Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2008-07-29 / 175. szám, kedd
2 Közélet ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 29. www.ujszo.com RÖVIDEN Már megírták, de nem mondták Pozsony. A Szlovák Gázművek tegnap hivatalosan benyújtotta kérelmét az árszabályozási hivatalnak. Ebben javasolja, hogy 2008. október 1-jétől magasabb legyen a lakossági földgáz ára. A szerkesztőségünknek elküldött dokumentumban nem szerepel az emelés mértéke, a korábban kiszivárgott információk szerint 17 és 28 százalék között mozoghat. A gázművek a vártnál jóval magasabb olajárak miatt kényszerült a lépésre, ugyanis a tavaly prognosztizáltnál több mint 70 százalékkal drágább a nyersolaj a világpiacon. A gázművek 2006 novemberében emelt árat, miközben 2007 eleje óta a szomszédos visegrádi országokban 13 és 42 százalék közötti mértékben drágult a vezetékes földgáz, (só, ú) Euróbán a szociális támogatások is Pozsony. Euróbán is feltünteti augusztus elsejétől a Szociális Biztosító az általa fizetett pénztámogatások összegét. A kötelező kettős ábrázolás vonatkozik a munkanélküli-segélyre, a táppénzre, a baleseti segélyre és a garanciabiztosításra is. 2009 decemberének végéig mind koronában, mind euróbán látható lesz az adott összeg az ügyfeleknek küldött határozatokban, értesítésekben, (sán) Munkaközvetítő internet Pozsony. A szlovákiai lakosság egyharmada használja az internetet álláskeresésre. A Synovate társaság felmérése alapján ilyen módon elsősorban a 18 és 35 év közötti korosztály szeretne munkához jutni. Nagy részük az úgynevezett munkaközvetítő oldalakon keresztül próbálkozik, de gyakori az is, hogy egy-egy cég honlapjára kattintanak az érdeklődők. A munkahivatal oldalait ilyen céllal a munkakeresők 22 százaléka látogatja. A felmérés szerint jóval kevesebben látogatják az online szociális hálózatokat, közösségi odalakat, mint ahogy gondolnánk. Ezzel a kapcsolatszerzési és -tartási lehetőséggel nálunk mindössze nyolcszázaléknyian élnek, ám a világon több százmilliók. „A szlovákiai polgárok a személyes kapcsolatokat részesítik előnyben az online oldalakkal szemben” - áll a felmérésben. Ennek egyik oka, hogy az emberek 92 százaléka nem a számítógép előtt, hanem más foglalatossággal tölti szabadidejét, (s) Őszre napolták el Eugen Č. perét Bazin. Októberben folytatódik Eugen Č. volt kassai főpolgármester-helyettes pere a Speciális Bíróságon. Azzal vádolják, hogy Viktor K.-val és P. Lászlóval együtt 2002-ben 18 millió korona csúszópénzt kért Maroš Merjavýtól, a Käme cég ügyvivőjétől, aki egy kassai lakótelepen akart bérlakásokat építeni. A vádat mindhárman tagadják. Tegnap két tanú és egy informatikai szakértő vallomása után a taláros testület elnöke őszre napolta el a főtárgyalást. (s) Mától 50 fillérrel olcsóbb a benzin Pozsony. Mától átlagosan 50 fillérrel csökken a motorbenzin, 30 fillérrel pedig a gázolaj ára - állítja a natankuj.sk hírportál, vagyis az előbbi üzemanyag átlagára 41 korona (1,36 euró), az utóbbié 44,50 korona (1,36 euró) alatti lesz. Az áresés annak köszönhető, hogy két hét alatt megközelítőleg 20 dollárral esett a nyersolaj világpiaci ára. Ha a jelenlegi árszint marad, akkor további ármérséldésre van ldlátás. Utoljára négy hete módosultak a hazai üzemanyagárak. (S, ú) Tavaly 78 gyilkossági ügyet zártak le Pozsony. Gyilkosság vádjával tavaly 78 személyt ítéltek el az országban, 0,1 százalékkal többet, mint 2006-ban. Különféle bűncselekményekért egyébként a múlt évben 27 067 tettest küldtek rács mögé jogerősen. 2007 utolsó napját 7986 személy töltötte fegyintézetben. Bűncselekmények elkövetésének gyanújával 2008 elejétől 978 személyt állítottak elő a hatóságok, (dp) A vádlottak padján (SITA) Idegen nyelvi „laboratóriumok" pénztámogatása Magyar iskolák mutatóba ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az oktatásügyi minisztérium idegen nyelvi „laboratóriumok” létrehozását támogató projektjében csak három magyar iskola volt eredményes. A tárca és az SNS állásfoglalása szerint a Ján Mikolaj vezette minisztérium objektív kritériumok alapján döntött, és nem azt nézte, milyen anyanyelvű az intézmény, vagy az adott község polgármestere milyen pártot képvisel. Ennek ellenére Ján Slota SNS-elnök - akinek párt- és volt padtársa a minisztériumot vezeti - egykori iskolája ebben a pályázatban is sikeresnek bizonyult: hónapokkal ezelőtt a Lietavská Lúčka-i oktatási intézmény 70 millió koronát kapott az építésügyi tárca (melyet szintén SNS-es miniszter vezet) által felügyelt uniós pénzforrásokból, most Ján Mikolaj tárcája 275 ezer koronát (9128 euró) szavazott meg az intézménynek. A legtöbb dotációt az Eperjesi kerületben levő intézmények kapták. A pénzt az év végéig kell az iskoláknak elkölteniük. A legkisebb támogatás 186 ezer koronát (6170 euró), a legmagasabb 290 ezer koronát (9630 euró) tett ki. (MSz) Tavaly négy és fél milliárd koronát fizettek ki táppénzre, fél milliárd koronával többet, mint 2006-ban Rokkanttá tevő lelki betegségek Pozsony. Emelkedik a rokkantnyugdíjasok száma. A Szociális Biztosító június végéig 11 657 esetben ítélt meg rokkantsági járadékot, tavaly 19 ezer, 2006-ban pedig 17 ezer volt ez a szám. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Veronika Majtánová, a biztosító osztályvezetője nem tartja kizártnak, hogy összefüggés van a rokkantnyugdíjasok számának növekedése és az ideiglenes munkaképtelenség számának csökkenése között. Sokan ugyanis - mivel a táppénz általában igen alacsony - inkább nem helyeztetik magukat betegállományba (legfeljebb szabadságot vesznek ki erre az időszakra), nem kezeltetik megfelelően betegségüket, s ez hosszabb távon az egészség végleges megromlásához vezethet, ami miatt akár rokkantnyugdíjassá is válhatnak. A súlyos betegségek legfőbb okai közé tartozik a feszített munkatempó, a kevés pihenés, a stressz, az alkohol, a dohányzás. Riasztó, hogy a pszichiátriai, neurológiai esetek évek óta vezető helyen állnak a rokkantnyugdíjasok körében: 2005-ben legtöbben ilyen betegségek miatt voltak kénytelenek járadékért folyamodni, tavaly is a harmadik helyen szerepeltek a lelki betegségek - legin► A táppénzen lévők aránya a biztosítottak függvényében 2008 első fele: 3,430 % 2007: 3,151 % 2006: 3,442 ' 2008 első fele: 2,726 milliárd korona 2007: 4,448 milliárd korona 2006: 3,909 milliárd korona ► A átlagos 2008 első felében: 35,88 nap. 1 O ) Tablets 50 mg* Labs xo íi i2 13 i* 2007-ben: 35,58 nap 2006-ban: 38,67 nap • GRAFIKA: ROY kább a depresszió, a pánikbetegség, a szkizofrénia - fejtette ki a Szociális Biztosító munkatársa. Ezt követik a szív- és érrendszeri, valamint az emésztőrendszeri és mozgásszervi betegségek. A betegszabadságot igénybe vevők száma