Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-07 / 132. szám, szombat
PRESSZÓ A i; 2008. június 7., szombat 2. évfolyam 23. szám Tűzpiros, temperamentumos... A leglángolóbb és a legbátrabb szín. amit a lakásban használhatunk 28. oldal Az elnyűhetetlen farmer Kicsik, nagyok, férfiak, nők és gyerekek egyaránt kedvelik J 29. oldal Hova viszik gazdagék nyaralni a gyereket? Csak tehetőseknek: különleges programok, elképesztő árak 30. oldal Múltba merülő séta a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely Bergengócia-világában, papírszínházaiban és babaházaiban Száguldás vesszőparipán és hintatalpakon Annyiféle, köztük meglehetősen furcsa „leleteket” gyűjtő, tároló, dokumentáló s mindenekelőtt bemutató múzeum létezik manapság. Ezek olyan relikviákat kutatnak fel és tárnak elénk, amelyek hozzátartoztak a munkálkodó-gondolkodó ember (elődeink) egyszer volt (jó vagy rossz) szokásaihoz, befolyásolták, meghatározták, ilyen-olyan irányba terelgették, mozdították elő életmódját, tudását és érzelmi világát. TALLÓS1 BÉLA S bár a múlt szellemi-tárgyi lenyomatát őrző, muzeális üzenetet hordozó, használaton kívülre szorult relikviákként tekintünk e hagyatékokra, a történelmi folytonosság kapcsaiként civilizált létünkbe is átsugároznak. Ízelítőként ragadjunk ki az ismert szakmúzeumok sorából néhányat. Iparművészeti, közlekedési, műszaki, régészeti, néprajzi, földrajzi, olajipari, bányászati, vegyészeti, élelmiszer-ipari, alumíniumipari, malomipari, nyomdaipari, postai és távközlési, építészeti, hadtörténeti, rendőrség-történeti, városi-tömegközlekedési, tűzoltó- és óramúzeum. Ám létezik nemcsak a tárgyi környezetünk korábbi fejlődését előmozdító hozzátartozókat muzeális leltárba soroló, hanem az élővilág részét fejlődés- és viselkedés-történelmi visszatekintéssel dokumentáló intézmény is, mint az állatzeum. De akadnak az élet „élvezetesebb” összetevőinek materiális esszenciáit gyűjtő helyek is, mint a sör-, pálinka- és borászati múzeum. Olyant is találhatunk, amelyet az öltözködés változásának, a divatok múlásának a megragadása ösztönöz gyűjtő és dokumentációs munkára: az olasz fővárosban divatmúzeumot álmodtak meg. S olyan is van, amelyet a „szükség” által kialakult szokások s az azzal összefüggő formatervezés útjai, ületve esztétika változásai hívtak életre és hoztak tető alá: az orosz főváros mellett vécémúzeumot alapítottak. Mi több már saját korunk, gyors léptékében alig-alig követhető műszaki közelmúltunk is kitermelte muzeális állományát: alapítottak már számítógép-múzeumot is, sőt, ezt meghaladva, vannak már virtuális múzeumok is, s ezek alternatívájaként, a konkrét múzeumon belül létesített vizuális kiállítások is gyakorlattá váltak. Végül, de nem utolsósorban játékmúzeum is gazdagítja a sort. Igazi varázspalotaként járható be az a képzeleteloldó építészeti megoldásokkal kivitelezett, játszóházként is szolgáló Játékkert”, Játékparadicsom”, Játékbirodalom”, Játékország”, amely gyerekek és felnőttek kíváncsiságát (az utóbbiakét nosztalgikus kisugárzással) felkeltve pár éve Kecskemétre vonz számtalan látogatót az Óperenciás tengeren innen és túlról és a messzi Üveghegy mindkét oldaláról. A játék művészet. Művészet, ahogy a világ leképzett apró makettje- i v e 1 maga köré gyűjti és megalapozza a gyerek az ismeretek tárát. Művészet, ahogy vessző- paripán, hintatalpon vágtató lovakon és kakasokon, kerekeken guruló mackókon versenyre kell a gyorsasággal. Igaz, a mai gyerek már nem ezekkel a fából faragott antik eszközökkel száguld valóság és képzelet mezsgyéjén - bár léteznek ezeknek a népi hagyományokat átörökítő modernizált alternatívái hanem korunk anyagát, a műanyagot feldolgozó játékszereken. Művészet, ahogy játékkal bevesszük a világot. Művészet, ahogy kinőtt játékaink vagy hajdan volt kez- deteleges játszóeszközök révén vissza tudunk zökkenni a gyerekvilágba. A tárgyi játék - most erről van szó elsősorban - anyagformát öltött művészet, melynek varázsa van. Ezt a művészetet és varázst kínálja kalandozáshoz a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely. m u zeum vagy a famuBártniáron háziasszony Oly korban nevelkedtem én e földön, amikor snassz volt „csak" háziasszonynak lenni. Minden nő, aki egy kicsit is adott magára, munkába is járt, meg a háztartási teendőket is ellátta. Példaképül a szovjet traktoros nők, segédmunkások szolgáltak, akik 200 százalékra teljesítették a tervet. Sok-sok sztahanovista lány és asszony sürgölődött a szocialista táborban. Láttam asszonyokat tűző napon kapálni, hat szövőgép körül lót- ni-futni, újságkötegeket leszedni a nyomdagépről, címkézni, csomagolni, szalagra dobni hosszú éjszakákon át. (Női munka? Emancipáció a javából!) Ismertem tanító néniket, akiknek nem volt elég, hogy otthon három, négy gyereket neveltek, etettek, ruháztak (ha másként nem ment, a nagy fiútestvér ruháját eská szabták-varrták át a legkisebbnek, aki történetesen lány volt, tehát a kabátnak azért olyannak kellett lennie, hogy a többi lány ne röhögje ki), osztálynyi rosszcsontot tanítottak, neveltek, mert abban a korban a pedagógusnak megengedték, hogy nevelje is a rábízott nebulókat. Ezek az asszonyok, furcsa módon sütöttek, főztek, egyrészt, mert olcsóbb volt, másrészt, mert a hazai az hazai, anya krumplis tésztája igenis jobb, mint, mint mindegy, hogy mi, amit az étteremben tálalnak, bár tudom, hogy főszakácsnak lenni ma rang, ez így is van rendjén. És ismertem, sőt, ismerek művészeket, akik nem átallnak fakanállal a kezükben a konyhában sürgölődni. Színésznő ismerősöm - gyerekkora óta a színpad volt az álma - amikor éppen nem próbál, nem játszik, ételeket kreál, mondhatnám: alkot. És nem szégyellj. Mert nem úgy nevelték, hogy vannak foglalkozások, amelyek kizárják a hivatalosan művészetnek nevezett tevékenység (festészet, szobrászat, színészet stb.) és például a konyhaművészet szimbiózisát. Feltételezem, aki úgy érzi, alantas munka a szalonnás, hagymás rántotta elkészítése, az a gyerekeihez nevelőnőt fogad, lehetőleg minden évben más nemzetiségűt, hogy a gyerek az anyatej helyett az idegen nyelveket szívja magába Grendel
