Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2008-07-21 / 168. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 21. Vélemény és háttér 5 FIGYELŐ Szabadítás a Moszaddal Az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak szerepe volt a francia-kolumbiai Ingrid Betancourt és 14 túsztársa kiszabadulásában, s ebben a francia és az amerikai titkosszolgálatok is részt vettek - úja a La Vanguardia című katalán lap. „A Mo- szad, valamint az Egyesült Államok és Franciaország titkosszolgálatai több mint egy éven át dolgoztak a terven a kolumbiai hatóságokkal együtt” a La Vanguardia tel-avivi különtudósítója szerint, aki „egy izraeli titkosszolgálati forrásra” hivatkozik. A Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) 15 túszát végül a kolumbiai hadsereg egy kommandója szabadította ki július 2-án. Izrael, az Egyesült Államok és Franciaország különböző okokból vett részt a túszszabadításban a lap szerint: a franciák Betancourt asszony miatt, az amerikaiak a három amerikai fogoly miatt, Izrael pedig azért, hogy megőrizze jó kétoldalú kapcsolatait Kolumbiával és az Egyesült Államokkal. A barcelonai lap cikke szerint az akcióhoz felkészítettek két - egymást nem ismerő - embert arra, hogy beférkőzzenek a FARC soraiba. Ez mindkettőnek sikerült, és elérték, hogy „végül a titkosszolgálatok határozzák meg, mi jusson, s mi ne jusson a FARC tudomására”. Eközben az izraeli és az amerikai titkosszolgálatok „az elektronikus háború taktikáját” alkalmazták a beépített ügynökök által jelzett erdőterületek fölött átrepülő, pilóta nélküli kémrepülőgépekkel. Műhold- felvételeket is készítettek, és azok kielemzése révén rátaláltak a túszokat rejtő táborokra - írja a La Vanguardia. Öngyilkos lett egy túsz Öngyilkos lett az Irakban fogva tartott öt brit túsz egyike - jelentette a The Sunday Times című brit lap az emberrablóktól kapott videofelvételre hivatkozva. Az újság vasárnapra virradóra közölt beszámolója szerint a túszejtők a felvételen azt állítják, hogy egyik - általuk Jason néven azonosított foglyuk - május 25-én végzett magával. Egyelőre nem tudni, hogy az öt brit férfi melyikéről lehet szó, a londoni lap szerint ugyanis két túszt is Jasonnak hívnak. Gordown Brown brit kormányfő közleményben tudatta, hogy nagyon komolyan veszik az új fejleményt. Á politikus, aki szombati bagdadi látogatásán Núri al- Máliki iraki kormányfővel a túszok sorsáról is tárgyalt, a foglyok azonnali és feltétel nélküli szabadon engedésére szólította fel az emberrablókat. A brit külügyminisztérium közleményben pedig úgy reagált, hogy a videofelvétel „mélységes nyugtalansággal tölti el az öt férfi családtagjait”. Az öt britet 2007 májusában rabolták el Bagdadban, feltehetően egy síita csoport fogságában sínylődnek.- Engem már figyelmeztetett az orvosom, hogy a hálapénz átváltási árfolyama nem 30, hanem 40 korona per euró lesz (Peter Gossónyi karikatúrája) A Popper család visszaköveteli a prágai orosz nagykövetség épületét Az örökös szerint Beneš ellopta a családi villát Előzmények nélküli kárpótlási üggyel találta magát szembe a cseh állam. Lisbeth Popper, az első Csehszlovák Köztársaság egyik leggazdagabb bankárának, Jin Poppernek a leánya, a hét végén bejelentette: visszaköveteli azt az egykoron a családja birtokában lévő prágai luxusvillát, amely ma az orosz nagykövetség székhelye. KOKES JÁNOS Lisbeth Popper a napokban bíróság elé vitte az ügyet, és beperelte a cseh és az orosz államot, mert szerinte jogtalanul visszatartják családi örökségét. „Majdnem két évig próbálkoztunk a megegyezéssel, úgy a csehekkel, mint az oroszokkal is tárgyaltunk. Ignoráltak, vagy nem is voltak hajlandóak foglalkozni velünk. Ezért most bírósághoz fordultunk” - jelentette ki Irena Benešová, Popper ügyvéde. „Oroszországtól azt követeljük, hogy adja vissza a családi villát. Ha ez nem valósul meg, akkor a kártérítés teljes összegét a cseh államtól fogjuk követelni” - pontosította Benešová. Megjegyezte: becsléseik szerint a prágai Bubenec negyedben álló luxusvilla, a hozzá tartozó melléképületek, illetve a több mint egyhektáros park értéke nagyjából egymilliárd cseh korona. A villát a múlt század húszas éveinek elején emeltette Ignaz Petschek zsidó szénbáró, majd azt 1927-ben eladta a Popper családnak. Popperék 12 évig éltek benne, de a szintén zsidó család vagyonát 1939-ben a Gestapo elkobozta. A Prága központjában lévő Pet- schek-palotában - korábban bankház - volt a Gestapo hírhedt prágai központja, cellákkal, vallató termekkel. A palota és a villa így vált fogalommá és lett ismertek szinte minden cseh előtt. A II. világháború befejezése után a Popper család azt várta, hogy vagyonát visszaadják, de a csehszlovák állam a palotát és a villát, mint német tulajdont elkobozta. A villa azonban nem maradt hosszú ideig cseh kezekben, mert Edvard Beneš akkori köztársasági elnök az országot a náci rendszer igája alól felszabadító Szovjetuniónak adományozta. Az elnöki rendeletben az áll, hogy az eredeti tulajdonos igényeit jogilag később fogják rendezni. Erre azonban soha nem került sor. „Nem is tudom, mi üthetett Benešbe. Egyáltalán nem az 1945-ben hatályban lévő törvények alapján döntött. Ó a villát egész egyszerűen ellopta. Bár államfő volt, ezt másképpen nem lehet minősíteni” - fejtette ki Benešová. Az orosz nagykövetség a témával nem óhajt foglalkozni, semmiféle nyilatkozatot, álláspontot nem ad ki, az örökössel nem is kommunikál. Nem hivatalos verzió szerint úgy vélik, hogy az ügy a cseh állam és a Popper család vitája. A cseh állam nehéz helyzetben van. A pénzügyminisztérium azt állítja, az ügy abban az időszakban játszódott le, amelyre a kárpótlási törvények nem vonatkoznak. Mint ismeretes, a kárpótlás hivatalos időszaka 1948 februárjától 1989 végéig lett meghatározva. A cseh hatóságok erre a törvényre hivatkoznak. JEGYZET Kisváros JUHÁSZ KATALIN Ilyen lehet a „nosztalgikus hangulat”. Ritkán van részem benne, egyjó ideje már csak a jelen és a közeljövő foglalkoztat, ritkán merengek a múlton, és azon, hogy mi lett volna, ha itt telepszem le, alapítok családot és simulok bele a hétköznapokba. Tanítanék valamelyik középiskolában, minden diák, volt diák, sőt azok szülei is mosolyogva köszönnének, vagy biccentenének az utcán, és persze összesúgnának a hátam mögött. Ha busszal érkeznék valahon- nét, mondjuk a szomszéd kisvárosból, csak szét kellene néznem az állomáson, és azonnal találnék ismerőst, akiért kocsival jöttek, aki mellé beférnék a hátsó ülésre, szóval nem taxival kellene a folyóparti lakótelepre fuvaroztatnom magam. Sőt, talán lenne egy használt kocsim is, errefelé olcsón kapni kiszolgált verdákat. Mindenképp azon a környéken laknék, ahol felnőttem. Igazi terápia lenne ez a léleknek, mert a panelházak között lombos fák nyújtózkodnak, olyan, mintha erdőben nőttek volna ki a földből eső után a tízemeletes lakóépületek. Ha kinézek a hatodikról, alig látom a lerobbant játszóteret, amely körül gyermekkoromban csupán néhány vézna facsemete búslakodott. Csibész kölykök versenyeztek, ki tud magasabbról levelet szakítani, és a legcsi- bészebb bizony a legfelső ágakat is elérte, hajói nekirugaszkodott. Apró testvérkéik ezalatt alagutat ástak a homokozóban bolygónk középpontjáig. A homokozó betonszélei ma is látszanak, egyébként sűrűn benőtte a gaz, mint ahogy a közeli hinták sem alkalmasak már semmire, legfeljebb túlélőtáborba készülő kiskorúak edzhetnének rajtuk, ha szüleik közel engednék őket a félelmetes vasakhoz. Akkor állt meg itt az idő, amikor a havi moziműsor plakátját egyszer csak nem cserélték ki, mert a helyi Lópici Gáspár kiiktatta útvonalából a ház előtti hirdetőoszlopot. Nyilván azt gondolta, innét úgysem jár senki moziba. Évekig október volt. Aztán már az sem. Ha lehántanánka rétegeket, a nyolcvanas években találnánk magunkat, amikor nyolc koronáért már felengedték az embert az erkélyre, a legjobb helyekre, ahonnan büszkén köpködhette a szotyihéjat az alatta mozizókra. Az idő múlásával azonban nem érdemes viccelődni, mert jönnek szembe a volt alapiskolás osztálytársak, megrottyanva, ősz halántékkal, tizenéves gyerekekkel. Azt hiszik, kísértetet látnak, olyan valószerűtlen, hogy felbukkanhatok itt. Félszegen üdvözöljükegymást. Szóval emigráltál? így mondják, pedig csak a fővárosba költöztem. Ugyanaz az ország, de valahogy mégsem... KOMMENTÁR Tűréshatár LOVÁSZ ATTILA A Tour de Francé t most sem kerülte el a doppingbotrány, ahogy mélyen tisztelt kollégánk, Para Kovács Imre írta tavaly ilyenkor, vannak azok ott elöl, akiket vagy elkapnak, vagy nem, és vannak azok a tisztességesek ott hátul, akikről meg soha nem ír a világsajtó. Ettől még magát a versenyt figyelni jó, hiszen van feszültség, izgalom, néha jobb, mint a foci Eb volt. Ugyancsak múlt heti, korántsem botrányos, annál szomorúbb hír volt Kolonics György távozása. Az egyik legszimpatikusabb és legalázatosabb magyar sportolót edzés közben érte szívhalál, most vizsgálóbizottság kutatja, volt-e előzménye a dolognak, a bulvár a maga módján próbál botrányt faragni, a televíziók reggeli adásai pedig egymást túlszárnyalva próbálták megszólaltatni azt a néhány embert, aki talán újat tud mondani. Egyik sem fog. Az élsport az emberi tűrőképesség határait tolja egyre feljebb, az SI- rendszer talán minden mértékegységét felhasználva a felső- és túlzófok leírására, ki messzebbre, ki rövidebb idő alatt, ki magasabbra, ki tovább, ki mélyebbre, és mi, nem élsportoló rajongók pedig egy- egy botrány vagy egy-egy szomorú hír hallatán föltesszük a kérdést: hol van a határ? Mint azt számos példa igazolja, a határ nem a csillagos ég. A határ, ha máshogy nem, pontosan kirajzolódik, Kolonics esetében a szíve határozta meg, téve tragikummá a dolgot, ugyanúgy mint nemrég Fehér Miklós élőben közvetített haláltusáját a focipályán. Mert igenis van határ, ha mi nem is látjuk, vagy kamasz kölyök módjára örökösen át és át szeretnénk lépni rajta. Nyílt titok a sportvüágban, hogy a fiatal, edzett sportolók bizony nem véletlenül rogynak össze meccsen vagy edzésen, és korántsem olyan kevesen, mint amennyien médianyilvánosságot kapnak. A kerekezőknél úgynevezett harmadik generációs doppingszert találtak, ami pontosan ugyanazt mutatja, mint a klasszikus háborúkban az ágyúgolyó és a páncél örökös harca. Hatékonyabb golyóra vastagabb páncél, vastagabb páncélra még nagyobb erejű golyó és így tovább - parafrázissal élve, egy kis ajzószer, anyuka konyhájából, leleplezték, kellett az,új forma, annak is meglett az ellenszere, jóformán minden kimutatható, majd gyártunk olyat, amit esetleg nem, amíg arra is rá nem jönvalaki. Körbe karikába, és csak a sportolót sajnálhatjuk, mert bár övé a babér, övé a balhé is, ha kiderül, pedig lehet, ő tehet a legkevésbé mindenről. A mai doppingszereket nem lehet nagymama sparheltján kikotyvasztani, azokat milliárdos mamutcégek fejlesztik, tesztelik, vetik be, s lassan az az ember érzése, hogy míg a Forma-1 a gépkocsigyártók ipari versengésévé vált, az élsport lassan a gyógyszeripar leghatékonyabb tesztlaborjává züllhet. Nem állítom, hogy züllött. De a legutóbbi, athéni magyar kalapács- vető-botrány után egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy tiszta a buli, mert nem az, mert évről évre kiderül, botrányszag van a levegőben, emblematikus figurák, amolyan igazi sztárok, megérdemelt hírességek veszítik el egyik napról a másikra a hitelüket, hogy jövőre vagy négy év múlva megint ugyanott, ugyanazokkal a kérdésekkel találkozzunk, mindig megválaszolatlanul. A pekingi olimpia Kolonics nélkül szegényebb lesz, mint ahogy a magyar sport is. Mégis megnézzük, drukkolunk, hiszünk, izgulunk, szeretünk majd azonosulni a legjobbakkal. De lehet, hogy a 100 méteres síkfutás 10,5 másodperc alatt dopping nélkül, tisztán, boldogan és kiérdemelve jobb eredmény, mint a 9 gyanúsan. Hol van az a határ, amelynél az előző állítást mindannyian elfogadjuk? FIGYELŐ Ukrajna nem balkanizálódhat Ukrajnának, ha nem akar balkanizálódni, el kell fogadnia, hogy az országban nem csak ukránok élnek, s a kisebbségi közösségeket ugyanolyan jogok illetik meg, mint a többséget - írta vezércikkében az ungvári Igazi Kárpáti Igaz Szó című országos lap. Az újságíró a vajdasági magyarok helyzetét állította párhuzamba a kárpátaljaiakéval. Megállapítása szerint a magyarok szempontjából hosszú ideig egészen más volt a helyzet a jelenleg egyaránt a NATO-ba és az Európai Unióba törekvő Szerbiában és Ukrajnában. Amíg ugyanis a Vajdaságban az anyák a harctereken elesett fiaikat siratták és gyakoriak voltak a magyarverések, addig „Kárpátalján béke honolt és virágzott a tolerancia”. A cikkíró szerint mára mindkét területen változott a kép: Szerbia talán kitör a balkáni hagyományok köréből, s az ország vezetőiben lesz akarat és kitartás az idegengyűlölet visszaszorítására, ráadásul - Kárpátaljával ellentétben - az ottani magyar szervezetek is képesek voltak összefogni. Ukrajnában ugyanakkor a nyugatbarátként elkönyvelt politikai erők tartozékaivá váltak a szélsőséges tömörülések. Véletlennek tekinthető- e, hogy éppen a narancsos tábor hatalomra kerülése óta erősödtek fel a nacionalista hangok, a kisebbségekkel szembeni türelmetlenség - teszi fel a kérdést a cikkíró, aki példaként a Kárpátokon túli nacionalisták kárpátaljai magyarellenes tüntetését, a még fel nem avatott vereckei emlékmű meggyalázását említi. Az emelt szintű érettségi bevezetésével és az oktatási miniszter hírhedt rendeletével állami szintre emelkedett a nemzetiségek hátrányos megkülönböztetése - állapította meg a lap. A szerző szerint esély van arra, hogy Szerbia fokozatosan euró- paizálódik és idővel oldódnak az ottani feszültségek. Hozzáteszi, hogy amennyiben Ukrajna el akarja kerülni a balkanizáló- dást, akkor biztosítania kell kisebbségi közösségeinek a jog- egyenlőséget. Ha nem ezt teszi, akkor a meglévő gondok megoldása helyett újabbakkal kell szembesülnie, miközben az Európai Unió már csak sokszínűsége miatt sem a nemzetállamokról szól.
