Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2008-07-14 / 162. szám, hétfő

Egészségünkre www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 14. A megfelelő kézhigiéné ugyanolyan fontos a lakáson kívül is, mint otthon Fertőzőbb a kézfogás, mint a puszi Az emberek többsége azt hi­szi, hogy a legtöbb betegsé­get akkor kaphatják el, ami­kor megpuszilnak valakit. INFORMÁCIÓ szűk a kezünket - melyet tudtun­kon kívül nagyon sokszor megte­szünk - kezünk révén máris to­vábbadhatjuk a szalmonella-, a Campylobacter- és a norovírus­szemben esendőbbeket. „Ha a ke­zünket nem mossuk meg alapo­san szappannal, és nem öblítjük le folyó vízzel, az annyi, mintha egyáltalán nem is mostuk volna Egy nemrég megjelent tanulmányban azonban az amerikai és angol kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy ha nem akarunk influ­enzásak vagy hasfájósak lenni, esetleg el akatjuk kerülni a szalmonella-fertőzést, akkor ott­honunkban szó szerint a kezünk­kel kell kezdeni a takarítást. A megfelelő otthoni higiénia meg­akadályozza, hogy egyik család­tag valamilyen fertőzést adjon át a másiknak. Ha pedig csökken a le­hetséges betegséget hordozók szá­ma, az egészségügyi intézmények­be is kevesebb kórokozó kerül az új betegek vagy a látogatók révén. A vírusok és baktériumok kön­nyen a kezünkre kerülhetnek, amikor szemünket vagy orrunkat megtöröljük. Ha a szánkba tesz­fertőzést. So­kan anélkül hordoz zuk például az MRSA-t (methicillin-rezisztens Staphylo­coccus aureus baktérium) vagy a hasmenést okozó C. difficile-t, hogy tudnának róla, és nem meg­felelő kézhigiéné esetén könnyen megfertőzhetjük a kórokozókkal meg. Azokban az esetekben, ami­kor nagyobb az esély a fertőző­désre, például nyers hússal dol­gozunk, vagy otthon, esetleg a munkahelyen épp hasmenés vagy nátha terjed, vagy az egyik családtag immunrendszere le­gyengül, akár alkoholos kézfer­tőtlenítők használata is javasolt. Ha esetleg olyan helyre me­gyünk, ahol nincs folyó víz vagy szappan, mindenképp érdemes alkoholos kézfertőtlenítő kendőt magunkkal vinni” - fog­lalta össze a tanul­ságokat Dr. Sally Bloom­field profesz- szor, a kutató- csoport egyik veze­tője. „A megfelelő kézhigiéné ugyanolyan fontos a lakáson kívül is, mint otthon. Éttermekben, szupermarketekben, tömeg- közlekedési eszközökön gyakran nincs megfelelő lehetőség arra, hogy a mindenki által megfogott kapaszkodókon, kilincseken megtelepedett kórokozókat ke­zünkről lemoshassuk, azonban egy kézfertőtlenítő kendővel bár­mikor megoldhatjuk ezt a prob­lémát” - tette hozzá Dr. Carol O'Boyle, a kutatócsoport másik vezetője. (Medipress) Szabaduljunk meg felesleges ruhadarabjaintól Hogyan éljük túl a hőséget? TANÁCSOK Forró napokat éltünk, élünk... A szakemberek szüntelenül fi­gyelmeztetnek a napsütés káros hatásaira és a forrósággal össze­függő betegségekre. Sokan úgy gondolják, hogy ha reggel bekenik magukat naptej­jel, az elegendő védelmet nyújt egész napra. A napozószerek bár valóban lassítják az UV-sugárzás káros következményeit, de nem hárítják el azokat teljesen, és ha­tásuk az izzadás és fürdés követ­keztében jelentősen csökken. Nagyon fontos tehát, hogy ha hosszabb ideig tartózkodunk a napon, kétóránként újból kenjünk be magunkat, hiszen a nap ultra­ibolya sugárzása rendkívül erős, és bár sokan lebecsülik a veszélyt, de bőrkárosító hatású is lehet. Valójában a bőrrákos esetek 90 százaléka az UV-sugárzással hoz­ható összefüggésbe. Néhány jó tanács a napvédő szerek kiválasz­tásához: ♦ Válasszunk széles spektrumú UVA/UVB-védő terméket, mely legalább 15-ös faktorral (SPF) rendelkezik. ♦ Aki allergiás, annak vegyi anya­goktól mentes napozószer aján­lott. ♦ Fél éves kor alatti gyermekeket lehetőleg ne tegyünk ki közvetlen napsütésnek. ♦ Ä fél és 12 év közötti gyerekeket 30-50 faktoros napvédő krémmel kenjük be. ♦ Ne feledjük: az egész testet be kell kenni a készítménnyel. A megfelelő fényvédő kiválasz­tása mellett fontos, hogy ne hagyjuk túlzottan felforrósodni testünket. Az izzadás a szervezet termé­szetes hűtőrendszere, de egyben azt is jelenti, hogy következtében vízhiány léphet fel. Igyunk sok vizet, hogy pótoljuk az elvesztett folyadékot, illetve kerüljük a fá­rasztó testmozgást, amikor na­pon vagyunk. Ha mégis a túlhevültség tüne­teit észlelnénk magunkon (gyen­geség, fejfájás, émelygés, gyötrő szomjúság, gyors szívverés), hűt- sük le testünket hideg vízzel, sza­baduljunk meg egy-két felesleges ruhadarabtól, vagy pihenjünk az árnyékban. Ha ez sem segít, men­jünk orvoshoz. A PS-kezelés az UV-sugarak ellen is véd A ráncosodás ISMERTETÉS A természetben előforduló egyik zsírmolekula helyi alkalma­zása lassítja a bőr öregedését, ír­ják amerikai kutatók. Óriási üzlet a ráncok elfedése, a folyamat le­lassítása, ületve megállítása. A bőr normális öregedési folya­matán kívül ráncokat okozhatnak külső tényezők is, például az UV- sugarak okozta károsodás. A rán­cok úgy keletkeznek, hogy az idő és a károsító tényezők csökkentik az új kollagén termelődését, és növelik a meglevő kollagént pusz­tító ún. MMP enzimek szintjét. Jin Ho Chung és munkatársai hét természetesen előforduló lipidet (zsírmolekulát) vizsgáltak abból a szempontból, hogy meny­nyire képesek meggátolni a bőr öregedését. Laboratóriumi körülmények között három lipid képes volt meggátolni, hogy az UV-sugárzás megelőzése csökkentse a bőrsejtek kollagén termelést, és növelje az MMP szin­tet, sőt, az ép sejtek kollagénter­melése még emelkedett is. A foszfatidilszerin (PS) nevű mole­kula tűnt a legígéretesebbnek, így a kutatók kipróbálták hatását az emberi bőrön is. Két százalékos PS oldatot vittek fel fiatal és idős önkéntesek fene­kének bőrére. A fiatal bőrt ezután a napsugárzás szimulálásaként UV-sugárzásnak tették ki. Kide­rült, hogy a PS-kezelés mind a ter­mészetes, mind az UV-sugarak el­len védte a bőrt, meggátolta a kol­lagénszint csökkenését. Bár hosszabb ideig tartó és több résztvevővel végzett vizsgá­latokra van szükség az eljárás előnyeinek bizonyítására, a kez­deti eredmények arra utalnak, hogy a zsírmolekulák helyi alkal­mazásával a ráncosodást egysze­rűen és természetesen meg lehet előzni. (Medical News Today) A mindennapi rohanás ritmusába nem mindig illeszkedik a szerelmi találka, pedig csak egy kis megfigyelésre lenne szükségünk A fáradtság és a stressz nem afrodiziákum AJÁNLÓ Reggel vagy este, nyáron vagy télen, a szexuális vágy az élet minden pillanatában változik. Hogyan egyeztethetjük össze sa­ját vágyunkat a párunkéval? „Gyakran előfordul, hogy reg­gel, ébredéskor, még félálomban érzem, hogy Dani közeledik fe­lém. Nincs ellenemre egy gyöngéd simogatás, de nem vágyom rá, hogy tovább menjünk. Számomra nélkülözhetetlen, hogy teljesen éber legyek, csak akkor ébred föl bennem is a szerelem. Pedig ő akár minden reggel így kezdené a napot, ha nem tudná, hogy nem ez az én szerelmi órám.” Andrea nem az egyetlen, akinek szexuális vágya nincs mindig összhangban a kedvesével. Ezért elsősorban hormonjaink és tudatunk a fele­lős. A mindennapi rohanás és a bi­ológiai óránk ritmusába nem min­dig illeszkedik a szerelmi találka. Pedig csak egy kis megfigyelésre lenne szükségünk, hogy megta­nuljuk, a napnak melyik az a pilla­nata, amikor a legérzékenyebbek, legvágyakozóbbak vagyunk, és semmi sem állhat utunkba, hogy összebújjunk. Reggel vagy este? A napi bioritmusunk ma már sokkal inkább szociológiai, mint fiziológiai. Persze a testünknek is van bioritmusa, de környezetünk, társadalmi szerepünk és az elvá­rások sokkal meghatározóbbak. „Egy fárasztó nap végén, amikor a gyerekekkel megírom a leckét, el­készítem a vacsorát, már nem ér­zem magam elég nyitottnak, energikusnak és csábítónak a sze­relemhez” - meséli Anna, és való­színűleg nincs egyedül ezzel. A fá­radtság és a stressz nem afrodiziákum. A stressz mindannyiunkra ha­tással van, csak nem épp egyfor­mán. Van, akit elgyengít, van, akit stimulál. Mesterséges ritmusban élünk, amelyet az ébresztőóra, a munkahelyi beosztás, a közleke­dés és sokszor a televízió diktál. De az is igaz, hogy ha párunkat folyamatosan elutasítjuk, ha so­sem akkor van kedvünk a szeret­kezéshez, amikor neki, akkor ez a vágy hiányáról árulkodik, tehát párkapcsolatunk alapjaiban van a probléma. A férfiak gyakran hát­fájásra, a nők migrénre panasz­kodnak. És ezt a vágytalanságot az esetek nagy részében a férfiak visszafordíthatatlannak érzik, míg a nők csak átmeneti állapot­nak tartják. Mikor bújjunk össze? A vágy ideje mindenkinél más, de vannak azért támpontok. So­kan a reggeli órákban, álom és éb­renlét között érzik, mások ebéd után ■ (szieszta! az olaszok csak tudják...), vagy a késő délutáni órákban (amikor a szervezet nyugtató szerotoninszintje a leg­magasabb), és az esti órákban, amikor az ágy nyugalma, mene­déke csábít. Tessék próbálkozni, tapasztalni, és nem kihagyni a gyönyör perceit! Amikor a hormonok vezetnek Bioritmusunkat elsősorban az agyunk határozza meg, amely az agyi ritmus szerint (álom/ébren­lét) szerint működik. Az agy hi­hetetlen összetettsége teremtette meg az ember számára az úgyne­vezett agyi szexualitást, amely fö­lülemelte a puszta reprodukción, így a szeretkezés egyfajta testi kommunikációvá vált, hiszen ér­zelmeink, szellemünk irányítják libidónkat. Ez lehet pozitív (sze­relmesek vagyunk és kívánjuk a szeretkezést) vagy negatív (a stressz megöli minden vágyun­kat), de érzelmeink, lelkiállapo­tunk mozgat minket. Megtalálta a ritmust? Lehet, hogy úgy érezzük, zűr­zavaros, kapkodó életünk már alig hallja bioritmusunkat, de biztosak lehetünk benne, hogy bi­zonyos biológiai tényezők mégis hatnak ránk. A nőknél a nemi szervek például ősi bioritmus szerint működnek, ez határozza meg a termékenységet. Mikor bújjunk össze? Figyeljük meg, hogy mikor vá­gyunk leginkább a szexre, és tu­dassuk a párunkkal is. Mi lehet­ne izgalmasabb, mint a titkait feltáró nő? Fogadjuk el azt is, hogy partnerünknek is megvan a maga ritmusa, és van olyan pilla­nat, amikor nem „azon” jár az esze. Ne féljünk a visszautasítás­tól, nem baj, ha szép lassan lépe­getünk a tanulás útján. Vezessük párunkat, amikor mi vágyako­zunk, és engedjük, hogy ő vezes­sen minket, amikor benne ébred fel a vágy. (életmód)

Next

/
Thumbnails
Contents