Új Szó, 2008. május (61. évfolyam, 102-126. szám)

2008-05-07 / 106. szám, szerda

SZÜLŐFÖLDÜNK 2008. május 7., szerda 5. évfolyam, 19. szám 26. oldal Jelenések és egy modern csoda Hatalmas felhőképződés közepette tűnt föl a kis Jézust ölében tartó Szűzanya ß Gondolatok kétszázhetven hektár elveszett földről Az euró bevezetése előtt földet eladni felelőtlenség 29. oldal 30. oldal Csatát nyertek, majd vesztettek a csataiak Rangadó után ugrott az élre a peredi fakó; váratlan ebedi diadal A tavasszal szinte egy időben beköszönt a turistaidény is; ez határon innen és túl arra készteti a vállalkozókat, intézményeket, hogy portékájuk legjavát ismét közszemlére tegyék. Örömmel tudatjuk, hogy nem csak az alföldi vállalkozóknak van mutogatnivalójuk (lásd a mellékelt fotót), a Kárpátok bércei között is akad látnivaló épp elég, s rátermettségben sincs hiány. Mindenesetre helyénvaló volna elhelyezni egy figyelmeztető táb­lát a Magas-Tátra lankái alatt is, mégpedig a következő szöveggel: „Magas-Tátra, a világ legkisebb óriáshegysége. A még folyamatban lévő telekspekulációk befejeztéig látogatható.“ (Lőrincz Adrián felvétele) JEGYZET Kösz hülyegyerek! LECZO ZOLTÁN A mobiltelefonról, hétköznap­jainknak erről a szinte nélkülöz­hetetlennek tűnő használati esz­közéről sokan, sokszor, sok rosszat mondtak már. A szer­kentyű bírálóival és ellenzőivel nem akarok vitába szállni, sőt! Inkább köszönetét szeretnék mondani ennek az okos kis gép­nek, amely mostanság új távlato­kat nyit a nevelés és az oktatás terén, s újabban a segítségével reálisabb képet kaphatunk a minket körülvevő világról. Mielőtt azt gondolhatnák, végér­vényesen megbolondultam, té­nyekkel támasztanám alá az állás­pontomat. Bizonyára önök is lát­tak a világhálón vagy a televízió­ban mostanság olyan mobiltele­fonnal rögzített videofelvételeket, melyeket iskoláskorú gyerekek ké­szítettek. Az egyik ilyenen néhány hónapja az volt látható, ahogyan egy magyarországi oktatási intéz­ményben a tanulók szisztemati­kus hergeléssel és cukkolással az őrületbe kergetik tehetetlen és védtelen tanárnőjüket. A másik, ugyancsak Magyarhonban felvett és elhíresült képsor meg egy bu­dapesti iskola tanulóját mutatja, ahogy a tanítóját alázza, fenyege­ti, s végül ruhafogast lengetve meg is üti az idős embert. A na­pokban pedig egy olyan felvétel került napvilágra, melyen épp egy kelet-szlovákiai középiskola diák­jai - szigorúan tanítási időn kívül - vetkőztetik meztelenre a szem­mel láthatóan ittas társukat. Per­sze ahhoz, hogy ezek a képsorok a nyilvánosságra kerülhessenek, ön­magában kevés lenne a lehetőség, hogy az újkori mobiltelefonok már képesek a hang- és mozgó­képfelvételek rögzítésére. Min­dehhez az is elengedhetetlen, hogy egyes fiatalok manapság égető szükségét érezzék annak, hogy a deviáns, illetve helyenként a törvényesség határát átlépő cse­lekedeteiket a rendelkezésre álló legmodernebb eszközökkel doku­mentálják. Ám a felsorolt esetekben, a csilla­gok szerencsés együttállásának köszönhetően, a kívülállók is hite­les képet kaphattak az oktatási in­tézményeinkben jelenleg uralko­dó állapotokról. Mert ugye gon­doljunk csak bele abba, hogy ha nem lenne mobiltelefon (és idióta diák) a világon, vajon ki doku­mentálta és mutatta volna be eze­ket az eseteket? Honnan a nyava­lyából sejthetnénk, mi folyik ma­napság az iskoláink falain belül és túl? Ugyan ki tárná elénk ezeket az ügyeket? Talán az alulfizetett, gyakran motiválatlan és fásult pe­dagógusok? Nehezen hiszem. Többségük örül annak, hogy az egyre csökkenő diáklétszám mel­lett egyáltalán még van kit taníta­nia, s a tanítók zöme szerintem amúgy sem szívesen vallaná, hogy a felsorolt esetek kezelésére nem állnak rendelkezésre megfelelő eszközök. Hogy ők nap mint nap úgy mennek be a munkahelyükre, hogy egy időben elcsattant pofon miatt akár a megélhetésük is vesz­élybe kerülhet, és hogy a „túlélés­re” így egyetlen esélyük van, még­pedig az, ha úgy tesznek, mintha a helyzetük nem lenne annyira kétségbeejtő, mint amilyen valójá­ban. Hallathatnák hangjukat az oktatási intézmények vezetői és fenntartói, ám rövid, alig öt évig tartó pedagógusi pályafutásom alatt többször megtapasztaltam, hogy számukra az a probléma, mely nem kerül a nyilvánosság elé, többnyire nem létezik. Tussol­junk el inkább mindent bőszen, nehogy az iskolánk jó híre vesz­élybe kerüljön! Sajnos sokan vall­ják: „Amit a szem nem lát, az a szívnek nem fáj” elvet, s közben nem nagyon tudatosítják, hogy a sorozatos félrenézések és szemle­sütések miatt már ők maguk is ré­gen akut „szívelégtelenségben” szenvednek. Szólhatnának persze a szülők is, de mint tudjuk, több­ségük mindenkor és minden kö­rülmények között megingathatat­lanul hisz gyermeke ártatlanságá­ban, s ha vannak is némelyeknek némi kétségeik efelől, azt még ők sem szeretnék, hogy a rendcsiná­lás az iskoláinkban épp az imádott csemetéjük tökéletességének két­ségbevonásával kezdődjön el. S ezzel az ördögi kör bezárult. A va­lós helyzet bemutatásra marad te­hát a mobiltelefon és a hülye diák, aki nemcsak elköveti a gazember­séget, hanem a gép segítségével - ki tudja, mi okból - időnként le­gyártja a saját maga ellen szóló bi­zonyítékokat is. Mi, kívülállók pe­dig a felvételek láttán sopánkod­hatunk és szörnyülködhetünk, ám végeredményben hálásak lehe­tünk nekik, hogy általuk végre szembesülhettünk azzal, hogy va­lójában milyen állapotok uralkod­nak manapság az iskoláinkban. Tehát, koszi, mobil! És hogy téged se felejtselek ki, koszi, hülyegye­rek! Miközben ezeket a sorokat írom, épp arról számolnak be a híradóban, hogy egy szlovákiai alapiskola kisdiákjai a minap zoo- fil, illetve pornográf felvételeket küldözgettek egymás mobiltele­fonjára. Az iskola vezetősége per­sze haladéktalanul intézkedett az ügyben, és a delikvensek mobüte- lefonját már elkobozta...

Next

/
Thumbnails
Contents