Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-19 / 142. szám, csütörtök
20 Tévé és rádió ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 19. www.ujszo.com MÜSORAJÁNLAT Mindenütt ff no RH Klub, 21.15. Amerikai film. Ilyen nincs! Melanie gyönyörű, New York egyik legmenőbb ifjú divattervezője és most kérte meg a kezét a város legkívánatosabb agglegénye, aki történetesen nagyon gazdag is: a polgármester fia. Mindez olyan tökéletesen hangzik, hogy az már gyanús. Kell, hogy Jegyen benne valami kis hiba. Melanie vőlegénye nélkül akar hazautazni, hogy falusi szüleivel közölje a jó hirt. Már csak azért is, mert egyúttal a férjétől is el szeretne válni. Nora Roberts: Kék füst STV1, 20.00. Amerikai thriller. A Hale-család pizzériáját elpusztító szörnyű tűz szemtanújaként, a 11 éves Reena Hale élete örökre megváltozik. A szomszédok és a rokonok ugyan összefognak, hogy átsegítsék a nehéz helyzeten a családot, s még az éttermet is sikerül újjáépíteni, ám a kislányt attól kezdve szinte mágnesként vonzza a tűz rejtélye. Reena éveken keresztül azon fáradozik, hogy megértse ezt a megállíthatadan erőt, s azért tanul, hogy egy napon nyomozó és tűzvizsgáló lehessen. A rendőrség gyújtogatási csoportjának tagjaként aztán számos rejtélyes tűzesettel kell megbirkóznia, amelyek azonban furcsamód mind valahogyan az ő életéhez kapcsolódnak. Nézz az égre! Film+, 21.45. Amerikai film. Az arisztokrata származású fényképésznő, Güda Bessé a ‘30-as évek Franciaországában él és dolgozik. A lány megosztja párizsi lakását egy Írországból érkezett diákkal, Guy-jal és egy spanyol szökevénylánnyal, Mia-val. A három, szinte elválaszthatadan jó barát életébe azonban beleszól a második vüágháború, és kapcsolatukat igencsak megtépázza az Európát lángba borító, fellángoló gyűlölet. Gilda ugyanis csak a karrierjével és egyedi életformá- jának fenntartásával törődik. Az elveszett fiúk Duna tv, 22.20. Amerikai film. Mike és Sam szüleik válása után édesanyjukkal a kaliforniai Santa Carlába költöznek nagyapjukhoz. A városban feltűnően sok eltűnt személyt tartanak nyilván, Sam viszont az első napokban csak nevet, amikor azt hailja, hogy a poros kis település az élőhalottak székhelye. Bátyja hamarosan beleszeret a helyi bandavezér barátnőjébe és rossz társaságba keveredik, egyre furcsábban viselkedik. Miután részt vesz a helyi nehézfiúk beavatási szertartásán, tudta nélkül vámpírrá változik, majd rátámad saját öccsére. Hírek magyar nyelven - STV 2, 18.45 RÁDIÓ PÁTRIA RÁDIÓ A Szlovák Rádió Magyar szerkesztőségének műsora az 1098, az 567 és a 702 kHz-es középhiülámhosszon fogható: 10.00 Hírek 10.05 Zsinór (ism.) 11.00 Délidő (ism.) 12.00 Napi krónika 12.30 Kívánságműsor 13.30 Naprakész - eseménynaptár, névnap, főzőcske - tarkabarka 14.00 Hírek 14.05 Kapocs 14.30 Vonzerő 15.00 Hírek 15.06 Könyvjelző 15.20 Hogyan telik a napja, Vándormikrofon 16.00 Hírek 16.05 Naprakész témája 17.00 Börze játék 17.30-18.00 Napi krónika A NAPRAKÉSZ MAGAZIN MAI TARTALMA PÁTRIA rádió, H.JO. A műsorban először a naphoz fűződő történelmi, illetve társadalmi eseményeket idézik fel. Egyebek mellett megemlékeznek arról is, hogy 45 éve háromnapos útja után visszatért a Földre az első női űrhajós Valentyina Tyereskova. Elhangzik a Kapocs zenei magazin. Jelentkezik a Vonzerő, a nők magazinja. Most is fellapozzák a napi rendszerességgel jelentkező irodalmi tájékoztatót, a Könyvjelzőt, amelyben Gárdonyi Géza Mai csodák c. könyvéből olvasnak fel. A Vándormikrofon ezúttal a dunaszerdahelyi nemzetközi állásbörzére, majd az ipolysági futógálára látogat. Négy óra után a témák: A labdarúgó Európa-bajnokságon kialakult a negyeddöntők párosítása. Beszélgetés a győri utcai kosárlabdafesztivál szervezőivel. Jelentkezik a régiósport, tájaink sportéletének krónikája. A szerkesztő: Haják Béla. KOSSUTH RÁDIÓ 9.00 Napközben 11.05 Élhető világ 11.25 Vendég a háznál 11.45 Vacka Rádió 12.01 Krónika 12.30 Magánhangzó - közéleti beszélgetések 13.04 Rádiószínház 13.30 Tanúim lesztek! - A római katolikus egyház félórája 14.05 Arcvonások - Szász Emese vívó 14.35 Tér-ldó 15.00 Közelről 15.15 Kultúrkör 15.45 Zöldövezet 16.15 Hétköznapi tudomány 17.30 Krónika 18.03 Közéleti ütköző 18.15 Magánhangzó - közéleti beszélgetések 18.30 Határok nélkül 19.05 Sportvilág 19.30 Nyelv-ész 19.35 Gyereksáv 19.54 Jó éjszakát, gyerekek! 20.04 Rádiószínház 20.30 A nap történetei, 1-2. 22.00 Krónika 22.20 Sportvilág 22.25 Esti beszélgetés - kultúráról 23.04 Arcvonások 23.34 Tér-Idő PETŐFI RÁDIÓ 6.03 Zene ébredéshez 6.30 Hírpercek 9.02 Sporthírek 10.03 Zene munkához 12.00 Hírek, időjárás, közlekedés 16.03 Zene szünidőhöz 19.03 Kultúrfitnesz. Élet, erő, egészség 21.00 Zene olvasáshoz Stuart Townsen és Charlize Theron Melanie (Reese Witherspoon) TVMŰSOROK m1 TV2 RTL KLUB MARKÍZA 5.20 Hajnali gondolatok 6.25 Tények-reggel 6.00 Reggeli 5.35 Reflex. Emberek-történe5.23 Kárpát Expressz 7.00 Mokka - a TV2 reggeli 10.05 Top Shop tek-emóciók 5.50 Nap-kelte magazinműsora 11.15 Receptklub 6.00 Telereggel 8.00 Híradó 8.00 Koffeinmentes Mokka 11.35 Mozimatiné: Szakácspárbaj 8.30 Rebeca. Sp.-venez. 9.00 Euro 2008 (ism.) 9.05 Jóban-rosszban, 775. (ism.) Fr. vígjáték sor., 150/27-28. 10 35 A múlt század hajnalán 9.35 Telefonos játék 13.20 Disney-rajzfilmsorozat: 10.20 Zavaros vizeken. Am. film Ném. sor. 12/7. 10.15 Teleshop Gézengúz hiúz 12.35 A kápolna vámpírja 11.05 Kisvárosi doktor 11.50 Tisztességtelen ajánlat 13.50 Telefonos játék Kan. krimi Ném. sor. 26/9. Am. film 15.10 Receptklub 14.15 Döglött akták IV. 12.00 Déli harangszó 13.50 Telefonos játék 15.25 Doki. Am. filmsor., III./9. Am. krimi, 24/9. 12.01 Híradó délben 14.35 Sentinel-Az őrszem, 41. 16.25 A Grace Klinika I. Am. sor., 2. 15.10 Testi vágyak 12.10 Sporthírek Ellison és Sandburg nyomoEgy összevert, megerőszakolt Max. sor., 130/7-8. 12.20 Rondó zót ezúttal is egy különleges nőt visznek be a mentősök. 