Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-28 / 150. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 28. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ TAGEBLATT Sem az EU elnöke, sem eu­rópai bankelnök nem akar lenni Jean-Claude Juncker lu­xemburgi kormányfő. ATage- blatt c. luxembourgi lapban megjelent nyilatkozatában cáfolta, hogyeposztokbárme- lyike iránt érdeklődne. Uniós körökben és a médiában meg­fogalmazódtak olyan véle­mények, hogy Junckemek jó esélye van vagy az EU, vagy az Európai Központi Bank elnöki székére. Az előbbi poszt még nem létezik, létrehozásának időpontja is bizonytalan, mi­után Írország a népszavazás­sal elutasította a Lisszaboni Szerződést: a két és fél éves ciklusra megválasztandó uni­ós elnöki tisztséget e szerző­dés hatályba lépése teremte­né meg. (mti)- A szabadságomon nyugalmat akarok. Ezen az exkluzív helyen nem szívesen találkoznék exkluzív politiku­sainkkal. (Peter Gossónyi karikatúrája) HÉTVÉG(R)E __________________________ ___________ Kisemberek kormánya A hatvanéves Tomanová sí­rás hangon, megalázkodva, miniszterelnökurazva kö­nyörög a miniszterelnöknek, hogy reménybeli vejének szerezzen valami jó helyet Brüsszelben, ha már le kel­lett váltani ezt a Bemáteket. HOLOP ZSOLT Pedig ez a Bemátek Tomanová szerint jó volt a Szociális Biztosító élén, ő elégedett vele, Fico találta ki, hogy mennie kell, de a pártelnököt kritizálni nem lehet, csak könyörög­ni neki. Nem voltak illúzióink, tud­tuk, hogy sógor-koma, elvtárs stb. alapon megy ez, most meg bekap­csolva maradt egy kamera, hát lát- hattuk-hallhattuk is. Fico szeret gondoskodni az emberekről, meg­ígéri, hogy ezt is elintézi, mint min­dent. Kivéve Počiateket, őt nem in­tézte el. Ez azonban jó alkalom arra, hogy rekonstruáljuk Fico és Počia­tek párbeszédét a monacói futamról - ha ott is lett volna egy bekapcsolva hagyott kamera. Fico: Normális vagy, minek jár­kálsz Monacóba? Élsz, mint hal a vízben, cápa a jachton, az emberek meg látják. A kisemberek kormánya vagyunk, szövetséget kötöttünk a nyugdíjasokkal, a szegényekkel, a szakszervezetekkel, porfészkekbe járunkígérgetni, nem Monacóba. Počiatek: Mondom, hogy nem ott árultam el nekik a középárfolyamot. Nem is hallották volna a versenyau­tóktól. Fico: Tudom, hogy nem ott, én se vagyok hülye. Nem erről van szó. Az én minisztereim ne járkáljanak Mo­nacóba. Iszonyodunk a gazdagok­tól, a pénzügyi cápáktól. Azt hiszed, én nem tudnék sütkérezni, ahelyett, hogy nőnapon ingeket vasaljak, meg borovičkát igyák a májusfák tövé­ben? Hány választóm látott már jachtot közelről, mi? Megmondtuk, hogy olyanok vagyunk, mint ők. Egyszerű szociáldemokrata kisem­berek. Ártottál a Smemek, nem gondoltál a választókra. Počiatek: De, eszembe jutott, mi­lyen szar nekik, hogy sose jutnak el ide, akikránkszavaznak. Fico: Haha, ezjó. Počiatek: Főnök, nem rúghat ki, csütörtök este pénzügyminiszter­ként benne leszek a Marldza orvosos sorozatában. Már felvettük, felvilá­gosítást tartok azeurórólanépnek. Fico: A középárfolyamról meg a J&T-nek, mi? Nem rúglak ki, nem tudok kit a helyedre tenni, majd kapsz egy sárga lapot. És ajánld fel a lemondásodat, majd visszautasí­tom, és azt mondom, ostoba vagy. Počiatek: Mondjuk azt, hogy a nemzeti bank elnöke árulta el, és rúgjuk ki őt. Fico: Megőrültél, Šramko az egyetlen, aki érti a dolgát, őt nem én neveztemki. És nincs szakemberünk ahelyére. Különbenis tudja, hogy mi árultukel. Počiatek: Előhúzhatnánk valami kompromittálót róla. Amúgy meg minek nekünk nemzeti bank, ha egyszer eurónklesz? Fico: Azt hiszem, más országok is meghagytákaz euró után. Utána kel­lene nézni... Egyébként nem rossz ödet, leválthatnék egy csomó vastag pénztárcájú embert a nép