csökken, bár nem látványos mértékben. Idén a keresőképtelenség átlagos időtartama egy személyre számítva 35,88 nap. A legkevesebben általában Pozsonyban és környékén igényelnek táppénzt. Keletre haladva azonban fokozatosan nő a számuk: a legtöbben az Ólublói, a Szvidniki és a Nagymihályi járásban vannak - azokban a régiókban, ahol alacsonyak a bérek és magas a munkanélküliség. Tavaly a biztosító csaknem négy és fél milliárd koronát fizetett ki táppénzre, fél milli- árddal többet, mint 2006-ban. Az idén június végéig a kifizetett összeg 2,7 milliárd korona. A betegsegélyzőt igénybe vevők száma ugyan csökken, a mégis emelkedő kiadásoknak az az oka, hogy nőtt a kivetési alap - magyarán, az emelkedő bérekkel arányosan a Szociális Biztosító is több táppénzt fizet. Az intézmény idén több mint 44 ezer ellenőrzést végzett, és mindössze 377 esetben találta úgy, hogy a beteg nem tartotta be a kezelési előírásokat. A kiszabott büntetés mintegy 569 ezer korona. Majtánová szerint a „gyanús” esetek többségéről, csaknem 80 százalékáról bebizonyosodik, hogy a beteg „ártatlan” s ezt a kezelőorvos igazolja, (sán) Igazságügyi minisztérium: újabb népbarátnak tűnő kezdeményezéssel jött elő a sáros tárcavezető Harabin „indexre tenné” a csődbe menőket MÓZES SZABOLCS Pozsony. Štefan Harabin igazságügyi miniszter tegnap bejelentette: nyilvántartást vezetne a vállalatukat csődbe juttató vezetőkről és jogászokról. Az első látszatra szimpatikusnak tűnő öüet szakértők szerint eleve kivitelezhetetlen. Napokkal ezelőtt a vásárlókat megtévesztő eladókat akarta rács mögé záratni a miniszter, most azt javasolja, a cégüket csődbe juttató vállalatvezetők, tulajdonosok és jogászok kerüljenek fel egy fekete listára, melyet a tárca az interneten közzétenné. Harabin az utóbbi napokban, miután kiderült, hogy Baki Sadiki feltételezett drogbáróval korábban baráti kapcsolatot tartott fenn, több népbarátnak tűnő javaslattal rukkolt elő. A munkáltatók szerint tegnapi javaslata kivitelezhetetlen, még ha első látásra jónak tűnik is az ötlet. „Az ügyes jogászok és menedzserek képesek úgy beállítani a krachot, hogy senki nem tehet semmiről, miközben nincsenek kifizetve a beszállítók és az alkalmazottak” - jelentette ki a tárcavezető. Szakértők úgy vélik, pont azzal van a gond, hogy gyakorlatilag lehetetlen objektiven meghatározni, alantas szándékkal vitte-e valaki csődbe vállalatát, vagy pedig a piaci verseny miatt kellett lehúzni a rolót. Egy ilyen lista elkészítése ráadásul nagyon időigényes feladat lenne: 1989 után több ezer különböző nagyságú és szervezeti felépítésű vállalat zárt be. „Nem tudom elképzelni, milyen géniusz fogja ezt a listát a minisztériumban összeállítani” - reagált a tárca ötletére Ján Oravec, a vállalkozók szervezetének elnöke. Oravec lapunktól szerzett tudomást Harabinék kezdeményezéséről, mint ahogy a másik nagy vállalkozókat tömörítő szervezet, a Munkaadók Országos Uniójának felelőse is csak tegnap értesült a hírről. A minisztérium lapzártáig nem reagált kérdéseinkre, a sajtóhírekben azt sem tudatta, mely vállalatok vezetőit kívánja „indexre tenni”. A munkaadók szervezeteinek vezetői szerint nincs olyan feltételrendszer, amely alapján objektiven meg lehetne állapítani, ki az, aki készakarva juttatta csődbe vállalatát, és ki az, akinek „nem volt más választása”. (MSz) Tovább gyűrűzik a botrány a minisztériumban Izák: fullasztó széndioxid ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Újabb botrányba keveredett a környezetvédelmi minisztérium. Mint kiderült, több cég a szükségesnél jóval több emissziós kvótát kapott a tárcától a 2008-2012-es időszakra. A felhasználatlan kvótákat eladhatják, s ez az üzlet több milliárd koronás hasznot jelenthet az érintett vállalatoknak. A minisztérium azt állítja, a reális széndioxid-kibocsátás szerint állapítják meg a kvótákat, a most napvilágra került vádakat elutasítja. A kvóták elosztásáért felelős osztály vezetője Pavol Tehlár. Sajtóértesülések szerint épp ő a legesélyesebb arra, hogy felváltsa bársonyszékében a menesztésére váró Jaroslav Izák tárcavezetőt. Annak ellenére, hogy a gyanús kvótaelosztásért ő a felelős. Izák- nak Robert Fico kormányfő indítványára kell távoznia, amiért alaptalanul több százezer koronás támogatást kaptak magánszemélyek. Peter Višváder, a minisztérium szóvivője sajtónyilatkozatban tette közzé: az érintett cégek a valódi széndioxid-kibocsátás alapján jutottak hozzá a kvótákhoz, nem igaz, hogy egyes vállalatok többet kaptak volna a kelleténél. A vállalatok tényleges adatait igazoló dokumentumokat a minisztérium nem akarta közzétenni, mondván: titkos anyagokról van szó. Miklós László volt környezetvédelmi miniszter szerint minden esetet külön meg kellene vizsgálni. A legnagyobb hiányosságnak azt tartja, hogy az adatokat anélkül küldte el a minisztérium Brüsszelbe, hogy a kibocsátási kvótákat megvizsgálták volna a parlamenti képviselők. „Senki sem fűzött hozzá egy sor kommentárt sem. Ha lett volna valamiféle egyeztetés vagy vita, akkor nem lett volna minden cég elégedett a számokkal” - mondta Miklós. Meggyőződése, az SNS csak indokot keresett arra, hogy leváltsa a miniszterét. „Ha össze- hasonlítjukTománová és Izák botrányát, nem gondolom, hogy Izáknak nagyobb vétke lenne. Nem mondom, hogy az, amit tett, rendben volt, de nem ez leváltásának főoka”-véli Miklós. (dem, s) Tollal odaírt eurók Augusztus 8-ától gyakorlatilag minden pénztárgép köteles duális árcédulát adni, a számlán pedig fel kell tüntetni a koro- na/euró végső árfolyamát (30,1260). Ha az adott üzlet ennek a feltételnek nem tesz eleget, akkor komoly pénzbírságnak nézhet elébe - a büntetés felső határa elérheti az 1,8 millió koronát (60 ezer euró) is. Ha csak apró hiányosság merül fel, figyelmeztetéssel is meg lehet úszni. Abban az esetben, ha az adott bolt augusztus 8-áig mégsem szerzi be a kettős árfeltüntetésre képes pénztárgépet, akkor áthidaló megoldáshoz modhat. Az üzletes a tollal is felírhatja a euróbán, emellett ugyancsak tollal oda kell írnia a végső árfolyamot. „Az árcédula tollal történő kiegészítése átmeneti megoldás azoknak a kisvállalkozóknak, akik a megadott határidőig nem szerzik be a szükséges szoftvert, vagy pedig azoknak, akiknek a duális feltüntetésre alkalmas pénztárgépük meghibásodik” - mondta Jozef Orgo- náš, a kereskedelmi és idegen- forgalmi szövetség főtitkára. Az átmeneti szükségmegoldás legfeljebb csak az év végéig tarthat, mivel 2009 januárjától már kivétel nélkül duális árcédulák kiadására alkalmas pénztárgépeket kell használni. Napjainkban mintegy 15 ezer koronáért beszerezhetők az egyszerűbb gépek, ám aki az utolsó pillanatra hagyja, az többletköltségekkel számolhat (S, (sxc.hu-felvétel)