Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-16 / 113. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. MÁJUS 16. Kertészkedő 15 Ahol fákra vagy cserjékre futtatott kúszó növények még a kiszáradt fákat is képesek megszépíteni Kertek, házak színfoltja lehet (Fotó: Hocsi) A kerti árudák visszajelzé­sei alapján egyre nép­szerűbbek a vásárlók köré­ben a kúszó növények. Nem csoda, ezek alkalmazásával a zsebkendőnyi kertekben helyet takarítunk meg, mi­közben megmarad annak az érzése, hogy a természet­ben vagyunk. Ahol fákra vagy cseijére futtatjuk fel őket, megszépítik a „gazda­növényt”, még akkor is, ha az éppen nem mutatós. ÖSSZEFOGLALÓ A kúszónövényekhez sokféle növény tartozik, mint például a félcserjék, a futó növények, mint a klemátisz, a rózsák és az egynyári futók. Azonban a fajták nem mindegyike tartozik az úgyneve­zett egyedül kúszó növények kö­zé. Szükségük van segítségre, hogy a kúszás során vezesse őket valami. Az ilyen növényeknek csak egy hátsó támaszra van szük­ségük, amiben megkapaszkod­hatnak. Ilyen lehet például egy fal, lugas, kerti kapu, esetleg egy saját magunk által kialakított fan­táziaalakzat. Az indákon kifejlődő kapaszko­dó gyökerek tulajdonképpen kis szívókák, melyek az indákat min­den elérhető felülethez rögzítik. Ha nincs olyan dolog, amire felka­paszkodhatnának, akkor talajtaka­róként törnek maguknak utat. Amikor ezek a kis kapaszkodó gyö­kerek a talajhoz érnek, átalakul­nak normális gyökerekké. A jól fej­lett gyökérzettel rendelkező részt akár le is lehet választani az anya­növényről. Ezzel a módszerrel ren­geteg fiatal növényhez juthatunk. Bármilyen kertben megélnek A kúszó növények a legképtele­nebb körülmények között is meg­állják a helyüket. Az örökzöld bo­rostyánok közül több fajta tarka leveleket hoz. Száraz, árnyékos helyen, szegényes talajon is meg­élnek. Falak mellett, különösen, ha az éppen a ház fala, akár ke­vésbé fagytűrő növényekkel is próbálkozhatunk. A gyakorta használt járda mellé illatos virágú kúszólonc való. Ha hosszabb ide­ig látványos növényre vágyunk, jó választás a kisvirágú klemátisz, amely elvirágzás után pamacs­szerű termésével is díszít. Téli­kertben vagy üvegházban, ahol a téli hidegben is állandó hőmér­sékletet tudunk tartani, bármi­lyen fagyérzékeny kúszónövény­nyel próbálkozhatunk. A siker ér­dekében teremtsünk kedvező fel­tételeket a növények növekedésé­hez. Ültetés előtt tanácsos szerves trágyát vagy komposztot kiszórni, és a földbe dolgozni. Amíg meg nem erősödnek a növények, ön­tözzük őket, különösen szárazság idején. Mielőtt a kúszónövényt a falhoz rögzítenénk, győződjünk meg arról, hogy kinyúló tető nem ad-e esőárnyékot. Egyes növé­nyek, például a klemátiszok, igé­nyesek, meghálálják, ha évente szerves anyaggal kedveskedünk nekik. Az örökzöld borostyán Mindenki ismeri csodálatos mélyzöld háromszög alakú az er­dei borostyánt. A levél alakjának és nagyságának számos változata van: szív alakú, mélyen bemet­szett, majdnem kör, ötszögletű, fodrozott, pettyezett, fényes, matt, világoszöld, vagy vannak le­velek világossárga szegéllyel, hal­ványsárga levél zöld foltokkal, mélyzöld egy világossárga mag­gal. Minden hely és minden