Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-24 / 146. szám, kedd

2 Közélet ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 24. www.ujszo.com RÖVIDEN Ma késnek a csehországi vonatok Pozsony. Ma délután a Csehországból Szlovákiába közlekedő vonatok előreláthatólag egy órát fognak késni. A Cseh Vasúttársa­ság alkalmazottai ugyanis délután egytől negyed háromig sztráj­kolni fognak, ezalatt feltehetően teljesen szünetel majd a vasúti közlekedés Csehországban. A sztrájk miatt késni fog a Berlinből, Pozsonyon keresztül Budapestre közlekedő EC Hungária 171, az Ex 143 Odra, amely Prágából indul Zsolnára és a Horní Lidečból Zsol­nára közlekedő 3277-es számú személyvonat is. Az utazók bővebb információt a Szlovák Vasúttársaság 18188-as telefonszámán, va­lamint a www.slovakrail.sk oldalon érdeklődhetnek. (SITA) „Nem igaz, hogy szabadabban oktathatunk" Kevesebb magyaróra lesz ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Kevesebb óra az anyanyelv oktatására, de már az alapiskola harmadik évfolyamtól újabb idegen nyelv, a felső tagoza­ton viszont mindössze heti fél óra informatika - ezt is tartalmazza az állami kerettanterv. A tárca szerint szeptembertől átalakulhat az okta­tás az alapiskola első és ötödik, va­lamint a középiskolák 1. évfolya­mában, melyekben már az új el­képzelések szerint összeállított tananyag és tanterv alapján oktat­nak. Ján Mikolaj oktatásügyi mi­niszter szerint lehetőség van spe­ciális iskolai programok létrehozá­sára, melyet őszig kellene elkészí­teniük az iskoláknak. Minden évfo­lyamban marad ugyanis néhány szabad óra, melyet saját belátásuk szerint tölthetnek ki az iskolák. A bírálók szerint azonban a re­form előkészítetlen, és a keret­tanterv is rossz. „Ez csak formális lesz, mivel ha közelebbről meg­nézzük az állami kerettantervet, láthatjuk, hogy a tananyag mennyisége szinte érintetlen maradt” - mondta lapunknak Zuzana Humajová, a Konzervatív Intézet szakértője. Hasonlóan vélekedik Hajtman Béla, a lévai egyházi gimnázium igazgatója is. „A középiskolák számára legfeljebb heti két sza­bad óra marad, ez semmire sem lesz elég - mondta lapunknak Hajtman. - Nem igaz, hogy sza­badabban oktathatunk, továbbra is meg van kötve a kezünk.” Sze­rinte sem csökkent a tananyag, a minisztérium nem hallgatta meg a szakpedagógusok véleményét sem. (lpj) Ezután mar csak a pályakezdők léphetnek be „Zárul” a második pillér ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nem szükséges meg­hosszabbítani a nyugdíjrendszer második pillérének „nyitva tartá­sát”, véli Viera Tomanová szociális ügyi miniszter. Június 30-áig lép­hetnek ki a tőkepilléres rendszer­ből azok, akik úgy érzik, számukra nem előnyös a magán-nyugdíj­pénztárnál takarékoskodni. A ha­táridőt nem hosszabbítják meg, annak ellenére, hogy a tárcavezető szerint még több százezren van­nak olyanok, akiknek nem éri meg az effajta nyugdíjspórolás. Toma- nová a TA3 hírtelevízió műsorában kifejtette, mintegy 330 ezer azoknak a száma, akiknek számlájára a belépés óta egyetlen fillér sem érkezett, így rendkívül alacsony lesz a nyugdíjuk. A mi­niszter úgy véli, a kormány teljesí­tette vállalását, amikor „második esélyt” adott a polgároknak, hogy visszatérjenek az állami, első pil­lérbe. Az, hogy mennyien léptek ki, ezért szerinte nem lényeges. Sárközy Klára (MKP) kifejtette, a kevesebbet keresőknek kisebb lesz a nyugdíjuk, függetlenül attól, melyik pillérből kapják. A fő prob­léma, hogy a kormány „menet közben változtatja a játékszabá­lyokat”. A nyugdíjjogosultsághoz szükséges eredetileg 10 éves idő­szakot 15-re emelte, így nőtt azok száma, akik az utólag megváltoz­tatott kritériumokat nem tudják teljesíteni. Sárközy ősszel újra be­nyújtja a parlamentbe az egyszer már leszavazott javaslatát, hogy a magán-nyugdíjpénztárak akkor is kifizessék az ügyfél megtakarított pénzét, ha az nem tud 15 évig ta­karékoskodni. (sán) Meddig váltható be a korona? A szlovák koronával 2009. ja­nuár 16-ig fizethetünk, igaz, a visszajárót már euróbán kap­juk. Viszont január 17-étől már nem kerülhet kereskedelmi for­galomba, vagyis ha valaki janu­ár 16. után talál a fiók mélyén vagy az öltönyzsebben koronát, akkor azt vagy elteszi emlékbe, vagy beváltja a bankban. Az érméket a kereskedelmi bankok 2009 június végéig cserélik be, a Szlovák Nemzeti Bank pedig 5 éven át, azaz 2013 végéig. Elő­fordulhat, hogy a kereskedelmi bankok korlátozzák a lésre szánt pénzérmék esetleg ha valaki egyszerre gyobb tétellel jelentkezik, akkor azt előre be kell jelenteni. Ha koronában kibocsátott emlékér­mékről van szó, akkor azt a jegybank korlátlan ideig bevált­ja. Ami pedig a papírpénzeket illeti, a bankok 2009 végéig vál­lalják a cserét. A Szlovák Nem­zeti Bank ennél lényegesen nagyvonalúbb, lévén, hogy a megszűnés előtt álló fizetőesz­köz kibocsátójáról van szó. A jegybank tehát korlátlan ideig, ha úgy tetszik, az idők végeze­téig beváltja a koronát, ami már csak azért is fontos, mert szá; mos esetben az örökség feltér­képezése során meglepő he­lyekről eshetnek ki bankóköte- gek. (só) )l ľ (sxc.hu-felvétel) A J&T azt állítja, Fico és a jegybank elnökének nyilatkozatai alapján fogtak a korona/euró tranzakcióba Počiatek pártját fogták a cápák is A kormányfő kizárja, hogy Počiatek összekacsintott a J&T-vel, és a pénz­ügyi társaság nagyot kaszált a tőle kapott információkkal (ČTK-felv.) Pozsony. Robert Fico kor­mányfő és Ivan Miklós volt pénzügyminiszter is a saját józan eszükkel ellentétesen nyilatkoznak, amikor azt ál­lítják, hogy politikusoknak nem szabadna vállalkozók­kal találkozni - nyilatkozta az egyik legnagyobb szlovák pénzügyi csoport, a J&T ala­pító partnere, Patrik Tkáč, a társaság tegnapi sajtótájé­koztatóján. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Szerinte mindkét politikus csak a választók kegyeit keresi, amikor Ján Počiatek pénzügyminisztert vádolják. Počiateket azért támad­ják, mivel ez részt vett a J&T Mo­nacóban horgonyozó luxusjacht­ján rendezett májusi összejövete­len, s felmerült a gyanú, hogy in­formációkat szivárogtatott ki a szlovák korona várható árfolyam- változásáról, melynek birtokában a J&T és más befektető társaságok könnyűszerrel jutottak több száz­milliós haszonhoz. Állítása szerint teljesen véletlenül futottak össze Počiatekkel a monacói Forma-l­es nagydíj idején a városban, és már csak illendőségből is meghívta a társaság luxusjachtjára. Hozzá­tette, ez így lenne normális, ha két szlovák találkozik külfödön, és Počiatek részéről is illetlenség lett volna, ha visszautasítja a meghí­vást. Tkáčnak az sem tetszik, hogy Miklós az elmúlt napokban olyan információkat is közzétett, ame­lyek banktitoknak minősülhetnek. Fico nyilatkozatával kapcsolatban azt kifogásolja, hogy a kormányfő erkölcstelennek tartja a politiku­sok és a vállalkozók találkozóit. Ráadásul az elmúlt napokban ger­jesztett politikai feszültség miatt könnyen megeshet, hogy az állami vagyon jövőbeni privatizációján a J&T nem vehet részt, mivel a poli­tikusok szándékosan lejáratják. A társaság képviselői épp ezért egy­hangúlag támogatják Ján Počiateket, és felszólították a kor­mányfőt, hogy ne váltsa le. A cég másik képviselője, Ivan Jakabovič szerint teljesen normális, hogy miniszterekkel találkoznak, hi­szen a befektetéseik megvédésé­hez szükségük van bizonyos in­formációkra. Elutasítja azonban azokat a „híreszteléseket”, ame­lyek szerint Počiatek bizalmas in­formációkat adott át a szlovák ko­rona várható árfolyam-változásá­ról. Tkáč szerint a korona spekula­tív felvásárlásához elegendő in­formációt nyújtottak számukra Fi­co és Ivan Sramko jegybankelnök nyilatkozatai, akik már korábban jelezték, hogy erősebb korona-ár­folyamot szeretnének elérni. S hogy miért épp a korona központi paritásának május 28.-i módosítá­sa előtt sikerült nagyobb összegű koronát vásárolniuk? A J&T ezt azzal magyarázza, hogy a külföldi bankok aznap nagyobb összegű koronát kínáltak fel, és ők kaptak az alkalmon. Hogy pontosan mennyi koronát is vettek, azt Tkáč nem hajlandó elárulni. A J&T jachtján a pozsonyi repülőtér im­már ex-igazgatója is megfordult, akit Robert Fico emiatt mozdítta- tott el a posztjáról. Tegnap kine­vezték az új igazgatót, Zdenék Schramlt, akinek barátnője a J&T alapítványánál dolgozik, (mi) Leépítések lesznek a kulturális tárcánál, az alkalmazottak munkaidejük felét adminisztrációval töltik Fico most Maďaričot ellenőrizte és dicsérte ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Robert Fico folytatta minisztériumokat ellenőrző turné­ját, ezúttal a kulturális tárcánál vendégeskedett. Mint kifejtette, elégedett Marek Maďarič tárcave­zető munkájával. Fico szerint kormánya teljesíti a nemzeti ki­sebbségek támogatásával kapcso­latos vállalásait. A kormányfő ki­tért a sajtótörvényre is. Kiemelte: az újságírók által vázolt katasztro- fisztikus forgatókönyvek nem vál­tak be, a lapokat nem borította el felelettenger. Megismételte, hogy a tárca jó sajtótörvényt dolgozott ki, s biztosította Marek Maďarič minisztert, hogy jövőre emelkedik a minisztérium költségvetése. Fico szerint a minisztérium jó sajtótör­vényt készített elő. „Nem követke­zett be semmi abból, amivel fe­nyegettek, hogy ez a világ vége és összeomlik a média. A sajtótör­vény hatályba lépett és senki sem él vissza vele” - mondta Fico, aki eddig két napilaptól kért helyre- igazítást. „A Hospodárske noviny és a Sme napilapok egyszerűen megjelentették a helyreigazítást, mert butaságot írtak” - tette hozzá a kormányfő. Fico a fél órás sajtótájékoztatón csak dicsérte Maďaričot, vélemé­nye szerint a minisztérium elmúlt két éve problémamentes volt. Maďarič is elégedett önmagával, tárcája szerinte sokat tett az elmúlt időszakban, kiemelte az új Nemze­ti Színház befejezését, vagy azt, hogy csökkentették a könyvek áfá­ját. Fico ígéretet tett, a minisztéri­um a jövő éves költségvetésből lé­nyegesen több pénzre számíthat. A tárca tavalyi költségvetése 4,7 mil­liárd korona volt, idén 5,1 milli­árd, jövőre pedig eléri a hat- milliárdot. Ezt részben a létszám- csökkentés teszi lehetővé. A tárca által megrendelt vizsgálat igazol­ta, hogy a minisztérium igazgatása alá tartozó kulturális intézmények alkalmazottai munkaidejük felé­ben foglalkoznak fő munkatölte­tükkel, a másik felét különböző adminisztratív munkákra fordít­ják. Maďarič azt akarja, hogy ugyanazért a pénzért többet dol­gozzanak, s ne foglalkozzanak fö­lösleges dolgokkal. Elképzelése szerint a változások leginkább a Szlovák Nemzeti Mú­zeumot és a Szlovák Nemzeti Ga­lériát fogják érinteni. A miniszté­rium igazgatása alá 32 intézmény tartozik 4770 alkalmazottal - ezek öt százalékát fogják elbocsátani. Sajtóértesülések szerint a létszám- csökkentés nem fogja érinteni a Lúčnica és az Ifjú Szivek néptánc­együtteseket. Elsősorban takarí­tói, adminisztratív és könyvelői ál­lásokat szüntetnek meg - a jövő­ben ezeket a szolgáltatásokat ma­gáncégektől rendelik meg. Jozef Bednár, a minisztérium szóvivője tegnap nem tudta meg­mondani pontosan hány ember kap felmondást. „Jelenleg tárgya­lunk az érintett intézmények kép­viselőivel, csak az egyeztetések be­fejezése után fogunk tájékoztatni” - tette hozzá a szóvivő, (dem) A rendőrség hivatalosan nem mond semmit az alkotmánybíró komáromi telkén talált robbanószerről Horváth vejének alkalmazottját gyanúsítják Ez alatt a bokor alatt fedezték fel a robbanószert. Kérdés, kinek jutna eszébe bármit is egy ilyen csenevész bokor alá rejteni, hacsak nem azért, hogy megtalálják. (Kis Kata felv.) ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom/Pozsony. Tegnap nagy valószínűséggel azt a sze­mélyt tartóztatta le a rendőrség aki 1050 gramm semtexet és 550 gramm TNT robbanóanyagot he­lyezett el Horváth György alkot­mánybíró ingatlanának udvarán. A rendőrség hivatalosan nem erő­sítette meg ezeket az információ­kat, sajtóértesülések szerűit vi­szont tegnap délelőtt rendőrkézre került az elkövető és megkezdték kihallgatását. Bár a rendőrség eredetileg azt feltételezte, hogy a robbanóanya­got a bíró veje helyezte el az udva­ron, tegnap kiderült, Horváth egy rokonának sincs köze az ügyhöz. A szóban forgó ingatlanon Horváth és gyermekeinek lakása található, fia sebészeti rendelője, lánya ügy­védi irodája, a vő által működtetett autómosó és még további két-há- rom vállalkozás. Egyes értesülések szerint a robbanóanyagon az emlí­tett autómosó egyik alkalmazottja tette egy bokor alá, mivel egy másik alkalmazottal összetűzésbe keve­redett. így akart rajta bosszút állni, s az ügybe még az alkotmánybíró vejét is megpróbálta belekeverni, holott neki semmi köze sem volt az egészhez. A rendőrség ezt a szán­dékát leleplezte, a gyanúsítottat le­tartóztatta. Egyelőre nem tudni, hogyan jutott hozzá az illető a rob­banószerhez, a rendőrség vélhető­leg ma tart hivatalos sajtótájékoz­tatót az ügyről. Korch egyébként ezeket az értesüléseket nem akarta kommentálni. ,A vizsgálat jelenle­gi stádiumában semmilyen értesü­lést nem támaszthatunk alá. Egyszerűen semmit nem fogunk kommentálni. Az az elsődleges, hogy lezárjuk a vizsgálatot, csak azután beszélünk” - mondta Korch. Horváth már tegnap cáfolta, hogy bármi köze lenne az ügy­höz. „Nem tudom, ki találta ki ezt az egészet és miért éppen engem hoznak összefüggésbe az üggyel - nyilatkozta lapunknak neve el­hallgatását kérve Horváth 38 éves veje. Hozzátette: - Nekem tiszta a lelkiismeretem, van ren­des munkám, nemrég államvizs­gáztam, most készülök a promó- cióra. Nem vagyok rákényszerül­ve ilyen aljas dolgokra.” Horváth veje a rendőrségi akció idején nem tartózkodott Komáromban. Csak azután érkezett vissza, mi­után feleségétől értesült arról, hogy a rendőrök robbanószert ta­láltak az udvaron, (vkm, dem)

Next

/
Thumbnails
Contents