Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-24 / 146. szám, kedd

16 Sport-régiófoci ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 24. www.ujszo.com ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK GYÚJTÓPONTBAN Nem vonzó az V. liga Nyitra. Úgy tűnik, a balo- nyiak megmenekültek a ki­eséstől a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjában. „Hiába szólítottuk meg a nyitrai terü­leti I. osztály első hat helye­zettjét, senki sem kíván erő­sebb bajnokságba lépni. A ki­esőhelyen végzett Jarok sem akar az V. ligában indulni - bosszankodott Révay Tibor, a nyitrai területi szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke. - Klubjaink a nagy tá­volságokat és a magas útikölt­séget hozzák fel indokként, én azonban a motivációhiány­ban látom a legnagyobb prob­lémát.” A nyitraiak a Nyugat­szlovákiai Futballszövetség idényzáró közgyűlésén azzal a javaslattal rukkolnak elő, hogy a komáromi területi szö­vetség hatáskörébe tartozó együtteseket irányítsák át az V. liga déli csoportjába. Ezt követően a nyitraiak az érsek­újvári és a lévai járás csapatai­val alkotnák a keleti csoport mezőnyét. „Kevés esélyt látok rá, s ez sem lenne megoldás” - állítja Révay. (kb) Bari Jenőt menesztették Fülek. „Nagyon bánt, hogy mástól kellett megtudnom a klubvezetés döntését - mesél­te Bari Jenő, a közép-szlová­kiai III. ligában sikeresen haj­rázó füleld együttes elbocsá­tott edzője. - Három év alatt két bajnoki címet ünnepel­tünk, a korábbi száz néző he­lyett gyakran ezerkétszáz drukker is buzdította a fiúkat” - hangsúlyozta az egykori él­vonalbelijátékos, aki nagyon elérzékenyült, amikor véden­cei egy „Koszi, Jenci!” feliratú táblával vonultak a kezdéshez a vasárnapi szezonzárón. - „Menesztésem fő oka, hogy mindig kiálltam az igazamért. Tavasszal szinte figyelembe se vették az elképzeléseimet” - hallottuk Baritól. A folytatás­ban a Farkas Flórián, Tóth Ká­roly edzőpáros irányítja majd a csapatot, (kb) III. liga KÖZÉP-SZLOVÁKIA, 30. for­duló: Králiky-Lipt Štiavnica 5:2 (3:1), g.: Klinec 4, Zlevský, Cimerman, ill. Jarota, Kyník; Makov-Kremnička 1:3 (0:1), g.: Krenek, ill. Haviar, Oboril, Oláh; Filakovo-Námestovo 1:0 (0:0), g.: Pelek; Kys. N. Mesto- Rim. Sobota B 0:1 (0:0), g.: Markovié; Zvolen-Liet. Lúčka 2:0 (2:0), g.: Tyéiak (11-esből), Pipíška; Bánová-D. Ždaňa 3:0 (játék nélkül) - a vendégcsapat nem lépett pályára; Krásno n/K.