanakvóbb. Már nem is az a baja a politikusokkal, hogy veszekednek, hanem hogy gyaníthatóan álveszekednek. Tépik, szaggatják egymást ahogyan kell, no de azután, a folyosón meg megy a sundám-bundám. Gyaníthatóan. Mert néha a politikusok maguk is célozgatnak erre. Aztán csodálkoznak. S csodálkoznak a politológusok is. Hozzáfűzvén, hogy a társadalomnak vállalnia ülenék„a politikát”. Hát nem is tudom. Itt ugyanis az állampolgárok négyévente választani járnak - mi kellhet még ennél is több? Ajnározgas- suk, vagy éppenséggel kövezzük meg a politikusokat, hogy ettől legyenek erősek és fantáziadúsak? Hogy olyanok legyenek, akár a mesebeli okos leány: hozzanak is ajándékot, meg ne is, segítsenek kimászni a kátyúból, meg ne is? Szerintem, mi választópolgárok maradjunk csak az egészséges gyanakvásnál, a csipetnyi cinizmusnál, a kicsinyke szkepszisnél, mert mindez épp hogy erősíti, nem pedig gyöngíti a rendszert. Voltaképpen arról van szó, hogy mostanában az ember már nemigen vágyik beléomolni „a politikába”. Ellenkezőleg. Rádöbbentünk, hogy inkább a három lépés távolság az ajánlott, hiszen „a politika” és az erkölcs elturbékol egymás mellett, mint két gerlicemadár a galambdúc tetején. A honpolgár meg marad odalenn. A csalánosban. KOMMENTÁR Jogi puccs AAAL1NÁK ISTVÁN E két fogalom Európában talán kizárná egymást, de az Európába igyekvő Törökországban pontosan ez zajlik a kormány ellen. Az Igazság és Haladás Pártja (AKP), vagyis a kormánypárt betiltását célzó főügyészi indítvány tárgyalásának zárószakasza folyik az alkotmánybíróságon, ítélet augusztus elején várható. Európában az sem képzelhető el, hogy egy ennyire népszerű pártot be akarj anak tiltani. Az AKP 2002-ben 34 százalékkal, a tavalyi előrehozott választásokon már 47 százalékkal nyert. A főügyész azzal vádolja az AKP-t, hogy iszlamista programjával meg akarja változtatni a féltett kincsként őrzött atatürki örökséget, a szekuláris államberendezkedést. Fő bizonyítéka, hogy ugyanez a bíróság előzőleg alkotmányellenesnek nyilvánította a kormánypártnak azt a törvénymódosítását, amely megengedte volna a fejkendő viselését az egyetemeken. Mindezek alapján egyszerű lenne felállítani a képletet: egy iszlamista - egyébként demkratikusan megválasztott - párt ellen harcol a felvilágosult katonai-társadalmi elit. De ez nem így van. Az Erdogan kormányfő vezette AKP-nak tényleg vannak iszlamista gyökerei, de ez a párt évek óta rendkívül liberális politikát folytat. Az uniós csatlakozás érdekében sok olyan törvényt vitt keresztül a gazdasági élet, az emberi jogok területén, amelyekre a nacionalista világiak sosem lettek volna hajlandók. Most is attól tartanak, hogy az AKP az EU-tagság reményében engedményeket tesz Ciprus ügyében, tovább bővíti a kisebbségekjogait, demokratizálja a politikai rendszert. Az AKP-nak az olyan vad iszlamizmushoz, amilyet pl. az arab világban tapasztalhatunk, semmi köze. Erdogan szerint az AKP konzervatív demokrata párt. Vagyis úgy konzervatív, mint bármely európai keresztény (demokrata) párt, s mivel Törökországban vagyunk, természetes, hogy nem a keresztény, hanem az iszlám hagyományokat ápolja. Vad analógia: olyan ez, mintha Európában a világi állam védelmének ürügyén be akarnák tiltani a keresztény gyökereket valló pártokat. Mert az atatürki szekularizmus sem azt jelenti, mint Európában, nem egyszerűen az állam és az egyház szétválasztásáról van szó. Atatürk erős államot akart, megszüntetve a vallás