Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-24 / 120. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 24. Presszó 27 „Mi az a Ciszjordánia? Ugyanaz, mint a rendes Jordánia, csak fél hanggal följebb" Játszd újra, Kern! Woody Allen Játszd újra, Sam! című vígjátékát ne­gyed százada mutatta be a Vígszínház, Valló Péter ren­dezésében, Kern András főszereplésével. Az előadás azóta is táblás házakat vonz. Jeles dátum a darab történetében 2008. április 19., amikor is 400. alkalom­mal hangzott el a pesti szín­padon a már klasszikussá vált párbeszéd: „Mi az a Ciszjordánia? Ugyanaz, mint a rendes Jordánia, csak fél hanggal följebb”. MÁTRAHÁZI ZSUZSA A Játszd újra, Sam! ren­dezőjét, Valló Pétert a hajdani darabválasztásról kérdeztük. Jó barátságban voltunk, va­gyunk és remélem, maradunk Kern Andrással, kerestem valami neki valót színművet. Mivel mind­ketten Woody Allen nagy rajongó­ivá szegődtünk, örültem, amikor a kezembe került ez a darab. Mit látott benne? Bizonyára nem csak a szórakoztatás le­hetőségét, mert abban az időben mindig kellett akadnia a háttérben vagy a mély rétegek­ben valamilyen „üzenetnek” is. A főszereplő tipikusan gátlásos, neurózisra hajlamos, művész-ér­telmiségi férfi, akit Woody Allen a filmjeiben és Kern a színpadon nagyszerűen megjelenít. Alkata nem is annyira ritkaság, mint az ember gondolná. A darab sok hu­morral mutatja meg ennek a tí­pusnak a természetrajzát, amely­hez kicsit magunkat is tartozónak véltük. Melyik a kedvenc poénja a darabban? Amikor Kernnek elmeséli az egyik hölgyszereplő, hogy B 12-es vitaminkúrán van, s erre Andris azt válaszolja: „Ismerem, anyámnak is adták.” Megkérdezi a hölgy, hogy régóta ismeri-e, mire Andris: .Anyámat? Egészen kiskorom óta.” Emlékszik még a bemutatóra, amely 1983-ban az akkor még ünnepnek számító november hetedikére esett? Nem a premier maradt meg bennem, hanem egy megnézés. Azt az eseményt hívjuk így, ami­kor a színház igazgatója és a ren­dezői gárda ismeri meg a készülő előadást. Szeretett mesterem és atyai jó barátom, Horvai István volt akkor a Vígszínház igazgató­ja. Ültem hátul az asszisztensem­mel, akivel azt vártuk, hogy Hor­vai jókat fog nevetni. De nem rea­gált, egy hang sem kísérte a poé­nokat, néma csönd volt, Horvai csak görnyedten hajladozott. A darab rémes, fagyos hangulatban ment végig, s azt láttuk hátulról, hogy az igazgató egész idő alatt fészkelődik. Kérdeztük magunk­tól, hogy ez most nem jó, ez most megbukik? Végül megtudtuk, hogy Horvainak rettenetesen fájt a dereka, rátört a lumbágó, nem bírt nevetni a fájdalomtól. Mi a hosszas siker titka, hi­szen nemzedékek nevettek ezen a darabon? Főképpen Kern Andris szemé­lyisége, az a szeretet, ami egész színészetét és pályáját körülveszi, de a szerzőn kívül természetesen nagyon sokan közrejátszottak ab­ban, hogy az előadás minden es­téje forró, hatásos és hangulatos legyen. Szerénytelenség volna magamat is megemlítem, de Ha­„Egyszer majd abba kell hagyni, de remélem, ez még nincs túl közel" (Az RTL-Klub felvétele) na fogadást! Azt hittem, meg fog bukni az előadás. Tüdtam, hogy Woody Allen jó darabot írt, de ah­hoz már nem volt érzékem, hogy megérezzem, ez egy pesti szín­házban is ennyire sikeres lehet. lász Jutka, Balázs Péter, Egri Már­ta, Hegyi Barbara nevét nem hagy­hatom ki. Még Humphrey Bogart is beledolgozott ebbe; a darab főszereplője fantáziaképeiben mindegyre tőle, a kemény, férfias hősöket alakító színésztől akarja megtudni a sikeres férfiélet titkát. Azt is a hosszú széria zálogá­nak gondolom, hogy az előadá­son nem érződik: ez a történet New Yorkban játszódik, teljes­séggel magyarnak érezheti a néző. Sok önálló munkánk van ben­ne, saját gondolataink, amitől az egész olyan, mintha köztünk ját­szódna. Olykor még saját szöve­geinket is beleszőttük, de ezt hal­kan mondom, nehogy Woody Al­len fülébe jusson. Kern András így kapcsolódik a beszélgetésbe: Szerintem nem a mi érdemünk, hogy magyar történet lett a Játszd újra, Sam!, hanem a szerzőé, mert ő olyan édesen és magától értetődően ír az általános embe­riről, hogy az a világban akárhol érvényes. Nem akartunk szándé­kosan magyarítani, de addigra én már szinkronizáltam pár filmjét, s önkéntelenül másztak át, keve­redtek bele az előadásba a Woody Allen más alkotásaiban csattanó poénok meg pesti dumák. Emlékszik, milyen volt az első találkozása Woody Allen ügyefogyott hősével? Főiskolás korunkban Verebes­sel megnéztük a moziban a Fogd a pénzt és fuss! című fűmet. Majd leestünk a székről, annyira röhög­tünk. Pár évvel később mondták, hogy szinkronizáljam az Annie Hallt. A szinkronizálás komoly dolog volt akkoriban, lassabban, nehézkesebben vagy művészib­ben ment, mint manapság. Egy hétig tartott a munka. Sipos Áron rendezte a szinkront, vele néztük, műyen érdekes ez a pasas, milyen jól csinál fűmet. Oda voltunk érte, olyannyira hatott a mi korosztá­lyunkra a stflusa, hogy idővel pes­ti kocsmákban, presszókban, né­ha színielőadásokban is úgy be­széltünk, mint Woody Allen. Hitte volna a próbák idején, hogy négyszáznál is több előadást megér a Vígszínház­ban a Játszd újra, Sam!? Nemhogy négyszáz, de huszon­három előadásra sem tettem vol­Müyen baki vagy sztori vált emlékezetessé az eddigi négy­száz előadás alatt? Egy idő után valamelyest ref­lexszerűvé válik a játék, s egy űyen alkalommal kimentem a színről olyankor, amikor ott kel­lett volna maradnom. Állt bent a színpad, de fogalmam sem volt róla, hogy hibáztam. Az ügyelő „ébresztett” föl a kérdéssel: „mi­ért jöttél ki?” „Hát, mert azt hit­tem, a negyvenkettedik oldalnál tartunk, pedig csak a tizennyolca­diknál jártunk.” Nem vált terhessé négyszáz- szőr ugyanazt eljátszani? Nem. A jó darabot, mint ami­lyen ez is, az ember huszonöt év után sem unja. Amit nem érzek a magaménak, már a második előadáson sem szeretem. Mit tippel, hány előadás lesz még a négyszázadik után? Egy darabig lehet még játszani, habár kilencvenéves korban nyü- ván nem alakíthat már az ember olyan főszereplőt, aki keresi a sze­relmet. Egyszer majd abba kell hagyni, de remélem, ez még nincs túl közel. (A szerző az MTI- PRESS munkatársa) „A jó darabot az ember huszonöt év után sem unja" (Képarchívum) Harmincöt éves volt, amikor bemutatták a darabot. Ön ugyan kortalan alkat, de ez a szereplő valamicskét mégis öregedett negyedszázad alatt. Változtattak valamit ennek ér­telmében az előadáson? Nem változtattunk. A darabnak azon a pontján kicsit zavarban va­gyok, amikor a szereplő az életko­rát említi: huszonnyolc és fél éves, én pedig már, ugye, hatvan vagyok. Néha ki is hagyom az évek számát, néha meg olyanokat mondok, hogy harmincnyolc vagy negyven- kettő és fél. De ez akkor is olyan történet, amely egy fiatal emberről szól, aki keresi a helyét, a feleségét, és szerelmes. Mégis úgy érzem, hogy nincsen ezzel olyan nagy baj, a közönség elfogadja, hogy fiatal­emberes szerepet játszom. RÖVIDEN NEW