Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)

2008-06-14 / 138. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 14. Vélemény És háttér 7 FIGYELŐ Harmincmilliót kér a fogorvos Harmincmillió forint kárta­lanítást kér a magyar államtól az a palesztin fogorvos, akit 2003-ban terrorcselekmény előkészülete miatt őrizetbe vettek, majd szabadon enged­tek, és az eljárást is megszün­tették ellene. Saleh Tayseer jo­gi képviselői újabb bizonyítási indítványt tettek, e szerint to­vábbi adóbevallások csatolá­sával kívánják igazolni, hogy az őrizetbe vétel mekkora be­vételkiesést okozott az orvos­nak. A csütörtöki tárgyaláson a magyar állam nem képviseltet­te magát, a fogorvos sem jelent meg, el kellett utaznia, (mti)- Maga az, képviselő úr!? Azt hittem, csak a politikában okoz mérhetetlen károkat. (Peter Gossónyi karikatúrája) HÍTVÉGQUI Félidő, avagy ellentmondások sora A fokozatosan a nyári las­súbb ritmusra átálló közélet e héten cirkuszmentes volt, mindössze sajátságos, ám jellemző ellentmondásokat szállított futószalagon. Emellett, ha nem tudnánk, a kormány ugyan nem radio­aktív elem, mégis elért a fe­lezési idejéhez. SIDÓ H. ZOLTÁN Hogy repül az idő, pláne focifi- eszta közben! Észre sem vettük, és íme: Fico és rettenthetetlen csapata országosának feléhez érkezett. Nem volt könnyű kibírni velük a két évet, persze, a tatárdúláshoz képest egészen jól átvészeltük. E héten a szociálisan érzékeny Robert Fico méregdrága öltönyének zakója alól kivülanó órájára pillantott, s felki­áltott: Félidő! Alabdarúgó Európa- bajnokság ugyan még csak a har­madánál tart, de most nem erre gondolt a pettyest szintén lelkesen kergető élpolitikus. Hadd lám, úgymond, mennyit érnek miniszté­riumaim! - kiáltott fel a Smer iránytűje, és a parlamenti ciklus fél­idejében sorra látogatta tárcaveze­tőit. A médiaeseménnyé silányult, hol barátságos vállon veregetést, hol feddő intelmeket osztogató kormányfő barátjának, Kaliňáknak üstökét megsimogatta, az előtte műidig bokázó Vážnyt megfenyí­tette, a miniszterelnöki vizit vége felé pedig már annyira lankadt az ébersége, hogy az agrártárcánál akarva-akaratlanul a bársonyszék korábbi tulajdonosát, Simon Zsol­tot is megdicsérte. A szigorú, de igazságos néptaní­tó szerepét játszó, a miniszter-diá­koknak bizonyítványt osztó Ficót ebbéli ténykedése közben azonban alaposan kibillentették szerepéből. Történt ugyanis, hogy csütörtökön Pozsonyban termett Neelie Kroes, az Európai Bizottság versenybizto­sa, aki viszont éppen a miniszterel­nököt szerette volna gatyába rázni. Brüsszel neheztelése szinte boríté­kolható volt, mivel a koalíción belü­li iszapbirkózás eredményeként Pozsony az uniós normákkal össze- egyeztethetedenül módosította a postatörvényt. Kroes inkább nem levelet küldött (a posta esetleg a címzett ismeretlen formulára hi­vatkozva visszaküldte volna), ehe­lyett felkerekedett, s bár Pozsony és Brüsszel között nincs közvetlen légi járat - ez kuriózum az unión belül -, mégis a Duna partján termett. Mindhiába, mert a tanárosdit ját­szó Fico váratlanul vásott kölyökké változott és inkább elbújt a szemé­lyes találkozó elől. A hirtelen elfog­laltságára hivatkozó, talán orvosi igazolást is beszerző Fico egyszeri­ben csendőrből bujkáló rablóvá vedlett át (Jánošík-szindróma?). Paradoxon? Inkább a kritikától ret­tegő kormányfő lelki világának hű megnyüvánulása. Mint ahogy az is, hogy a miniszterelnök ahelyett, hogy megdorgálta volna Ján Slotát a „kócos asszony” minősítés miatt, jelképesen fésűt ajánlott fel Göncz Kinga magyar külügyminiszternek. A nép jólétét szem előtt tartó, mi több, a leginkább szociális szívű munkaügyi minisztert soraiban tu­dó kormány e héten szép jubileu­mot ült, éppen 100. alkalommal ülésezett - éppen a szociális gon­doskodást legjobban igénylő testi fogyatékosok tiltakozása közepet­te. Persze, ez a megmozdulás sem nélkülözte az ellentmondást: a