-Bytča 1:6 (0:2), g.: Ti- mek, ill. Šedik 2, Mišutka 2, Mi- kula, Kulčávik; D. Strehová- Stará Bystrica 3:1 (3:0), g.: Máé, Žingor, Ďurčok, ill. Sobol. A bajnokság végeredménye: 1. Bánóvá 30 21 8 1 67:19 71 2. D.Ždaňa 30 16 7 7 59:34 55 3. Kremnička 30 16 7 7 55:34 55 4. Bytča 30 13 9 8 51:45 48 5. Zvolen 30 12 9 9 46:30 45 6.L Lúčka 30 12 5 13 39:44 41 7. Makov 30 12 4 14 56:57 40 8. Námestovo 30 11 6 13 33:34 39 9. Králiky 30 9 10 11 48:45 37 10. R. Sobota B 30 10 7 13 40:44 37 11. Fiľakovo 30 10 6 14 31:54 36 12. Kys. N. Mesto 30 9 8 13 34:38 35 13. Krásno n/K. 30 10 4 16 41:60 34 14. L. Štiavnica 30 8 9 13 44:53 33 15. D. Strehová 30 7 8 15 28:50 29 16. St. Bystrica 30 8 5 17 40:71 29 IV. liga KÖZÉP-SZLOVÁKIA DÉLI CSOPORT, 26. forduló: Nová Baňa-Selce 4:2 (1:0), g.: Pecho (10., 53.), Pavlik (51.), Doknič (68.), ill. Lipták (58., 88.); Brus- no-Hajnáčka 5:0 (2:0), g.: Švid- ráň (33., 45., 73., 84.), Sokol (85., 11-esből); Hliník n/Hr.-Podla- vice 0:3 (0:1), g.: Hlinka (38. - öngól), Navrátil (56.), Kojnok (88.); Ružiná-Veľký Krtíš 3:1 (2:1), g.: Chrenovský, Očovan, Líška, ill. Chromek; Revúca-To- mášovce 4:0 (3:0), g.: Schelling, Majerčík, Lunter, Gömöri; Tiso- vec-Jesenské 2:0 (1:0), g.: Resu- tík, Masár; Poltár-Kalinovo 2:1 (1:0), g.: Poliak, Püspöky, ill. T. Šulaj. A bajnokság végeredménye: 1. N.Baňa 26 18 5 3 84:28 59 2. V. Krtíš 26 18 4 4 61:20 58 3. Ružiná 26 18 4 4 53:28 58 4. Podlavice 26 14 5 7 46:33 47 5. Poltár 26 13 5 8 50:35 44 6. Tisovec 26 10 3 13 28:44 33 7. Hajnáčka 26 10 3 13 39:57 33 8. Hliník n/Hr. 26 9 5 12 43:45 32 9. Kalinovo 26 9 4 13 39:42 31 10. Brusno 26 9 4 13 42:62 31 11. Jesenské 26 8 6 12 24:41 30 12. Revúca 26 8 2 16 43:57 26 13. Selce 26 7 4 15 41:57 25 14. Tomášovce 26 2 4 20 30:74 10 V. liga KÖZÉP-SZLOVÁKIA, D CSO­PORT, 26. forduló: Rim. Ja- novce-Vinica 5:4 (1:3), g.: Uh- rin 2, Radič 2, Fizeľa, ill. Antal 2, Régi, Pau; Hnúšťa-Lubeník 3:2 (2:0), g.: P. Petrok 2, Doboš, ill. Tamáš, Ruso; Olováry- Ne- nince 5:0 (3:0), g.: György 2, Pintér, Nászaly, Horn; V. Blh-Mýtna 5:0 (2:0), g.: Iványi 3, Gubala, Šmíro; Málinec- Hmé. Zalužany 3:2 (0:0), g.: Melich, Turíc, Dibala, ill. Goce- liak, Slížik; M. Kameň-Boľkov- ce 2:2 (2:1), g.: Bariak, Ma- tuška, ill. Imrovič, Czakó; Rad- zovce-Sklabiná 3:2 (0:2), g.: Mihály, Tóth J., Miháľ, ill. Ber- ky, Mesároš. A bajnokság végeredménye: 1. Veľký Blh 26 20 3 3 71:21 63 2. Hnúšťa 26 15 5 6 63:36 50 3. Nenince 26 15 3 8 58:37 48 4. Olováry 26 15 4 7 65:33 46 5. Málinec 26 14 3 9 72:51 45 6. Radzovce 26 12 4 10 55:43 37 7. Sklabiná 26 11 2 13 55:43 35 8. Lubeník 26 10 5 11 42:49 35 9. Mýtna 26 10 2 14 49:74 32 10. Hr. Zalužany 26 8 7 11 44:43 31 11. M. Kameň 26 7 6 13 39:68 27 12. Vinica 26 7 4 15 47:77 22 13. Rím.Janovce 26 7 1 18 46:86 22 14. Boľkovce 26 4 5 17 30:75 17 Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY, 30. forduló: Čenkovce-Lehnice 3:3 (0:0), g.: Matúš (77., 90.), Hollósi (80.), ill. Glonéák (53., 75.), Nagy Péter (85.); V. Bla- hovo-M. Dvorníky 3:1 (0:0), g.: Perkátay (46.), Domonkos (56.), Novak (78.), ill. Bubeník (58.); Okoč-Sokolec-Baka 5:2 (2:1), g.: Csóka János (17., 52.), Orosz (41.), Gaál (65.), Lukács (87.), ill. Csömör (8.), Takács (67.); Báé-Blatná n/ O. 5:1 (2:1), g.: Ferenczi (26., 89.), Herberger (30.), Matlaha (78.), Kulich (90.), ill. Lelkes (45.); Kost. Kračany-Štvrtok n/O. 2:2 (0:0), g.: id. Stojka (85.), Gódány (88.), ill. Čeliga (49., 81.); Janíky-Vydrany 2:0 (2:0), g.: Varjú (8.), Nyársik (27.); Kráľ. Kračany-Rohovce 4:0 (1:0), g.: Hodossi (20.), Lel­kes (60.), Hervay (78.), Krček (90.); Holice n/O.-FK Zl. Klasy 1:2 (0:2), g.: Pôda (61.), ill. Sa­kál (35.), Jurák (36.). A bajnokság végeredménye: 1. Okoč-Sokolec 30 20 4 6 77:37 64 2. Lehnice 30 19 4 7 62:31 61 3. FK Zlaté Klasy 30 16 6 8 69:50 54 4.Čenkovce 30 14 4 12 64:51 46 5. Báč 30 12 8 10 50:41 44 6. Kost Kračany 30 12 7 11 50:56 43 7. Štvrtok n/0. 30 10 10 10 51:48 40 8. Rohovce 30 12 4 14 51:59 40 9. V. Blahovo 30 12 3 15 67:83 39 10. Janíky 30 12 2 16 49:54 38 11. Blatná n/0. 30 11 4 15 53:77 37 12. Holice n/0. 30 10 6 14 46:58 36 13. Kráľ. Kračany 30 9 8 13 43:45 35 14.Vydrany 30 9 8 13 42:52 35 15. M. Dvorníky 30 9 8 13 48:60 35 16. Baka 30 7 6 17 38:58 27 Az FK Zlaté Klasy csapatától 3 pontot levontak. GALÁNTA, 30. forduló: Sered B-Šintava 5:4 (3:0), g.: Očenáš 2, Hrivňák, Dubovecký, Králik, ill. Javor, Mosný, Adam- ča, Šuhay; Jelka-Vinohrady n/V. 1:3 (0:3), g.: Mezei, ill. Kukla, Kocúr, Remenár; Ma- túškovo-Mostová 4:2 (1:1), g.: Kiss, Nyireghászki, Jósvai, Ku- bovics, ill. Nemčák, Burián; Kráľ. Brod-P. Úľany 2:1 (1:0), g.: Kubovics (31.), Fiaska (51.), ill. Hudák (71.); Topoľnica-H. Saliby 4:1 (2:0), g.: Ivan 2, Bit­tó, Kovács, ill. Hovorka; Šopor- ňa-D. Saliby 2:0 (1:0), g.: Su­chý, Hipš; Kajal-V. Mača 5:0 (2:0), g.: Kozmér, Lipták, Bujko, Baran (11-esből), Marcinko; To- mášikovo-Galanta B/Hody 1:1 (0:1), g.: Szarka (49.), ill. Čer- ňanský (14.). A bajnokság végeredménye: 1. Tomášikovo 30 26 3 1 148:28 81 2. Šintava 30 22 4 4 105:40 70 3. Vinohrady n/V. 30 19 1 10 75:47 58 4. Topoľnica 30 18 1 11 70:54 55 5. V. Mača 30 15 2 13 67:54 47 6. Šoporňa 30 11 9 10 49:56 42 7. Kráľ. Brod 30 12 6 12 53:63 42 8. Jelka 30 10 9 11 43:55 39 9. Matúškovo 30 10 7 13 63:63 37 10. SereďB 30 10 6 14 55:71 36 11. H. Saliby 30 10 5 15 54:74 35 12. Galanta B 30 9' I0 11 55:48 ! Í4 13. Mostová 30 11 4 15 51:75 34 14. Kajal 30 7 4 19 37:80 25 15. D. Saliby 30 6 4 20 30:81 22 16. P. Úľany 30 5 3 22 29:95 12 A P. Úľany csapatától 6, a Mos­tová és Galánta B együttesétől 3-3 pontot levontak. LOSONC, 26. forduló: Bisku- pice-Podrečany 4:1 (3:1), g.: Kalocsai 3, Benčík, ill. P. Mišík; Rapovce-Hmč. Ves 5:0 (3:0), g.: Jackuliak 2, Matuška 2, Linduška; Cinobaňa-Lehôtka 11:0 (5:0), g.: Ľ. Čomaj 5, Ján Gombala 3, S. Jančo, B. Jančo, Vantruba; Divín- Šiat. Buko- vinka 8:3 (4:1), g.: Jakubove 2, Žilka, Presperín, Čaba, Paulíny, Beran, Štengl, ill. Badinka 2, Tomášik; Uhorské-Vidiná 1:3 (0:0), g.: Kuvik, ill. Šramka, Hrubík 2; Halič-Buzitka 5:1 (2:0), g.: Nosáľ 2, Stronga, Ná- ton, T. Kučík, ill. Jačmeník; Ko- kava n/R.-Breznička 0:3 (0:1), g.: Čipčala 2, Matuška. A bajnokság végeredménye: 1. Divín 26 22 2 2 128:18 68 2. Rapovce 26 18 1 7 75:39 55 3. Cirtobaňa 26 13 4 9 56:46 43 4. Biskupice 26 13 3 10 48:61 42 5. Buzitka 26 11 7 8 47:40 40 6. Podrečany 26 11 6 9 44:47 39 7. Kokava n/R. 26 11 5 10 44:34 38 8. Halič 26 12 2 12 53:62 38 9. Š. Bukovinka 26 10 3 13 52:49 33 10. Vidiná 26 9 6 11 28:50 33 11. Breznička 26 7 8 11 50:52 29 12. Hrnč. Ves 26 8 5 13 45:69 29 13. Uhorské 26 8 2 16 37:57 26 14.Lehôtka 26 1 2 23 32:115 5 NAGYKÜRTÖS, 26. forduló: Príbelce-St. Plachtince 6:0 (2:0), g.: R. Tomaškin 2, Totkovič 2, P. Tomaškin, Andok (öngól); Bušince-Opat. N. Ves 1:1 (1:1), g.: L. Barkó - a ven­dégek gólszerzőjét nem jelentet­ték; Bátorová- Čebovce 1:7 (0:3), a hazaiak góllövőjét nem jelentették, ill. Mudroň 3, Balga, Novák, Hýveš, Zaťko; K. Kosihy-Záhorce 8:0 (4:0), g.: Pyxiádes 3, Povalač 2, Kotian 2, Berecký; Balog n/Ip.- Lesenice 8:1 (4:0), g.: Štricho 4, Mihalovič 2, Zolcer 2, ill. Babka; D. Strehová B-V. Čalomija 2:1 (2:0), g.: Matuška, P. Novák, ill. Csáky; D. Lom-Kosihy n/Ip. 3:2 (2:0), g.: Hlivár (11-esből), P. Chovan, Melíšek, ill. Villám 2. A bajnokság végeredménye: 1. Príbelce 26 20 0 6 83:37 60 2. D. Lom 26 16 4 6 59:30 52 3. K. Kosihy 26 15 4 7 84:52 49 4. D. Strehová B 26 12 6 8 74:53 42 5. Opát. N. Ves 26 13 3 10 48:44 42 6. Balog n/lp. 26 11 7 8 56:43 40 7. Kosihy n. Ip. 26 11 4 11 64:49 37 8. Bušince 26 10 7 9 45:50 37 9. Čebovce 26 11 2 13 47:49 35 10. Lesenice 26 9 3 14 50:81 30 11. St. Plachtince 26 8 4 14 51:73 28 12. V. Čalomija 26 7 5 14 37:56 26 13. Záhorce 26 6 5 15 56:79 23 14. Bátorová 26 4 4 18 41:99 16 RIMASZOMBAT, 22. forduló: Chanava-Bátka 5:3 (3:1), g.: Lenkey 2, Zsíros 3, ill. Váradi 2, Gál; V. Teriakovce-Kráľ 4:3 (2:0), g.: Bolacsek, Ferenc 2, ill. Konček, Lupták 3; Rim. Seč-Kle- novec 3:0 (1:0), g.: Busa 3; Gemer-Husiná 8:2 (2:1), g.: Ba­logh Z. 3, Bryndzák 3, Ulický, Gergely - a vendégek gólszerzőit nem jelentették; Muráň-Revúč- ka 1:2 (1:1), g.: Heker - a vendé­gek gólszerzőit nem jelentették; Ožďany-Stárňa 3:1 (1:0), g.: Ulický 2, Laco - a vendégek gól­szerzőjét nem jelentették. A bajnokság végeredménye: 1. Gemer 22 18 3 1 84:17 57 2. Kráľ 22 11 2 9 59:38 35 3. Bátka 22 11 2 9 48:45 35 4. Stárňa 22 11 1 10 60:47 34 5,Chanava 22 10 2 10 65:81 32 6. Klenovec 22 9 4 9 48:48 31 7. Muráh 22 9 2 11 61:52 29 8. Revúčka 22 9 2 11 37:55 29 9. Ožďany 22 8 4 10 34:37 28 10. Rim.Seč 22 8 2 12 44:76 26 11.V. Teriakovce 22 7 4 11 40:43 25 12. Husiná 22 6 2 14 30:71 20 ROZSNYÓ, 26. forduló: Dlhá Lűka-V. Slaná 3:1 (2:0), g.: Korín- tus, Veverica, Dunka, ill. M. Galo; Betliar-Brzotín 1:1 (0:1), g.: M. Zdechovan, ill. Motyka; Jablonov- Rudná 1:3 (1:2), g.: Balázs (11- esből), ül. Molčan, Simon, Domik; Pača-Kružná 2:0 (1:0), g.: F ilický, ill. Gajdoš; Plešivec-Vlachovo 8:1 (4:0), g.: Szaniszló 3, Laven 3, Lip­tai, Takács, ill. Macho (öngól); Dobšiná-Lipovník 1:5 (1:3), g.: Valentko, ill. Podracký 2, Bolo, Ke­rekes, Németh; Dedinky-Gem. Poloma 0:2 (0:1), g.: Hatvanik, Zd. Greško (11-esből). A bajnokság végeredménye: 1. Gem. Poloma 26 17 5 4 73:31 56 2. Lipovník 26 15 5 6 73:35 50 3. Vlachovo 26 13 3 10 62:59 42 4.Rudná 26 11 5 10 44:52 38 5. Plešivec 26 10 7 9 61:52 37 6. Betliar 26 12 3 11 59:57 36 7. V. Slaná 26 9 8 9 52:43 35 8. Jablonov n/T. 26 10 4 12 54:48 34 9. Brzotín 26 9 6 11 44:50 33 10. Dlhá Lúka 26 10 2 14 59:73 32 11. Dobšiná 26 10 4 12 41:48 31 12.Pača 26 9 4 13 43:60 31 13. Dedinky 26 10 3 13 56:76 30 14.Kružná 26 7 1 18 40:77 22 A bajnokság végén a Dedinky, Betliar és a Dobšiná csapatától 3-3 pontot levontak. Bajnokcsapat: A12. fordulótól megőrizte veretlenségét a Gömöri-legénység Megtanultak védekezni a marcelháziak ÚJ SZÓ-ÉRTÉKELÉS Marcelháza. ,A pontvadászat nyitányán nem gondoltunk a fel­sőbb osztályba való kerülésre. Ráadásul erősítések nélkül vág­tunk neki az őszi idénynek, melyben meggyengült a játé­koskeretünk” - fogalmazott a ko­máromi területi I. osztályban bajnoki címet szerzett marcelhá­ziak edzője, Gömöri László. Ősszel öt alapemberük távozott. Rutinos kapusuk, Mayer Csehor­szágban, Szegi Ausztriában, Trencsík pedig Hollandiában vál­lalt munkát. Csapatkapitányunk, a hivatásos katona, Janovicz el­költözött a községből. Vörös pe­dig a hetényiekhez igazolt. Csu­pán egy hálóőrrel, az érsekújvári Halman Lászlóval erősítettünk, aki bravúrok sorozatát produ­kálta” - elevenítette fel a bajnok­ság első felében történteket a tréner. A kényszer szülte fiatalí­tásból profitáltak. Az V. ligás ifi­ből kiválasztott Svitel a védelem­ben, Gumbér (tavasszal 12 gólt szerzett), pedig a csatársorban Kik képviselték a falut? A JÁTÉKOSKERET: Halman László, Mayer Alfréd, Varga Péter, Kelko Jaroslav, Marikovec Gábor, Polovic Zoltán, Zsidek Róbert, Méhes Zoltán, Trencsík Gábor, Marikovec László, Zajos Ede, Mar­cinko Tamás, Boros Péter, Zsidek Tibor, Svitel Tibor, Zsidek Miro­slav, Viderman Róbert, Zsigó László, Gumbér János, Varga Péter. EDZŐ: Gömöri László. LEGJOBB GÓLLÖVŐ: Zajos Ede -19 gól. (ái) jutott szóhoz. „Tavasszal tizen­egy meccset megnyertünk, két­szer remiztünk. A 12. fordulótól a bajnokság végéig megőriztük veretlenségünket. A visszavágó sorozatban sérülés miatt kény­szerpihenőre szorult házi gólkirá­lyunk, Zajos Ede, aki a 13 őszi ta­lálkozón 19-szer volt eredmé­nyes. Paradox módon a legnívó­sabb teljesítményünket a naszva- diak elleni vesztes (1:2) találko­zón, a leggyatrábbat pedig a bá- torkesziek elleni hazai meccsün­kön (1:0) produkáltuk. Elsősor­ban erőnlétileg tudtunk a me­zőny fölé nőni. Megtanultunk védekezni, tíz találkozón maradt érintetlen a hálónk” - nyilatkozta a sikerkovács. A bajnokcsapat dzsoli dzsókere Zsigó László volt, aki elfoglaltsá­ga miatt csupán minden második héten látogatta az edzéseket, ezért csupán csereként avatko­zott olykor játékba. „Az újgyalla- iak elleni meccs második félide­jében, 0:0-ás állásnál azt mond­tam a trénernek, mester, itt az ideje, hogy pályára küldjön. Nem sokkal később becserélt, én pedig mintegy huszonöt méterről csa­vartam a labdát a vendégek kapu­jába. Ezzel a találattal nyertünk” - elevenítette fel dicső tettét a beugrás, (ái) Csóka János két gólt szerzett az ekecs-apácaszakállasiak bajnokavatóján (Fogas Ferenc felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents