Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2008-07-18 / 166. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 18. Külföld 3 XVI. Benedek Sydneyben ismét elítélte az abortuszt, és főleg a fiatalokat fenyegető veszélyekre hívta fel a figyelmet Segélyt akarnak a pedofil papok áldozatai Sydney. Bátornak nevezte tegnap a pápa az ausztrál kormányt, amiért idén februárban bocsánatot kért az őshonos lakosságtól a múltban ellene elkövetett igazságtalanságok miatt. Kevin Rudd ausztrál kormányfő pedig azt mondta, a katolikus egyháznak választ kell adnia minden egyes, papok által elkövetett szexuális erőszakcselekményre. ÖSSZEFOGLALÓ A vidéken eltöltött pár napos pihenés után XVI. Benedek megkezdte hivatalos látogatását Ausztráliában, ahova vasárnap érkezett meg, hogy részt vegyen a XXIII. katolikus ifjúsági világtalálkozón. Tegnap délelőtt Kevin Rudd és Michael Jeffrey főkormányzó ünnepélyesen fogadta az egyházfőt, aki azt mondta, a bennszülöttek megkövetése nyomán „máris konkrét lépések történtek a kölcsönös tiszteleten alapuló megbékélés felé”. A pápa délután kapcsolódott be a világtalálkozó programjaiba; vasárnap ő tartja a záró szentmisét, amelyre félmillió embert várnak. Ausztráliának mintegy 27 százaléka római katolikus vallású. Ezzel kapcsolatban XVI. Benedek megjegyezte, hogy az ausztrál katolikusok a kontinens legfiatalabb és legkozmopolitább egyházát alkotják. Rudd kormányfő a pápa üdvözlése után a SkyNewsnak nyilatkozva emlékeztetett: a pápa áprilisi amerikai látogatása során megkövette a pedofil papok ottani áldozatait és ez a bocsánatkérés „megnyugvást és gyógyírt jelentett” nekik. Hozzátette: egy ilyen döntés kizárólag az egyház illetékessége, és ő tiszteletben tartja azt, ahogyan azegyházikörökezta kérdést megítélik. Az ausztrál pedofil papok áldozatai ugyancsak bocsánatkérést remélnek a pápától. Az állami televízió megszólaltatta Anthony Fos- tert, akinek két kislányát is súlyos agresszió érte egy melboume-i pap részéről, majd egyikük öngyilkosságot követett el. Az apa, aki azóta családjával Európában telepedett le, csakis azért tért haza, hogy találkozzon XVI. Benedekkel és George Pell bíborossal, az ausztrál püspöki konferencia elnökével, akit egyes pedofil ügyek eltussolá- sának ldsérletével vádolnak. Foster kijelentette: nemcsak bocsánatkérést vár a pápától és a bíborostól, hanem azt is követeli, hogy az áldozatok életük végéig segélyben részesüljenek. A pápa várhatóan holnap szól a kérdésről az ausztrál püspökökkel közösen celebrálandó misén - közölte Federico Lombardi vatikáni szóvivő. Utalt rá: az egyházfő valószínűleg nem fog hivatalosan bocsánatot kérni az áldozatoktól, inkább azt hangsúlyozza, az egyháznak úgy kell kiválasztania és képeznie papjait, hogy ilyen tragédiák ne fordulhassanak eiő a jövőben. Délután Sydneyben, mintegy 150 ezer fiatal előtt mondott beszédében XVI. Benedek elítélte az elanyagiasodott társadalom hamis bálványait. Ismét elítélte az abortuszt, és felhívta a figyelmet a fiatalokat fenyegető veszélyekre, így az alkohol- és drogfogyasztásra, az erőszak dicsőítésére vagy a szexualitás lealacsonyítására, amelyet a televízió és az internet gyakorta szórakozásként mutat be. A pápa szerint a modem társadalom bajainak egyik fő oka, hogy „marginalizálódott a vallás”. (MTI,ú) Állítólag csapatcsökkentésre készül a Pentagon Terjeszkedik az iraki haderő ÖSSZEFOGLALÓ Bagdad. Újabb tartomány katonai ellenőrzését vette át a külföldi erőktől az iraki hadsereg. Ezúttal Kadisíja tartományét, amely a 18 iraki tartomány közül a tizedik ebben a sorban. David Petraeus tábornok, a szövetséges erők főparancsnoka kijelentette: az utóbbi hónapokban az iraki katonaság már maga végezte el a biztonsági feladatokat, és bebizonyította, hogy képes viselni a felelősséget. Állítólag az Irakban lévő amerikai csapatok létszámának csökkentésére készül az amerikai védelmi minisztérium. Ezt nevük elhallgatását kérő Pentagon-tisztségviselők szivárogtatták ki. Robert Gates védelmi miniszter óvatosan fogalmazott: sajtótájékoztatóján ugyanis azt mondta, hogy nem tervezi sem az Afganisztánban lévő katonák létszámának növelését, sem pedig a szolgálati idejük meghosszabbítását. Ezt az állásfoglalását elemzők úgy értékelték, hogy az Irakba indítandó katonákat Afganisztánba irányítják majd át. „Keményen dolgozunk azon, hogy előbb vagy utóbb, de több katonát küldhessünk Afganisztánba” - mondta a miniszter. Mike Mullen, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy javaslatot tegyen a csapatcsökkentésre. (m,r,ú) A libanoni síita terrorszervezet csupán halott katonákat tudott foglyul ejteni Csak hitegette Izraelt a Hezbollah ÖSSZEFOGLALÓ Jeruzsálem/Bejrút. Már elfogása napján meghalt az a két izraeli katona, akiknek holttestét szerdán szolgáltatta vissza a Hezbollah libanoni síita szervezet a zsidó államnak. Az izraeli hadsereg egészségügyi szolgálatának kórboncnokai megállapították: 2006. július 12-én Ehud Goldvasz- szer azután vesztette életét, hogy egy RPG-7 típusú páncéltörő fegyverből kilőtt rakétagránát eltalálta a két katona terepjáróját. Bajtársát, Eldad Regevet ugyanez a lövedék a fején súlyosan megsebesítette. A katona még menekülni próbált, de nem sokkal később ő is meghalt. A Hezbollah a fogolycsere napjáig titokban tartotta a két katona sorsát. Az orvosi jelentés alapján a sajtó beszámolt arról is, hogy a két katona holttestét a Hezbollah nem jegelte, így a tetemekből nem sok maradt. Személyazonosságukat a fogazatukról készített korábbi fényképfelvételek alapján állapították meg. Izraelben tegnap katonai tiszteletadással temették el a két katonát. Előbb Naharíjában Ehud Goldvasszert helyezték végső nyugalomra, Eldad Regevet pedig néhány órával később Haifa katonai temetőjében hántolták el. A gyászolók tömegeit autóbuszok szállították a helyszínre, mindkét temetést egyenes adásban közvetítette a közszolgálati televízió. A gyászszertartáson Ehud Barak védelmi miniszter azt hangsúlyozta, a zsidó állam mindig megtesz minden tőle telhetőt azért, hogy hazahozza az ellenség kezére került katonákat. Az Izrael által átadott öt libanoni fogoly ünnepélyes fogadásán, amelyet Bejrút síiták lakta déli városrészében, egy labdarúgó stadionban tartottak több tízezer ember részvételével, rövid időre megjelent, és pár szót mondott Haszan Naszrallah sejk, a Hezbollah vezetője is. Később egy biztonságos helyre távozott, ahonnan videókapcsolat révén közvetítették szavait. Az Izrael esküdt ellenségének számító sejk, aki biztonsági megfontolásokból titkos helyeken tartózkodik, a 2006-os izraeli-libanoni háború befejeződése óta harmadik alkalommal jelent meg a nyilvánosság előtt. Naszrallah azt mondta, elmúlt a vereségek ideje, és beköszöntött a győzelmek korszaka. Az öt volt libanoni fogoly legismertebbike, az Izraelben többszörös gyilkosságért elítélt Szamir Kantar azt ígérte, hogy harcostársaival együtt visszatér Palesztinába. „Az ellenállás olyan erővé nőtte ki magát, amelyet soha nem lehet legyőzni” - mondta Kantar, aki négy társától eltérően korábban nem volt tagja a Hezbollahnak. (MTI, ú) RÖVIDEN Zágráb 2012-ben csatlakozhat Split. Az Európai Parlament illetékes jelentéstevője szerint Horvátország arra számíthat, hogy 2012-ben válik az EU tagjává. Hannes Swoboda Splitben - ahol a helyi önkormányzati vezetőkkel folytatott megbeszélést - hangsúlyozta, a Lisszaboni Szerződés írországi elutasítása miatt kialakult válságnak nem szabad akadályoznia Horvátország uniós tagságát. (MTI) Elutasították a kiadatást Moszkva. Elutasította Moszkva az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) volt elnöke, Volodimir Szacjuk kiadatására vonatkozó, áprilisban benyújtott kijevi kérvényt. Ukrajna arra hivatkozott, hogy vádat emeltek Szacjuk ellen hivatali helyzettel való visszaélés és okirat-hamisítás miatt. Szacjuk nevét a Viktor Juscsenko ukrán elnök elleni, a 2004-es választási kampány idején elkövetett, dioxin-mérgezé- ses merénylet kapcsán emlegette a média. Juscsenkónak meggyőződése, hogy akkor mérgezték őt meg, amikor 2004. szeptember 5-én az SZBU vezetőivel vacsorázott Szacjuk nyaralójában. A jelenleg Moszkvában élő Szacjuk tagadja, hogy köze lenne a merénylethez. (MTI) Világkongresszus augusztusban Budapest. Augusztus 16-tól rendezik meg a Magyarok VII. Világkongresszusát, amely az erkölcsi és szellemi fordulat témakörével foglalkozik. Ezt Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke jelentette be. A találkozó öt napja alatt tizenkét konferenciát rendeznek, a legtöbb esemény a magyarság őstörténetével foglalkozik. Az idei találkozónak A fordulat alcímet adták, jelezve: súlyos erkölcsi válság van, életellenes a magyarok szellemisége, ebben akarnak fordulatot elérni. (MTI) Péntek 17725° ■safes Felhős, jobbára borult időre számíthatunk. Helyenként, főleg északon és a keleti régiókban eső esetleg futó záporok is várhatóak. Elvétve viharok is kialakulhatnak. Délután valamint az esti órákban nyugaton csökken a felhőzet. Az orvosmeteorológia a Panoráma oldalon olvasható. A tárképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tüntettük fel. VAROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony felhős égbolt 16° 24° derült idő 14° 26° fülé zápor 15° 25' Nyitra felhős égbolt 16° 23° derült idő 12° 23° tóté záporok 14° 24' Dunaszerdahely felhős égbolt 16° 25° derült idő 13” 25° futé záporok 14° 24' Komárom lelbüs égbolt 16° 24° derült Idő 13° 26° futó záporok 15° 24' Ipolyság eső' 17° 22° jobbára felhős ég 13“ 25° tóté záporok 13° 24' Rimaszombat eső 16° 21° luté záporok 10° 23° felhős égbolt 14° 26‘ Kassa eső 15° 21° felhős égbolt 14° 25° luté záporok 14° 24' Kirélyhelmec futó záporok 18° 22° jobbára felhős ég 14” 24° felhős égbolt 13° 24' Besztercebánya eső 16° 21° felhős égbolt 10° 22° eső 14° 23' Poprad eső 14° 17° jobbára telbős ég 9° 22° eső 10° 20' ioűjArás a hegyekben A víz és a levegő hőmérséklete egyes üdülőhelyeken Antalya Z7736° Hvar 25728° Isztambul 24730° Kairó 28737° Kanári-szigetek 23728° Kréta 24728' Málta 26°/30' Nápoly 26-/28' Rimini 26-/25' Split 26-/23' Vasárnap Nyugat felől egy magas légnyomású nyúlvány érkezik felénk. 15710° 20726° Szél. NY, 10-30 km/h Hétfő Éjszaka borul! lesz az Sok zivatarokra is lehet számítani. Szél: NY 10-25 km/h 17724° A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva Y" szél jk. melegfront a ciklon jk. hidegfront » -■ okklúziós front v anticiklon Készíti az SHMÚ Szombat Túlnyomórészt felhős Délután megnövekszik á felhőzet, kásőbb előfordulhatnak futó záporok, zivatarok. 18726° Szél: NY, 5-25 km/h Pozsony 05.11 Pozsony 20.43 Pozsony 405 apad Besztercebánya 05.01 Besztercebánya 20.37 Komárom 365 apad Kassa 04.52 Kassa 20.29 Párkány 275 apad 2008. július 18., 12:00 Tánccal üdvözölték az őslakosok XVI. Benedeket (SITA/AP-felvétel) b ti