érdeké­ben, természetesen. Počiatek: Kérdeztetik a cápák, hova küldjék a jutalékot. Fico: Nincs erre időm, a kisem­berek problémáival kell foglalkoz­nom. Intézd el. Téged meg be­nyomlak valami tévés showmű- sorba, ahol hülyét csinálhatsz ma­gadból, hogy megszeressenek az emberek, majd megbocsátanak. És mondtam már, hogy ne hordd azt a százezer koronás karórát, irritálja a munkanélkülieket. Na menj, jön a Tomanová nyavalyogni, hogy in­tézzek valamit Brüsszelben a Bemáteknek... Počiatek: Főnök, csak azért mentem a jachtra, olyan előkelő helyen horgonyzott, hogy azt hi­hettem, vagyok valaki. Hasonló botrány esetén garantáltan repülne mondjuk egy német, francia vagy holland pénzügyminiszter Piros lapot Počiateknek! LOVÁSZ ATTILA Počiateknek le kell mondania. Ha nem mond le, vissza kell hívni. Ennyire egyszerű a megoldása an­nak a politikai botránynak, amely a regnáló pénzügyminiszter és a pénzügyi cápák monacói találkájá­nak eredménye. Ha ez nem történik meg - márpedig a szlovák törvény- hozás parlamenti többsége nem menesztené akkor a kormány, s főleg a kormányfő fölrúgta saját, kimondottan baloldalinak aposzt­rofált, szociálisan érzékenynek mondott programját tokkal, vonó­val. Nézzük, miért. A J8tT pénzügyi csoport történe­te önmagában érdekes. A csoport alapítóinak első embere tíz évvel ezelőtt a korábban jegybanki kény­szerfelügyelet alá vont Beruházási és Fejlesztési Bank (IRB) elnöke volt. Az IRB 1997 telén került kény­szerfelügyelet alá, az első Dzurin- da-kormány idején részese lett a három jelentős bank konszolidáci­ójának (a Takarékpénztár és a VÚB társaságában), majd ugyanebben a ciklusban vásárolta meg az OTP. Tkáč és fia a J&T aktivitásainak je­lentős részét Csehországba össz­pontosította ugyan, ettől még a pénzügyi csoport eszméletlen pén­zeket volt képes megmozgatni a szlovák piacon. Azt se feledjük, hogy a J&T vissza akart térni a bankszférába is és a második Dzu- rinda-kormányzat idején bankli- censzért folyamodott - nem kapta meg. Vajon miért? Azt se feledjük, hogy a J&T Szlovákiában minden befolyásos gazdasági szegmensben jelen van - pl. a médiában, ahol nem a médiaérdekeltségei a fonto­sak, hanem az, hogy a digitális átál­lás egyik fő játékosa, az itthon és Magyarországon egyaránt multip­lexért harcoló játékos ugyancsak J&T érdekeltség. Ez a csoport az elmúlt 18 év vad­kapitalizmusában ügyesen és a tör­vényességen innen gazdagodott, hasonlóan, mint ismertebb konku­renseik, a Penta Group vagy a Sla- via Capital, hogy csak a két legér­dekesebbet említsük. Az, hogy a J&T vezérkarának jachtja van, ma­gángéppel röpköd, pedig még va­lamiről árulkodik. Az a valami a nem nehezen megszerzett pénz. A Forma-1 monacói nagydíjáról még a kevésbé tájékozottak is tudhat­ják, hogy a pompa, a gazdagság, a kivagyiság, a pénzszórás sokkal in­kább jelen van, mint a verseny. A monacói pályán- ha csak nem dög- lik be a monoposzt - illik rajt-cél győzelmet aratni, a hetvenvala- hány kör jellegzetessége volt éve­kig az elején kialakult sorrend és az unalmas buszozgatás másfél órán át. Monaco az újgazdagok sétatere, a jachtkikötós korzón nem akármi­lyen pénzekért lehet andalogni a futam néhány napján. Érdekesség­ként jegyezzük meg, hogy a családi vagyont generációkon át építő Rothschild vagy Rockefeller csalá­dok csemetéi nem Monacóban haj­tották a lányokat, sokkal jellem­zőbb, hogy hirtelencsinált sztárok társaságában újgazdagok gyerme­kei szórták a pénzt a városban, heti egy Ferrarit vagy Maseratit tönkre- téve. Monacóba pénzt szórni a fele­lősséggel beruházó többszörös mil­liárdosok sem nagyonjámak. Ha Počiatek miniszter csak a J&T pozsonyi székházában, vagy mond­juk fogadásán jelent volna meg há­rom nappal egy koronaárfolyam