Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2008-07-08 / 157. szám, kedd

18 Sport ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 8. www.ujszo.com PEKING 2008 Tóthot és Pótát is kiemelik Budapest. Vár­hatóan Tóth Krisztinát és Pó- ta Georginát is az első 32 közé rangsorolják az olimpia egyéni asztalitenisz­versenyében, s így nem kell selejtezőtjátszaniuk. Akieme­lési listát a júliusi világranglis­ta alapján készítik el és a ma­gyar olimpikonok közül Tóth Krisztina (a világranglistán 40.) nyolcadik európaiként 25., Póta Georgina'(a világ- ranglistán 44.) pedig a 28. eb­ben a rangsorban. Lovas Petra (85.) ranglistahelyezése alap­ján a 46. a sorban a 78 fős pe­kingi női mezőnyben. Az egyeden magyar férfi induló, Jakab János (a világranglistán 93.) a 49. pozíciót foglalja el a 77 résztvevő között. (mti) Már megnyílt a médiaközpont Peking. Megnyitotta kapu­it Pekingben az olimpiai játé­kok történetének eddigi leg­nagyobb médiacentruma. A 62 000 négyzetméteres, négy­szintes épületben az augusz­tusi játékok ideje alatt 6000 újságíró és fotós dolgozik. Az irodák és konferenciatermek mellett éttermek és egy fit- neszterem is helyet kapott a létesítményben, amelyben masszőr és fodrász is a mé­diamunkások rendelkezésére áll. A centrumot hivatalosan ma avatják fel, a pekingi játé­kokra augusztus 8. és 24. kö­zött kerül sor. (mti) Figyelmeztették a címvédő futót Nairobi. A Kenyai Olimpiai Bizottság azt fontolgatja, hogy nem nevezi a pekingi já­tékokra a férfi 3000 m akadály címvédőjét, Ezekiel Kemboit. A szervezet elnöke, Kipchoge Keino azért fenyegette meg a kiváló adétát, mert szerinte - illetve szakemberek egybe­hangzó véleménye szerint - úgy nyerte meg az idei nemze­ti válogatót, hogy az akadá­lyokat nem a szabályoknak megfelelően ugrotta át. „Az akadályok mellett és nem fe­lettük ugrott. Nem kockáztat­hatunk az olimpián, ezért fi­gyelni fogjuk az elkövetke­zendő hetekben, s amennyi­ben továbbra sem az előírá­soknak megfelelően veszi az akadályokat, nem indulhat Pekingben” - mondta Keino. A komoly figyelmeztetésben részesült futó nem foglalkozik az elnök szavaival, (mti) Spitz bízik Phelpsben Omaha. Mark Spitz azt gondolja, hogy az amerikai úszóklasszis, Michael Phelps nemcsak megdönti az általa tartott olimpiai rekordot (hét elsőség világcsúccsal) az au­gusztusi, pekingi játékokon, de azt lélegzetelállító stílus­ban teszi majd. „Úgy látom, most már elég tapasztalt ah­hoz, hogy véghez vigye a bra­vúrt és a tévében látottak alap­ján is ez a véleményem róla. Hihetetien lesz és megleckéz­teti a világot” - mondta honfi­társáról Spitz, (mti) 099 A két évre kinevezett szövetségi kapitány egyszerre látja el teendőit a labdarúgó-válogatott élén és a bajnok Artmedia kispadján Weiss jegyzeteiben Németh is szerepel Egyelőre az Artmedia Petržalka kispadját sem hagyja el Pasienkyn a válogatott Pozsony. Hivatalossá vált, hogy a szlovák labdarúgó-válogatott ottho­na - az Artmediához hasonlóan - az év hátralévő mérkőzésein a pozso­nyi Inter stadionja lesz. „Ez év végén megkezdődik a téglamezei stadi­on lebontása, majd az új nemzeti stadion építése - árulta el František Laurinec, a Szlovák Labdarúgó-szövetség elnöke. - Ezt a tényt is szem előtt tartva úgy határoztunk, már az augusztus 20-i, görögök elleni fel­készülési mérkőzést és az utána következő, az észak írek elleni szep­tember 6-i vb-selejtezőt is a Disznólegelőn rendezzük meg.” Laurinec tájékoztatása szerint augusztus 20-ig az összes ülőhelyet kicserélik, felújítják az öltözőket és a világítást is modernizálják. „Tavasszal már az Inter, Petržalka, Slovan trió is igénybe veszi a létesítményt, ezért fűtött gyepszőnyegettervezünkastadionba”-mondtaLaurinec.