17.00 Híradó 13.20 Bűvölet VII. 01. sor. 60/51. feladattal bízzák meg. A váMeredith szinte személyes 17.35 Reflex. Emberek-történe14.15 Euro 2008 (ism.) rosukban ugyanis az Amügyének érzi, mert a nőn tek-emódók 15.50 Igenis, Miniszterelnök Úr! nesty Itemational tart éppen ugyanolyan cipő volt, mint 18.00 Rex felügyelő VIII. Ang. sor. 16/12-13. konferenciát, s a zsaruknak amilyet ő viselt aznap. Az újNém. krimi, 17/6. 17.00 Hírek egy életveszélyesen megfeszülötteket nézve Meredith 19.00 Híradó 17.05 Körzeti híradók nyegetett békeaktivistát kell felfigyel egy kisbabára, aki19.20 MA 17.20 Família Kft. Magyar védeniük. nek rossz a szívhangja. A 19.50 Sporthírek tévéfilmsorozat 15.35 Dokik, 9. gyerekosztály orvosai nem 17.50 Cukomagyi 16.25 Rex felügyelő, 55. fogadják szívesen az észrevéOsztrák filmszatíra 17.25 Szellemekkel suttogó, 30. teleit. 19.28 Föld TV 18.30 Tények. Hírműsor 17.25 Eltűntnek nyilvánítva 11., 12. 19.30 Híradó este 19.00 Jóban-rosszban, 776. 18.30 Híradó - esti kiadás 19.50 Balatoni nyár 19.40 Aktív - a TV2 magazinja 19.05 A Széf. Vetélkedő i • >, 4 ” '"''íg-'íbX 20.10 Euro 2008. Portugália20.10 Hal a tortán 20.00 Fókusz 20.00 Barátnők. Tévésorozat Németország negyeddöntő 21.10 Inferno. Amerikai akdófilm 20.35 Barátok közt, 4355-4356. 20.45 Rendelő a Rózsakertben 11., 23.00 Csütörtök Este 23.00 Tangó 21.15 Mindenütt nő. Am. vígjáték Tévésorozat, 33. 23.35 Euro2008. Összefoglaló 23.10 Csillagkapu. Am. sor., 157. 23.30 Boszorkák. Am. sorozat, 1. 21.55 Megbízható szomszéd 23.55 24-Másodikévad 0.10 Tények este 0.35 Reflektor Am. dráma Am. sor. 24/11. 0.50 Csillagkapu. Am. sor., 158. 0.50 A DaVinci kód nyomában 23.35 Gyilkos gondolatok I., 19-20. 0.40 Hírek 1.40 Aktív (ism.) Am. dok.film-sorozat 1.15 FBI ügynökök bevetésen 0.45 Sporthírek 2.15 Alias III. Am. akciófilm-sor. Am. krimisor., 16/3. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1 6.00 Reggeli magazin 7.40 A bűn árnyai. Brazil sor., 147. 8.30 Utánfutó. Cseh tévésor., 10/1. 9.25 Az élet próbái. Természetfilm 10.20 Második igazság. Fr. film, 2/1. 12.00 Hírek 12.05 Hoppá! Ján Kroner-show 12.35 Sikeremberek 13.25 Árulkodó nyomok, 28/24. 14.20 Szellemekkel suttogó, 22/19. 15.05 A Simpson család XV., 22/18. 15.30 Dr. Quiz. Vetélkedő 16.00 Hírek 16.10 Viharos szerelem 11., 227-228. 17.55 Hoppá! Ján Kroner-show 18.25 Esti mese 18.40 Vetélkedő 19.22 Időjárás-jelentés 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Nora Roberts: Kék füst Am. thriller 21.50 Életöröm. Ales Votava-portré 22.20 Vitaműsor a bűnmegelőzésről 23.20 Fehér Uno. Olasz krimi, 2/2. 0.55 Árulkodó nyomok, 28/24. 1.45 Viharos szerelem II., 227-228. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 2 6.05 Híradó 6.45 Hírek magyar nyelven 6.50 ČT-híradó 7.15 Magyar magazin (ism.) 7.45 Élő körkép 8.15 Reggeli magazin 9.55 Gyerekeknek 10.35 Európai humanitárius olimpia 11.05 Körzeti magazin 12.05 Élő körkép 12.40 Munkakutyák. Am. dok. sor. 13.05 Elixír 13.35 Folklórműsor 14.10 Tévéjáték 15.20 Megfestett élet 16.25 Horgászmagazin 17.00 Körzeti híradók 18.00 VAT 18.30 Szlovákia MA 18.45 Hírek magyar nyelven 19.00 Nagy rejtélyek 19.30 Híradó 19.50 Kenő 10 20.00 Profik 20.15 Labdarúgó Eb. Portugália- Németország mérkőzés 22.45 A remény ösvényei 23.10 Horgászmagazin 23.40 ČT-híradó 0.05 Profik 0.10 Parlamenti közvetítés m2 5.22 Kárpát Expressz 5.50 Nap-kelte 6.31 Kékfény hírek 8.00 Híradó 9.00 Csillagszemű. Tévéfilm, 2/1. 10.10 SrpskiEkran 10.40 Unser bildschirm 11.05 Kárpát Expressz 11.30 Átjáró 12.01 Híradó délben 12.15 Záróra 13.00 Connect with English. Angol nyelvlecke, 25/19. 13.30 Válaszd a tudást! 14.35 Olaj, olaj, olaj!, 8/7. 15.25 Vigyázz, kész, jazz! 16.00 A román kori Ibéria, 13/3. 16.35 Európa legszebb partvidékei madártávlatból, 10/8. 17.05 Forrás befoglalás, 24/13. 17.10 Pengető 1 17.55 Magyarok az emberevők földjén 14/13. 18.35 Sophie - a nem kívánt jegyesség, 65/14. 19.05 Esti mese 19.25 Vágom a pasid!, 19/9. 20.30 Híradó este 20.15 A divat csodálatos világa, 5. 21.00 Titkos Szolgálat - M15,46/9. 21.55 Gyilkos izgalom. Am. film 23.20 Nap-nyugta DUNA TELEVÍZIÓ 5.10 Örökségünk 5.20 Váltó (ism.) 7.00 Hírek 7.05 Kikötő - extra (ism.) 7.55 Hogyan gondolkodnak a kutyák? 8.45 Ozie Boo! Angol mesesorozat 9.00 A dunai hajós. Tévéfilmsor. 10.00 Bűvölet, 9./114—115. (ism.) 11.00 Család barát 11.30 Kívánságkosár 14.00 Hírek 14.25 Kakuk Marci. Magyar film 16.15 Világunk 17.15 Mese 18.00 Bűvölet, 9./116-117. 19.00 Liliomfi. A beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház előadása 20.50 A világ színei. Tirol - Frenstein see. Német ism.teij. sorozat 21.00 Híróra 22.00 Kikötő 22.20 Az elveszett fiúk. Am. film 0.00 Pengető - Magyar zenekarok az A38 hajón. Magyar koncertfilm JOJ 5.10 Igaz történetek 6.30 Krimi híradó 7.00 Reggeli magazin 7.50 Dallas. Am. sor., 79. 8.50 Családi valóságshow 9.35 Derrick II. Ném. krimi 10.50 Matlock Vili. Am. sor., 9. 11.55 Gyilkos félelem. Am. thriller 12.50 A Bohóc. Ném. krimisor., 31. 13.55 Mindent vagy semmit! 14.40 Szópárbaj 15.20 Vetélkedő 16.00 Halálközeiben 17.00 Családi valóságshow 17.40 Panelházi sztorik. Tévésor., 86. 18.20 Égető problémák 19.00 Krimi híradó 19.30 Híradó 20.00 Panelházi sztorik. Tévésor., 87. 20.40 Híradó plusz 21.00 C.S.I.: Miami helyszínelők II. Am. sor., 6. 22.00 Jericho. Am. sorozat, 23/11-12. 23.50 Gyilkos elme. Am. krimisor., 13. 0.50 Krimi híradó 1.15 Szexi találat ČT 1 5.59 Jó reggelt! 8.30 Varázslatos óvoda 9.00 Válogatás a televízió archívumából 10.00 Western Union. Am. film 12.00 Hírek 12.30 Egyedül otthon 13.40 Világoskék világ 14.05 McLeod lányai IV. Ausztrál sor., 32/12. 14.45 Úton felfelé. Kan. sor. 15.30 Csodák világa 16.15 Medúza 16.45 Varázslatos óvoda 17.15 Vetélkedő 17.40 Fekete bárányok 18.00 Vecsernye 18.15 Játékos kertépítés 18.45 Esti mese 19.00 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 Taggart. Ang. film 21.10 Sztárok nyomában 22.25 Vállalkozók magazinja 22.55 David Nolande. Fr. sor., 6/4. 23.45 Játék 0.20 Zenei blokk 0.45 A törvény jogán, 42/25. (ism.) ČT 2 7.50 Panoráma 8.30 Nyomozati akták 9.00 Jó reggelt! 11.25 Vetélkedő 11.50 Élő Európa 12.00 Fedő alatt. Bőkezűség 12.30 Fekete bárányok 13.20 Útvesztő 13.50 Pokoli érettségi 15.10 Döntő pillanatok 16.20 Család, iskola és én 16.35 Hulladékszelekció 16.50 Egészségügyi magazin 17.45 A Maldív szigetek 18.05 Eduard Beneš - egy politikus tragédiája 19.00 Híradó 19.10 A jachtklub. Dók. film 20.00 Dzsessz 21.00 Történelem.cs. Már holnap megjelenik a színes műsormellékletünk 21.55 Gyönyörű veszteségek 22.30 Hírek és kommentárok 23.10 Csehszlovák filmhét 23.25 Fallal szemben. Ném. film HALLMARK 6.00 Küldetés. A 771-es járat megmentése. Am. film 8.00 A hazugság ára. Am. dráma 10.00 McLeod lányai III. Ausztrál sor. 11.00 A Báró és a kölyök. Am. dráma 13.00 Angyali érintés. Am. sor. 14.00 McLeod lányai III. Ausztrál sor. 15.00 A hazugság ára. Am. dráma 17.00 Angyali érintés. Am. sor. 18.00 Érted, értem, értünk. Am. dráma 20.00 A médium. Am. sor. 21.00 Törvény és rend IV. Am. sor. 22.00 A néma szemtanú. Angol sor. 23.00 A médium. Am. sor. 0.00 Törvény és rend IV. Am. sor. 1.00 A néma szemtanú. Angol sor. 2.00 Érted, értem, értünk. Am. dráma 4.00 Küldetés. A 771-es járat megmentése. Am. film FÍLM + (cseh nyelven) 12.00 Hollywood szafari Am. kalandfilm 13.30 Svihákok. Kan. vígjáték 15.00 Földi irányítás. Am. akciófilm 16.40 Pasik, London, szerelem Angol vígjáték 18.15 Nagybácsim a földönkívüli Am. vígjáték 19.45 Oltári nő. Am. film 21.45 Nézz az égre! Am. film 23.50 Őrangyal. Am. thriller (magyar nyelven) 12.10 Rabló-pandúr. Olasz akcióvígjáték 14.05 A tökös, a török, az őr meg a nő Fr.-ang. akcióvígjáték 16.10 Halj meg velem! Am. vígjáték 17.50 Hóvihar. Kanadai-am. thriller 19.30 Kitörés. Kanad.-bolg.-ang. katasztrófafilm 21.10 Exfeleség. Am. thriller 22.50 A látszat mindig csal Am. thriller HBO 6.00 Stuart Little kisegér 3. Am. anim. vígjáték 7.15 Mária. Ol.-fr.-am. filmdráma 8.40 Melyik az igazi. Am. vígjáték 10.20 Újra a pályán. Am. vígjáték 11.45 Pasit fogtam, nem ereszt Am. vígjáték 13.10 Élet a ranchon. Am. western 15.00 Görkorin az életbe. Am. vígjáték 16.45 Jóbarátnők. Am. vígjáték 18.10 Lány a vízben. Am. filmdráma 20.00 Mélyen tisztelt publikum! Cseh sor., 19. 20.30 Marion és Lude. Fr. filmdráma 22.05 Hollywoodland. Am. krimi 0.10 Kitartó szerelem Ang. filmdráma 1.50 Mélyen tisztelt publikum! Cseh sor., 19. ORF 1 13.00 Gyerekeknek 15.05 Sabrina, a tini boszorkány 15.30 Reba 15.55 Egy rém rendes család 16.20 Dawson és a haverok 17.05 Malcolm 17.30 Két pasi - meg egy kicsi 17.55 A Simpson család 18.45 A csapat. Sorozat 19.10 Euro. Eb-stúdió 20.00 Híradó 20.15 Euro 2008. Negyeddöntő: Portugália-Németország 22.45 Eb-stúdió PRO 7 12.00 s.a.m. 14.00 Mi egy család vagyunk! Magazin 15.00 U20 - Németország tizenévesei 16.00 Esélyed! 3 pályázó -1 munkahely. Magazin 17.00 Bulvármagazin (élő) 18.10 A Simpson család 19.10 Galileo 20.15 A100 legidegesítőbb nyári sláger. Zenés show 22.00 A modell és a szörnyeteg 23.00 Vigyázat...! A-tól Z-ig. Show, 2. EUROSPORT 9.30 Túraautó. FIA túraautó-vb 9.30 Eb 2008: Svájc-Portugália 11.30 Eb 2008: Ausztria-Németország 13.30 Tenisz. WTA-toma, negyeddöntők. Élő adás 18.15 Eb 2008: Lengyelország-Horvát- ország 20.15 Forma-1-magazin 20.45 Ökölvívás 23.00Labdarúgás 23.30 Eb 2008: Görögország-Spanyol- ország