Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-18 / 91. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 18. Vélemény és háttér 7- Esküszöm, drágám, nincs barátnőm. A mai benzinárak mellett nem is engedhetném meg magamnak. (Peter Gossányi karikatúrája) Az utóbbi másfél év igazolta, hogy az MKP-nak itthon nincs igazi szövetségese Szálljunk le a földre FIGYELŐ RMDSZ-ellenes szövetségek Erdély egyes megyéiben „szömyszövetségek” jöttek létté a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Demokrata-Liberális Párt (PD-L), valamint a Nagy- Románia Párt (PRM) között, hogy megakadályozzák a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) polgár- mesteri, illetve megyei ta­nácselnöki tisztségekhez jutá­sát - hívta fel a figyelmet a je­lenségre Markó Béla, a szövet­ség elnöke. A romániai sajtó által idézett politikus „bi- zarmak” és „veszélyesnek” nevezte a jelenséget. Emlé­keztetett, hogy Maros megyé­ben már létrejött ez a szövet­ség, de Szatmárban is körvo­nalazódik. A szerdai lapok hí­rül adták: közös jelöltet állít Szatmárban négy román ala­kulat a megyei önkormányza­ti elnöki tisztségért folyó ver­senyben. A PSD és a PD-L két erősen nacionalista erővel, az Új Generáció Pártjával (PNG) és a Konzervatív Párttal (PC) megállapodott, hogy „keresz­tény összefogással” független jelöltet indítanak az RMDSZ ellen. Markó szerint ezek a pártok a múltba tértek vissza, az etnikai szavazás eltűnőben van. Ezek a pártok etnikai sza­vazásra kényszerítik a válasz­tókat - hangsúlyozta az elnök. Pozitív ellenpéldaként hozta fel a Temes megyei RMDSZ ál­tal kezdeményezett szövetsé­get a megyében élő kisebbsé­gek képviselőivel (szerbekkel, bolgárokkal, ukránokkal és olaszokkal) a megyei és helyi tanácsosi tisztségek megszer­zése érdekében. A kormány­zati tisztségviselőknek a hely- hatósági választások iránti fo­kozott érdeklődése a szövet­ségi elnök szerint azt bizonyít­ja, hogy egyre növekszik a he­lyi és a megyei szintű intéz­mények fontossága, ezek ugyanis tényleges hatáskörö­ket kapnak, és befolyásolni tudják a helyi közösségek helyzetét. A bukaresti Új Ma­gyar Szó (ÚMSZ) szerdán em­lékeztetett: a helyhatósági vá­lasztások a pártok számára a főpróbát jelentik az őszi par­lamenti választásokra. Az RMDSZ több mint hétezer je­löltet indít a helyhatósági vá­lasztásokon. (mti) A politikacsinálás a politi­kusok dolga. Ezért lettek megválasztva, ezért van­nak fizetve. Újságírók, elemzők, választók bírál­hatják, kommentálhatják a politikusok döntéseit, számon kérhetik a tettei­ket, leválthatják őket. Ám a felelősség, amíg pozíció­ban vannak, a politikuso­ké. Ők vannak birtokában a legtöbb információnak, nekik kell a lehető legkö­rültekintőbben mérlegelni egy aktuális döntés körül­ményeit és következmé­nyeit. PETŐCZ KÁLMÁN A Magyar Koalíció Pártja a múlt hét csütörtökén, azzal, hogy nem folytatta tovább az SDKU obst- rukciós taktikáját a Lisszaboni Szerződés és a sajtótörvény ügyé­ben, az önálló ellenzéki politizá­lás felé tett egy lépést. Megtehette volna akár korábban is. Például azzal, hogy saját köztársaságiel- nök-jelöltet állít. Akkor nem volt hozzá mersze. A Lisszaboni Szerződés és a saj­tótörvény összekapcsolása való­ban ördögien jó ötlet volt Dzurin- dáéktól, csak későn jött és felké­születlenül érte az MKP egy ré­szét. A „zsarolási stratégiával” az ellenzék mégis keményen feladta a leckét az öntelt, arrogáns, popu­lista kormányfőnek és pártjának. Igen, a leckéztetést lehetett volna még egy ideig folytatni. Va­lóban, a végkifejletet sem kom­munikálták le jól és volt benne elég sok esetlegesség. Ám fogad­juk el, hogy az adott helyzetben az MKP végül úgy döntött, ahogy döntött. Az utóbbi másfél év tör­ténései bizonyították, hogy az MKP-nak nincs valódi hazai szö­vetségese. Aki toleráns, multikul­turális környezetből érkezik Szlo­vákiába, világosan látja, mennyi­re földhözragadt és korlátolt a szlovák pártok kisebbségpolitiká­ja. A Koszovó-vita, a Beneš-dekré- tumok körüli hercehurca, a köz­oktatási törvénytervezet kapcsán kifejtett nézetek ékes bizonyítékai annak, mennyire így van ez. Ebben a helyzetben valóban lo­gikusnak tűnhet, hogy az MKP in­kább a külföld szavára hallgatott. (Miközben e sorok írója sem annyira naiv, hogy nem sejtené, belső hatalmi megfontolások és érdekütköztetések is közreját­szottak a döntésben.) A külföld ugyanis egyáltalán nem értette a helyzetet, és nem is volt igazán esély arra, hogy megértse. A kül­földre pedig szükség van. Azok a szlovák politikusok és kommentá­torok, akik a külföldi szövetsége­sek keresését felróják a magya­roknak, sajnos nem értik, hogy egy állandó kisebbségi helyzetből gyakran ez az egyedüli kiút. Mindazonáltal az MKP lépését az SDKÚ szempontjából nehéz más­ként értékeim, mint gáncsolást. Ám ha valaki végigkísérte az MKP nyolc évig tartó frigyét Mikuláš Dzurindával, nem állhatja meg, hogy úgy érezze, a volt kormányfő rászolgált erre. Látszólag paradoxonként hat­hat, de ha az MKP folytatni akatja az együttműködést a másik két el­lenzéki párttal, még több tárgya­lással tudja csak elkerülni az eset­leges újabb nézeteltéréseket. Ez a köztársaságielnök-jelölt kérdésé­re is érvényes. Iveta Radičovánál pillanatnyilag jobb jelöltje nem lehetne a korszerűen gondolkodó szlovákiai állampolgároknak. Van is reális esélye a jó szerepelésre. Az Új Szó hasábjain 2007. október 13-án megjelent, vele készült in- teíjúból viszont kitűnik, hogy a ki­sebbségi kérdés bizonyos árnyala­tait ő sem látja egészen világosan. Ezeket tisztázni kellene vele. Mindent egybevetve, most már mindannyiunknak le kellene szállni a földre. A szlovákiai ellen­zék esete a Lisszaboni Szerződés­sel című színműnek vége. Izgal­mas volt, érdekfeszítő és tanulsá­gos. De összpontosítsunk ettől kezdve a soron következő felada­tokra és a jövőre. Ha Nižňanský komolyan gondolta egyetlen fejlesztésre irányuló elképzelését, akkor ő maga a varázsló Habe mus tévévezér LOVÁSZ ATTILA Négyhavi interregnum után új vezérigazgatója van a Szlovák Te­levíziónak. Az előző vezérek pél­dáján okulva még csak azt sem mondhatjuk ki, hogy négy évre vi­lágos a helyzet, hiszen már a je­lenlegi kormánygamitúra arca­ként megválasztott Radim Hreha sem bírta sokáig (bár máig úgy lá­tom, véletlenül váltották le). A honi sajtó - természetesen - egymást megelőzve szedi össze az információkat Stefan Nižňanský múltjáról, s nincs okunk kétel­kedni abba, hogy nevezett vezér- igazgató a pártállami televízió ar­ca, meghatározó híradós figurája volt. Ami miatt, sokakkal együtt, 1990-ben finoman menesztették. A Youtube-on megnézhető, mi­lyen műsorokat készített, de az is, mely műsorok szerkesztésében vállalt szerepet 1989 november 17-e után. Mondhatnánk, klasszi­kus korabeli újságírói sors, ő egy kicsit magasabb pozícióban, kicsit látványosabb helyen, de semmi­ben sem máshogy, mint akkortájt aktív hírújságíróként bárki más. Ilyen alapon ma is aktív szerkesz­tőket, főszerkesztőket, médiamo­gulokat boncolgathatnánk reggel­től estig, mert - mint azt nemrég Sečík kulturális államtitkár, a bol­sevik sajtóközpont volt munka­társa kapcsán leírtuk - a mai 35-nél idősebb generáció túlnyo­mó része a rendszerváltás előtti rezsimmel valamilyen módon együttműködött. Az új tv-vezérrel nem az a baj, hogy a rendszerváltás előtt hír­adós, uram bocsá’ párttag volt. Még az sem baj, hogy azóta az üz­leti életben kereste a boldogulást, nem is sikertelenül (szerintem egyik olvasónk sem fizeti vissza holnap reggel, tiltakozásképpen, egy részletben azt az áruhitelt, amit a tévévezér által alapított cégben szerzett). A probléma ott van, hogy Nižňanský megválasz­tása nem válaszolta meg a szlovák köztelevíziózás és az intézmény problémáit, a megoldást régen le- vitézlett koncepciókban keresi és feltehetően pártirányítás alá kerül a televízió. A megválasztott tévévezér a ke­reskedelmi csatornák nagy örömé­re korlátozná a reklámidőt, mégis azt ígéri, lesz eredeti műsor, bein­dítaná a digitális sportcsatornát és felkészítené az intézményt a 2012-es digitális átállásra. Hogy miből, milyen forrásokat átcsopor­tosítva, milyen csapattal: nos, az kérdés maradt. A legérdekesebb ígéret a televízió kiegyensúlyozott gazdálkodása, ami eddig csak Rybníček elnöknek sikerült ko­moly, de előre tervezett szubven­ciók révén és óriási személyzeti struktúraváltással (magyarul: el­bocsátásokkal, amiért oly sok té­vés utálja a mai napig). Nižňanský tegnap elfoglalta posztját s mi csak várhatunk. Azt viszont borítékolhatjuk, hogy ha komolyan gondolta csak egyetlen fejlesztésre irányuló elképzelését, akkor ő maga a varázsló. A költ­ségvetés nem enged, a számok ri­degek, de abszolút értéket képvi­selnek, a koncessziós törvény nem hoz milliárdokat forrástöbblet­ként, így csak két dologra számít­hatunk: vagy elvezetgeti valahogy azt a televíziót, amely tíz év múlva a múlté, vagy akkora anyagi in­jekciókat kap a kormányzattól, amilyeneket még senki, de ennek az árát a műsorban fizeti vissza, s újra lesz állami televíziónk. Olyan békebeli, 89 előtti. A Szlovák Te­levízió kapcsán nemegy mene­dzser jegyezte meg: vagy ki kell takarítani azt a kupit és teljesen, vagy megszűnik magától, agóniá­ját jogszabályban rögzített módon pénzelve. Persze, mindannyiunk pénztárcájából. KOMMENTÁR Szlovák iszapbirkózás MOLNÁR IVÁN A hét találós kérdése: mi köti össze Malina Hedvig ügyét a branyisz- kói alagút építése során elkövetett állítólagos gazdasági csalások­kal? A választ szinte mindenki ismeri: Robert Fico. Pontosabban az, ahogy a kormányfő akkor és úgy használja fel a rendőrségi informá­ciókat, ahogy az neki a legmegfelelőbb. Ä Szlovák Közútkezelő Vál­alagút építése során elkövetett gazdasági csalásokért, ezeket ugyanis az SSC vezetői követték el, akiket Mikuláš Dzurinda pártja jelölt a vállalatba”. Hogy a Büntetőtörvénykönyv szerint a nyomo­zás eredményeiről csak a rendőrség és az ügyészség tájékoztathat, miközben még nekik is ügyelniük kell a bizalmas információk titok­ban tartására? Ficót mint jogászt ez cseppet sem izgatja, látszólag azt fecseg ki, amit akar. A következő napokban ráadásul valószí­nűleg ugyanúgy jár el, mint korábban Maiina Hedvig ügyében, vagyis az általa kifecsegett információkra reagálóknak azt üzeni: nem kellene beavatkozniuk a rendőrség munkájába, „feleslegesen politizálva” az ügyet. Miután mindenkit lejáratott, hátradől, kibic- nek nevezve mindenkit, aki nyilatkozni mer az ügyben. Nagyjából ennyi a közös Maiina Hedvig ügye és a „branyiszkói botrány” kö­zött. Az előbbivel szemben ez utóbbi esetben szinte biztos, hogy a kormányfő az SDKÚ egykori közlekedési miniszterét, Gabriel Pa­lackét nem alaptalanul vádolja azzal, hogy a számlák felett, ame­lyekre a csalásokból befolyó pénzt utalták át, Palacka rendelkezett. Palacka korábban a Dzurinda-kormány egyik legbefolyásosabb mi­nisztere volt, akinek a Dzurindához fűződő baráti viszonyának hála szinte mindent megbocsátottak. Az első Dzurinda-kormány közle­kedési miniszterének a posztját ugyan csak egy évig látta el, mivel a Szlovák Távközlési Vállalat magánosításával kapcsolatban korrup­cióval vádolták. Ugyanígy felmerült a neve a motorvonatokkal kap­csolatos botrányban is, amely a közlekedési miniszteri székben Pa­lackét váltó Jozef Macejko miniszterségének a végét jelentette. Az SDKÚ volt pénztárosa a törvényeket is sajátos módon értelmezte. A legemlékezetesebb aranyköpése még 1999-ben hangzott el, ami­kor kijelentette, hogy ha sofőrként éjszaka egy kihalt úton megy át a piroson, azt nem tartja olyan nagy bűnnek, hiszen ezzel senkinek sem okoz kárt. Ennél tömörebben talán még senki sem fogalmazta meg politikai hitvallását. A sajátos törvénymagyarázat ellenére Dzurinda végig kiállt Palacka mellett. Az SDKU ma már ugyan nem olyan büszke rá, ahelyett azonban, hogy az ügy alapos kivizsgálását szorgalmaznák, ellentámadásba lendültek, azzal vádolva a Smert, hogy a saját problémáiról szeretné elvonni a figyelmet. Akölcsönös sárdobálás legnagyobb vesztesei a jobboldali szlovák választók lehetnek. A fundamentalista keresztény KDH-n kívül ugyanis számukra mára egyedül az SDKÚ jelent reális ellenzéket a nemzeti szocialista kormánykoalíciónak. Ha az ellenzékiségét csak a kölcsönös sárdobálásban és saját korrupciós ügyeinek a bagatelli- zálásában éli ki, lassan a maradék választóit is elveszítheti, határta­lan lehetőségeket nyitva Fico önkényuralmi hajlamai előtt. Helyi mese JARÁB1K BALÁZS Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy magát közösségnek tituláló és magára nosztalgikus földrajzi nevet aggattó, de valójában „csak” bel­terjes kisebbségként működő egyveleg. Nevezzüka mese és az egyszerűségkedvéértszlovákiaimagyarságnak.Ennekaz egyveleg­nek történelme során sokminden sikerült. Királya ugyan nem volt, választott parlamenti képviselete a demokrácia kezdetétől igen. Te­vékeny résztvállalt a bársonyos forradalomban, a 98-as fordulatban, amely nélkül mi most a szürkezóna, nem egy európai mese részesei lennénk. Nyolc évenátazországkormányrúdjáttekergethette, igaz, módjával. Több sikerült, mint amennyit elképzeltek, de kevesebb, mint amit több önbizalommal, több akarattal reális lett volna. Bár különböző (hazai) rezsimeketügyesenbuktattakmeg, aszlová- kiai magyarságnak a saját rendszerét nemigen sikerült megrefor­málni. Gomba módra szaporodtak ugyan a civil szervezetek, kezdet­ben volt több politikai párt is, ám társadalmi és közösségi gondolko­dásban nagyon kevés változott. Nemisváltozhatott-aszlovákiai magyarságból kezdettől hiányzott a társadalmi számonkérés. Külső ellenségből voltrakásnyi, anyaországi szponzorból szintén, így az anakronisztikus intézményrendszertörvényszerűen épültki. Apoli- tikában és a közösségi életben is az „ahogy esik, úgy puffan” lett a mérce. Társadalmi, intézményi vagy szponzori számonkérés nem fo­lyik. Szemünk (volt) fénye, a komáromi Selye Egyetem képtelen be­váltani a hozzá fűzött reményeket, holott a menedzsmentje a miénk (kicsi és vízfejű, de...). Aki erről beszélni mer, az „áruló”. A civil tár­sadalomjó része régóta „önfegyelmet” gyakorol. Intézményeink élén évtizedek óta állnakugyanazonszemélyek(SZMPSZ,SZMSZ- SZ). A Csemadok (ami még mindig „van”) lassan egy évtizede képte­len valamirevaló menedzsert találni. AMagyar Koalíció Pártjátis ti­zedik éve hívják már így, de ezzel a párt- a múltat képviseli. A hatalomból való két évvel ezelőtti kibukás hozott némi változást. Bugár Béla ment, Csáky Pál jött. Stratégia lett az új beszéd, többen keresik a megújulást. Ám akiváltozástvár, az hiábavár. Amese igazi tanulsága, hogy minden közösségnek olyan intézményrendszere van, amilyet saját magának teremt. Fel kellene ismerni, hogy mire van kapacitásunk. Ha közösséggé kíván válni a szlovákiai magyar­ság, számon kell kérnie és sürgetnie. Nem az új stratégián kell kotlani éveken át, hanem modernizálni a meglevő intézményrendszert, be­vonni a magántőkét, versenyhelyzetet teremteni a politikai képvise­letben és a közösségi intézményrendszerben, bővíteni a meglevő kapacitástmegfelelőképességűmenedzserekkel. Akiknek van ké­pessége és véleménye, meg kell őrizni. Ezért a magam részéről fel­ajánlom Hajtman Béla egyhavi fizetéséneka fedezetét. Hajrá, szlo­vákiai magyarság! lalat (SSC) vezetői ellen folytatott nyomozással kapcsolatban kije lentette, „az ellenzéki SDKU-t terheli a felelősség a branyiszkói

Next

/
Thumbnails
Contents