Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-23 / 119. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 23. Kultúra 9 Medveczky Ádám karmester a galántai Kodály Napokról és a komolyzene szeretetére való nevelésről A kóruséneklés a lelket tisztítja Medveczky Ádám a Győri Filharmonikus Zenekart vezényli (Szőcs Hajnalka felvétele) Medveczky Ádám karmester nem ismeretlen a Má- tyusföldön. Ez még nem lenne különös megállapítás, hiszen a mester szinte az egész világon nem ismeretlen. Az ő számára sem ismeretlen azonban a Má- tyusföld. GAÁL LÁSZLÓ Nem először jár itt, többször részt vett a galántai Kodály Napokon, s a ma kezdődő és május 25-ig tartó XIV. Kodály Napoknak is ő lesz a legismertebb szereplője. Már idén is többször járt a Mátyus- földön, egy másfajta szereplése kapcsán: a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karnagyaként a a napokban több nevelő hangversenyt vezényelt a helyi és környékbeli kisiskolásoknak. Miért tartja fontosnak, hogy részt vegyen az iskolás gyermekek számára tartott nevelő hangversenyeken? Az indok magától értetődő: a magyar ifjúságnak tovább kell adni a magyar kultúra minden kis gyöngyszemét. Ez nem szlogen. Az ifjúságban rejlik az, ami a jövőt szebbé, gazdagabbá teszi. Ha egy ilyen koncerten csak öt gyerekben megfogan valami, a nemzeti identitását felkelti és elmélyíti ez a zene, akkor már nem csináltuk hiába. Határon túl és otthon, Győrött, Veszprém megyében is rendszeresen tartunk ifjúsági hangversenyeket. Kodály fogalmazta meg: csak az a nemzet maradhat meg, amely meg tudja őrizni kultúráját. Ez a mi missziónk, hogy mindenütt, ahol csak lehet a világon, a magyar nemzeti kultúrát, Erkel, Liszt, Bartók, Kodály művészetét terjesszük, az ifjúság részére mindennapi kenyérként tálaljuk. Ön szerint hány éves kortól érdemes a gyerekeknek ilyen komoly műveket játszani? Minél előbb. Teljesen váratlan, hogy a gyerekben mi fogan meg, és mi mozgatja meg őt. Nekem a Jóisten öt gyermeket adott, most már két unokát is, és tudom, hogy a gyerekek ezt hogyan veszik. Például az egyik gyerekem négyéves volt, és elvittük a Tann- háuserre, amit én vezényeltem. Végig ott maradt, nem akart hazamenni, és zokogott a végén. Megfogta valami. Szóval a komolyzene nincs korhoz kötve. Ön nem először vesz részt a galántai Kodály Napokon. Véleménye szerint milyen súlya van ennek a rendezvénynek a mai zenei életben? Csak a legnagyobb elismeréssel tudok szólni arról, hogy így ápolják Kodály emlékét Galántán, ahol gyermekkora legszebb éveit töltötte. Az ott hallott cigánynótáknak a hangjait poétikus magaslatokba emelte azzal, ahogyan átdolgozta, és olyan feldolgozással örökítette meg, amely Galántát méltán világhírűvé tette. Magát a versenyt nem szoktam végighallgatni, mi a gálára szoktunk megérkezni, de ott minden kórustól hallunk műveket, és rendkívül felkészültek ezek az énekkarok. A kóruséneklés a lelket tisztítja. Az énekkarban éneklő vagy zenekarban muzsikáló emberek lelke tiszta, és a társadalomnak abban a szférájában mozognak, amely előrébb viszi az emberiséget. Több-kevesebb sikerrel. Van kedvenc műve, amelyet a legszívesebben vezényel? Nagyon sok van, egyet kiválasztani nagyon nehéz. Inkább azt mondanám, hogy a bécsi klasszikus stílus, az olasz romantikus operazene és a magyar nemzeti zene az, amit mindennapi kenyeremnek és hitvallásomnak tartok. Valamint Bach, Mozart, Verdi az utolérhetetlen csúcsa a zenének. A szakmában ön már felért a csúcsra. Van-e még valami, amit karmesterként szeretne megvalósítani? Ilyen célokat nem tűzök magam elé. Bár 60-70 operát vezényeltem a pályám során, van néhány darab, amely elkerült. De talán még egy Don Carlos, Don Go- vanni, Muszorgszkij Hovanscsiná- ja vagy Borisz Godunovja beleférne. De különösebben nincsenek terveim, hála Istennek szép családom van, az ő egészségük és jólétük a legfontosabb a számomra. A GALÁNTAI XIV. KODÁLY NAPOK MŰSORA Május 23. (péntek) 17.00 A Kodály-kiállítás megnyitója a Galántai Városháza előcsarnokában 20.00 Nyitóhangverseny Deákin, a római katolikus templomban (Pécsi Mecsek Kórus, Veszprém Város Vegyeskara) 20.00 A versenyző kórusok hangversenyei a környékbeli falvakban (Alsószeli, Felsőszeli, Nagyfödémes, Nemeskosút) Május 24. (szombat) 9.30 - 20.00 A Szlovákiai Magyar Felnőtt Énekkarok Országos Minősítő Versenye a Városi Művelődási Központban 20.00 Ünnepi hangverseny a galántai Szent István Király római katolikus templomban (Galántai Kodály Zoltán Daloskor, Virtuosi di Mikulov, Nyitrai Konstantin Egyetem Magyar Kórusa) 20.00 A versenyző kórusok hangversenyei a környék falvaiban (Diószeg, Sókszelőce, Far- kasd, Vágkirályfa, Feketenyék, Vezekény, Királyrév, Vízkelet, Pered, Zsigárd) Május 25. (vasárnap) 10.00 A kórusverseny szakmai kiértékelése a Városháza nagytermében 14.00 Koszorúzási ünnepség Kodály Zoltán emlékművénél a városi parkban 15.00 Gálahangverseny és eredményhirdetés a Galántai VMK színháztermében 19.00 Záróhangverseny a galántai Szent István Király római katolikus templomban (Győri Liszt Ferenc Kórus, Pécsi Mecsek Kórus, Veszprém Város Vegyeskara, Győri Filharmonikus Zenekar, vezényel Medveczky Ádám) Záreczky László és Záreczky Péter festményei tekinthetők meg a reneszánsz kastélyban Apa és fia közös kiállítása Galántán KIÁLLÍTÁS AJÁNLÓ Galánta. Apa és fia, Záreczky László és Záreczky Péter festményeiből nyílt kiállítás a napokban a galántai reneszánsz kastélyban. Az édesapa, az 1996-ban elhunyt Záreczky László a galántai kulturális élet kiemelkedő alakja, a Csemadok helyi szervezetének és a Galántai Daloskömek (ma Kodály Zoltán Daloskor) az alapítója. A kiállítás megnyitóján ez az énekkar tisztelgett emléke előtt, Józsa Mónika karnagy vezényletével. A fiú, az idén 50. születésnapját ünneplő Záreczky Péter nemzetközileg elismert kardiológus, akinek festményeivel már többször találkozhatott a közönség a Galántai Paletta néven évente megrendezett kiállításon. Most „Édesapámra emlékezve” címmel rendezte meg önálló kiállítását. A reneszánsz kastély egyik kiállító- termében az apa, a másikban a fiú festményei láthatók. A kiállítás azért is aktuális, mert éppen Záreczky László volt az ötletadója és szervezője az első galántai Kodály Napoknak. Záreczky László Kodály Zoltánhoz való kötődéséről lánya, Véghné Záreczky Judit mesélt lapunknak. „Édesapám 1957-ben kezdte kutatni a Kodály-emlékeket, és levelet írt a mesternek, amelyben megkérdezte, beleegyezik-e, hogy a galántai énekkar felvegye a nevét. A levelezés máig megvan a családi dokuZáreczky László egyik festménye mentumok között. Személyesen is felkereste Kodály Zoltánt, és meg is kapta az engedélyt a névhasználatra. Ez éppen egy nappal Kodály halála előtt volt.” Záreczky László annak idején városi képviselőként kérte, hogy utcát nevezzenek el Galántán a zeneszerzőről, hogy méltó helyen (Szőcs Hajnalka felvétele szobrot állítsanak neki, s az is az ő ötlete volt, hogy a vasútállomás épületén, amelyben Kodály hét évig lakott gyermekkorában, emléktáblát helyezzenek el. Az ő fejében született meg az ötlet, hogy Galántán rendszeresen szervezzék meg a Kodály Napokat, a zene, a közös éneklés ünnepét, amely az embereket és a nemzeteket közelebb hozza egymáshoz. 1969-ban rendezték meg az I. Kodály Napokat, Záreczky László volt a szervezőbizottság elnöke. Nemcsak a Kodály-emlékek kutatásával foglalkozott, hanem Galánta és a járás történelmét is feldolgozta, és ezekből hazai és külföldi lapokban is sokat publikált. 1985-ben, a Csemadok fennállásának 35. évfordulójára kiírt pályázaton 22 pályázó közül első díjat nyert a galántai Kodály Napok történetét feldolgozó pályamunkájával. Záreczky Lászlónak köszönhető tehát, hogy 1969 óta háromévenként megrendezik a Kodály Napokat, a rendezvénysorozat mára a nemzetközi zenei életben is számon tartott eseménynek számít, (gl) Olcsó az európai forgatás Woodynak Cannes. Új romantikus vígjátékával, a Vicky Cristina Barcelonával Cannes-ban időző Woody Állen hálás az európai közönségnek filmjei lelkes fogadtatásáért, mert ez akkor is továbbsegítette pályáján, amikor odahaza csak döcögött vele a szekér. A londoni trilógia (Match Point, Füles, Cassandra álma) után a Vicky Cristina Barcelonát Spanyolországban készítette. Az európai forgatás nemcsak ösztönzően hat rá, hanem jóval kisebb költségvetésből is megúszható, mintazamerikai-árultaelmotivációitanépszerű rendező, (mti) PENGE Hülyeség-e az opera? Az opera hülyeség, elviselhetetlen és unalmas, de a kulturális sznobizmusból mégiscsak kötelező penzuma egy magára valamit is adó értelmiséginek. Nagyjából a fentiekhez hasonló vélekedés lehetett Stephen Pettitt Opera című kalauzának kiindulópontja, másként nem osztogatna ilyen bizarr tanácsokat a mű bevezetőjében: „Még ha nehéznek vagy hosszúnak találna is egy előadást, ne engedjen a csábításnak, ne futamodjon meg. Ahelyett, hogy a szünetben kisurranna, próbáljon arra gondolni, hogy valaki - a zeneszerző - mennyit kínlódott, mire megtalálta a mondanivalójához illő legjobb formát.” Az egyébként zenei körökben ismert jópofizó szakíró sajátos humora nagyjából ebben a regiszterben mozog, s miközben valóban figyelemreméltó, képekben és ötletekben gazdag, több nyelvre lefordított, krétapapíros kalauzt szerkeszt, komolytalan előadásmódja komolykodásainál is idegesítőbbé válik. Persze, ebbe alaposan belejátszhat a fordító hozzájárulása is. Az talán elviselhető, hogy a reneszánsz alapozó atyák egyike, Jacopo Peri „bátor fickó” minősítést kap, vagy hogy Monteverdi nevét Montéra redukálja, de az már mindenképpen túlzás, hogy pl. Luciano Pavarotti énekesi kvalitásait elintézi egy ilyen hevenyészett, nyegle mondattal: „kiabál, de az ember kénytelen csodálni erejét, szemtelen magabiztosságát és óriási pocakját”. Hogy Maria Callas hangját inkább karakteresnek, mint szépnek találja, ezek után érthető. Ez az operamelléki kocsmai stílus egyes fejezeteken szabályosan uralkodik, másutt szerencsére visszafogottabb. Pettitt gyakorlatilag szenzációk és pletykák sorozataként képzeli el a szórakoztató operatörténetet, talán ezért is kap a művek bemutatása rovására olykor nagyobb szerepet pl. a zeneszerzők szexuális beállítottságának ambivalenciáin való elmélkedés vagy a Pavarotti-portréhoz hasonló szubjektív jellemzések sorozata. Hibák is akadnak a nagy és könnyednek hitt mesefolyamban, az egyik leglátványosabb Marc’Antonio Cesti művével kapcsolatos. „Utóbbi munkái között van A paradicsom című remek komédia. Ezzel a címmel mi más lehetne egy opera, mint mulatságos?” - kérdezi a szerző. Csakhogy Cestinek ilyen operája nincs. Az ő művének címe nem II pomodoro (A paradicsom), hanem II porno ď oro (bevett magyar fordításban: Az aranyalma). Ráadásul az olasz cím félreértéséből és félrefordításából adódóan a jellemzés is hibás: az 1667-ben bemutatott alkotás nem komédia (a róla alkotott Pettitt-vélemény sokkal inkább az - vajön hallotta-e a művet egyáltalán?), Paris ítéletéről szól, és egy mítoszkorrekciós esküvői játék: az aranyalmát nem Venus kapja, hanem a trójai történetből kilépő Jupiternek köszönhetően Margarita spanyol infánsnő, aki I. Lipót felesége lesz. A hiba azért is sajnálatos, mert Cesti művének magyar recepciója korai: a barokk iskoladráma zenés változatának kialakulását segítette elő. A munka bocsánatos „vétke” anglocentrizmusa, ahogy a szerző Kathleen Ferriert jellemzi, a mű „nagyon angol”: talán okosabb lett volna, de mindenképpen előzékenyebb átadni a terepet néhány mellőzött vagy alig említett olasz, francia vagy német mesternek pár menthetetlenül középszerű angol, amerikai vagy ausztrál szerző listázása helyett. Nevetségesnek érzem Puccini bírálatát pusztán abból kifolyólag, hogy „darabjai milyen sok más operát kiszorítanak a színpadról” (ezt a vádat Kodály Háryjánál is elismédi, mondván: „attól a sok Puccinitől nem jut neki sem hely”), és ízléstelennek amiatt, hogy „ügyesen kihasználta az emberek szentimen- talizmusát”. Strauss Capriccio című remek operájáról megállapítja, hogy „kínosan középszerű, opera STEPHEN PETTITT ráadásul reakciós (!) darab”. Szerencsére (?) odaveti: „De ne hallgassanak rám, tiszta eretnekség, amit mondok. Mindenki imádja Strausst.” Megszívlelendő tanácsok sokaságát is ránk zúdítja a szerző, hiszen műve társalgási és életvezetési kalauz is. Egy példa csupán: „És ne kövessék el azt a hibát, amit én megtettem: ne igyanak egyetlen korty konyakot sem a Parsifal előtt vagy alatt. Ne tompítsák érzékeiket.” Pettitt külön kék keretecskékbe iktatott néhány olyan információt, „amivel zeneértők körében vagy barátok előtt a vacsoraasztalnál villogni lehet”. Villogj, magyar! (Stephen Pettitt: Opera. Ford. Petrányi Judit. Bp., Képzőművészeti Kiadó, 2007) Értékelés: •••••OOOOO
