Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-22 / 118. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 22. Pihenő 19 MIT SÜSSÜNK MA? Krumplis pizza Hozzávalók: 70 dkg burgonya, 4 evőkanál olívaolaj, 3 evőkanál pesztó, 1-1 db piros, sárga és zöldpaprika, 25dkgeidam-sajt, 1 db lilahagy' ma, darált feketebors, 5-6 szem koktélparadicsom, pár ág friss kakukkfű. Elkészítése: Reszeljük le a megtisztított burgonyát káposztareszelőn. Egy nagy serpenyőben forrósít- sunk fel egy evőkanálnyi olívaolajat, majd tegyük bele a lereszelt burgonyát, kanál segítségével egyengessük el. Közepes lángon süssük legalább öt percig, majd egy nagy lapátkanál segítségével fordítsuk meg, és süssük további öt percet. Vegyük le a tűzről, és kenjük rá a pesztót. Egy másik nagy serpenyőben forrósítsuk fel a maradék olívaolajat, szórjuk bele a kis darabokra felvágott paprikát és lilahagymát. Darált feketeborssal,; kakukkfűvel ízesítsük, majd erős lángon pár percig pirítsuk. Halmozzuk a megsütött burgonyalepényre a pirított zöldségeket, tetejére helyezzük a félbevágott koktélparadicsomokat, majd szórjuk rá a felkockázott sajtot. Forró sütőben 180 fokon süssük 10-15 percig. Pesztó helyett paradicsompürével is megkenhetjük, de használhatunk az elkészítéséhez kecskesajtot is. (o) Beperelte Lindsay Lohan színésznőt az a hölgy, akitől egy bárban ellopta 7000 eurós bundáját. A 22 éves Masha Markova már lemondott kedvencéről, amikor két héttel a parti után meglátta a színésznőn az ominózus bundát. Lohant láthatóan nem zavarta, hogy más kabátjában pózol, (b) (ČTK/AP-felvétel) SZÍNHÁZ POZSONY: SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ (új épület): KY-TIME Tisztelgés Jirí Kylián előtt 19.00 R.U.R. 19.00 A három nővér 19.00 SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ (történelmi épület): Szerelmi bájital 19.00 KASSA: THÁLIA SZÍNHÁZ: Hyppolit; a lakáj (vendégjáték Vág- sellyén) 19.00 MOZI . POZSONY AUPARK PALACE: Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (am.) 16.00,17.00,17.50,18.50,19.50,20.30,21.30 Riporter a ring- ben (am.) 20.00 Havel polgár (cseh) 18.30 Egy normális család (cseh) 17.40, 19.40, 21.40 Szülőkről és gyerekekről (cseh) 15.20, 17.30 Zár - Shutter (am.) 21.00 Speed Racer - Totál turbó (am.) 17.20 Muzsika (szlov.) 18.00, 20.10 A Vasember (am.) 18.10, 20.40 Míg a jackpot el nem választ - What Happens in Vegas (am.) 16.50, 19.00. 21.10 21 - Las Vegas ostroma (am.) 16.40,19.20,21.50 A ba- kancslista - The Bucket List (am.) 16.30, 18.40, 20.50 CHARLIE CENTRUM: Vak szerelmek (szlov.) 18.15, 20.15 Eastern Promises - Gyilkos ígéretek (am.) 18.30,20.45 Michael Clayton (am.) 20.30 KASSA DRUŽBA: A legszebb találós kérdés (cseh) 16.00,17.45 Egy normális család (cseh) 19.30 CAPITOL: Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (am.) 16.00, 18.15, 20.30 ÚSMEV: Riporter a ringben (am.) 16.00,18.15,20.30 IMPULZ: Balek-suli (am.) 16.15,19.15 PÉL-SZLOVÁK1A DUNASZERDAHELY - CINEMAX: Bolondok aranya (am.) 16.10, 18.30, 20.45 A legszebb találós kérdés (cseh) 16.40,18.40 Egy normális család (cseh) 16.00,20.40 21 - Las Vegas ostroma (am.) 18.00, 20.30 SZENC - MIER: 27 idegen igen (am.) 18.00 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Angel (ang.) 17.00,19.30 PÁRKÁNY - DANUBIUS: 27 idegen igen (am.) 19.00LÉVA-JUNIOR: Vénusz (ang.