Új Szó, 2008. július (61. évfolyam, 152-177. szám)

2008-07-07 / 156. szám, hétfő

18 Sportvilág - hirdetés ÚJ SZÓ 2008. JÚLIUS 7. www.ujszo.com Fenerbahce: Aragonés aláírt Isztambul. Aláírta két­éves szerződését a török Fe- nerbahcénél a spanyol lab­darúgó-válogatottal vasár­nap Európa-bajnoki címet nyert Luis Aragonés. „Mos­tantól a Fenerért és a sike­rért fogok küzdeni” - mond­ta a 69 éves tréner, aki a brazil Zicót váltja az isztam- buliak kispadján. Aragonés első feladata az lesz, hogy bejutassa az együttest a Baj­nokok Ligájába: a selejtező második fordulójában (júli­us 29. vagy 30,/augusztus 5. vagy 6.) a magyar bajnok MTK Budapest lesz az ellen­fél. (mti) Bundagyanús öt olasz focista Róma. Az Atalanta játé­kosát, Paolo Bellinit és a végül élvonalból kiesett Li­vorno csapatkapitányát, David Ballerit azzal vádol­ják, hogy megbeszélték a két csapat december 23-ai, l:l-re végződött és május 4-ei, 3:2-es Atalanta-siker- rel zárult bajnoki össze­csapásának eredményét. Másik három livornói fut­ballista, Emanuele és An­tonio Filippini, továbbá A- lessandro Grandoni pedig azért áll a fegyelmi bizott­ság elé, mert a szövetség szerint elhallgatták ezt az eredménymanipulációt, pedig tudtak róla. A két klubot szintén eljárás alá vonták játékosaik cseleke­dete miatt, (mti) Ballack megnősül München. Július köze­pén megnősül Michael Bal­lack, az Eb-ezüstérmes né­met labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. A me­nyegzőt Münchenben tart­ják, a lagzira pedig a felső- bajorországi Starnberg yachtklubjában kerül sor. A jelenleg a Chelsea-t erősítő, 31 éves Ballack tíz éve is­merkedett meg nála egy esztendővel fiatalabb ba­rátnőjével, Simonével, aki­vel már három közös gyer­mekük is van: Louis hat, Emilio öt, Jordi pedig há­roméves. (mti) Újabb világcsúcsok születtek az amerikai úszóválogatón; Aaron Peirsol 200 háton beállította minden idők legjobb eredményét Phelps vegyesen, Hoelzer háton Omaha. Már a kilencedik világ­csúcsnál tartanak az amerikai úszók az omahai olimpiai váloga­tón: Michael Phelps a 400 vegyes után 200-on is rekordot döntött, Aaron Peirsol ugyanakkor 200 há­ton beállította minden idők legjobb eredményét. „Ez a hét úgy alakult, ahogy ter­veztem. Készen állok az olimpia je­lentette kihívásra. Pekingben sok­kal nehezebb dolgom lesz” - nyilat­kozott Phelps, Cseh László nagy el­lenfele. Világrekorddal, 2:06,09 perces idővel győzött női 200 m háton Margaret Hoelzer. A szám 25 éves világbajnoki címvédője a zimbabwei Kirsty Coventry feb­ruár 16-án, Columbiában úszott 2.06,39-es eredményét szárnyal­ta most túl. Hoelzer több mint egy mp-cel javította meg egyéni legjobbját, korábban 2:07.16-ig jutott, (mti) A világbajnok Hoelzer világcsúccsal nyerte a női 200 m-es hátúszást (Reuters-felvétel) Jóváhagyta a Magyar Olimpiai Bizottság a XXIX. nyári ötkarikás játékokra utazó válogatott csapatot Százhatvanhét versenyző megy Pekingbe Budapest. A Magyar Olimpi­ai Bizottság (MOB) közgyűlése jóváhagyta a 29. nyári játékokra utazó magyar küldöttség szemé­lyi összetételét. Pekingben 23 sportágban 167 ver­senyző képviseli a piros- fehér-zöld színeket - jelen állás szerint, mivel atléti­kában és úszásban még van lehetőség kvótaszerzésre. MTl-JELENTÉS Kajak-kenuban (14 fő) már végleges a névsor (erről külön ' írunk), három férfi kajakos szét­lövésben döntött két helyről. A női és férfi vízilabdacsapat (13-13) és a női kézilabda-válo­gatott (14) végleges összeállítá­sáról július 20-ig születik döntés. A közgyűlés felhatalmazta a MOB elnökét, főtitkárát, sport- igazgatóját és az olimpiai csapat vezetőjét, hogy a még nyitott személyi kérdéseket a nevezések leadási határidejéig - július 23-ig - zárják le. A versenyzői létszám 1968 óta a legkisebb, Mexikóvárosban ép­pen 167-en indultak. Legutóbb, Athénban - a MOB-tagok részére készült előterjesztés alapján - 217 magyar sportoló szerepelt. Schmitt Pál MOB-elnök részle­tes beszámolójában többek kö­zött a doppingellenőrzés hangsú­lyosságáról beszélt, elmondta, hogy július 27. és augusztus 24. között bármelyik olimpikont bármikor ellenőrizhetik, s szigo­rúan fellépnek a vétséget elköve­tőkkel szemben. Megemlítette, hogy a csapatgyűlésre a hagyo­mányokhoz hűen Tatán kerül sor, mégpedig július 19-én, s ad­digra készül el a végleges Olim­piai kalauz. Gyenesei István sportot fel­ügyelő önkormányzati miniszter a kölcsönös bizalom fontosságát emelte ki, azt mondta, csak az ál­lami és a civil szféra együttes munkálkodásával lehet sikert el­érni ezen a területen. „Jelentős a visszaesés Athénhoz képest a csa- padétszámot illetően, ezzel együtt a tisztes helytállást megcé­lozhatjuk, ne adjuk fel előre. Ki­sebb létszámú csapat is képes le­het az athéni eredményekre” - osztotta meg véleményét a MOB- tagsággal a pekingi lehetőségek­ről, majd arra kérte a sportveze­tőket, hogy legyenek partnerei a sportolóknak akkor is, ha esetleg elmaradnak a várt eredményes­ségtől. PEKING 2008 Gay megsérült, kiesett 200-on Eugene. A világ­bajnok Tyson Gay alig 40 méter után megsérült a férfi 200 méter közép­döntőjében az olimpiai válogatónak számító amerikai atlétikai bajnokságon, Eugene-ben. A 100-on és 200-on is vb-győztes sprinter a tudósítá­sok szerint a rajt után nem sok­kal fájdalmasan kapott a térdé­hez és a földre rogyott. A hosszabbik sprintszám első szá­mú olimpiai esélyese így ezen a távon biztosan nem lehet majd ott a játékokon, miután a csa­patba kerüléshez az első három­ban kell végezni a vasárnapi döntőben. Értesülések szerint a 100-on Eugene-ban győztes vág­tázó sérülése nem súlyos. (mti) Hamm pozitív doppingtesztje London. Kérdésessé vált az in­dulása a pekingi olimpián Mor­gan Hamm amerikai tornásznak, miután kiderült, hogy pozitív eredményt hozott a májusi válo­gatón elvégzett doppingtesztje. A 20Ö4-es athéni játékok férfi egyéni összetett versenyében di­adalmaskodott Paul Hamm iker­testvére a hírek szerint egy gyul­ladáscsökkentő gyógyszert hasz­nált, a tiltott anyag ezzel került a szervezetébe. A 25 éves, 2004-ben csapatban ezüstérmes versenyzőt figyelmeztetésben ré­szesítette az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA). „Megvizsgáljuk, hogy a történtek hogyan befolyásolták a válogatást és azután döntünk az esetleges következményekről” - áll