ízlés számára megtalálható a megfe­lelő fajta. A zöld fajták nagyon szépek lehetnek egy napos falon vagy kerítésen, különösen ha egy- kúszó rózsát is hagyunk rajta. A virágok a zöld háttérrel jobban ér­vényesülnek, és a napfény a fé­nyes leveleket még szebbé teszi. A színes kultúrák, mint a majdnem fehér Hedera helisz Kolibri zöld foltjaival, a krémszínű Hedera h. Éva sárga szegéllyel és az arany­sárga Hedera h. Goldheart világo­szöld szegéllyel az árnyékos sötét helyeket felélénkítik. Hogy a „zöld” vagy „színes” fal szép maradjon, és ne legyen túl vastag, gondoskodni kell a boros­tyán rendszeres nyírásáról. Idejé­ben le kell vágni az ablak irányá­ba növő kacsokat, mert ha ezt túl későn tesszük meg, akkor a ka­paszkodó gyökerek csúnya foltot hagynak maguk után. Amíg kúszik, fiatal marad A borostyán különleges nö­vény: amíg tud kúszni, addig fia­tal marad. Ezért időről időre met­szeni kell. Viszont ha a kacsok már nem találnak több kapaszko- dási pontot, és egyidejűleg egy határt is elért a növény, akkor va­lami furcsa dolog történik vele. Külsőleg megváltozik, oldalhajtá­sokat hoz, melyek sűrűn nőnek egymás mellett. A levelek rom- buszalakúak lesznek, és a növény elveszíti kapaszkodó képességét, végezetül minden ősszel virágba borul. A golyó alakú virágok sok kicsike sárgászöld virágból áll­nak. A virág nektárja' a méhek és pillangók számára igazi finom­ság. Virágzás után zöldszínű ter­mések alakulnak, melyek a tél fo­lyamán mutatós fekete bogyókká válnak. Ha a kifejlett borostyánról veszünk le dugványokat, akkor nem kúszónövényt kapunk, ha­nem bokrot, mert örökítőanyaga megváltozott. A borostyán e fajtá­ját Hedera helix Arborescensnak nevezik. Ez a nem kúszó fajta a kertekben örökzöld bokorként ül­tethető, ám kiválóan fejlődik cse­répben is. A dúsan növő élénkzöld ágakat a levelekkel csodálatosan lehet csokrok kötésénél alkalmaz­ni, különösen akkor, ha bogyói már szép sötétek. Kikezdi a falat? Ha a borostyánt házunk falá­nak borítására akarjuk felhasznál­ni, ajánlatos ellenőrizni a téglák fugáinak minőségét. Annál is in­kább, mert egyes állítások szerint a borostyán megkezdi a falazat fugáit. Ez korábban gyakran meg­történt, amikor még meszes ha­barccsal fugáztak. Ha kételke­dünk a fugák minőségében, akkor az egyik fugát kaparjuk meg egy késsel. Ha mély nyomok keletkez­nek, akkor inkább egy másik kú­szónövény mellett ajánlatos dön­teni, vagyis egy olyan mellet, mely valamilyen támasztékba ka­paszkodik. Ha a fugák jó állapot­ban vannak, akkor egy borostyán­nal benőtt fal akár még vízszige­telő hatással is rendelkezhet: az esővíz a leveleken lefolyik és nem éri el a falat. A borostyán kitűnően vágható és alakítható. Ilyen célra viszont jobban megfelelnek a kislevelű fajták, például a Hedera h. Babi­ca. Ajánlatos előre kialakítani egy drótvázat, amelyet a fiatal nö­vényzet mellé telepítünk. A nö­vényt a váz mentén vezessük, mindent, ami a formából kinő, azt le kell vágni. A klemátiszok kezelése A klemátiszokat sokan különle­ges bánásmódot igénylő növé­nyeknek gondolják. A közhiede­lemmel ellentétben egyáltalán nem bonyolult a metszésük. A ko­rán nyíló klemátiszokat a gyöm­bérhez (Alpinia), a Macropetalák- hoz és a Montanákhoz hasonlóan a gyönge és az elhalt részek eltávo­lításán kívül csupán a virágzás után kell kissé megmetszeni. A nyár első felében virágzó nagyvirá­gú hibrideket is csak gyengén kell metszeni, ami az összeakaszkodott hajtások eltávolítására, illetve a vi­rágzás utáni ritkításra korlátozó­dik. A későn nyílókat, amelyek a virágaikat az újonnan fejlődött hajtások végein hozzák, erősen, majdnem a talajszintig vissza­metszhetjük télen. A tavasz bekö­szöntővel gyorsan neki erednek az új hajtások, (bakker, garami, g) AZ ÁLLATORVOS VÁLASZOL A mókus házi tartásáról Szeretetnénk egy csíkos mókust tartani, tenyészteni. Milyen gondoskodást igé­nyel? DR. NAGY KORNÉL A csíkos mókus Észak-Amerikában és Ázsiában vadon él. Míg az amerika­inak három, a főleg Szibériában élőnek öt csíkja van. Az amerika­itól való megkülönböztetéshez használják a szibériai csíkos mó­kus elnevezést. Nálunk Burun- duk névvel is illetik. A csíkos mó­kus magvakkal és bogyókkal, főleg gabonaszemekkel és dió­val táplálkozik. Télbe akár 5-8 kg-ot is hazahord és elraktároz. Sokféle készletét a különböző hónapok szerint gyűjti össze, leginkább pohánkát, mogyorót, juharfamagot és kukoricát. Er­dei gombákat is gyűjt, azokat napsütésben kihordja szárítani, így raktározza el. Ä Burunduk téli álmot alszik, közben gyak­ran iszik és táplálkozik. Párzás idején nyírfasíppal csalogatják, a nőstény hangját utánozva. Ezért legtöbbször csak hím pél­dányok szerezhetők be. A mókus megfelelő körülmények között 8-10 évig él. Mozgásigénye nagy, ezért tartása csak annak ajánlható, aki biztosítani tudják számára a megfelelő férőhelyet. Magányosan él, kisebb csopor­tokba csak a táplálékuk közelé­ben verődik. Nem állnak össze állandó párok, a nemek csak a párzási időszakban érdeklődnek egymás iránt. Sőt ezen idősza­kon kívül a nőstények agresszí­van viselkednek a hímekkel és egymással szemben is. Az ag­resszió a szabadban legtöbbször a másik állat elkergetéséig tart, de ketrecben egészen véres vere­kedés is lehet. Éppen ezért az egyedi ketreces tartás javasolha­tó. Ha mókusainkat tenyészteni is akarjuk, csak a párzás idejére engedjük össze őket. Van, aki a háremes tartást javasolja, ilyen­kor egy hímet tartunk 3-4 nős­ténnyel együtt. Fontos, hogy az állatok együtt nőjenek fel, szok­janak össze. Mivel a fogságban tartott csíkos mókusokban is él a gyűjtögetési vágy, mindig egy ki­csivel több magot adjunk nekik, mint amennyit elfogyasztanak. A mókusok alapvetően magevő állatok, de ki kell egészítenünk táplálékukat egyéb finomságok­kal is. Soha ne adjunk mókusa­inknak gyümölcsöt, zöldséget mosatlanul! Ne szedjünk össze neki a kertből madártojásokat, földigilisztát, hiszen nem tudjuk milyen fertőzés forrásai lehet­nek ezek. Itatásra javasolható a golyós önitató, mert ezt az állat nem tudja elrágni, és a vizét sem szennyezi. A kalitka legyen fémből, ne le­gyen túlzsúfolt, hogy a mókus­nak bőven legyen helye ugrán­dozni. Vastag rágható ágakból több szintet is építhetünk ked­vencünknek. Ne feledkezzünk meg a kellő méretű és számú odúról sem. Ezekben necsak a mókusnak, hanem az általa összegyűjtött magoknak, össze­hordott szénának is legyen elég helye. A csíkos mókus alá almoz­hatunk forgáccsal, szénával, de nálam leginkább a macskaalmon való tartás vált be. Ez egy nagyon jó nedvszívó kőzetzúzalék, amit aránylag ritkán kell cseréim. A mókusok nem szennyezik saját lakhelyüket, a ketrec egy sarkát jelölik ki illemhelynek, elég ezt a sarkot hetente kitisztítani. A csíkos mókus szezonálisan szaporodik, egy, esetleg kettő párzási idényük van március-áp­rilisban. Ritkán van egy második alom is augusztus-szeptember­ben. A hímek tavasztól őszig al­kalmasak a párzásra, ilyenkor heréik leszállnak a hasüregből és a spermatermeléssel párhuza­mosan méretük is megváltozik. A nőstények ezzel szemben csak rövid ideig hajlandóak párosod­ni, mintegy 12-24 óráig, ezt a hímekre csábítóan ható füttyel jelzik. Sikeres párzás esetén 29- 32 nap múlva mókusáldásra számíthatunk. Az első héten hagyjuk teljes nyugalomban a mamát kicsinyeivel, ne nyitogas- suk az odú tetejét. Egy alomban 4-8 kismókus lehet, amelyek ilyenkor még csupaszok, vakok és rózsaszínűek. 3-4 napos ko­rukban még mindig csupaszok, de hátukon már látható a csíkok­nak megfelelő pigmentáció. Sze­müket 16 napos koruk körül nyitják ki, 3-4 hetes korukban már egyedül is eszegetnek al­mát, puhább magokat, ennek el­lenére hagyjuk a kismókusokat anyjuk mellett két hónapos ko­rukig. Amíg a mókusmama szoptat, alommérettől függően akár 80%-kal több élelemre, energiára is szüksége lehet. Ilyenkor bőven lássuk el finom­sággal, fehérjével, de a kálcium- kiegészítés is nagyon fontos. Aki szaporítani igyekszik a csíkos mókust, készüljön fel arra, hogy ezen rágcsáló szaporításához több türelem, odafigyelés és sze­rencse szükséges. PIACI ÁRSÉTA sárgarépa Pozsony május 14-én 20 Sk/kg Komárom május 14-én 8-20 Sk/cs Rimaszombat május 14-én 25 Sk/kg Zselíz május 14-én 10 Sk/cs Losonc május 15-én 21-25 Sk/kg Szepsi május 14-én 17-20 Sk/kg Kassa május 14-én 15 Sk/kg petrezselyem 40 Sk/kg 28-30 Sk/kg 50 Sk/kg 10 Sk/cs 45 Sk/kg 42-54 Sk/kg 24 Sk/kg burgonya 10-12 Sk/kg 12-14 Sk/kg 10-25 Sk/kg X 12-29 Sk/kg 7-10 Sk/kg 7-24 Sk/kg tojás X 3,50 Sk/db 3,20 Sk/db 3 Sk/db 3.30 Sk/db 3-3,40 Sk/db 3.30 Sk/db hagyma (fokhagyma) 18(100) SK/kg 20 Sk/kg (5) Sk/db 20 (110) Sk/kg 12 (90) Sk/kg 16-19(99-120) Sk/kg 18(110) Sk/kg 13(110) Sk/kg zeller 30 Sk/kg 26 Sk/kg 30 Sk/kg X 35-55 Sk/kg 20 Sk/kg 24 Sk/kg zöldpaprika 70-105 Sk/kg .10-12 Sk/db 120 Sk/kg 8-12 Sk/db 90-140 Sk/kg 76-100 Sk/kg 110 Sk/kg paradicsom 64-80 Sk/kg 65-78 Sk/kg 55 Sk/kg 80 Sk/kg 69-70 Sk/kg 55 Sk/kg 49 Sk/kg kelkáposzta 34 Sk/kg X 35 Sk/kg X 39 Sk/kg 46 Sk/kg 19 Sk/kg őrölt fűszerpaprika X 280-300 Sk/kg X 250 Sk/kg x X X alma/körte 28-38/x Sk/kg 28-33/x Sk/kg 36-39/x Sk/kg X 38-42/35-69 Sk/kg 36/45-60 Sk/kg 23-39/x Sk/kg retek/új hagyma 8-10/10-12 Sk/cs 6-10/5-8 Sk/cs. 10/12 Sk/cs 8/8 Sk/cs 13-15/8-12 Sk/cs. 13/13 Sk/cs 10-12/10-15 Sk/cs méz (dióbél) 120-140 (220) Sk/kg 100-130 (200) Sk/kg 140 (250) Sk/kg 100-120 Sk/kg (x) X 90-130 (130) Sk/kg 100-200 (260) Sk/kg fejes saláta 8 Sk/db 6-8 Sk/db 10 SK/db 8-10 Sk/db 12-15 Sk/db 13 Sk/db 5-20 Sk/db karalábé 8-13 Sk/db 8-14 Sk/db 15 Sk/db 10-12 Sk/db 13-15 Sk/db 16 Sk/db 10-15 Sk/db

Next

/
Thumbnails
Contents