YORKBÓL Még egyszer a Szex és New Yorkról Azt sokan tudják, hogy az amerikaiak - és velük együtt a világ - hét évadon keresztül követték nyomon a négy New York-i szingli szexuális kaland­jairól szóló történeteket a tele­vízióban. Azzal azonban már kevesebben vannak tisztában, hogy a Nagy Alma lakói a Szex és New York forgatását meg­előzően éveken át olvasták a történeteket egy helyi lapban, Carrie Bradshaw kitalálójának tollából. A sorozatot a világ 150 orszá­gában vetítették, az utolsó rész vetítésekor pedig csak az Egyesült Államokban 10 milli­óan meredtek egyszerre a tele­vízió képernyőjére, hogy meg­tudják: van-e jövője Carrie Bradshow-nak és Mr. Bignek. Az egész estés film bemutató­jakor már világszerte szingli nagyvilági nők sokasága várja a végkifejletet. A New York Observerben he­tente jelent meg Candace Bushnell rovata, a Sex and the City (a sorozat eredeti címe), saját és barátnői szexuális ka­landjairól. írásai 1997-re már olyan népszerűek lettek, hogy könyvben is megjelentette azo­kat. Egy évre rá az amerikai nézők már a tévében nézhették a sorozat első epizódját. A sorozatban végül négy főszereplő hölgy, négy külön­böző karakter kapott helyet, akiknek mindegyike mégis igen szabad életet él az ameri­kai nagyvárosban. Kapcsola­tuk felhőtlen, az őket alakító négy színésznő azonban nem kötött életre szóló barátságot. A Samantha Jonest alakító Kim Cattrall volt az, aki sokáig hátráltatta a nagyjátékfilm forgatását, a színésznő ugyan­is csak akkora gázsiért volt hajlandó kamerák elé állni, amennyiért a főszereplő, Sa­rah Jessica Parker. A négy lány között annyira el­mérgesedett a viszony, hogy az egyik díjátadó gálán a három másik színésznő együtt, míg Cattrall tőlük külön foglalt he­lyet. Hogy a Samanthát alakító színésznő végül megkapta-e azt az összeget, amelyre igényt tar­tott, nem lehet tudni, de bizo­nyára elégedett, hiszen a film már a mozikban van. (stop) Kim a valóságban is elfogyasz­tott két férjet Jelenlegi kapcso­lata Mark Levinsonnal, mely 1998 óta tart, stabilnak és bol­dognak tűnik. (SITA/AP-felvétel) Harrison Ford szőrtépő reklámja Fájdalmas beavatkozással demonstrálta testén Harrison Ford, hogy a trópusi esőerdők kiirtása az egész bolygó életét befolyásolja. Á közszolgálati reklámfilmet, amelyben gyantával tépik ki a meű- szőrzetét, a Lost There, Felt Here (Ott eltűnt, itt éreztük) mottóval meghirdetett nemzetközi környezetvédelmi kampány számára for­gatta. Ford, aki a programot útjára bocsátó washingtoni székhelyű Conservation International igazgatótanácsának tagja, ritkán váűal űyen típusú tévéreklámokat, de ezúttal szó nélkül elfogadta a for­gatókönyvet. „Ott voltam, amikor felvették. Valóban fájdalmas volt. Látszott az arcán, hogy nem csak megjátszotta” - árulta el a szerve­zet vezetője. „Amikor esőerdőket irtanak és égetnek fel, tonna­számra kerül a széngáz a levegőbe, amit belélegzünk. Az esőerdő minden darabja, amit ott tépnek ki, minket sebez meg” - érvelt a hirdetésben Ford. A környezetvédő szervezet szerint a trópusi eső­erdők kiirtása az üvegházhatást előidéző káros gázok legalább 20 százalékát engedi a légkörbe: többet, mint amennyit a vüág összes autója, teherautója és repülőgépe, (pan) Miközben Harrison Ford új Indiana Jones-filmjét népszerűsíti Can- nes-ban, távollétében New Yorkban megtartották az esőerdők kiir­tása elleni kampány sajtókonferenciáját (SITA/AP-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents