Új Szó, 2008. június (61. évfolyam, 127-151. szám)
2008-06-07 / 132. szám, szombat
14 Szalon ÚJ SZÓ 2008. JÚNIUS 7. www.ujszo.com ZENE A SZALONBAN Michael Jackson - Thriller 25 MOLNÁR MIRIAM Aki a 80-as és 90-es években nőtt fel, ismeri Michael Jackson nevét, de legfőképpen zenéjét. Igaz, hogy a vasfüggönyön innen menő nyugati zenéhez jutni nem volt könnyű, hacsak nem rögzítettük a dalokat a magyar vagy osztrák rádióállomásokból. Tini koromban - hogy, hogy nem - a birtokomba jutott egy gyönyörű vinillemez, rajta egy gyönyörű, a mama szerint őzikeszemű Michael Jacksonnal. A zene fantasztikus volt, tele energiával, tánccal és életörömmel, ami annak idején nem volt jellemző a szoci blokkra és a helyi sztárokra (Gott, Vondráčková, Edda, Vikidál). Emlékszem, hogy az egyik rokonomat, aki a család szerint „periektől beszélt angolul”, azzal kínoztam egy szombati délutánon, hogy újra és újra leforgattam neki a Beat It című dalt, és kértem, hogy mondja meg, Jackson miről énekel. Nem tudta, nem értette. Most, hogy már én beszélem jól az amerikai angolt, nem csodálom, mert nem könnyű megérteni Jackson hadarását. Bármennyire nehéz elhinni, hogy egy negyedszázad telt el közben, az év elején megjelent a Thriller 25 éves különkiadása az eredeti anyaggal, egy előtte nem megjelent dallal, és öt remixszel. Maga az album így, az én esetemben, több mint 20 év után is ugyanolyan jól szól, mint tinifüleimnek annak idején. Húsz év alatt a zenehordozók elképesztő gyorsasággal változtak meg, hiszen a vinillemez után a kazettákon és a cédéken keresztül én most egy a magnókazettánál kisebb szerkezeten - amely a telefonom, az e-mail postaládám, in- temetkeresőm és alacsony felbontású fényképezőgépem - hallgatom Jackson leghíresebb albumát, nyolc gigabájtnyi más zenével egyetemben. A technika fejlődésének köszönhetően viszont sokkal inkább élvezhetőbb ez a „régi” popzene, mint a korong volt. Nemcsak a hangzás nagyszerű, hanem azok az apró részletek is, amelyeket csak sztereó hangzásban, fülhallgatón keresztül lehet hallani. Ki tudta, hogy a Wanna Be Startin’Somethin’e lején Jackson a basszusgitárral dúdolja a ritmust? Megérdemelten ez minden idők legnagyobb számban eladott albuma. A remixekkel viszont bajban vagyok. Olyanoknak találom őket, mintha egy kétezer dolláros bordóit (Jackson eredeti dalai) fröccs készítésére használnánk. A remi- xeket azért szereti az ember, mert a jó feldolgozás elemeire szedi az eredeti, az ember által imádott nótát, majd úgy rakja össze, hogy közben játszadozva hol hozzáad, hol elvesz valamit, hogy tizenkét perccel később még jobban imádhassa az ember az adott zeneszámot. Előfordul, hogy egy remix új alapokra teszi a dal vokáljait vagy a refrént, esedeg csak egy-két sort használ az eredeti műből, és még így is remek lehet a végeredmény: lásd a Buddha Bar-lemezek world music mixeit, Madonna Ray of Light lemezének remek remix EP- it, vagy az Everything But The Girl csapat egyes remekeit. A Thriller több dala egyenesen adja magát a world musichoz, ezt sajnos nem használta ki egyik remixelő sem. A The Girl is Mine dalból will.i.am kivette Paul McCartneyt, hozzáadta saját rapelő anyagát, siralmas végeredménnyel. Amikor azt „énekli” hogy „she like the way I rock”, az egy amerikai fülnek úgy hangzik, mintha azt mondaná (hibás nyelvtannal), hogy „she like the way Iraq”, tehát mintha Irakot szeretné a lány... A P.Y.T. (Pretty Young Thing) alá ugyancsak will.i.am rakott néhány unalmas szintetizátorele- met, majd írt két rapsort, és a végén egy kis közönségénekeltetést szimulál. Akon a Wanna Be Startin’ Somethin’-ge 1 próbálkozott - sajnos sem a hangja, sem az, hogy egy versszakot hozzáírt a nótához, nem változtat azon, hogy a végeredmény kevésbé élvezhető, mint az eredeti. Persze, egy ilyen fenomenális számot nehéz elrontani. A mostani Jackson hangja hallható ebben a remixben, de talán jobb lett volna nem megszólaltatni a popkirályt. A Beat It remixe egyszerűen hallgathatatlan - Fer- gie erőtlen énekhangja egyáltalán nem illik ehhez az erőteljes dalhoz, egyébként pedig az „átdolgozás” majdnem azonos az eredetivel. Kanye West sem járt jobban Billie Jeannel - a rapelők által kedvelt „oh, yeah” és hasonló „adalékok” zavaróak, butítják ezt az érzelmes számot. West erős basszusvonalat rakott a dal alá, amitől Jackson énekhangja gyengül, és ettől az egész remix összeomlik. Az eddig meg nem jelent dal ezen a különkiadáson a For All Time, egy egyszerű, kellemes ballada. Emiatt viszont nem érdemes megvenni a különkiadást. A DVD-n található videók miatt viszont igen. Nehéz elhinni, hogy ezek voltak az első „videók”, amikor még ez a szó nem is létezett. Az MTV állomáson a Thriller volt az első színes bőrű énekest bemutató zenét kísérő videofilm. Jackson itt még színes bőrű szupersztár, kimagasló tehetséggel, fantasztikus tánc-, zenei és videó- ötletekkel. Mára sajnos nemcsak a bőrszíne fakult ki, hanem magánéletével együtt zenei karrieije is. Az eredeti Thriller számait hallgatva: nagy kár. FILM A SZALONBAN De Niro, a fodrász H. NAGY PÉTER Ez a szöveg nem feltétlenül az, aminek látszik. Nehéz eldönteni, kiknek is szól valójában. Születésének apropója a Neil Gaiman regénye alapján készült Csillagpor című film két jelenete, és a köztük lévő kapcsolat érzékelése. A DVD- formában is immár hozzáférhető produkció egyik jelenetében egy mágikus úton „felépített” fogadóban három figura vár egy negyedikre. A fikció szerint a fogadós valójában kecske, a fogadósné valójában boszorkány, a lányuk valójában férfi; a lány pedig, akinek csapdát állítanak, valójában egy csillag. A másik jelenetben a Shakespeare kapitányt alakító Robert De Niro nem akármilyen fodrászként debütál: Tristan haját nyílja, ám egy idő után a srácnak hosszabb haja lesz. Úgy tűnik tehát, hogy a szóban forgó film egyfelől eljátszik a szereplői identitással, másfelől vizuális poénokkal élénkíti a sematikus történetet. Ha a kettőt egymásra vonatkoztatjuk, a kérdés úgy is feltehető, hogy összehozható-e egy jól szituált frizura elkészítése a fantasy alapkliséivel. Nézzük a részleteket. Roland Barthes-nak a hétköznapok mitológiájáról írt szenzációs könyvecskéjében olvasható egy kisesszé Mankiewicz Julius Caesarától, melyben a szerző azt boncolgatja, hogy a film minden szereplőjének azért lóg a homlokába egy hajtincs, mert ez a római- ságot hangsúlyozza. Történjen bármi, a homlokba fésült hajtin- csek nem hagynak kétséget afelől, hogy tényleg a régi Rómában vagyunk. A Csillagporban De Niro fodrászjelenete szintén hasonló funkciót tölt be, hiszen ezzel veszi kezdetét Tristan átalakulása. A felnőtté válás persze folyamat, de itt olyan kísérőjelenséggel jár együtt, mely nyilvánvalóvá teszi, hogy a hosszabb hajzattal rendelkező főre bizony jobban passzol a korona (ahogyan A Gyűrűk Urn- trilógia végén Aragorn hajviselete sem marad a régi). Vagyis innentől kezdve biztosak lehetünk abban, hogy De Niro nem véletlenül toldotta meg a frizurát, Tristan valóban Viharfok leendő uralkodója, a királysághoz tartozik, nem pedig Angliához. Most vessünk egy pülantást arra, hogy ez a motívum müyen kontextusban lesz jelentéses. A Csillagpor története rém egyszerű. A DVD-kiadvány fülszövege szerint „Hogy elnyerhesse a gyönyörű Victoria (Sienna Miller) kegyeit, Tristan (Charlie Cox) megígéri szerelmének, hogy elhozza neki az égből hullott csillagot. El is indul a veszélyes útra, ám a becsapódás helyszínén csak meglepetések várják - egy égi tünemény, Yvaine (Claire Danes), a földre pottyant égitest. Amikor Lamia, a vén boszorkány (Michelle Pfeiffer) megpróbálja ellopni Yvaine fiatalságát, Tristánnak meg kell védenie a lányt - minden áron!” Eközben - tehetjük hozzá - kibontakozik egy mellékszál is: Viharfok haldokló uralkodója (Peter O’Toole) útnak ereszti fiait, hogy keressék meg a nyakláncából származó rubintkövet, s aki megtalálja, az lesz a király. A szálak többszörösen keresztezik egymást, míg a kalandokkal tarkított szerelmi történet eljut a valóban mesés és megnyugtató végkifejletig. Ennél azonban érdekesebb most, hogy a történetben - ahogy Yvaine megfogalmazza - „Senld sem az, aminek látszik.” Nézzünk erre néhány példát a több tucat közül. Az indító jelentben kiderül, hogy a Falon túl egy másik világ kezdődik (Viharfok), ami az innenső oldalról szimpla mezőnek látszik. A városban a főhős leendő apja találkozik egy kék ruhás virágárus lánnyal, áld valójában királylány, akit rabszolgájává tett egy boszorkány. A fiú egy szál hóvirágot kap, amiről megtudjuk, hogy egy mágia ellen védő talizmán. Viharfok királya első ránézésre jóságosnak látszik, ám hamar bebizonyosodik, hogy nagyon is körmönfont uralkodó (ve- télytársait eltette láb alól). A rubint nem szokványos nyaklánc tartozéka, a gyertyafény utazásra szolgáló Jármű”, a Septimus (Mark Strong) és fivérei által kóstolt bor részben mérgezett (az egyik fiú egy pillanatra még királynak is látszik, amire a zene igen profin játszik rá); a jövendőmondó áruló, Shakespeare kapitány legénysége kalózbandának tűnik, de nem az (villámbegyűjtő kereskedők). A kapitány maga korántsem dühöngő őrült, hanem egy jószívű homokos (ruhatára és parókakészlete önmagáért beszél), akinek persze oda lesz a hírneve (a hajóját ért támadás alatt kánkánt táncol). A kék madárka valójában Una, a királylány (Kate Magowan); a Fal átjáróját vigyázó öreg őr, mint akciójelenetbe illő megmozdulása mutatja, fürge bunyós. Tristant rágcsálóvá változtatja a kofának hitt boszorkány; a csillagok sem azok, aminek látszanak, hiszen figyelik az embereket; a végső jelenetben Lamia mintha bűnbánónak tűnne, de ez átverés; illetve a jól vívó ellenfél, Septimus ekkor már valójában hulla. És végül kiderül, hogy Una Tristan anyja („Légy az a férfi, aki vagy!” - hangzik az anyai tanács), a főhős tehát trónörökös stb. stb. Victóriáról pedig nincs mit mondani. Az átalakulások érdekessége, hogy a néző szinte mindegyiken átlát, majdnem minden egyes alakról tudja, hogy ki valójában. Ha nem tudná, akkor később meg fogja tudni; mindenesetre előbb, mint maguk az érintett szereplők. E csodás átalakulások közül némelyik közvetlenül is a szemünk előtt zajlik. Ilyen például Lamia első megfiatalodása, mikor a rút boszorkány a gyönyörű Michelle Pfeifferré változik; s közben előáll (a számítógépes trükknek köszönhetően kinő) a sokak által ismert szőkésbarna hajzuhatag. A színésznő haja persze ellenirányú dinamikát jelez, mint a már említett De Niro-féle fodrászjelenet, hiszen abban Tristan szellemi-lelki éretté válása (tehát öregedése) reprezentálódik. Ez a keret és a sok-sok metamorfózis elválaszthatatlan a fantasy műfajától, amelynek heroikus változata sok szállal kötődik a mítoszok világához. A frizurák ily módon nagyon is funkcionálisak, hiszen általuk - Barthes szavait variálva - a film legfontosabb mesterembere, a fodrász képes összefogni a széttartó szálakat. Világos ezek után, hogy a Csillagport nem ajánlhatom mindenkinek, csak azoknak, akik kíváncsiak a jólfésült hajtin- csekre; vagy még inkább azoknak, akik felnőtteknek látszanak, de valójában gyerekek. Michelle Pfeiffer és Robert De Niro a Stardust Los Angeles-i bemutatóján, 2007-ben (AP Photo/MattSayles