befolyását -Törökországban a mecseteket is az állam üzemelteti - éppen úgy, mint az etnikai és kulturális sokszínűséget, nehogy ez utóbbi is veszélyt jelentsen az erős államra. Két lehetőség van. Ha az alkotmánybíróság csak megbünteti az AKP-t, minden marad a régiben. Ha beszünteti, a kormány lemond, és-ta- lán már októberben - előrehozott választásokat tartanak. Erdoga- nék a háttérben szerveznek egy új pártot, amely átvenné az AKP tagjait és választóit, s ezt a választást is megnyernék. Mondhatnánk, semmi sem változna, de ez nem igaz. Á török - korántsem tökéletes - demokrácia szenvedne vereséget ajogi puccs legalizálásával. JEGYZET Világok háborúja NÉMETH ZOLTÁN Vajon milyen készségeket képesek kifejleszteni a gyerekekben a szabadon letölthető internetes játékok? Nem, nem azokról a játékokról lesz most szó, amelyek által a kicsik profi gyilkológépekké válnak alig pár óra elteltével, legalábbis a virtuális játékvalóságban. Hanem vegyük, mondjuk a különféle sportokat szimuláló játékokat, ahol némi kézügyesség és helyzetfelismerés is szükséges a sikerhez, és nem fenyeget az a veszély, hogy leszoktatják a gyerekeket a sportról, s tunya, elhízott zombikként bámulják a monitort. Szóval egy szobában ülök egy ilyen tíz-tizenkét éves forma fiúcskával, történetesen a fiammal, aki éppen egy online futballjátékot játszik. Ahogy felismeri a lehetőségeket, funkciókat, úgy válik egyre érdekesebbé a játék. T ámadás követ támadást, cselsorozat, szerelés, néha egy-egy sárga, sőt piros lap is becsúszik mindkét oldalon, virtuális focisták rohangálnak a pályán, hullámzik a játék. Egy idő után aztán egyre gyakrabban hallom a felháborodás hangjait. Ahogy odaülök mellé,, én is látom: megindul a csatárunk, hátulról felbuktatja az ellenfél hátvédje, de a virtuális bíró nem fúj, mehet tovább az ellenfél. Alig egy perc elteltével a tizenhatosunk előtt zajlanak az események: hátvédünk csak fut a számítógép játékosa mellett, jól láthatóan hozzá sem ér, az ismétlés is ezt mutatja, de az egyszer csak felbukfencezik, tizenegyes ! Hol itt az igazság? Aztán máris jön a következő jelenet: csatárunk megiramodik a számítógép kapusa felé, nagy helyzet, de a számítógép hátvédje buktatja. Szabadrúgás! Na de kinek, hördülünk föl együtt: a számítógép játékosa végezheti el kifelé! Amíg a fiam dühöng, rövid töprengés után filozófiai érvekkel próbálom magyarázni a helyzetet. Lehet, hogy ez a számítógépes program ezekkel a tudatosan igazságtalan döntésekkel edzi a majdani életre a gyermeki lelket, hogy képes legyen elviselni a való élet igazságtalanságait, pofonjait. Vagyis ez egy szuper oktatóprogram, fiam, életre oktató program, mondom neki. Nem műiden van úgy, ahogy azt elképzeljük, tűrni és küzdeni kell, minden igazságtalanság ellenében is. De az is lehet, folytatom, hogy egész civilizációnk bukását vetíti elénk ez ajátékba burkolt titkos politikai üzenet: eszerint a gép jobb és ügyesebb az embernél, s nemsokára a gépeknek, programoknak már nem lesz szükségük ránk, emberekre. De az is igaz, teszem hozzá, általánosan ismert, hogy egy gép mindig igazságos. Éppen ezért így teszteli az embert, hogy alkalmas-e partnerként kezelni más lényeket, jelen esetben a számítógépes identitásokat. Hogy alkalmasak va- gyunk-e a másság, a másik identitás elfogadására, ha saját érdekeink ellentmondanak a tolerancia követelményének. Nem, apu, mondja a fiam. Csak kezdetleges a program, még sokat kell rajta javítani.
