Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2008-07-25 / 172. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 25. Vélemény És háttér 7 FIGYELŐ Elszivárognak a terroristák Egyre több külföldi „har­cos”, akiket az al-Kaida tobor­zott szivárog át Irakból Afga­nisztánba, mert alkalmasabb terepnek tartja a terrorista te­vékenységre, vagy tért vissza- szülőhazájába - közölte Irak washingtoni nagykövete. Az al-Kaida kiképzőtáborokat tar­tott fenn Afganisztánban és a terroristahálózatot is innen irányította, amíg a vallási fana­tikus muzulmán tálibok ural­ták. A 2001. szeptember 11-i USA-beli terrortámadások után a tálib rendszert amerikai katonai segítséggel megdön­tötték. Irak 2003-as lerohaná- sa után egyre több, Afganisz­tánból kiszorult terrorista tűnt fel az arab országban, és meg­félemlítéssel Irak nagy részére kiteijesztette hatalmát, (mti)-A baj nem jár egyedül. Nem elég, hogy kirúgtak az állásomból, még le is égtem. (Peter Gossányi karikatúrája Oroszország legújabb kijelentése minden eddigit felülmúl: csapásmérő bombázókat telepítenek Kubába Blöff orosz módra Oroszország régóta folytatja médiakampányát az ameri­kai rakétavédelmi rendszer egyes elemeinek Közép-Eu- rópába telepítése ellen. Vi­szonylag hatékonyan csinál­ják, hiszen szinte mindenki az ő álláspontjukat szajkóz­za: a Csehországban és Len­gyelországban kiépítendő rendszerek igenis Oroszor­szág ellen épülnek. ONDREJCSÁK RÓBERT Az orosz médiakampány képes volt elnyomni a józan észt és a racio­nalitást is. Ugyan kit érdekelnek a tények, a konkrét számok? Hason­lítsuk csak össze a puszta tényeket: az amerikai védelmi rendszer 10 vé­delmi rakéta bevetésével számol. Oroszországnak több mint 1000 (!) interkontinentális rakétája van, amely képes csapást mérni az USA- ra. Ha összehasonlítjuk a két szá­mot, logikusan gondolkodó ember nem vonhat le olyan következtetést, hogy a rendszer az orosz támadás el­lensúlyaként épül. Erre nem képes. Kevés. Ettől függetlenül csak gratu­lálni lehet a moszkvai kommuniká­ciós szakembereknek és diplomáci­ának: szerte a világban elhitették a jónéppel, hogy mindez ellenük irá­Futbólia boncasztala Ha a magyar futballról hall az ember, inkább csak legyint. Aztán néha felkapja a fejét, mint leg­utóbb, amikor az U 19-es válogatott bejutott az Európa-bajnokság elő­döntőjébe. Ez a siker sokak szerint arról árulkodik, hogy a magyar labdarúgás végre megindult felfe­lé. A szurkolói lélek ilyenkor kezd igazán szárnyalni, határ a csillagos ég. Pedig csak az történt, hogy egy jól működő szakmai műhely a ma­gyar foci még mindig létező bőség­szarujából merítve a korosztályos válogatottat sikerre vitte. Már csak az a kérdés, mi lesz ezekkel a fiatalokkal? Azonnal készpénzre váltják Európában ma­gasan jegyzett sikerüket, elszer­ződnek az első sztárcsapathoz, ahol a kispadot koptatva szakmai fejlődésük óhatatlanul megtörik? A nyúl és az USA ismét gonosz imperi­alista. A számok mellett az orosz kommunikációnak sikerült elfedni azt is, hogy az amerikai rendszer szi­gorúan védelmi jellegű - ezek a ra­kéták képesek ugyan a támadó raké­tákat megsemmisíteni, de támadás­ra alkalmatlanok. Persze, ehhez kel­lett a sok helyen erős Amerika-elle- nesség, amely gyakran olyan irraci­onalitásba torkollik, hogy az embe­rek nem tesznek különbséget egy demokratikus állam - mely szövet­séges is - és egy diktatúra között. Sőt, ha a kettő közül választani kell, sokan inkább Iránnak vagy Koreá­nak „drukkolnak” - a terroristákat már meg sem merem említeni -, mint a világ egyik legrégebbi de­mokráciájának. Természetesen eh­hez az is kellett, hogy az amerikaiak szinte mindent elrontsanak az el­múlt években, amit a kommuniká­ció területén el lehetett rontani - kezdve Irakkal. Amerika számos olyan