Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-13 / 137. szám, péntek
8 Vélemény-hirdetés ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 13. www.ujszo.com VISSZHANG Muftikkal az emberiség ellen A kék bolygó sorsa az emberi élettel elválaszthatatlanul összefonódva minden normális embernél az első helyen áll, illetve állna, ha hagynák azok, akiknek akkor van óriási hasznuk ezen a Földön, ha nem sok a világon az előbbi értelemben normális ember. A gond csak az, hogy az emberiség léte a tét. A hír, mely a múlt pénteki Új Szóban jelent meg a második oldalon, „Per a szén-dioxidért, Szlovákia kontra EB” nem segített az emberek észre térítésében. Az írás kiáll a „nemzetért” harcra is kész miniszterelnök mellett. A nemzetközi energiapolitikában az EU egységes térségként kíván szerepelni. A levegőszennyezés első bennünket is érintő határértékét az előző kormány alatt szabták meg. Ők is hasonlóan reagáltak, mert a már Fico által is védelmezett „nemzed’ néhány nálunk szennyező külföldi vállalat. Miért költenék a saját hasznuk elenyésző részét is a szennyezés csökkentésére, ha a derék szlovák és magyar atyafiak megvédik őket a „Szlovákia szuverenitásába durván belegázoló Európai Bizottsággal szemben”. Ez az 1. határérték Szlovákia számára 30,5 millió tonna volt, a 2005-ben mért szennyezés 25,2 millió. Az EB- nek kidolgozott anyagban a szlovák illetékesek mégis 41,3 millió tonnát követeltek. Az EB ezt nem fogadhatta el, 30,9 millió tonnában szabta meg a felső határt 2008 és 2012 között, évenként. Azaz nem csökkentette a határértéket, hanem megtagadta az előző 35%-os növelését. Reméljük, tovább csökkenti. Bár ez csak az emberiség érdeke, néma multiké. Gémesi Károly A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. (Reuters-felvétel) KARPAT-MEDENCEI KITEKINTŐ krónika Plakátharc a városért Plakátrögzítő szegecsekkel tönkretett kerítések, utcára szórt felhasználatlan névjegykártyák és szórólapok jelzik Gyergyó- szentmiklóson, hogy továbbra is kampány van, és az elmúlt napokban plakátháború dúlt a második fordulóba jutott két magyar polgármesterjelölt, az RM- DSZ-es Weil Gyula és Mezei János, az MPP jelöltje között. Az első fordulóban Mezei a voksok 35 százalékát kapta meg, míg Weil Gyula 25,6 százalékot összesített. A voksolás eredményeképpen 17 tagú új önkormányzati képviselő-testületben tíz hely az MPP-t illeti meg, hét az RMDSZ- t. „Függetlenként csak kapkodtam a fejem a kampányban, miközben a két szervezet kampánycsapatai ádázul egymásnak feszültek” -jelentette ki Török Zoltán tanácsosjelölt, aki nem jutott mandátumhoz. Nem is költött pénzt plakátokra. A június elsejei első forduló után az RMDSZ és az MPP plaká- tolói azon igyekeztek, hogy mielőbb eltüntessék a kerítésekről és hivatalos plakátolóhelyekről a versenytárs plakátjait, és helyébe a sajátjukat helyezzék el. A csatározások többnyire éjszaka zajlottak, és némelyek azt is tudni vélik, hogy a plakáttépők fekete autóval, lekapcsolt lámpákkal közlekedtek pirkadat előtt, amikor az utcákon senki sem járt. „Csak a csattogtatásokra ébredtünk éjszakánként, egyszer-kétszer kiszóltam, aztán hagytam őket, láttam, nincs kivel tárgyalni” - jelentette ki az egyik lakó. A tömbházakban élők sincsenek jobb helyzetben, nekik a postaládáikat tömték mindennap degeszre szórólapokkal. „Cipőkanállal kell az újságot beleerőltetni a postaládákba, mert reggelre mindegyik tele szórólappal, a postások egy levelet sem tudnak bedobni napok óta” - méltatlankodott az újságkihordó. Eközben a két polgármesterjelölt napi rendszerességgel sajtó- tájékoztatót