Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-22 / 118. szám, csütörtök

4 Régió ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 22. www.ujszo.com e-mail: regio@ujszo.com, fax: 02/59 233 469 Savanyú citromot kaptak a hét elején a szabálytalankodó sofőrök a kassai kerület alapiskolásaitól. A rendőrségi akcióban 65 tanuló vett részt: összesen 425 autóvezetőt ellenőriztek a rend őreivel együttműködve, 182-en folytathatták útjukat citrommal a zsebükben, a többieket édes almával jutalmazták. (SITA-felvétel) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Mentőautónak ütközött Pozsony. Mentőautónak hajtott egy személygépkocsi tegnap reggel. A jármű egy kereszteződésben ütközött egy 89 éves beteget szállító szirénázó mentőkocsi hátuljának. A gyorsmentő felborult, a balesetben a beteg idős asszony szenvedett sérüléseket. (SITA) Elégedetlen a volt ügyvéd Pozsony. Ma tárgyal a Legfelsőbb Bíróság Pavol P. fellebbezésé­ről, amit a Speciális Bíróság két éve hozott döntése ellen nyújtott be a volt ügyvéd. A férfit 2006-ban két év feltételes szabadságvesztés letöltésére ítélték. A vádirat szerint 2004-ben 100 ezer koronát ígért egy kolléganőjének, ha ráveszi az egyik tanút, hogy módosítsa a vallomását. A tanú ugyanekkora összeget kapott volna. (SITA) Nem nyomoznak tovább Pozsony. A hatóságok megszakították a VÚB bank egyik pozso­nyi fiókját kirabló Roman Červenka ellen folytatott eljárást. „Cervenka eltűnt, ezért az ügyet nem lehet tisztázni” - állítja a rendőrség szóvivője. Az idei első bankrablás elkövetője egy kórhá­zi szobából szökött meg. (SITA) Két nőt akart megerőszakolni, de megijedt Nagymegyer. Két nőt akart megerőszakolni egy komáromi férfi a múlt héten. A tettes először egy 24 éves, később pedig 16 éves lánnyal próbálkozott. Mindkét áldozatot az mentette meg, hogy kiabálásukra a férfi megijedt és elfutott. (SITA) Vádat emeltek a nemi erőszaktevő ellen Kassa. Vádat emeltek tegnap az ellen a bártfai férfi ellen, akit tegnapelőtt gyanúsítottak meg azzal, hogy megerőszakolt, meg­vert és kirabolt egy lányt a kassai zsidó temetőben. Az áldozatra a temetőőr talált rá. (SITA) A parázstól gyulladt fel a ház Kassa. Leégett tegnap éjjel egy családi ház a városban. A tulaj­donos vacsorát akart főzni a tűzhelyen, amelyből a szőnyegre esett á parázs és felgyújtotta a berendezést. Az esetben senki sem sérült meg (SITA) A hosszabb útvonalakon közlekedő járatok megszűnnek, az utasoknak át kell szállniuk Átszervezik a tömegközlekedést Kassa. Módosítják a városi tömegközlekedést, a válto­zások júliusban lépnek ér­vénybe. Az új rend szerint kevesebb lesz az útvonal, ám sűrűbbek a járatok, és jobban kihasználják ezentúl a villamosokat és trolikat. KOZSÁR ZSUZSANNA A változtatások legfőbb oka az, hogy lerövidüljön az egyes járatok közötti várakozási idő. Eddig ugyanis például a délelőtti órákban akár félóra is eltelt két járat indulá­sa között. Az átszervezéssel több jármű áll majd rendelkezésre, ám az utasok egy része csak átszállás­sal juthat el úti céljához. A városi közlekedési vállalat és a városveze­tés idén 15 millió kilométernyi utasszállításról egyezett meg, ez kevesebb, mint az elmúlt évben. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy egyes járatok megszűnnek, vagy útvonaluk lerövidül. A város egyik végéből a másikba vezető, húsz ki­lométernél is hosszabb távok telje­sen eltűnnek, a távolabbi lakótele­pekről beutazók viszont több át­szállási lehetőség közül is válogat­hatnak. Menetjegyük természete­sen érvényes marad, hiszen a jelen­legi vonaljegyek már átszállóje­gyek, és félórás időtartamra vehe­tők igénybe. A város 22 kerületének vezetése nem nézte jó szemmel a tervezett változtatásokat, sőt a Tó­háton még petíció is indult annak érdekében, hogy a mostani közle­kedési rend maradjon érvényben. A legtöbb kifogás a távolabbi város­részekből érkezett, az érintettek azzal érveltek, hogy félóra alatt nem jutnak messzire, és egynél több jegyet kell felhasználniuk. Több tárgyalás és kompromisszum árán végül sikerült megegyezésre jutni polgármesterekkel, és Peres kivételével minden városrész bele­törődött már az új menetrendbe. A közlekedés átszervezésekor azt is figyelembe vették, hogy lehe­tőleg környezetkímélő megoldá­sokat alkalmazzanak, így a trolik és villamosok nagyobb szerephez jut­nak. A villamosok mellett több érv is szól. Gazdaságosabb működ­tetésük mellett az egyik leggyor­sabb forgalmi eszközzé válhatnak. Egyes kereszteződéseknél ugyanis beépített automatikus rendszer re­agálhat a járművekre, és azokat előnyben részesítheti az áthala­dásnál az autókkal szemben. A „villamoszimpatizáns” rendszer működtetéséről azonban a város­nak kell döntenie. Nyártól a villamosok nagyobb szerephez jutnak a város közlekedésében (Veronika Janušková felvétele) A villamos a leggyorsabb Május közepén tesztelték a városban a reggeli csúcsforgalom ide­jén a járművek gyorsaságát. A villamos lett a győztes. A megadott távot 10 perc alatt teljesítette, míg a személyautó csaknem 13, az autóbusz 15, a biciklista pedig 16 perc alatt tette meg ugyanezt. Az utolsók között végzett a görkorcsolyás és a futó, az ő esetükben húsz percnél is több időt vett igénybe az átjutás. Minden jármű a saját útvonalán haladt a megadott cél felé; betartva a közlekedési szabályokat, a tömegközlekedési eszközök a megállókban felvet­ték az utasokat. A villamosok előnyét a kereszteződésekben rend­őrök biztosították. (kozs) Az előadásokat a kultúrházban, a szabadtéri színpadon illetve a Perényi pincében rendezik meg Színházi fesztivált rendeznek a Bodrogközben kor - a nagymegyeri Poloska Színház előadásában Miloš Kará- sek Au revoir című drámáját néz­hetik meg az érdeklődők. A feszti­vál zárónapján, vasárnap gyerek­előadások lesznek: az anfiteát- rumban előbb a besztercebányai Divadlo bez oponi A farkasról, akinek megfájdult a foga című meséje, majd a dunaszerdahelyi Epopteia Színházi Műhelynek előadásában Illyés Gyula Ribike című darabja lesz látható. Nádas- di Péter, a Királyhelmeci Városi Hivatal ifjúsági, sport- és kulturá­lis osztályának vezetője elmond­ta, a Színházi Tavaszt először 2006 májusában rendezték meg a városban, akkor a fesztivál négy­napos volt. A közönségtől kapott kedvező visszajelzések miatt úgy döntöttek, a rendezvényt kibőví­tik, és több előadót hívnak meg. A 2007-es fesztivál már egyhetes volt, idén pedig - a nagyobb költ­ségvetésnek is köszönhetően - az eddigieknél színesebb program­mal várhatják az érdeklődőket. A III. Színházi Tavasz megrendezé­sét - melyre a jövőben magyaror­szági, szlovákiai, ukrajnai, len­gyelországi és csehországi társu­latokat is szeretnének meghívni - Királyhelmec városa, a Szlovák Köztársaság Kulturális Miniszté­riuma, A Bodrogközi és Ung-vidé- ki Kulturális Központ, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete „Az idei színházi fesztivál programja a támogatásoknak köszönhetően rendkívül gazdag lesz" - mondta valamint bodrogközi cégek és Nádasdi Péter (Szabó Bernadett felvétele) magánszemélyek támogatják. LECZO ZOLTÁN Királyhelmec. A Bodrogköz központjában - az eddigieknél is gazdagabb programmal és nagyobb költségvetéssel rendezik meg a III. Színházi Tavasz elnevezésű feszti­vált. Magyarországi és szlovákiai színházak és előadók lépnek fel a helyi művelődési központban va­lamint a szabadtéri színpadon. Jö­vő hétfőn a kultúrház nagytermé­ben a Kassai Thália Színház Gogol Revizoiját mutatja be, kedden a Bodrogközi Színjátszó Csoport Horvát Péter Kilencen, mint a go­noszok című darabját viszi szín­padra. Szerdán a Csonkaváron Mága Zoltán és az Angyalok című előadást nézheti meg a közönség, csütörtökön a budapesti Bárka Színház Mágnás Miskája van műsoron. Pénteken szintén a Bárka mutatja be Mrožek Mulat­ság című darabját, a dunaszerda­helyi SZEVASZ színház Othellója szombaton kerül színpadra. Ugyanezen a napon rendhagyó helyszínen és időpontban - a Pe­rényi pincében este fél tizenegy­1000 koronás (31,25 euró) bírsággal büntethető az a gazdi, aki nem takarít kedvence után - a gond csak az, hogy nehéz tetten érni a rendetlen ebsétáltatót Kesztyűket osztogat a kutyatulajdonosoknak a rozsnyói önkormányzat KOVÁCSÁGNES Rozsnyó. Az önkormányzat a város honlapján felhívja a kutya­tartók figyelmét, hogy a városi hi­vatal 1. emeleti ügyfélszolgálati irodájában kesztyűket vehetnek át. Ezek segítségével kellene a ku­tyatartóknak eltakarítaniuk ked­venceik után a kutyagumit. A vá­ros a 282/2002-es törvényre hi­vatkozik, amely a kutyatartást szabályozza, s kimondja, hogy a kutyasétáltatók kötelesek hala­déktalanul eltávolítani a kutya­piszkot a közterületről. A város a közterületek tisztán tartása és az életminőség javítása céljából ha­tározott az egyszer használatos kesztyűk osztásáról. Minden ku­tyatulajdonos 100 darabot kap ingyen, de néhány feltételnek meg kell felelniük. A kutyának nyilvántartásban kell lennie, és gazdájának nem lehet kutyaadó hátraléka. Az önkormányzat lépé­sét a kutyatartók jó ötletnek tart­ják ugyan, de többet akarnak. Azt szeretnék, ha a város a külön sze­métkosarakat is felállítana. „Két­száz méteren át magammal hor­dozni a legközelebbi konténerig, elég gusztustalan dolog” - mond­ta az egyik kutyasétáltató. Egyben azt is üdvözölnék, ha a kutyákat egy meghatározott helyre lehetne vinni, amely a játszóterektől is tá­vol van. Vladislav Laciak polgár- mester elmondta, külön szemét­ládák felállítására egyelőre nincs lehetőség, belátható időn belül azonban a kutyasétáltatásra kije­lölt területen elhelyeznek erre va­ló kosarakat. A város már keresi a megfelelő területeket, amelyek kellő távolságban lesznek a ját­szóterektől és a házaktól. Egyelő­re három helyet sikerült találni. ,A Rákos dombon lévő házak felett van egy alkalmas terület, a másik a Varga dombon, a téli stadion mellett. De ezeket a területeket előbb rendbe kell hozni. A harma­dik a régi kutyagyakorló pálya a Sajó folyó mellett. Jelen pillanat­ban azt kell megállapítanunk, hogy ezek a területek a város tu­lajdonát képezik-e” - mondta Pe­ter Džačár képviselő. Az általános érvényű rendelet szerint az a kutyatulajdonos, aki nem takarít kedvence után, 1000 koronás (31,25 euró) bírsággal büntethető. Egy internetes hozzá­szóló elképzelhetetlennek tartja, hogy a kutya olyan fegyelmezett, hogy kibírja a legközelebbi sétál- tatóig. Szerinte sokkal jobb ötlet a sok kosár elhelyezése városszerte, és más városok gyakorlatából ki­indulva a lakónegyedek körüli zónák kijelölése.

Next

/
Thumbnails
Contents