pa­naszukat a kormánypalota előtt skandálok csak azért nem transz­parensekkel jelentek meg, mert az a kormányfőnek nem tetszik. Ez a fránya kritika! Pedig Fico mindent elvisel, csak a bírálatot nem. Az pe­dig már nem is minősíthető para­dox helyzetnek, hogy az a kor­mány, amelyik fennen hangoztat­ta, nem neki van szüksége a helyre- igazítások sorozatát elindító új saj­tótörvényre, elsőként élt a korrek­ció eszközével; előbb Mečiar, majd Fico kérelme landolt a szerkesztő­ségek asztalán. A sajtó tehát máris élvezi a vezető politikusok megkü­lönböztető figyelmét. A megkülön­böztetés rövidesen a közutakra is átterjed, ha jóváhagyják azt a ter­vezetet, amelynek értelmében vil­logó sziréna lehet a megyefónökök, sót a parlamenti képviselők autó­ján. Vissza a Szovjetunióba! Már csak 200 napunk van az euróig, mi­közben visszatérünk a brezsnyevi korszak funkcionáriusainak kivált­ságához? Ez öngól ajavából. Ha már a labdarúgás vüágából vettük a kifejezést, jelezzük, a fut­ball Eb sem mentes a paradoxonok­tól. A svájci színekbenjátszó, ám ot- tomán gyökerű Hakan Yakin Tö­rökországnak rúgott gólt, a 2 éves korától Németországban élő Lukas Podolski pedig korábbi hazájának, Lengyelországnak hálóját rezgette meg. A furcsa helyzet Podolski még furcsább „gólörömében” nyilvá­nult meg. Az már csak hab a tortán, hogy a gólvágó éppen Gliwiczében látta mega napvilágot. Abban a szi­léziai, egykoron Gleiwitzként jegy­zett határvárosban, ahol 1939. au­gusztus 31-én tudatos hitleri pro­vokációt követtek el egy rádióállo­más ellen, melynek folytatása hat évig tartó vérfürdő lett... De hagy­juk a történelmi kalandozásokat, hiszen a jelen is szállítja a fricská­kat. Csütörtökön csütörtököt mon­dott az Európai Unió, Írország népe Guinness sörrel a kezében lesza­vazta a Lisszaboni Szerződést. Oda a 27 tagú közösség fényes jövője. De ez még semmi. Oda Csáky Pál alkujánaklényegeaSmerrelis. Már ha volt - tegyük hozzá riadtan, a helyreigazíttatástól félve. Az MKP hiába szavazta meg a Lisszaboni Szerződést a parlamentben, s taszí­totta magát ezzel a számkivetettek sorába, az áldozatvállalás okafo- gyottá vált. De ez már nem parado­xon, hanem a politika mindenna­pos vüága. A Szerbia déli részén élő albánok bojkottálják a szerb államot, igénylik, az albánok egy államban éljenek Koszovó és a balkáni albán kisebbségek MTl-ELEMZÉS Koszovóban vasárnap életbe lép a februárban függetlenné vált legif­jabb európai állam alkotmánya, a te- rületönállóságánakújabb jelképe. A Frankfurter Allgemeine Zei- tungezzel kapcsolatban rámutatott: a hatmillió balkáni albánnak csak­nem fele Albánián kívül él, s a Balká­non túl is évszázadok óta vannak al­bán kolóniák. Amikor az Oszmán Bi­rodalom a XV. század második felé­ben beolvasztotta az albánok lakta területeket, albánok tömegei ván­doroltak el, túlnyomó részük itáliai területekre. Szicíliában és Calabriá- ban ma is léteznek albán tömbök. Albán diaszpóra alakult ki Nyugat- Európában, Észak-Amerikában, Ausztráliában, Törökországban, Bulgáriában. Amikor az 1912-13- ban lezajlott balkáni háborúk nyo­mán létrejött az önálló albán állam, a nagyhatalmak úgy szabták meg határait az 1913-as londoni szerző­désben, hogy albánok lakta terüle­tek maradtak délszláv államok és Görögország birtokában. Ekkor ke­rült Szerbiához Koszovó is, jóllehet ott akkor már az albánok voltak többségben. De az ő óhajuknál - hogy Tirana fennhatósága alá kerül­jenek - többet nyomott a latban az angol-francia törekvés, hogy stra­tégiai ellenlábasukkal, az Oszt­rák-Magyar Monarchiával szemben Szerbiát erősítséka Balkánon. Koszovó függetlenségének kiki­áltása óta két albán állam létezik. Az Albánia és Koszovó határain kívül élő albán népesség legnagyobb egy­befüggő tömbje Macedóniában van. A 2001-es macedóniai szláv-albán fegyveres összecsapások után létre­jött ohridi hatalommegosztó egyez­mény értelmében az albán kisebb­ség