módosítás előtt, az már elég ok le­hetett volna arra, hogy bársony­széke veszélybe kerüljön. De az, hogy az árfolyambolton több száz milliót kereső pénzügyi csoport jachtján (újabban derült ki, magán­repülőjén is) tölt néhány órát a fele­lős kormány pénzügyminisztere, az már égbekiáltó böszmeség. Mert ha nagyon akarom, elhiszem, hogy nem beszéltek pénzről. De miért hinném? A J&T nyereséget akar, még több pénzt akar, ami természe­tes. Árfolyam-információkkal olyan esetben, mint a júniusi kor­rekció volt, négy-öt embernél több nem rendelkezik, de a pénzügymi­niszter biztos benne van a csapat­ban. Az ún. insider-információk ki­szivárogtatása bármely nálunk boldogabb országban minimum büntetőeljárást, nyomozást ered­ményez, még akkor is, ha csak gya­núról van szó. Ha beigazolódik a dolog, a kiszivárogtató és a haszon­élvező egyaránt bűnözőnek minő­sül. Hasonló botrány esetén tehát garantáltan repülne mondjuk egy német, francia vagy holland pénz­ügyminiszter. (Megjegyezném, ár- folyamtrükkök során bevételt ger­jesztő boltok insider-gyanúja miatt folyt eljárás Párizsban pl. Soros György ellen.) Počiatek maradt, mert a parla­ment elhiszi, hogy nem mondott semmit. Vagy érdekelt abban, hogy elhiggye. Vagy halványlila segéd­fogalma nincs arról, mit jelent Počiatek és a cápák találkozása. Mindenesetre szlovák elemzők közt teljed a vicces történet, mely szerint valahol egy jachton, szép lányok társaságában Ivan J. meg­kérdezi JánP.-t: „Nyomasztó hőség van, ki tudja, holnap, holnapután milyen lesz az idő.” Mire Ján P.: „Szerintem lehűlés várható, nagy­jából 30,1260 fokra.” Nos ez a vicc is azt sugallja, fő­pénztárosunk nem sárga, hanem piros lapot érdemel. KOMMENTÁR Egy blogger vallomása BALLAD. KÁROLY Akkor kezdtem blogot írni az új évezred első évében, amikor ez a ki­fejezés nem volt a köztudatban. Honlapomon kommentárokat fűztem a kárpátaljai hírekhez, előbb egy-egy mondatnyi reagálást, később bekezdésnyi véleményt, majd hosszabb jegyzeteket. Közhí­rek, magándohogások- ez volt a szlogenem, ám egy idő után a hí­rek csak ürügyül szolgáltak ahhoz, hogy a véleményemet kifejthes­sem. Aztán már ürügyet se nagyon kerestem, csak mondtam a ma­gamét, mígnem a blog már többet jelentett számomra, mint forma, felület, lehetőség, stílus vagy műfaj: életfelfogássá vált. Évszáza­dok óta felteszik a költői kérdést: adalnokkölti-eadalt, vagyadal szüli énekesét. Én is gyakorta megkérdeztem magamtól, elfojtha­tatlan közlésvágyam, önkifejezési késztetésem tett-e bloggerré, avagy a blogolás lehetősége, mint megnyíló dimenzió, tett kény­szeres megnyilatkozóvá, aki már nem azért olvas, néz, hallgat, mert szüksége van az új élményekre, hanem azért, hogy minderről beszámoljon. Volt néhány évem, amikor maga az élet szinte másodlagossá vált számomra, lényegesebb volt, miként írom meg az életet. Nemegy­szer rajtakaptam magamat, mindennapjaim történései közben már azokat a mondatokat fogalmazom, amelyekkel a történéseket ér­zékletesen elbeszélhetem. Árgus szemmel figyeltem környezete­met, milyen visszásságát tudnám pellengérre tűzni, azzal vártam a postát, hogy a küldemények közül melyik köré kanyarítható karco­lat, ha vendégünk érkezett, dörzsöltem a tenyerem: milyen jól fo­gok a biogomban elmélkedni társalgásunk témáján. Szinte örül­tem, ha sérelem ért, mert jót dohoghattam. Lestem a sajtóban a ba­kikat, ékelődtem tévedéseken és elszólásokon, kipécéztem minden ügyetlen nyüatkozatot, kancsal versszakot, suta novellarészletet. Szóvá tettem a magyarság önszerveződésének hibáit, ostoroztam a szervezeteket és vezetőiket, felemeltem virtuális mutatóujjamat, ha visszaélést gyanítottam. Tettem mindezt őszintén, kicsit feltur­bózott intenzitással, kíméletlen élcelődések kíséretében. Aztán visszavettem a nagy webviháncolásból. Rájöttem, hogy a dolgokon javítani ezzel a folytonos szóvá tétellel nem tudok, ellen­ben tucatjával szerzem az ellenségeket, akik okkal vagy ok nélkül megorrolnak rám, amiért róluk vagy velük kapcsolatban kendőzet­lenül, néha talán bántó gúnnyal elmondom a véleményemet. Ez nem szokás mifelénk, ezt nem illik! Inkább azt kell hangsúlyozni, hogy a hősi erőfeszítéseknekhála milyen remekül alakulnak a dol­gok. Utóbbi megéneklésére ma sem hajlok, de a nagy kritizálással felhagytam. Igyekszem nem nyúlni darázsfészekbe, nem a szemébe mondani a betegnek, milyen rosszul néz ki. Hogy éveken át nem hi­ába dohogtam tele az internetet, a napokban derült ki. Egy vissza­fogott véleményemre éles olvasói reagálásokat kaptam. Amit én óvatosan, szór mentén fogalmaztam, arra többen is rácsattantak - az én évekkel ezelőtti nyers őszinteségemmel. Talán mégsem ment veszendőbe a sok vitriol, amibe digitális pennámat mártogattam. JEGYZET A13. TALLÓSl BÉLA Sajnálomnagyon, hogy éppen ő nem került be a „nemzeti tizen­kettőbe”. Úgy mentei, hogy aki­emeléssel, kitüntetéssel nem volt (akkornemteremtődött- miért) méglehetőségmegtisz- telniőt. Hogyabbólahavi öt­százezer forintból, amiacímmel megillethette volna, nemkölthe- tettagalambjaira. Pedigmennyi- re várta őket, amikor egyedül ül­dögélt otthonacsöndben, s ates­te -elnyűve az idő által - már nem akart engedelmeskedni a tudat­nak; elméjeki-kikapcsoltnéhaa létből, hogy közelálló gondozója (ezaszóis mennyire nem méltó hozzá) már azthitte, nemjön vissza, deegyideigmégtöbbször visszajött. Juttatott volna másra is havijárulékából, nemesebb, magasztosabb célokra, nem csak a tetőkről bekéredzkedett ger­lékre . Juttatott volna szeretett „Nemzetijére” is, amelyre annyi­ra vágyott. Amelyért annyit tett­vett, talpalt, kilincselt. Aminek felépítéséért megszállott igye- kezettelküzdött.Éséppenó, GobbiHildanemletthivatalo- san is „ANemzet Színésze”. Ó, aki az egész nemzetnekés az egész nemzetért játszott. Buda­pest romjaira isszínházatrög- tönzött. Az alig eltakarított bari­kádokra is kivitte Ibsent. Veretes nemzeti lírával agitált (újjá)é- pítésre a felszedett síneken. Ő nem lehetett a nemzeté, aki nemzetnyi színészért lobogott. Aki, miután esténként felépítette szellemcsodáit, és lejött a szín­padról, valós falakat rakott. Szí­nészotthonok falait aktóröknek, akiktúlkorosaklettekaszínpadi létre, vagy akiket másképp dob- takle magukról a világotjelentő deszkák. Ó, aki nemzetnyi szí­nészcsapatot vett szárnyai alá és vezetett egyszemélyes intéz­ményként, nem játsz (hat) ott a hivatalosan megnevezett tizen­kettes nemzeti válogatottban. A lehetőségeket ismerve ma sem igazánjátszhatna, ha megérte volna a tagságot. Bele is halna, ha élne. Egy napig se bírná, ha látná, hogyanfogynak, milyensorsra jutnak ők, Thália papjai. Hogyan zsugorodikanagy csapat. Smi- lyen nehéz kirostálni az ocsút, hi­szen már nincs is rosta: nem nyit színészosztályt az egyetem. Nemhogy elbocsáttatnak, fel semvétetnekleendőNemzet Színészei. Csapkodna, fejszével aprítaná az eget... ő, aki annyi terhet vitt a vállán, nem engedné a színészet elfajulását. Nem érte mega tétnélküliképernyós-bul- városszínészkedéstérhódítását, nem csapta meg a hamis sztár- ságszele, de minthajövőbe lá­tottvolna, érezte, vanmégegy nagyfeladata. Színész- múzeumotalapítani. Panteont, amely őrzi a relikviáit annak, hogy tájainkon is volt színját­szás. Magyar. Nemzeti. Értékte­remtő. Lélekmelengető. Meg- könnyeztető közhelyeket, avítt óhajokat, lefojtott tüzeket elő­hívó, mint amilyeneket siratok. Az utolsó „csirkefej” volt. Levágatott.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents