Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-19 / 142. szám, csütörtök
22 Sport- 13. labdarúgó eb ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 19. www.ujszo.com A NAP HOSE Ľuboš Micheľ (Szlovákia) „A BL-döntőt én fújtam, nem nagyon szoktak egy bírónak egy évben két döntőt adni - válaszolta Ľuboš Michel még az Európa-bajnokság előtt arra a kérdésre, vajon lát-e rá esélyt, hogy a finálét is ő vezesse. - Korai is még ezen spekulálni. Előbb a csoportmeccseken kell bizonyítanom.” Nos, Micheľ bizonyított. Az első találkozóján, a nagy felhő- szakadásban zajló svájci-török meccsen észre sem lehetett venni - ez egy bírónál jót jelent; a második rábízott mérkőzésen, a francia-olasz összecsapáson pedig nem félt a figyelem középpontjába kerülni, tizenegyest ítélni és piros lapot adni. Mindezt azok után, hogy az Eb-n már akadt egy-két vitatható ítélet és néhány komoly játékvezetői hiba. A feszült hangulatú franciaolaszon Micheľ sokkal határozottabb, magabiztosabb benyomást keltett, mint a BL- döntőn, és ezúttal partjelzői is kifogástalanul végezték a munkájukat, nemhogy lest, de még szögletet sem néztek el. „Abidal kiállítása volt a döntő momentum - mondta a meccs után Micheľ. - De úgy gondolom, ha akkor nem állítom ki Abidalt, én csomagolhattam volna, és mehettem volna haza. Több feladatot már nem kaptam volna ezen az Európa-bajnokságon.” Sokatmondó, hogy az ítélet után a francia játékosok sem tiltakoztak, csupán Henry reklamált egy kicsit. „A játékosok nagy részével jól ismeijük egymást - magyarázta Micheľ. - Voltak köztük olyanok, akiknek már a nyolcadik-kilencedik meccset vezettem. Néhányuk- kal a kezdés előtt üdvözöltük egymást, kezet ráztam Tonival, Buffonnal, Cannavaróval. Nyilvánvaló volt, hogy elismernek. Örülök, hogy ezen a meccsen is bizonyítottam, hogy ellentmondást nem tűrő, határozott bíró vagyok.” Akivel még az is megtörténhet, hogy ugyanabban az évben BL- és Eb-döntőt is vezet... (bt) Nincs kecmec. Micheľ szemrebbenés nélkül felmutatta Abidalnak a piros lapot. (SITA/AP-felvétel) Nem kell félteni a hollandokat, Romániát a B csapatukkal is megverik. Itt éppen Klaas-Jan Huntelaar örül a góljának. (Reuters-felvétel) Halálcsoport, végállomás: a románok és a franciák búcsúztak az Eb-től Egy tizenegyes utóhatásai Hollandia meg sem izzadt, Olaszország szenvedett, de túlélte. A halálcsoportból Románia és Franciaország nem jutott tovább - nyugodjanak békében. BŐDT1TAN1LLA A maga módján mind a román, mind a francia csapat Eb-szerep- lése meglepetés. A 2006-os vb ezüstérmesétől egy pontnál és egy lőtt gólnál jóval többet vártak, Romániától meg jóval kevesebbet. Aztán majdnem úgy esett, hogy a világbajnok kiesett, Románia meg továbbment - volna, hogyha az a volna ott nem volna. Mutu - pro és Contra A csoport végeredményét döntően befolyásolta egy bizonyos tizenegyes (nem, nem az, amit Micheľ befújt a franciák ellen), amelyről a csoport zárómeccsei után is sok szó esett. Mutu büntetőjéről van szó, Mutu kimaradt büntetőjéről, amellyel hazaküld- hette volna az olaszokat, de a lövést Buffon kivédte. „A tizenegyes csak egy mozzanat volt, utána még volt 90 percünk a hollandok ellen, hogy győzzünk, és továbbjussunk” - védte meg Muftit a Hollandia-Románia (2:0) találkozó után Christian Chivu. Contra meg kontrázott: „Emiatt a tizenegyes miatt utazunk haza. Megvolt a lehetőségünk, hogy legyőzzük a világbajnoki címvédőt, és nem éltünk vele. Sokat fogunk még ezen a tizenegyesen rágódni. Erre gondolunk majd hazaérve, erre gondolunk álmunkban...” Hogyan tovább, Domenech? Lesz min gondolkozniuk a franciáknak is, akik csak egy pontot szereztek az Európa-bajnokságon. A francia sajtó már a torna előtt sem éppen dicsérő hangnemben írt Raymond Domenech szövetségi kapitányról (főképp Trezeguet mellőzését rótták fel neki), a szakvezető az Eb-kudarc után nem is