-am.) 19.00 GYŐR PLAZA: Bolondok aranya (am.) 17.45 Csak a testeden át! (am.) 18.00, 20.00 Eszter hagyatéka (magy.) 16.45 Indiana Jones és a kristálykoponya királysága (am.) 15.20,16.40,17.40,19.00, 20.00 Lepattintva (am.) 18.00, 20.15 Míg a jackpot el nem választ (am.) 18.30, 20.30 Speed Racer - Totál turbó (am.) 15.00,17.15 Streetdance - Step Up 2. (am.) 17.45,19.45 Superhero (am.) 18.45,20.30 Az utca királyai (am.) 19.30 A Vasember (am.) 17.15,19.45 NYOLCIRANYU Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. SÁMSON SÁRA SIÓN SOLT SZABIN SZABOLCS SZALÓK SZALVÁTOR SZEDERKE SZÓRÁD SZÖRÉNY SZTANISZLAV SZULTÁNA SZVETLÁNA MMNHMMai hmhmhnhnmhmhm s Z T A N I S Z L A z Z S Z A B I N S V A D V A R r A S E K S B > A S E Z E K N r o Z O R I R T R A O L A L r 0 O F E L I S A L C z N D N S r A M Z V S s E S O L T N S r A S z Ö R r E N Y A A T S z U L T r A N A R O Tegnapi feladványunk megfejtése: Szénia. GONDOLKODÓ - HOLNAP ÚJ VERSENYFILADVÁNY KMM9NnM9!8)!Bäa£ Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 5 6 3 7 1 4 9 8 2 8 4 9 6 5 2 3 1 7 7 1 2 3 8 9 6 4 5 9 7 4 8 3 1 5 2 6 1 3 6 4 2 5 8 7 9 2 8 5 9 6 7 1 3 4 3 5 7 1 4 6 2 9 8 4 2 8 5 9 3 7 6 1 6 9 1 2 7 8 4 5 3 4 6 1 8 8 2 5 1 6 6 7 4 5 4 5 3 2 8 9 3 1 7 2 2 6 9 3 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com HOROSZKÓP Kos (III. 21.-IV. 19.) Itt az ideje, hogy az életében régóta megoldásra váró .krízishelyzeted’ megoldja. Elérkezett a változtatás időszaka, számolja fel a nem működő dolgokat, meglátja, képes lesz újat építeni, újrakezdem, hisz segítsége is van. Bika (IV. 20.-V. 19.) Ennek az időszaknak a legnagyobb problémája az elfogadás problémája lesz, mind önmaga, mind mások elfogadása. Ezért a problémáit, amelyek megingathatják önbizalmát, ne kezelje negatívumként. Ikrek (V. 20.-VI. 20.) Szellemi képességei felfokozottak, tanulási sikerek jellemzik. Életét most a ráció vezérli, önállósági törekvései kerülnek előtérbe, a családnál most fontosabbak a barátok, szívesen köt új ismeretségeket. Rák (VI. 21.-VH. 21.) Alapvetően jól érzi magát, beérik munkájának gyümölcse, megfelelő aktivitással rendelkezik. További terveiben azonban határozatlan, jó lenne, ha önmagában letisztázná, hogyan tovább. Legalább próbálja meg! Oroszlán (VII. 22.-VIII. 22.) Belső nyugtalanság feszíti, s maga sem érti miért. Dolgai alapvetően jól alakulnak, hiszen nem ismer megalkuvást, terveiben nem hajlandó toleranciára, semmiféle kibeszélést nem fogad most el. Talán elnézőbb is lehetne! Szűz (VIII. 23.-DC. 21.) Munkájában sikerekre számíthat. Kitartásának, szorgalmának ugyanis beérik a gyümölcse, ami anyagiakban is meg- nyüvánul. Ennek ellenére nem ereszt le, sem lendülete, sem összpontosítása nem lankad. Csak így tovább! Mérleg (IX. 22.-X. 22.) Nem fogja könnyen viselni az elkövetkező napokat, ez az időszak most próbára teszi önt. Hiába próbál megfelelni környezetének, úgy érzi, energiái elfogytak, nincs ereje ahhoz, hogy mindenkivel jóban legyen. Skorpió (X. 23.-XI. 21.) Nem könnyű időszak elé néz. Nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy szeretné, munkájában is problémákba ütközhet, akár állását is elveszítheti. Hiába rendelkezik megfelelő energiával, nem tudja, hogyan tovább. Nyilas (XI. 22.-XII. 20.) Szellemi képessége gyors, intuitív, kommunikációja olajozottan működik, tanulmányaiban sikeres. Nagyon érzékeny a nem anyagi dolgok iránt, előtérbe kerül életében a művészet, a zene. Azért figyeljen pénzügyeké is! Bak (XII. 21.—1.19.) Úgy érzi, dolgai megfelelően alakulnak, de ezért komoly árat fizet, fáradtnak érzi magát, és ráférne egy kis pihenés. Elméje most nem működik megfelelően, szellemiekben is megviselt, kimerült. Ideje pihennie! Vízöntő (1.20.—II. 17.) Hát nem teljesen azt váija ettől az időszaktól, mint amit kap. Munkájában komoly erőfeszítései ellenére sem sikerül elismerést kivívnia és ennek hatására önbizalma is sérülhet. Ne adja fel! Eljön még az ön ideje isi Halak (II. 18.-III. 20.) Életébe beköszönthet a szerelem, de ha házasságban él, akkor komolyabb konfliktusokra csak abban az esetben számíthat, ha.a probléma nem új keletű, ekkor azonban akár kenyértörésre is sor kerülhet. Gondolja át a dolgokat.