Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-31 / 126. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 31. Presszó 27 1 * M ' i J Madonna és rendező férje, Guy Ritchie (Reuters-felvétel) Az amerikai popsztár számára az örökbefogadás olyan fájdalmas volt, mint a szülés Madonna nagyon szigorú anya Az utóbbi időben több filmes produkciót is jegyző popsztár, Madonna a malawi AIDS-árvákról készített dokumentumfilmjének cannes-i bemutatóját követően beszélt arról a fájdalmas küzdelemről, amit azért folytatott az afrikai ország kormányával, hogy örökbe fogadhasson egy árva kisfiút ÖSSZEÁLLÍTÁS Örömmel vállalta a „kísérleti nyúl” szerepét - ahogy ő fogalmazott -, abban a tudatban, hogy ha neki sikerül végre az adoptációs folyamaton végigküzdenie magát, könnyebbé válik az eljárás a példáját követők számára - nyilatkozta. „Fájdalmas volt, nagy küzdelembe került, és nem értettem - emlékezett a sztár. Végül azonban rájöttem, hogy amikor egy nő természetes módon szül, iszonyú sokat szenved. Valami ilyesmin mentem én is keresztül, mikor a sajtó az ajtóm előtt állva vádolt meg emberrablással.” A 49 éves énekesnő 2006-óta neveli az immár kétesztendős David Bandát. A kisfiút Malawiból hozta magával, amikor egy jótékonysági programban vett részt az ÁIDS tizedelte országban. Egy helybeli bíróság épp csütörtökön hagyta jóvá, hogy Madonna örökbe fogadhatja gyereket. A helyi emberi jogi bizottság viszont kétségbe vonta, hogy egyáltalán legális lehet-e az örökbefogadás az ország törvényei és a nemzetközi jog alapján. Egyes kritikusai azzal vádolták meg a dívát, hogy egyszerűen megkerülte a malawi törvényhozást. „Ez az örökbefogadás vezetett az adoptációs törvény megalkotásához Malawiban. Én vagyok a minta vagy példakép a jövendőbeli örökbefogadásokhoz” - ítélte meg saját szerepét Madonna. Az afrikai országban egymillióra becsülik az AIDS-árvák számát. A dokumentumfilm, amit maga írt, rendezett és producerként is jegyzett, őszinte képet festett az ország reménytelen szegénységéről. A mozi Bili Clinton korábbi amerikai elnököt és Desmond Tutu dél-afrikai érseket is megszólaltatta és gyermekek, valamint AIDS-ben szenvedő szüleik sorsát követte. Madonna egyébként nagyon szigorú anya, kiérdemelte „a legszigorúbb anya a könnyűzene világából” címet. „A gyerekeknek is szükségük van korlátokra, különben becsavarodnak” - magyarázta a német KulturSpiegel című lapnak a 49 éves díva, akinek az örökbe fogadott Dávidon kívül két saját gyermeke van: a 11 éves Loudres és a 6 éves Rocco. A zenei ízlését viszont sohasem kényszerítette rá a csemetéire, azt hallgathatnak a szobájukban, amit akarnak. Önmagát továbbra is „lázadóként” határozta meg, de ez szerinte nem akadályozza abban, hogy erősen tartsa a családi gyeplőt, s úgy gondolja, ezt a gyerekek cseppet sem bántják. Azt azért elárulta, hogy az élet náluk sem áll csupa szigorból, néha elmenekülnek a vüág elől, és akkor kicsit kirúgnak a hámból, (pan) A kétemeletes, 300 hektárnyi szőlőbirtokkal körülvett eldugott vidéki ház mellett döntöttek Provence-ba költözik Angelina Jolié és Brad Pitt MTl-HÍR Angelina Jolié és Brad Pitt megtalálta álmai otthonát a dél-francia- országi Provence-ban, ahol a sztárházaspár ikrei születése után fog letelepedni. A Le Párisién dmű francia napilap értesülése szerint a hollywoodi pár egy okkerszínű, kékspalettás vidéki ház mellett döntött. A kétemeletes, 300 hektárnyi szőlőbirtokkal körülvett, eldugott ház a Var megyei Miravalban található, távol a kíváncsi tekintetektől. A hírek szerint Jolié és Pitt hároméves bérleti szerződést írt alá, és már meg is érkeztek a költöztető kamionok új otthonukhoz. A Tom Bove amerikai iparmágnás tulajdonában álló Miraval nyugalmas vidéke közkedvelt a hírességek körében. A Pink Floyd együttes például itt vette fel A fal című világhírű albumát, de laktak már ezen a környéken a The Cure, a Sade és az Oasis együttes tagjai is. Angelina Jolié azt mondta, hogy gyermekeit a franciaországi Saint-Jean-Cap- Ferrat-ban kívánja világra hozni, s lehetségesnek nevezte, hogy végleg Angelina lehetségesnek tartja, hogy végleg Franciaországban telepednek le (Reuters-felvétel) Franciaországban telepednek le. KÖLTŐ - PÖRKÖLVE Varsó - egyik verzió KARAF1ÁTH ORSOLYA Nem bírom a terhelést. A súlyokat. Nem tudok megszervezni normálisan egy olyan napot, amely felkeléssel kezdődik. Ébredéskor nem vagyok ember, aludjak előtte bármennyit. És mostanában sajnos nem tudok bármennyit aludni. Ha tudom, hogy korán kell kelnem, az álom is elkerül, dobog bennem a para, legjobban az elal- vástól félek. Főképp, ha a repülő például reggel negyed nyolckor indul. Akkor, ugye, minimum másfél órával az indulás előtt ki kell érni, a reptéri busz egy órát hagy az útra, tehát ha egy normális nő ádagos elkészülési szokásait figyelembe vesszük, akkor hajnali háromkor kell kelni. Amikor máskor ugye lefekszünk. Ez egy magamfajtától pontosan két óra alvásidőt feltételez. Szóval ilyenkor adott egy zombi, amin senki sem segít. Senki és semmi. AVarsói gépem ekkor indult. Az ébredés pillanatában az villant be, ez nem lehet valóság, ez egy túlélős videojáték, rossz gombot nyomtam meg, újraindítás. Aztán bedereng, hogy nem, sajnos, ez így igaz, ahogy érzem. Hidegzuhany. Legalábbis az amorf arc paskolgatása. A kávé olyan, mintha pokolbéli lötty lenne, fortyog a kifőzőben, tetején furcsa hab képződik, úristen, ki kéne már tisztítani a gépet, de ez sem ma lesz. Elindul a mérgezett rohangálás, vajon mit hagyok itthon. Pénz, iratok, kártyák. Ha ez megvan, Európában már baj nem érhet, bár jön a kétely, ebben az állapotomban EU-konform va- gyok-e még. Aztán lassított film. A szokott útvonal a szokott terminálhoz. Az út menti képek furcsán tükröződnek üveges szemeimben. És ebben a pillanatban ugrik be, mit éreztem, mikor legutoljára, hét éve Varsóba indultam. A világ leglepattantabb lakásában éltem éppen egy testvér, egy döglődő pinty és egy személyiségzavaros aranyhal társaságában. Szerelmi életem romokban volt, önbecsülésem sehol, egyik legrosszabb május volt életemben. Akkor is ültem a minibuszban, arcomat az ablakra szorítottam. Koncz Zsuzsa egyik régi dala járt a fejemben: „Minden pillanat azt ígéri, most kezdődik el az életem.” És valóban, kimentem Varsóba, egy szürreális hét jött, parkokban hevertünk, ahol pávák táncoltak körül, idegenekkel ittunk végig napokat, és amikor hazajöttem, azt éreztem, igen, elkezdődött valami, beindult egy pozitív folyamat. Gyorsan elköltöztünk a trágyadombról, írni kezdtem újra, és a várost megőriztem így az emlékeimben. Jó, hogy mindez egy hete is eszembe jutott. A duty freeben már így néztem magam elé, igyekezve nem hányni a tömör parfümillattól. Rá két órára pedig már várt Varsó, és arra gondoltam: egy élet akárhányszor nekilendülhet újra. Miért ne most? (Pénzes Kristóf felvétele)