várja, hogy vigaszta- lóan megsimogatják a buksiját. A francia szövetség július 3-án dönt a tréner további sorsáról, Domenech bevallása szerint saját magáért nem, csakis a csapatért aggódik: „Nem az én sorsom a fontos. Én igyekszem tenni a dolgom, a lehető legjobban. Ebben a pillanatban nem foglalkozom a saját jövőmmel, csakis a csapattal törődöm.” Csatár kerestetik Valószínűleg így tesz Roberto Donadoni, az olaszok szövetségi kapitánya is, aki a kedd esti meccsek után fellélegezhetett, de csatárai eddigi teljesítményével nem lehet megelégedve. Luca Toni sokat kerül helyzetbe, sokat kerül a kapu előtt a földre, de a gól nem és nem akar neki összejönni, s egyelőre Cassano, Del Piero és Di Natale sem jelent túl sok veszély az ellenfelek kapujára. Donadoni egyelőre elnéző a gólképtelen csatáraival: „Egy hosszú és nehéz szezon után a hátvédeknek sokkal könnyebb dolguk van, mint a csatároknak...” Hollandia: irány a döntő? A holland támadóknak nincsenek gondjaik, az Oranjes három meccsen kilenc gólt lőtt, százszázalékos teljesítménnyel jutott tovább a csoportból, úgy, hogy az utolsó mérkőzésen a tartalékcsapatot küldte pályára, de még így is simán győzött. Ez a forgatókönyv ismerős valahonnan: négy éve a csehek is hasonlóan jutottak el az elődöntőig, ahol aztán jöttek a görögök... Görögország ezen az Eb-n már nincs versenyben - Hollandia akár Európa-bajnok is lehet... Bízik az olaszokban A holland tartalékok éltek a lehetőséggel Pinte Attila már a C csoport utolsó meccsei előtt kijelentette, Hollandia nem egy falusi csapat, csereemberekkel sem fogja ellazsálni a románok elleni találkozót. így is lett, Marco van Basten csapata tartalékosán is győzött Victor Piturca válogatottja ellen. „Gondoltam, hogy így lesz. A holland csapat nagyon erős, és azok, akik eddig kevesebbszer kerültek a pályára, meg akarták mutatni, mire képesek. Nagyszerűen éltek a lehetőséggel, és így most 100 %-os mérleggel léphetnek tovább a csoportból” - mondta Pinte, aki bevallotta, ezt a mérkőzést már nem nézte meg, így van Per- sie és Huntelaar cseleiről nem tudott hosszabban értekezni. „A francia-olasz összecsapást azonban nagy érdeklődéssel figyeltem - tette hozzá a DAC játékosa. - Az olaszok már a két korábbi mérkőzésen is sokkal jobb benyomást tettek rám, mint a franciák, akiknek csak akkor lett volna esélyük, ha le tudják vetkőzni a körülményeskedő stílusukat. Az olaszok sokkal gólveszé- lyesebben játszanak, Toninak már a meccs elején voltak helyzetei. Ráadásul a franciák két óriási pofont kaptak - először megsérült Ribéry, aztán meg Abidal nagyon rossz ütemben állította meg Tónit a 16-oson belül... A tizenegyes és a piros lap is teljesen jogos volt.” A franciáknak De Rossi szabadrúgása volt a kegyelemdöfés. „Henry nagyon rosszul ért bele a labdába - ismerte el Pinte. - Ám Szakértőnk, Pinte Attila értékeli a C csoportot az olaszok győzelme így is teljesen megérdemelt. Kilencven percen át jobban futballoztak.” Pinte szerint most jöhet el az olaszok ideje a tornán. „Most már megnyugodtak, hogy továbbjutottak a csoportból, az egyenes kieséses rendszer pedig nagyon fekszik nekik, azt nagyon tudják. A spanyolokkal fognak játszani a negyeddöntőben, akik az eddigi mérkőzéseiken remekül játszottak, és akikre már ráférne egy nagy nemzetközi siker, de én mégis inkább az olaszokra fogadnék...” (bt) Franciaország bukása, három képben. Franck Ribéryt már a 10. percben le kellett cserélni (kificamította a bokáját, és a térde is megsérült), majd Abidal a tizenhatoson belül utolsó emberként szabálytalankodott Tonival szemben, s tettét kiállítás és tizenegyes követte. A büntetőt Pirlo lőtte, Coupet-nak, bár a kép alapján esetleg úgy tűnhet, semmi esélye sem volt kivédeni a léc alá tartó kemény lövést. A francia válogatott egy lőtt góllal és egy ponttal búcsúzott az Eb-től. (Reuters-felvételek)