Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)
2008-07-11 / 160. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 11. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG Míg a Fővárosi Bíróság szeptemberre halasztotta a Magyar Gárda Egyesület feloszlatásáról szóló pert, a cégbíróság bejegyezte a Magyar Gárda Biztonságtechnikai és Vagyonvédelmi Kft.-t - tudta meg a Nép- szabadság. A vállalkozás ügyvezetője és tulajdonosa Schön Péter, az egyesület egyik alapítója. A céget félmülió forint tőkével hozták létre májusban. A társaság fő profilja a személybiztonsági tevékenység, de szakmai középfokú oktatást, sport- és szabadidős, kulturális képzést is végezhet. Utóbbiak felidézik az MGE által hangoztatott szándékot: ápolják a hagyományokat, gondozzák az emlékműveket, templomokat, hadi sírokat. A kft. a nyomozást, a könyv- és a napilapkiadást is felvette tevékenységi körébe, (mti)- Arról már régen lemondtam, hogy a nyugdíjamból a tengernél nyaraljak, de az fólháborít, hogy lassan már egy lavór vízre sem jut. (Peter Gossónyi karikatúrája) Olcsó követelések és szigorúbb paragrafusok aligha fokozzák az olaszok biztonságát Szemfényvesztés a köbön A héten több tízezer ember tüntetett Rómában az olasz jobboldali kormány igazságügyi reformterve ellen, melynek központi eleme a miniszterelnök, Süvio Berlusconi megvédése a büntetőjogi felelősségre vonástól. MTl-ELEMZÉS A Piazza Navonán rendezett demonstrációvolt az első nagyszabású tüntetés a májusban megalakult új jobboldali kormány ellen. A résztvevők - élükön az Italia dei Valori (Az értékek Olaszországa) párt vezetőjével, Antonio di Pietro ügyésszel - plakátjaikon Berlusconi arcmása alá nyomtatott self-made laws (magának szabott törvények) felirattal céloztak arra, ami az országot felháborítja. A kormány által elfogadott törvénytervezet értelmében felfüggesztenének minden bírósági eljárást, amelyben a kiszabható büntetés nem éri el a 10 év börtönt. Egy másik tervezet büntetőjogi mentességet szavatolna a négy legfőbb közjogi méltóságnak: az államfőnek, a törvényhozás két háza (képviselőház, szenátus) elnökének és a miniszterelnöknek. Mindkét tervezet Berlusconira van szabva: az ellene folyó milánói korrupciós perben (a vádirat szerint 600 ezer dollár kenőpénzzel bírt rá egy angol ügyvédet, hogy számára kedvező vallomást tegyen) az ítélet 3-4 évnél nem lehetne több. Kormányfőként alig két hónapja kezdte meg harmadik mandátumát: ha négy év múlva, megbízatása végén, megszűnik is a mentelmi joga, a nevéhez kötődő büntetőügyek is elévülnek... E kettős biztosítás mély felháborodást váltott ki az olasz igazságügyben, amelynek szívós ügyészeit és bíráit Berlusconi „vörös talároknak” és a „demokrácia testén éktelenkedő rákos daganatnak” nevezte. A„magistrati” gyűjtőnévvel illetett igazságügyi dolgozók különleges státust élveznek. Nem utasíthatók politikai szintről; sem a nemzeti (római) igazságügyi minisztérium, sem a regionális (Itália 20 régióra tagolódik) igazságügyi miniszter nem gyakorol felügyeletet fölöttük. Egy ügyész mégoly csekély gyanú fölmerülése esetén is vizsgálatot kezdeményezhet, egy bíró pedig pert indíthat - miként jogukban áll súlyos bűncselekmény esetén formai okokra hivatkozva megtagadni a vizsgálatot. A Berlusconi- kormány reformjai éppen ezen akarnak változtatni - a „magistrati” pedig elkeseredetten védelmezik nemzetközi téren szokatlan autonómiájukat a politikai felügyelet szándékával szemben - mutatott rá aFrankfurter Allgemeine Zeitung. A baloldali ellenzék és a „magistrati” bírálatára, hogy a perek tervezett „blokádja” és az ebből Berlusconi számára fakadó előnyök megmérgezik a belpolitikai légkört, a milliárdos médiavállalkozóból lett kormányfő azzal vágott vissza, hogy a .juszticializmus”, a ragaszkodás a törvény szabta feltételekhez az országot visszavezeti „a fasizmusba”. Visszatérést emleget a Neue Zürcher Zeitung is: a svájci újság a „szemfényvesztő Berlusconi visszatéréséről” írt. Szemfényvesztésnek minősíti az igazságügyi reformot, az adócsökkentést, amely a jobboldal egyik leghangosabb választási ígérete volt. A túlórákat sújtó személyi jövedelemadó, a lakás-, illetve házadó mérséklését a kormány a pénzügyi szolgáltatók és az olajcégek nyereségének keményebb adóztatásával ellensúlyozza. Az intézkedést „Robin Hood-adónak” elkeresztelő kormány azt a látszatot kelti, hogy a gazdagoktól elvett pénzt odaadja a szegényeknek. De csak azt leplezi, hogy a gazdaság egészére nehezedő adóteher nem csökken, sőt növekedni fog. Vagyis az új kormány sem akarja mérsékelni az adókat, mivel nem hajlandó lefaragni az állami kiadásokat. Hasonló szemfényvesztést ér tetten a konzervatív lap a belbiztonság kapcsán. A közvéleményt a kormány látványos követelésekkel ejti ámulatba: felülvizsgálni a schengeni rendszert, bevetni a hadsereg egységeit a nagyvárosokban, ujjlenyomatot venni a kiskorú romáktól. A kabinet jóváhagyott egy biztonsági tervet, szigorítva a törvényeket, miáltal kiutasíthatók lesznek a bűncselekményt elkövető bevándorlók. Csakhogy olcsó követelések és szigorúbb paragrafusok aligha fokozzák az olaszok biztonságát. Ehhez hivatása magaslatán álló rendőrségre, korszerű szociális rendszerre, a bevándorlók beilleszkedését elősegítő programokra és - főként - működő igazságszolgáltatásra volna szükség. Vagyis konkrét, mélyreható reformokra a fenti területeken - ám ezekre nincs kilátás Itáliában. • . .. ______________ SZEMSZÖG ____________________________________________ Kié itt a tér? A múlt hétvégén a magyar fővárosban újra a 2006 ősze óta megszokott képeket láthattuk: felhe- vült, magukról megfeledkezett tüntetők, rendőrségi kényszerítő eszközök alkalmazása, tömegoszlatás, előállítások. A Büszkeség Napja a sajtóvisszhangok tükrében a szégyen napjává változott. Egyúttal alkalmat adott a politikának arra, hogy közbeszéd témájává tegye az eseményeket a saját tálalásában, a maga szájíze szerint. Az utóbbi években nem múlik el nemzeti ünnep vagy valamely szo- ciokulturális kisebbség demonstratív felvonulása erőszakos, olykor zavargásokba torkolló tüntetések nélkül. A jól medializálható utcai erőszak a kereskedelmi televíziók és a nyomtatott bulvársajtó hálás témája lett. A velejéig rendpárti magyar társadalom pedig megütközve, növekvő félelemmel szemléli az ismétlődő erőszak képeit. A kereskedelmi médiumokból és a bulvárlapokból tájékozódók: a „csendes többség”, megerősítve érezhetik magukat abban a meggyőződésükben, hogy jobb otthon maradni, messze elkerülni a közéleti demonstrációkat, akkor a hajuk szála sem görbül. A politika amúgy is „úri huncutság”, aki abba belekerül, „egykutya”. A depolitizált társadalom receptjét már a Kádár-korban feltalálták. „Aki nincs ellenünk, az velünk van!” —így szólt egy kacsintás kíséretében a kádári üzenet. Nem kell lelkesedni, mint Rákosi nyílt diktatúrája idején, elég, ha visszahúzódsz, cserében lesz hétvégi házad, s a fotelod előtt ott villóázik a Kékes televízió. így lettünk a „farkasok népéből” a „kutyák népe”. Polgárokból alattvalók. Mert a polgárnak véleménye van, az alattvalónak vágyai és félelmei. Annak a kormánynak, amelyik alkalmanként „nem fejti ki az igazság minden részletét”, alattvalókra, nem polgárokra van szüksége ahhoz, hogy hatalmát megőrizze. Ók vágyaikból és félelmeikből me- rítkezve szavazataikkal újra és újra hatalomhoz segítik az aktuális Ci- pollát és a szorgalmas bűvészta- noncokat. Ez a kormány a „csendes többségre” hivatkozik, önmagát a nyugalom letéteményesének állítva be. Ez a kormány nem az erőszak megelőzésében, hanem az erőszakos cselekmények iránti felelősség szétosztásában érdekelt. Ezért a demokratikus jogával élő békés tüntetőt úgy ítélik meg, mint a romboló, erőszakos huligánt. Márpedig ki szeretne azonosulni egy csuklyát viselő, baseballütős, bomberdzsekis fiatallal? Akkor inkább wellnessbe megy a politikai demonstráció helyett. Kádár idején még az eperpalántáját gyomlálta volna. Ugyanez a kormány az antifasiszta népfront politikai receptjét húzza elő bűvészköpenye oldalsó zsebéből. Időnként újracsomagolt szellemi termékét chartának nevezi. Ilyenkor ez a kormány, lévén legalábbis szavakban valami nagyszerű dolgot képvisel, mindenkivel egyeztetne a jászjá- kóhalmi jegyzőtől a gyevi bíróig. Azután a média figyelmétől kísérve lezajlik a protokolláris esemény, elhangzanak az újracsomagolt szép szavak, de semmi sem változik, s a következő gondosan időzített randalírozásig a krokodilkönnyek a könnyzacskóban maradnak. Ehhez képest a szélsőjobbot két pofonnal is lehetne kezelni. Ahogy az a közelmúltban elhangzott. Az orbáni két pofon persze képletes, de kifejező erejű. Szembeötlő ellentmondás, hogy a polgári kormány négy éve alatt a Vér és becsület nevű neonáci egyesület felvonulásait hatóságilag betiltották, de a szociálliberális kabinetek évről évre engedélyezik. Ahogy szembeötlő az is, hogy a randalírozások szereplői ugyanabból a néhány tucatnyira becsülhető körből kerülnek ki. Ha a hatóságok a kormány támogatását élvezve az erőszak megelőzésére helyezhetnék a hangsúlyt, a szélsőséges akciókat csírájában lehetne elfojtani. Kolek Zsolt GLOSSZA WW'• ‘ • •!..., SS» -v V Boszorkányüldözés ma MOLNÁR IVÁN E héten bebizonyosodott, hogy a kormány nemcsak a szlovák, hanem a magyar történelmet is a saját szája íze szerint magyarázza. Noha Könyves Kálmán, művelt királyunk már 900 éve kimondta, hogy boszorkányok pedig nincsenek, úgy tűnik, mégis léteznek... Legalábbis Robert Fico és minisztereinek a fejében. Igaz, „felvilágosuld’ tárcavezetőink sem nevezik már őket vasorrú bábának. Modern, 21. századi megnevezésük Szlovákiában a kereskedő, míg a veszélyesebbeket üzletlánc néven emlegetik. A középkori boszorkányokkal szemben, akiket rontással, betegségek terjesztésével, az anyatej elapasztásá- val vádoltak, mai utódaiknak a szlovák kormány csak pénztárcánknak az euró bevezetésével kapcsolatos, indokoltál nagyobb megcsapolását rója fel. A Fico-kormány - legalábbis a szavak szintjén - mégis csaknem olyan hévvel vette fel a harcot a szlovák démonok ellen, mint a legvadabb középkori inkvizítorok. Szerdai ülésük után hivatalosan is kihirdették, hogy gátat szabnak a kereskedők praktikáinak, létrehozva egy ártanácsot. Ez a Ficóhoz hű miniszterekből álló tanács dönti el, hogy kit tekintünk a jövőben „boszorkánynak”, és kit hurcolnak meg nyilvánosan azért, mert nem a miniszterek szája íze szerint alakította az árait. A kereskedők persze értetlenkednek, tiltakoznak és - rendes boszorkányokhoz híven - sötét jövőt jósolnak a kormány intézkedéseinek. Pavol Konštiak, a szlovák kereskedelmi szövetség elnöke szerint az árreguláció fegyverét hadiállapotban szokás bevetni, mivel nincs hadiállapot, erre szerinte nincs is szükség. Nos, Konštiak nagyot téved, igenis „hadiállapot” van, és hogy ki az ellenség, azt Fico dönti el. A kormányfő értékrendjét figyelve, hamarosan tiltólistára kerülhet a szlovák alkotmány is, hiszen eszerint Szlovákia még mindig piacgazdaság. Olyan gazdasági rendszer, amelyben a termelési tényezők többségében magántulajdonban vannak, és ahol a termelt javak, szolgáltatások elosztását és az árakat a szabad piac határozza meg. Egyszóval: Fico rémálma. Mi vár a kormánynak szemet szúró kereskedőkre? Nos, „megnyugodhatnak”. Míg a középkori boszorkányokra spanyolcsizma, izzó fogók, csigahúzás, tűzpróba, kerékbe törés, karóba húzás, máglya várt, a szlovák kereskedőket a kormány „csak” közszemlére állítja, megszégyeníti, és a nép ellenségének kiáltja ki. A hírverés azonban a középkorihoz hasonló lesz. Több száz évvel ezelőtt a boszorkányok kivégzése nagy látványosságnak számított, amire harang- vagy trombitaszó figyelmeztette a népet. A szlovák miniszterek, Ficóval az élen rendszeres sajtótájékoztatókon hirdetik ki a velük ujjat húzó kereskedők nevét, büszkén kiáltva a világba: boszorkányok pedig vannak! JEGYZET A légycsapó lélektana NÉMETH ZOLTÁN Van-e attól szebb szórakozás, mint hogy tikkadt nyári napok alkalmával a teraszon, lugas alatt fröccsözik az ember, s meg-meginduló jókedvéből szétcsap a szemtelen- kedő legyek közt? Na ugye, hogy nincs. A légycsapó mint tárgy maga egy külön tudomány. Sajnos nem maradt fenn az első emberfia neve, aki megtervezte ezt az önmagában is tökéletes eszközt, de - mint annyiszor - példát akár a természet is nyújthatott számára. Gondoljunk csak a Vénusz légycsapója (Dionaea muscipula) nevű húsevő növényre, amely Karolinában őshonos (vagyis a légycsapó csak Kolumbusz után terjedt volna el Európában?). Ez az önmagában is tökéletes növény a másodperc törtrésze alatt csukja, mit csukja, csapja össze leveleit, ha rovar száll reája. Nemrégiben fejtették meg a titkát, miszerint a konkáv és konvex alakú levelek mozgásán alapul, hasonlóan ahhoz, ahogy egy félbevágott, kifordított pingponglabda fala ugrik vissza eredeti helyzetébe. Na de vissza a légycsapóhoz! Gyerekkorom ideális légycsapója egy bot volt, amelyre nagyapám egy traktorgumi- belsőből kivágott kör alakú, fekete csapórészt erősített. Ezzel futkároztunk a lugas alatt, s versenyeztünk, hogy a fityegő tömör gumival ki mennyi legyet ejt el. Aztán Carelman nevezetes „irgalmas” légycsapója következik a sorban. Ezen a tréfás szerkezeten a csapórészen kiképzett lyuk még egy utolsó esélyt ad a szerencsétlen rovarnak - eme különlegessége miatt a feltaláló melegen ajánlja minden állatvédő egyesületnek. Sajnos tömeg- gyártása - tudtommal - érthető okokból a mai napig sem indult be... A harmadik a sorban az elektromos légycsapó, amely divatos, trendi alternatíva informatikusoknak, net- függőknek és progresszív beállítottságú vállalkozóknak - ahogy a reklám mondja, a technofilek már a légycsapók terén is átvették az irányítást. A modem technika bűvöletében élők számára e „tökéletes légylikvidátor” új dimenziókat nyithat meg. És akkor még nem is szóltunk a névvel és emberi arccal ellátott dizájnos, háromlábú vagy az egyéb „new generation” légycsapókról... Egyetlen megválaszolatlan kérdés maradt már csak: hogy miért hálós a légycsapók döntő többsége? A dizájn vagy a funkció okán? A „szétkenő- dés” megakadályozása lenne a kulcs? Netán hogy rálássunk áldozatunk haláltusájára? Aki ezen a kérdésen elgondolkodik, nagy igazságoknak juthat nyomára...