szervez, illetve élőben közvetített tévévitákon vesz részt. Aki rendszeresen követte a vitákat, érdekes következtetéseket vonhatott le. Kiderült, hogy Weil Gyula, az RMDSZ polgármesterjelöltje kapásból nem tudja idézni a Székely himnusz szövegét, de Mezei János, az MPP polgármesterjelöltje is izzadt mikor a román himnusz szövegét kérte számon tőle egy telefonáló. A második forduló előtt csillapodni látszik a májusi kampányban tapasztalt „harci kedv”. Mezei János még sértetlenül maradt plakátjain „Köszönöm a bizalmat” feliratú szalagcsíkok jelentek meg, olykor takarva az arcát is. Az MPP sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra, hogy a jelöltjüket támogató pozitív kampányt folytatják, kerülik a sárdobálást, a mocskolódást, inkább további személyes találkozókon próbálják felmérni a lakosság igényeit. Mezeinek nem jelentek meg újabb plakátjai, de az újabb szórólapjaiban konkrét terveit vázolja. Céljai közt szerepel az elszámoltatható és felelősségre vonható városvezetés megteremtése, az állandó párbeszéd a lakossággal, a köztisztasági gondok rendezése, az infrastruktúra korszerűsítése, a romakérdés, valamint a kóborkutya-gondok megoldása. Az MPP takarítást is szervezett a város bejáratainál, ugyanis amint Vadász-Szatmári István, a helyi szervezet elnöke mondta: „szégyen, milyen a település bármelyik bejárata a turistaidény elején.” Ezzel szemben Weil Gyula piros-fehér-zöld „Tiszta lappal!” feliratú plakátokat jelentetett meg. Míg Mezei oldalán „csupán” Szász Jenő MPP-elnök kampányolt, az RMDSZ bedobta a „nagyágyúkat” a második fordutransindex lóra: Garda Dezső képviselőtől Borbély László miniszterig és Sógor Csaba európai uniós parlamenti képviselőtől, Tánczos Barna államtitkárig és Antal István képviselőig mindenki megfordult a városban Weil oldalán. Kisebbségi kormány készül A szeptemberi parlamenti választások után fennáll a lehetősége a kisebbségi kormányzásnak, ha egyik párt sem szerzi meg a mandátumok 51%-át - nyüat- kozta Traian Básescu a jászvásári Tele M televízióadónak. „Az új kormány megalakítása az én felelősségem. Ha egyetlen pártnak sem lesz parlamenti többsége, el tudunk képzelni egy erős kisebbségi kormányzást. A mostani kormány támogatottsága 20 százalékos, nem látom, miért lenne gond a kormányalakítás, ha egy párt ősszel 40%-ot szerez” - mondta az elnök, hozzátéve, a politikai szövetség se kizárt. ^gPATINFO. wj] Elúszott a mentőöv Az NU-NSZ frakció képviselője és Juscsenko egyik legelszántabb híve, Ivan Pljuscs nem tervezi, hogy belép a parlamenti koalícióba. Pljuscs kijelentette, ahogy korábban, most is tartja magát az elveihez, és nem lesz a koalíció tagja. így a koalíciónak elúszott az utolsó mentőöve is. Julija Ti- mosenko ugyanis Ivan Pljusccsal szerette volna pótolni a koalíciós hiányt, amely azután alakult ki, hogy június 6-án Ivan Ribakov és Jurij But bejelentette, kilép a koalícióból. A Régiók Pártja szerint a demokratikus koalíció jogüag megszűnt a többség elvesztése után. Juscsenko viszont nem lát okot a koalíció feloszlatására, és ellenzi az újabb előrehozott választásokat. DUNA ats&tti GRANT! Corporation A rendezvény a Magyar Terr j ( I1EFESZTIVAL k kéméndi Szerelem -szigeten Pincesori mulatságok Pántlika Együttes, Vasvirág Gyermek Táncegyüttes,Gyöngye KONCERTEK Flamenco Clan - Martin Bi CÉCÓ zenekar SZÍNHÁZ Háy János: Házasságon innen c Rátóti Zoltán előadásában t Bábszínház Emlékműavatás Kísgyarmaton SZÍNHÁZ Forrás Színház Heltai Gáspár: Poncianus csás: KONCERTEK Hollóének Neil Young Sétány A N®f* “oung betany ^)7GHYMES Trapéz Együttes BP-8-12456