a hányadának megfelelő 25%-os arányban részesedik a macedóniai államhatalomban. Ezen felül az al­bán kisebbség a korábbinál sokkal szélesebb körű autonómiát kapott azokban a macedóniai körzetekben, amelyekben többséget alkot. Ali Ahmeti, a macedóniai albánok leg­befolyásosabb vezetője mégis az al­bánok egyetlen államban való egye­sülésének híve, és vannak olyan ma­cedóniai albánok is, akik Koszovó- hoz akarnák csatolni az általuk la­kottterületeket. A Szerbia déli részén élő albánok bojkottálják a szerb államot, és kö­rükben is megvan az igény, hogy csatlakozniuk kellene Koszovó- hoz, ületve, hogy minden albánt egyetlen államban kellene egyesí­teni. Ez azonban csak ábránd-véli a német lap elemzője. Nem támo­gatják sem a nagyhatalmak, sem Tirana. Ráadásul az albánok meg­osztottak. Nem a nyelvi széttagolt­ság áll a nagy albán egyesülés útjá­ban, hanem az albán társadalom szerkezete. Az albán közösségek klánokra tagolódnak, s a klánok vezetői csak saját közösségükben bírnak óriási hatalommal. Az egyes klánokat ádáz ellenségeske­dés állítja szembe egymással. De arra is akad példa, hogy az albán kisebbség lojális a szláv többség államához. A 670 ezer la­kosú Montenegróban 48 ezer al­bán él a 2003-as népszámlálás adatai szerint, az összlakosság nem egész 7%-a. Többségük a fő­város, Podgorica környékén és Ul- cinj térségében. A montenegrói albán kisebbség elégedettségében nagy szerepe van annak, hogy Mi­lo Djukanovic montenegrói mi­niszterelnök felismerte: a Szerbi­ától való elszakadásra törekvő montenegrói kormánynak nagy szüksége van a kisebbségek tá­mogatására, így inkább megnye­résükre törekedett. Részben en­nek is köszönhető, hogy Podgori­ca (2006-ban) sikerrel járt függet­lenségi törekvésében. Monteneg­ró inkább szerencsés kivétel, semmint a szláv-albán ellentétek feloldásának modellj e. KOMMENTÁR Sikeres projekt CZAJL1K KATALIN Megalakulása óta nem hallottunk annyit a Selye János Egyetemről, mint az utóbbi hetekben, amikor a rektorválasztás körül zajló vita kiszivárgott az egyébként jól elszigetelt akadémiai falak közül. Mi is történik valójában? Azzal kezdődött a történet, hogy az aka­démiai szenátus május 21-re meghirdette a rektorválasztást. Ebben nem lenne semmi rendkívüli, ha a rektor mandátuma nem 2009. január 31-énjáma le. Azonnal feltűnik a jelentős, 9 hónapos rezer­va, amellyel az új vezető kiválasztása megtörtént, amit egyébként semmilyen objektív ok nem indokolt. Kivéve egyet. Az egyetem környezetéből származó értesülések szerint a szenátusban a jelen­legi rektor támogatói vannak túlsúlyban, ami azonban már kevésbé mondható el az intézmény egészéről. A szenátus mandátuma ez év szeptemberében lejár, így az új rektor megválasztása a rendes me­net szerint már az új szenátus feladata lett volna. A rektorválasztás előrehozása tehát ajelenlegi intézményvezető esélyeit növelte. A dolgok azonban kicsit másként alakultak. Albert Sándornak ugyanis akadt kihívója, aki még ajelenlegi felállásban is több szava­zatot szerzett. De nem eleget ahhoz, hogy meg is szerezze a rektori tisztséget. Legalábbis ez jött át a május 21-i választás után. Másként látja azonban a helyzetet a több voksot begyűjtött jelölt, Tóth János. Ó arra hivatkozik, hogy a szenátus nem teljes létszámban működik -1 tag hiányzik -, így a szavazatok többségét is az aktuális taglét­számból kell kiszámítani, aminek alapján ő megszerezte a megvá­lasztáshoz szükséges többséget. Hasonló álláspontra helyezkedett az ilyen ügyekben eljárni hivatott választási bizottság is. Merőben másként látja a helyzetet a szenátus elnöke, aki szerint nem válasz­tották meg az új rektort. A történet nem is lenne kerek, ha nem szó­lal meg az MKP, amely, bár „nem óhajt beleavatkozni a rektorvá­lasztás folyamatába”, új választás kiírását támogatja. Valószínűleg azért, hogy senkinek ne legyen kétsége afelől, az MKP-nak semmi köze a Selye János