(kb) Vladimír Weiss, a bajnok és kupagyőztes ligeti Artmedia 43 éves sikerkovácsa lett a szlovák labdarúgó-váloga­tott szövetségi kapitánya. Szerződése egyelőre két év­re szól, ünnepélyes aláírása pedig tegnap a média jelen­létében zajlott. Utána szá­mos kérdésre válaszolt. KOVÁCS BARNABÁS Milyen tervekkel és feltéte­lekkel vállalta el a válogatott irányítását? A szövetségi kapitány szerep­köre a szakma csúcsa, de nagy fe­lelősséggel jár. Boldogan mond­tam igent a felkérésre, amit ter­mészetesen feltételekhez is kö­töttem. Elengedhetetlen a köl­csönös bizalom, a közös munka és a szurkolók szimpátiája. Kül­földi légiósainknak tudatosítani­uk kell, hogy honnan indultak, s hogy szülőhazájukat képviselik, amikor magukra öltik a címeres mezt. Nem akarok légvárakat építeni, de alázatos játékkal sze­retnénk a lelátókra visszacsalo­gatni a szurkolókat. Célom, hogy a kassai, a nagyszombati, a zsol­nai és a pozsonyi drukker is bol­dogan szurkoljon a válogatott si­kereiért. Egyszerre lesz szövetségi kapi­tány és az Artmedia szakvezetője? Egyelőre igen. A Bajnokok Ligá­ja selejtezőiben még biztosan én irányítom a bajnok együttest, utána pedig meglátjuk. Milyen elképzelései vannak a válogatott összeállítása terén? Nálam nem az életkor a döntő. Kizárólag a legjobb formát mutató játékosok kaphatnak meghívót. Elképzeléseim szerint idősebb vagy bizonyos okok miatt egy ide­je elfeledett labdarúgóknak is sze­retnék bizonyítási lehetőséget adni. Miroslav Karhan és Németh Szilárd is ebbe a csoportba tarto­zik, de a fiatalok mellett Sámuel Slovákot is szívesen kipróbálnám. Biztos vagyok benne, hogy leg­jobbjaink nem gyengébbek, mint a cseh vagy a lengyel játékosok. Legkomolyabb lemaradásunk az infrastruktúra terén tapasztalha­tó, de már itt is látni a fényt az alagút végén. Két-három éven be­lül nemzeti stadion fog állni a fő­városban, s több létesítményt is újjáépítenek. (ČTK-felvétel Kocian ténykedése alatt jellem­ző volt, hogy az idegenlégiósok képtelenek a válogatott mérkőzé­seken azt a formát hozni, melyet klubcsapataikban nyújtanak. Ter­vez-e valamit változtatni a prob­léma orvoslása érdekében? Janko Kocian nagyon jó bará­tom, s mindent megtett a szlovák sikerekért. A játékosoknak viszont érezniük kell a támogatást, s azt, hogy nem a házukra meg a limu­zinjaikra kíváncsi a közvélemény, hanem mindenki mellettük áll, s szurkol a csapatnak. Őszinte em­beri kapcsolatokat kell kialakíta­nunk. Futball-filozófiámat, mely szerint mindenki pótolható, a vá­logatottban is szeretném alkal­mazni. Ajátékosok pedig nem fog­nak üzengetni a médián keresztül. A szakmai stábot is kialakí­totta már? Asszisztensem a válogatott kis­padján is Michal Hipp marad, ka­pusedzőnek pedig Miroslav Men­teit kértem fel. A közelgő világ- bajnoki selejtezők előtt Stanislav Griga csehországi és Dušan Radolský lengyelországi informá­cióit is meghallgatom. Örülnék, ha Ľubo Moravčík, Stano Varga vagy Jozef Barmoš tudása is hoz­zásegítene a válogatott sikeres szerepléséhez. Miért részesítette előnyben a szlovák válogatottat az anyagi­lag biztosan vonzóbb skót aján­lattal szemben? A szövetségi kapitányi poszt minden edző dédelgetett álma. Szeretnék változtatni a hazai gondolkodásmódon, s az edzői hozzáálláson. Segíteni akarok a szlovák labdarúgásnak! Milyen esélyt lát a 2010-es vi­lágbajnoki részvételre? Csoportunk favoritja Csehor­szág válogatottja, noha Karel Brückner már nem irányítja az együttest. A lengyel védelem ge­nerációs változáson megy keresz­tül, de az észak-írek és a szlové­nok is erősek lehetnek. Lehetősé­geinkhez mérten attraktív és cél­ratörő futballt szeretnénk játsza­ni, hogy továbbjutási esélyeink a lehető legtovább életben marad­janak. A válogatott is átáll az l:0-ás artmédiás győzelmekre? Hangsúlyoznám, hogy 11 pon­tos előnnyel és a legtöbb rúgott góllal nyertük meg a bajnokságot. Legfeljebb a nagy vetélytársainkat győztük le egy-egy góllal. Pontosan ilyen ellenfelek vár­nak ránk szeptembertől a világ- bajnoki selejtezők során... A cseheket nem is lehet hét gól­lal legyőzni... Bárcsak megvaló­sítható lenne! Taktikus futballal azonban az l:0-ás győzelem min­dig elegendő a tétmérkőzéseken... Kovács Ágnes szombaton búcsúzik a medencétől (Origó-felvétel Versenyen kívül, ellenfelek nélkül búcsúzik Kovács Ágnes utolsó edzése MTl-TUDÓSÍTÁS Budapest. Hétfő reggel utoljá­ra edzett a Kőér utcai uszodában Kovács Ágnes. Az olimpiai bajnok versenyző bejelentette, hogy vándordíját alapított, amelyet az országos bajnokság női 200 mé­teres mellúszásának győztese kap meg. Kovács Ágnes, aki a 200 mell olimpiai aranya mellé két világ- és hét Európa-bajnoki címet is szerzett, s 53-szor nyert magyar bajnokságot, mintegy 20 percet úszott karrieijének „bölcsőjé­ben”, majd a medencéből kiszáll­va edzője, Túri György búcsúzott el tőle. A Kőbánya SC versenyző­je - aki vasárnap lesz 27 éves - az országos bajnokság zárónapján, szombaton versenyen kívül 50 méteres mellúszásban indul a Komjádi uszodában, ellenfelek nélkül, s célba érése után ünne­pélyes keretek között köszönti őt a szövetség. Az úszónő januárban jelentette be, hogy az ob-n áll rajthoz utoljá­ra, döntésében alapvető szerepet játszott, hogy a tavaly október 30-i doppingellenőrzésen nem szolgáltatott elegendő mintát, de a szövetség fegyelmi bizottsága szerint nem követett el dopping­vétséget, s ezért a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) is felmen­tette őt. Wimbledon: kétszáznyolcvannyolc percig tartott a férfi egyes döntője! Rafael Nadal füves pályán is király ÖSSZEÁLLÍTÁS London. A spanyol Rafael Na­dal nyerte a férfi egyest az angol nyílt teniszbajnokságon, miután az esőszünetekkel tarkított vasár­napi döntőben 4 óra 48 perc alatt, öt játszmában legyőzte a címvédő és sorozatban ötször győztes sváj­ci Roger Federert. Nadal, aki idén negyedszer nyert a Roland Garro- son, pályafutása során első alka­lommal diadalmaskodott Wimb­ledonban. A spanyol teniszező ta­valy és tavalyelőtt is finálét ját­szott Wimbledonban és mindkét alkalommal mostani riválisától kapott ki. Ezúttal azonban füvön is megverte a világelsőt. „Ez hihetetien, ez egy álom - lelkendezett az eredményhirdetés után Nadal, aki Manuel Santana 1966-os sikere óta az első spanyol férfi bajnok Wimbeldonban. - Roger nagyszerűen harcolt, ő a legjobb a világon és számomra az is marad.” Rafael Nadal a tenisztörténelem eddigi leghosszabb wimbledoni finálé­ja után vehette át a győztesnek járó serleget (SITA/AP-felvétel) TORNAKRÓNIKA Férfi egyes, döntő: Nadal (spanyol, 2.)-Federer (svájci, 106:4,6:4,6:7,6:7,9:7. Vegyespáros, döntő: B. Bryan, Stosur (amerikai, ausz- trál)-M. Bryan, Srebotnik (a- merikai, szlovén, 1.) 7:5,6:4. < €

Next

/
Thumbnails
Contents