a helyi sportági szövetség köz­leményében. (mti) Görbicz után Tóth is megsérült Budapest. Görbicz Anita után Tóth Tímea is sérülést szenve­dett a pekingi olimpiára készülő magyar női kézilabda-válogatott tatai edzőtáborában. A szövetség tájékoztatása szerint Tóth bal térde a csütörtök délutáni tré­ningen sérült meg. Az átlövő így nem utazhatott el Göteborgba, ahol péntek este vette volna át a 2007/2008-as Bajnokok Ligája- idény gólkirálynőjének járó dí­jat. Görbicz szerdán szenvedett kézsérülést, de ötkarikás szerep­lése nincs veszélyben. (mti) Schmitt: A legek olimpiája lesz Budapest. Sportvezetőként és szurkolóként lesz jelen a pekingi játékokon Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke: „A le­gek olimpiája lesz, hiszen például sohasem rendeztek még 20 milli­ós városban olimpiát - nyilatkoz­ta Schmitt Pál. - A hazai csapat nagyon erős, minden csapat­sportágban alanyi jogon indul­hatnak. Mi, magyarok, bízom benne, valahol az élbolyban végzünk.” Schmitt ezúttal is várja a nagy sikereket. „Jelentkeztem éremátadásra is, de nem árulom el, hová. De a megérzéseim gyak­ranbejönnek.” (mti) 2008. július 12. szombat este fél kilenc POMLÉ, SOMORJA / e /«KONCERT Jegyelővétel: VMK - Somorja, tel.:031/ 56 22 241 Kultúra Könyvesbolt, POZSONY, Május 1. tér, tel.: 02/ 52 96 20 65 ElóKoncert műsoriroda ,Dunaszerdahely, Vállalkozók háza, Kukučín u. 459, 2. em. tel.: 031/551 63 42 Focus Music Shop, Dunaszerdaheiy, Vámbéry tér Sí,tel.: 031/ 551 51 02 Peking 2008: Bozsik Gábor és Béé István is a magyar férfi kajaknégyesben Ráadáscsata a hajóba kerülésért MTl-JELENTÉS Budapest. Az eredeti tervekkel ellentétben már szombaton lebo­nyolították a szétlövést a pekingi olimpián induló 1000 m-es magyar férfi kajaknégyessel kapcsolatban: az újabb különversenyt Bozsik Gá­bor nyerte Béé István és Boros Ger­gely előtt. Ez azt jelenti, hogy a ve­zérevezős Sík Márton és a hozzá ha­sonlóan biztos csapattag Vereckei Ákos mellett Bozsik és Béé alkotja majd a kvartettet az ötkarikás játé­kokon. Az elnökség pénteki döntése szerint az egységből kimaradó Boros is megkapja azon szövetségi támo­gatásokat, mintha vízre szállna Pe­kingben, továbbá kiutazik az olim­piára. Az újabb pótválogatóra azért ke­rült sor, mert a férfi kajak szakág csak hét kvótát szerzett, a válogató­kon kvalifikált versenyzők száma pedig nyolc volt. Szombaton 800 in­én, egyesben mérték össze erejüket a résztvevők, mivel ez a táv áll idő­tartamban a legközelebb az 1000 méternégyeséhez. Ezzel az utolsó kérdés is eldőlt az ötkarikás magyar kajak-kenu válo­gatottal kapcsolatban. Korábban a nőknél Kovács Katalin (KI 500 m), a Kovács, Janics Natasa duó (K2 500 m), a Kovács, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Janics négyes (K4500m), a férfiaknál pedig Vajda Attila (Cl 500 és 1000 m), a Kozmann György, Kolonics György kettős (C2 500 és 1000m), valamint Vereckei (KI 500 m), Benkő Zoltán (KI 1000 m) és a Kämmerer Zoltán, Kucsera Gábor duó (K2 500 és 1000 m) biztosította a helyét az utazókközött. Kovács Katalin K1 500 méteren indul (Reuters-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents