Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2008-07-12 / 161. szám, szombat
Egyszer egy lyukas kanna, tele vízzel, átment a szalonon, s összecsepegtette a kifényesített parkettát. Ezt a haszontalan kannát alighanem elfenekelték. ANATOLE FRANCE: R1QUET GONDOLATAI SZALON Az ámyképrajzolóra valójában nem volt szükség. A szalonok azonban kíváncsian karcoltak fel minden újdonságot... BORBÉLY SZILÁRD: ÁRNYKÉPRAJZOLÓ 2008. július 12., szombat 2. évfolyam 27. szám Aztán jön a csoda. A nagy Albert King hatalmas és felejthetetlen zenéje. A terem megtelik ringással, csápoló kezekkel, verejtékben úszó, élvező arcokkal... Blues Etcetera Kiégett, komor házak, üres negyedek, szétdúlt parkok mellett suhanunk a nagy autóval. Minden gomb lenyomva, tudjuk, itt már csak feketék laknak, és ha meg kell állnunk, bármi megtörténhet velünk. ZALÁN TIBOR Néha valóban találkozunk csapatba vergődött feketékkel, bemutogatnak nekünk, amikor meglátják, hogy fehérek vagyunk, bárgyún bevigyorognak az ablakon, agresszíven káromkodnak utánunk. Mózsi Ferkó, a galamblelkű költő, a mindenkit megutaztató és Amerikában meghordozó chicagói szerkesztő nyugodtan tekergeti a kormánykereket. Ne féljetek, gyerekek, mondja, amíg az autóban vagyunk - és amíg megy ez a csotrogány-, addig nem esik bántódásunk. Na, innentől kezdve, eddigi szorongásunk átcsap félreérthetetlen félelembe. A feleségem és a két lányom előtt nem mutatom, hogy én is megtelek nyugtalansággal. Sokkol a szétrombolt városrész, sokkolnak a belőve szédelgő, előbukkanó és eltűnő feka- csordák. Mégis sok lesz ennyi megpróbáltatás Albert Kingáit, hiába ő a chicagói blues talán legnagyobb örege, akit csak a Blues Etceterá- ban nézhettünk, hallgathattunk meg élőben. Ott csak feketék lesznek, nyugtat, vagy inkább sokkol tovább bennünket Mózsi Ferkó, ha már bent vagyunk, a szél sem ér bennünket! Végtelennek tűnő utazás végén egy parkolóban állunk meg. Az autót azonnal körülveszik az itt lébecoló ruhásszekrénnyi feketék. Na, most szarom össze végképp én is magamat. Itt a vég! Ä kocsma emberei, nevet Mózsi, aki csak ekkor veszi észre riadalmunkat. Elviszik és őrzik az autónkat. Meg bennünket odabent, teszi hozzá. És valóban. Az verdát azonnal elviszik valami ismeretlen helyre, kis csapatunk elé áll egy nagy fekete, mögénk beáll egy másik nagy fekete, és VIP-vendégeknek kijáró kísérettel, nem kis feltűnést keltve, indulunk el a Blues Etcetera bejárata felé. Ez a blues-kocs- ma is szokásosan lepukkant, kultikussá koszlott kis kulipintyó, ablakában Millersör-neonreklám- mal (Rose mama kocsmájában rászoktunk erre az örök retró külsőbelsőre, ott játszik Sugar Blue, a Rolling Stones szájharmonikása, és az is elterjedt, hogy egyszer maga Havel elnök kérte látogatási programjába az ütött-kopott kiskocsmát). Bent valóban csak feketék, meg füst meg sör meg irtóztatóan hangos és irtóztatóan jó zene. Albert King unokája, mondja Mózsi. Magas, vékony és vonzó legény a dobogón a zenekar előtt, olyan gyorsan mozog a keze, hogy nem lehet szemmel követni. Ha az unoka ekkorát játszik, mittudhata nagyapa? Biztonsági őreink két magaslati pontról figyelnek bennünket. Söröket kérünk, hozzá rettenetesen elsózott pattogatott kukoricát zabálunk, hogy megint sört kívánjon a szervezetünk. Végre megjön Albert King. Nagy, csúnya, vén és fekete. Sötétbarna nadrágja a melléig fölhúzva egy hózentrágerrel, nadrágja szára magasan a bokája fölött harangozik. Rettenetes pocakjára ráfekteti a gitárt, és megpendít egy, egyetlenegy vékony, de erős hangot. És rögtön tudható, ebből az egyetlen hangból, hogy hiába nagy spüer az unoka, a nagyapa a zenész, a nagy zenész. Aztán jön a csoda. A nagy Albert King hatalmas és felejthetetlen zenéje. A terem megtelik ringással, csápoló kezekkel, verejtékben úszó, élvező arcokkal. A sörök azonban megteszik a hatásukat. Nagy ide, felejthetetlen oda, ki kell mennem. A pult mellett jobbra, mutatja Mózsi Ferkó előzékenyen, és visszamerül az isteni bluesba. Megyek, hogy elvégezzem. A vécék az ilyen helyeken még lepukkantabbak, mint maga a vendéglátó-ipari egység. Nem baj. Elvégzem. Gom- bolkozom, indulnék kifelé. Ekkor azonban arcomra fagy a megkönnyebbülés önfeledt mosolya. Az ajtóban ugyanis három hatalmas feka áll, és engem néz. Nem mást, engem. Hát persze! A biztonsági emberek ide nem követtek, miért is követtek volna. Követett ellenben ez a három rasszista feka, ezek gyűlölik a fehéreket, és most meg is fognak ölni. Szemembe csordul homlokomról forró verejtékem. Elég hitvány halál, ebben kiegyezhetek magammal. Összeszedem a bátorságomat, és elindulok a feketék felé. A saját végzetem irányába. Nem mozdulnak. Ezzel szemben, összes terjedelmükkel elállják a kifelé vezető utat. Megállók előttük. Nem mozdulnak, néznek. A két szélső előrelép egyet, most már elmondhatom, hogy körülvettek. Körül vagyok véve. Megpróbálok vékonyan rájuk mosolyogni. Mosolyta- lanul merednek rám továbbra is. A szemközti most benyúl a belső zsebébe. Ott a pisztoly, gondolom, és megtántorodom a gondolatra. Nem vagy túlságosan bátor ember, konstatálom. Verjem meg őket? Hiábavaló kísérlet. Rád fújnak, és kivered a klozet ablakát. Könyörögjek? Akkor is ellátják a bajodat. Ez ide nem jó kifejezés. A megölneknek nem szinonimája az ellátják a bajodat. Hogy te egy mekkora nagy makkos marha vagy! Pillanatokon belül szétloccsantja ez a benga fekete állat az agyadat, és jössz itt a szaros kis szinonimáiddal! A szemközti lassítva húzza kifelé a kezét a belső zsebéből. Érezhető, hogy valamit markol a zakója alatt. Gyerünk már, baszd meg, horkanok rá magyarul, nem is tudom, miért így, meddig álljak itt? Még én váljak rátok? A három feka összenéz, de nem mozdul. Ez azért rendben volt, gondolom magamban, legalább lássák, hogy nem adom meg magam egykönnyen. A fekete húzza, húzza kifelé a zsebéből a kezét. Game over, vihogok, erre mintha a fekák is elmosolyodnának. A szemközti most váratlan hirtelenséggel előrántja a zakója alól a kezét. Nem pisztoly, állapítom meg, nem kis megkönnyebbüléssel. Egy laposüveg. Whisky. Egészen az, legalább fél liter. A vezérfeka, mert nyilván ő a budiharamiák feje, lecsavarja az üveg kupakját, és felém nyújtja. Igyál, mondja illően és kellően rekedten. Ha már így rám szólt, nem ellenkezem. Alaposan meghúzom az üveget. Ezt teszik ők is. Azután ismét felém nyújtja. Megint meghúzom. Megint ők is. És egyszerre kivilágosodik a történet. A fiúk beugrottak a klo- zetra, hogy zugiban megigyák az italukat, amit valami boltban vettek, vagy loptak, így olcsóbban jönnek ki, mintha a pultnál rendelnének hat dupla whiskyt, jéggel. Csakhogy, én belekavartam a tervükbe. Bevettek a csapatba, ezzel zugivóvá tettek engem is. Nem bánom, húzok újra egy nagyot az elém tartott üvegen. Amikor kezdene elfogyni végre, előkerül a jobb oldali zsebéből is egy hasonló üveg. És látható, a bal oldalinak is domborodik a zakója. Amikor valamennyi üveg kiürül, barátságosan kezet fognak velem, már nevetnek és kedvesek, kinyitják előttem az ajtót, és kilöknek rajta. Ezt megúsztam, sóhajtok egy hatalmasat. Alighanem túl nagyot, mert kis híján elhányom magamat tőle. A falnak tán- torodom, kapaszkodók, kicsit mozog a Blues Etcetera talaja. Ejha, gondolom, alighanem sok volt a hirtelen-whisky. Bizonytalan léptekkel indulok el a családom és Mózsi felé, a lábam meg- megbicsaklik, bele kell kapaszkodjam minden asztalba, majd egyre gyakrabban az elém kerülő kocsmavendégekbe is. Nevetnek rám, rajtam, továbbsegítenek. Végre elérem a söreik és üdítőik mellett támaszkodó enyémeket, de elvétem az asztal peremét, és az üvegeket feldöntve elhasalok a jobb időket is látott bútor lapján. Drága ember, hát te mitől basztál be ilyen hirtelen, kérdezi Mózsi Ferkó, tőle szokatlan magyarsággal. Nem tudok mit válaszolni. Három sört ittál, csodálkozik a feleségem, nem létezik, hogy megártson. Ráadásul az amerikai sörök gyengébbek is, mint az európaiak, tódítja hozzá Ferkó, és igyekszik függőlegesbe hozni mind tehetetlenebb testemet. Mindjárt... semmi... csak úgy... elfáradtam... de ez az Betty King... ez tényleg... király... És szakad a film. Később még sokáig nem mesélem el nekik, mi történt. Sokáig nem értik, hogyan történhetett meg ez velem. Én a zenére fogom. Senki sem hiszi el. Ahogy azt sem hitték volna el, hogy három feketével három üveg whiskyt nyakaltam be a klozeton. Akkor meg nem mindegy? Inkább hallgatok. De ez az Albert King! Hát, ő tényleg király... // JiWV'ó ;«45 HDD ___ I yj fiten«: n? Mm «MOOfcR35ÚÚÖÍ 3CjCjtjo ■tifcTjy. y r a■ p *VINo LE BUCUIIS PLfMMUS Napkin Jllli ÍHl * i I J I IMjc m mII I WHISKY ESCOCF.?)íflBf I'“'' « I i 4 4 4 4 í 4 4 Színes utcarészlet előtérben fehér emberrel (AP Photo/Fernando Llano)