Egyetemhez. Úgy tűnik tehát, hogyjól ismert szlovákiai magyar történetünk so­kadikverzióját látjuk újra: a párt által pozícióba segített jelölt küz­delmét pozíciója bebetonozásáért a szakmaiságot képviselő erők­kel. Ez persze nem meglepő, sokkal inkább az lett volna az, ha nem kerül sor hasonló „összecsapásra”, már csak az egyetem genezise miatt. Az a szokatlan, hogy úgy tűnik, ezúttal a „szakmaiságot” képviselő blokk van túlsúlyban. Rendkívül biztató a történetben a Hallgatói Önkormányzat elnökének és néhány tagjának karakán és bátor kiállása, annál is inkább, hogy ók az intézmény hallgatói, akik saját előmenetelüket kockáztatják az oktatókkal való nézeteltérés­sel. Ha csak egy-két ilyen, saját véleménnyel és kurázsival rendel­kező fiatal felnőttet sikerült kinevelnie a Selye János Egyetemnek, elmondhatjuk, sikeres projekt volt! Párt a művházból SERES LÁSZLÓ A magyar liberálisokról nagyon keveset kell tudni, ók maguk is na­gyon keveset tudnak magukról, választóik lassan elférnek egy köze­pes méretű vidéki művházban, de ha vége a mítingnek, a büfé is elég. A magyar liberálisoknak van egy pártjuk, az SZDSZ, amely négy év kihagyással 1994 óta a szocialista párt egyik tagozata, közös világ­nézetük nincs, a limitált állam, a verseny és a szabad piac gondola­tát nem ismerik és nem szeretik, leginkább valamiféle homályos balliberális érzület köti össze őket, valamint az, hogy Orbán Viktor ne kerüljön vissza a hatalomba, ami sok okból legitim álláspont, de politikai identitásnak talán kicsit kevés. Ajelenleg egy százalékon álló, liberális világnézet nélküli liberális párt most - egy szavazástechnikailag ismét kétséges küldöttgyű­lésen - egy liberális identitás nélküli, amúgy nagyon barátságos ökoszociális fiatalembert, Fodor Gábort választott meg elnökéül, aki a barátságos mosolygást politikai vezérlőelvvé emelve minden­kit meghívott a pártjába, aki akár egy halvány célcsoporttal is meg­növeli a lehetséges támogatói kört. Jöjjenek a jobbos és a balliberá­lisok, jöjjenek a zöldek, a fiatalok, hadd legyen „demokratizmus”, jöjjön vissza a marxista Tamás Gáspár Miklós éppúgy, mint a kon­zervatív Hack Péter (mindketten nemet mondtak), legyen a párt barátságos, nyitott, nincs szükség „ultimátumokra” (pl. ezermilli­árdos adócsökkentés kiverése a kisebbségbe szorult szocikból mint a támogatás minimális feltétele). Elvek, eszmék? Identitás, amire a politika épül? Világos határvonalak, hogy tudni lehessen, mit vár az SZDSZ önmagától, és ennek alapján a két nagy párttól? Semmi. Ez volna tehát a párt. Ez a párt azonban a maga per pillanat egy­százalékos támogatottságával egyedül határozhat az ország sorsá­ról, ami csak akkor lenne jó hír, ha a) valóban liberális párt lenne, b) ez a párt tudná, mit akar és miért. Például tudná, hogy csak olyan erőt támogathat, amely elszánja magát egy jelentős kiadás- csökkentésre, adó- és egészségügyi reformra, egykulcsos adóra, munkahelyteremtésre, ilyenek. Fodor Gábor dönthet úgy, hogy műiden komolyabb reformfeltétel nélkül megtámogatja a szocia­listák semmilyen célt vagy tervet nem ambicionáló, kormányzás­nak nevezett elhúzódó agóniáját; vagy dönthet úgy, hogy a sarká­ra áll (vagy valaki másnak a sarkára), és kierőszakolja a szocialis­tákból az elődje, Kóka János által kiszámolt ezermilliárdos adó- csökkentést, felismerve, hogy az MSZP-t érdemes most az ország érdekében zsarolni, hiszen ők sem akarják Orbánt; vagy dönthet úgy, hogy leül Orbánnal, és feloszlatják aParlamentet, Orbán győz, az SZDSZ pedig úgy röpül a Parlamentből, hogy senki nem lesz neki hálás. Elfelejtettem mondani: a magyar liberálisokról tudni kell azt is, hogy nem tudnak dönteni. Ennek fényében érdekes heteknek né­zünk elébe, ami szórakoztató is lehetne, ha nem lenne annyira si­ralmas és drága. A szerző a Hírszerző.hu vezető szerkesztője

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents