Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-10 / 108. szám, szombat

Egyszer egy lyukas kanna, tele vízzel, átment a szalonon, s összecsepegtette a kifényesített parkettát. Ezt a haszontalan kannát alighanem elfenekelték. ANATOLE FRANCE: R1QUET GONDOLATAI Életének jelentős része azzal telt, hogy szeretett volna bejutni különböző helyekre - palotákba, hivatalokba, szalonokba... MÁRTON LÁSZLÓ: MINERVA BÚVÓHELYE 2008. május 10., szombat 2. évfolyam 19. szám Az adatlapba is majdnem beírtam, hogy kicsit bizonytalan vagyok, mindenben, amiből ki lehet hozni egy normális, egészséges bizonytalanságot... Társkereső Először csak kíváncsiság­ból próbáltam ki a neten a dolgot. SZÁVAI ATTILA Valahogy nem mertem elmen­ni rendes társközvetítő irodába, ahol hús-vér embernek kell el­mondanom, hogy egy normális kapcsolat kellene, amiből ki lehet hozni egy-két gyereket, meg a többi velejárót, autó- és lakáshi­telt, ilyesmiket, csendes falusi életet. Azt mondta az író ismerő­söm nemrég, hogy a társközvetí­tés az majdnem olyan, mint mi­kor meccset közvetítenek, csak itt két ember rúgja a bőrt egymáson, nem pedig huszon-akármennyi, plusz a közönség. Én nem tudom, de ha már így elfocizgatjuk az életemet, megemlítem, én még soha nem voltam helyzetben, so­ha nem voltam még a háló köze­lében, ha érted, mit mondok, bár, ha jobban meggondolom, egy­szer lesen voltam. Lánykorom­ban a kocsma mögött összeakad­tam a hentes fiával, de sajnos raj­takaptak, így esélyem sem volt, hogy bekapjam a legyet, művi ve­télés - rendes élet, null - egy. Kiderült a netes társkeresőn, hogy tetszem egy fiúnak, írt is le­velet, meg küldött fényképet. Jó darab szép szál legény, hiába mondja nagyapa, hogy nem sokat néz ki belőle, hiába főiskolás, egy jó disznótor lebonyolításához vagy a kukoricatörés megszerve­zéséhez nem diploma kell, ha­nem olyanok, hogy jó nyúlósat köp az ember a tenyerébe, össze­csapja, szétkeni, ne ragadjon rá a kapanyél. Az írta a fiú a levélben, hogy szereti a kerékpározást. Ar­ra gondoltam, ha már mindket­ten szeretünk biciklizni, lehívom ide a faluba, jöjjön szagolni a jó falusi ájert, meg persze a friss kölnimet, amit nemrég lőttek ne­kem a búcsúban. Majd előtte fo­gom tekerni a bringát, hogy érez­ze a szagot, ami az író szerint túl határozott, azt mondta, vigyek magammal tollasütőt, mert jönni fognak rám a darazsak, legyen mivel csapkodni a levegőbe. Az­tán meg elbizonytalanodtam, hogy lehet, talán majd a fiúnak kellene elöl tekerni, noha nem azért hívtam a fővárosból ide a távoli es kalandos mélyvidékre, mármint szociológiailag, hogy aztán a hátát bámuljam, ahogy kerekezik előttem. Ez a bizonytalanság, ez nagy hibám. Az író barátom szerint annyi bennem az önbizalom, mint egy frissen kisütött rántott húsban, és hogy kellene valami terápia, hogy jobban meijem a vi­lágot, ne csak kisujjal böködni, hanem rendesen lökdösni, túrni szét két könyékkel, aztán szívni be két pofára. Az adatlapba is majdnem beírtam, hogy kicsit bi­zonytalan vagyok, mindenben, amiből ki lehet hozni egy normá­lis, egészséges bizonytalanságot. Megkértem az írót, hogy segítsen bejelentkezni, mivel a Galkovics tanárnő régen azt mondta a ma­gyarórán, hogy az írók, azok olyan emberek, akik nem úgy lát­ják a világot, mint egy kupac szá­raz giliszta, hanem látják a világ­ban a lehetőséget is. És mivel régi jó családi ismerősöm az író, hát megkértem, segítsen. Ő persze elsőre jött, mondván, hogy szíve­sen segíti az életem egy kicsit, lát­ja, hogy csak nehezen boldogu­lok. Szerinte a bizonytalanságot, mármint az enyémet, azt ne na­gyon újuk be az adatlapba, mert egyetlen fiú, pláne férfi se köti össze az életét olyan lánnyal, sőt nővel, aki nem tudja elsőre el­dönteni a rotyogó lecsó fölött, hogy most akkor jobbról balra ke­verje, vagy fordítva. Mikor mond­tam az írónak, hogy ezzel nem lesz baj, mivel nem tudok semmit főzni, pláne lecsót, azt javasolta, ezt se írjuk bele. Illetve egyszer próbálkoztam tojásrántottával, de a nagypapa azt mondta, hogy előrébb lett volna a civilizáció, ha inkább összesöpröm a tyúkud­vart, pedig szerintem a tyúkud­vart azt nem is szokták söpörni, azt hiszem. Ott csak a csirkék meg a kacsák mennek, mindenki szépen a dolga után, itató, friss kukac az odadobott rohadtká- posztából, ilyesmik. A káposztát nem szeretem, mert egyszer, mi­kor beesett a mobilom a moslé- kosvályúba, röhögve ordította a nagyapa, hogy annyi eszem van, mint egy vödör káposztának. Ha unatkozok, mindig nézege­tem a mobilom, noha semmi új­donság nincs rajta, csak az a tíz telefonszám, meg a csengőhan­gok, amiket akkor vettem fel, mi­kor disznóvágás volt. Mikor az író hív, mindig forognak a bu­szon, hogy honnan szól a disznó­visítás, amikor meg nagyapa hív, hogy olyasmit mondjon, aminek nem örülök, például olyanokat, mint, te póznalábú, akkor meg az a hang van, amikor rácsaptam vé­letlenül a böllér Galkovics ujjára a fészerajtót. Először a recsegős csattanás, amibe beleremegtek az ajtódeszkák, aztán az először elfojtott, majd kirobbanó ordítás, ami ahhoz hasonló, mikor átsza­kad egy nagy gát és ömlik a víz szerte a világba. Azon is sokat rágtam a körme­imet, hogy hogyan lesz az első ta­lálkozás. Én menjek fel a nagyvá­rosba, vagy legyen udvarias, és ő jöjjön le vidékre. Nem tudom, mihez tudna itt kezdeni, mégsem hívhatom el bekapálni a málnást az első találkozáskor. Nem tu­dom, mit csinálnak szívesen a vá­rosi fiúk. Állítólag otthon ülnek, vagy elmennek múzeumba, szín­házba, diszkóba. Nagyapa azon röhögött, hogy szerinte azt se tudná, hogyan kell beindítani a kapálógépet. Amikor fényképet kellett berakni az internetes társ­keresőbe, véletlenül olyan kép lett betéve, amin állok a cseresz­nyefa alatt, nézem, ahogy dől el mellettem a fának támasztott ge­reblye, mögöttem meg szépen látni, ahogy nagyapa fordul meg a kapálógéppel a kiskertben. Az író, mikor utólag megnézte a ké­pet a neten, azt mondta, lehet, nem kellene elsőre feltárni a csa­ládi körülményeket, talán olyan képet kellett volna, amin csak én vagyok, senki más. A fiú velem akar találkozni, nem a kapáló­géppel, bár ha lejön ide falura, előbb-utóbb találkoznak majd. így hát elmentem fodrászhoz, szépen kipucolkodtam, smink, szempilla, a szájon feszül a rúzs, mint a szatyorfiil. Az író szerint először a szájat nézik meg a fiúk, aztán jön csak a többi, a lakásbő­vítés, együtt lottózóba járás, ka­pálógépezés, ilyesmik. (AP Photo/David Longstreath

Next

/
Thumbnails
Contents