lépést - politikai, diplomácia, katonai - tett az elmúlt években, amely növelte a világ biztonságát, de voltak hiányosságok, sőt hibák is. Csakhogy az amerikai kommuniká­ció képtelen volt kiemelni a pozití­vumokat- igen, Szaddam Husszein hatalmának megdöntése pozitív lé­pés volt - és képtelen mind a mai na­pig. Ugyan kit érdekel az iraki biz­tonsági helyzet jelentős javulása, vagy az Al-Kaida szétverése? Az meg szurkolók a közelmúltból bizonyá­ra sok hasonló esetet tudnak fel­idézni. A magyar futball hanyatlá­sa, amely a hetvenes évek derekán kezdődött, vagy legalábbis akkor vált láthatóvá, éppen a világ labda­rúgásában mind nagyobb teret öltő professzionalizmusra adott rossz válaszokkal függ össze. Magyarán: a foci krónikus pénzhiánnyal küz­dött és küzd. Nemcsak az állam bi­zonyult rossz gazdának, hanem a rendszerváltozás után a magántu- lajdonis. Kis pénz, kis foci - avagy a hu­szonegyedik század nyelvén: kicsi kamat, kicsi tánc. A magyar futball hanyatlására persze nem elegendő magyarázat a tőkeszegénység. Kö- zép-Európa ma többé-kevésbé si­keresen működő piacgazdaságai hasonló likviditási gondjaikat a külföldi működő tőke bevonásával tudták enyhíteni, esetenként meg­oldani. A magyar futballt egészen a közelmúltig elkerülték a komoly szándékú külföldi befektetők. Ép­már az USA PR-kampányának teljes csődje, hogy mindenki őket szapul- ja, mert Guantanamón terroristákat tartanak fogva. Tetszik érteni? Ter­roristákat, gyilkosokat. Na de téljünk vissza az oroszok átgondolt kommunikációs stratégi­ájára. Eddig is parádés volt, de Oroszország legújabb kijelentése minden eddigit überel: csapásmérő bombázókat telepítenek Kubába a közép-európai amerikai védelmi rendszer ellensúlyozására. Nem, nem 1962-t írunk, 2008-at. Enged­jenek meg egy szubjektív megjegy­zést: amikor ezt meghallottam és a kollégák kérdezték tőlem, mit szó­lok hozzá, nem tudtam mást vála­szolni, csak azt, „erre meg mit mondjak?” Mert a nagyotmondás- nak is van határa, de ezt Moszkva nem igazán vette észre. 1962-ben a kubai rakétatelepítésnek még stra­tégiai értelemben volt értelme, mert akkor a szovjet rakéták még képte­lenek voltak saj át területről elérni az USA területét, atom-tengeralattjá­rók pedig még nem voltak rendszer­ben. Ma azonban, amikor Oroszor­szág saját területéről és atom-ten- geralattjárókról is képes csapást mérni az USA-ra - beleértve a vá­laszcsapás lehetőségét is -, már semmilyen stratégiai előnnyel nem járna egy kubai támadó rakétabázis létrehozása. Nem beszélve arról, hogy a hidegháborúval ellentétében pen a Ferencváros lehet az az állat­orvosi ló, amellyel a hazai labdarú­gás jelenlegi mélypontját magya­rázhatjuk. A foci, minden közelmúltbeli si­kertelensége ellenére, még mindig a legkedveltebb sportág Magyaror­szágon, mint ahogy a zöld-fehérek a legnépszerűbb klub. A futballban, minden relatív tőkeszegénység el­lenére, a magyarországi viszonyok­hoz képest óriási pénzek mozognak. Különösen szembeötlő ez, ha össze­hasonlítjuk a kevésbé populáris olimpiai sikersportágak - vívás, ka­jak-kenu - költségvetési lehetősége­ivel. A fentiek tükrében talán érthe­tő, hogy a magyar foci sokak, nem is szűkös, megélhetési forrásává vált az elmúlt évtizedekben. A futball nem a befektetés, hanem a pénzki­vonás terepe lett, a hanyatlás pedig feltartóztathatatlan. A rendszerváltás után a politika is megtalálta presztízsszempontja­it a legnépszerűbb sportág kap­csán. Visszaemlékezhetünk a zöld­Moszkva már nem ellensége, sőt még csak nem is ellenfele az Egye­sült Államoknak, akkor meg minek támadófegyvereket telepíteni a kö­zelébe. Ráadásul mindez rengeteg pénzbe kerül. És bár most mindenki az orosz gazdasági csodáról beszél, meg feltámadásról, azért a helyzet annyira nem rózsás, hogy Moszkva hajlandó legyen több milliárd dol­lárt beleölni egy PR-projekt megva­lósításába, aminek de facto nincs stratégiai jelentősége. Nem beszél­ve arról, hogy egy ilyen bázis fenn­tartása további több száz millió dol­lár évente, aminek más fontosabb helye is lenne az orosz hadiköltség­vetésben - mondjuk, mehetne a hadsereg professzionalizációjára, hiszen egy nem sorkatonákból álló orosz hadsereg sokkal hatékonyabb lenne mondjuk az Észak-Kaukázus- ban. Mindezt természetesen az oro­szok is tudják, beleértve a projekt stratégiai értelmetlenségét és az óriási költségeket, és mivel Moszkva racionálisan gondolkodik, termé­szetesen esze ágában sincs Kubába ölni a pénzt. De a céljukat elérték - mondtak egy nagyot, és most min­denki arról beszél, hogy Oroszor­szág megmutatja az amerikai­aknak. .. Ami azt illeti, megmutatja, hogyan kell manipulálni a világ köz­véleményét, illetve jól eladni a semmit. Kommunikáció. Ennyi. De azt el kell ismerni, jól csinálják. fehérben feszítő Torgyán doktorra, mint ahogy a sikertelen EB-pályá- zatokra is. Ne legyünk igazságta­lanok, az állam részéről alkalman­ként megjelent az építő szándék, a jövőttervező előrelátás is. Gondol­junk az Orbán-kormány idején el­határozott, azóta kifulladt stadi­onépítési programra, vagy az utánpótlás-nevelés felkarolására. A „több mint kormányváltás” programj a 1998-ban célul tűzte ki a posztkommunista hitbizomány- ként működő MLSZ átszabását is. A Fidesz „egész pályás letámadása” bár külföldön gyaníthatóan gyen­gítette a magyar sportdiplomáciát, idehaza eredményre vezetett. A po­litika és a futball összefonódására a szociálliberális kabinetek idején is láthattunk példát, a kínos kudarc­cal végződött Eb-pályázat ered­ményhirdetésekor a baloldalhoz köthető sportvezetőkön kívül maga Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is jelen volt. Kolek Zsolt SZEMSZÖG _____________________________ __________________ rTWtlBWnWBinilltlIWff KOMMENTÁR A palota foglya MAL1NÁK ISTVÁN Pillanatnyilag az a legnagyobb baj az amerikai külpolitikával, hogy egyre inkább alárendelődik az elnökválasztási kampánynak. Ami nemcsak a jelöltek és holdudvaruk nyilatkozataira jellemző, hanem egyes döntések mögött is puszta propagandacélok állnak. Ez nem újdonság, sok évtizedes hagyomány, a játék négyévente - a béna kacsa évében - megismétlődik. A baj az, hogy a partnerek is így tekintenek még azokra a döntésekre is, amelyeket a hivatalban levő washingtoni kormányzat esetleg komolyan gondol. Ez pedig nem használ az olyan súlyos problémák kezelésének, mint Irak vagy Afganisztán. Ez utóbbi pedig távolról sem csak az amerikaia­kat érinti, hanem minden NATO-tagországot - így Szlovákiát is -, amelyek katonákat küldtek oda. Jelenleg a NATO és külön az USA parancsnoksága alatt több mint hatvanezer katona állomásozik' ott. Pillanatnyilag úgy tűnik, az észak-atlanti szövetség első iga­zán komoly külföldi akciója csúfos kudarcot fog vallani. A helyzet megváltoztatásához nagyon gyors döntésekre lenne szükség, nem olyan kampányfogásokra, amilyenekhez a múlt héten a demokra­ta elnökjelölt, Barack Obama folyamodott Kabulban. Afganisztánnak van egy másik politikai felhangja is. Nem egészen egy évvel ezelőttig amolyan sikertörténetnek számított, a távozó Bush ezzel kompenzálhatta Irakban megtépázott imázsát. De valószínűleg úgy kell kiköltöznie a Fehér Házból, hogy ezt az egyetlen külpolitikai sikert sem tudja utódjára örökíteni. Wa­shington 2001 végén könnyen megdöntötte a tálib kormányzatot, az USA-barát Karzai került hatalomra, s egészen a múlt év őszéig úgy tűnt, hogy lassan-lassan normalizálódik a helyzet. De aztán feltámadtak a tálibok. És nemcsak a déli, a Pakisztánnal határos, katonai szempontból veszélyesnek tartott tartományokban, ha­nem a kabuli kormány és a szövetséges erők által szigorúan ellen­őrzött fővárosban, Kabulban is. A Karzai-kormány szinte már semmit nem ellenőriz, az elnök a tartományokba már nem mer ki­utazni, a külföldi vendégeket még tudja fogadni, de mint egyesek ironikusan megjegyezték: az elnök az elnöki palota foglya. Májusban és júniusban már több szövetséges katona és civil halt meg a harcokban és merényletekben Afganisztánban, mint Irak­ban. A múlt héten a tálibok elfoglalták a NAT© egyik déli támasz­pontját. Nem sokkal korábban Kandahárban egy börtönből közel ezer foglyot szabadítottak ki, köztük több száz tálib fegyverest. E hónap elején Kabulban az indiai nagykövetség elleni merényletben 41-en meghaltak, 150-en megsérültek. Mike Muellen tengernagy, az amerikai vezérkar főnöke tíz napja rendkívül aggasztónak ne­vezte a tálibok megerősödését, és - ami nagy szó - kénytelen volt el­ismerni: „Ezek nagyon, nagyon tapasztalt harcosok.” Mivel általános megítélés Szerint Irakban nagymértékben javult a biztonsági helyzet, a Pentagon állítólag fontolóra vette azt a lehető­séget is, hogy vagy tízezer katonát átdobnak Irakból Afganisztánba. Elemzők ennek kapcsán azt kérdezték, stratégiaváltás készül-e a Pentagonban. Ami biztos: a plusz tízezer fő sem elég. A döntéssel nem szabadna várni az új elnökre, nem szabadna megvárni, hogy a tálibok még ellenőrizhetetlenebbül megerősödjenek. Csaknem húsz évvel ezelőtt, amikor az utolsó szovjet katona is kénytelen volt kivonulni Afganisztánból, mindenki felemlegette: bizony az afgán harcosokat, a mudzsahideket még soha egyetlen külföldi hatalom sem tudta legyőzni. 2001 után ez a mítosz meg­dőlt. Vagy mégse? JEGYZET Negatívum szülte előnyök PUHA JÓZSEF A csúnyáknak nincs esélyük. Vagyis csak akkor van, ha a je­lölt iszonyatosan nem szép. Legalább olyan ronda, mint a kövér, nagyfejű, hibás fogazatú operaénekes, Paul Potts, a Britain’s Got Talent brit tehet- ségkutató-verseny tavalyi győztese. A jó megjelenés alap- feltétel lett a zenében. Ha Tani- ta Tikaram vagy Mick Jagger ma próbálkozna, fikarcnyi esé­lye sem lenne - bár az utóbbi­nak... A zenei tehetségkuta­tókban is javarészt szexi lányok és sármos szépfiúk „diadalmas- kodnak”. A legnagyobb baj az, hogy a legtöbb verseny nem a zeneipart szolgálja, hanem a médiának ad tiszavirág-életű sztárokat. Szlovákiában külö­nösen. Az itteni tehetségkutató reklámgépezete mindenkit a fellegekbe emelt, ám a zene­iparban, talán a második soro­zat győztesét leszámítva senki sem jutott az élmezőnybe. Las­san kevesebbet kémek a hang­hordozóikért, mint amennyibe egy-egy versenyben maradás­hoz küldött SMS került. Azaz, már a zeneipar sem zenészeket, hanem sztárokat keres. Ráadá­sul a telített és egyre nagyobb gondokkal küzdő ágazatban mindent bevernek a talpon ma­radáshoz, a minőség rovására. A lemezforgalom főleg a kis pi­acokon - Magyarországon is - egyre jelentéktelenebb az ille­gális zeneletöltés és a CD-máso- lás miatt, ezért a fellépésekre került át a hangsúly, mindenki azokból akar megélni, csak­hogy koncertből is több van a kelleténél. Ám annak örülhe­tünk, hogy a szlovákiai magyar zenekaroknak nincs CD-piaca! A magyar piac elbarikádozza magát, de beengedi a nemzet­közi tinglitanglit. Itt csak olya­nok zenélnek, akiknek ez tény­leg szórakozás, közben szakma- üag profikká válnak. Könnyű­zenénk az elmúlt tíz évben ha­talmasat fejlődött. Kár, hogy nem tudatosítjuk. Egy-két ren­dezvény igazolja, most a Szlo­vákiai Magyar Zenészek Egye­sületének 2. Tehetségkutató Fesztiválja. Hajrá szlovákiai magyarok! Ne is érdekeljen bennünket, hogy mások nem kémek belőlünk, de ha egyszer rájönnek az ízünkre, kérjük meg az árunkat. Bár ez sosem következik be.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents