Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-18 / 91. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 18. Vélemény és háttér 7- Esküszöm, drágám, nincs barátnőm. A mai benzinárak mellett nem is engedhetném meg magamnak. (Peter Gossányi karikatúrája) Az utóbbi másfél év igazolta, hogy az MKP-nak itthon nincs igazi szövetségese Szálljunk le a földre FIGYELŐ RMDSZ-ellenes szövetségek Erdély egyes megyéiben „szömyszövetségek” jöttek létté a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Demokrata-Liberális Párt (PD-L), valamint a Nagy- Románia Párt (PRM) között, hogy megakadályozzák a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) polgár- mesteri, illetve megyei tanácselnöki tisztségekhez jutását - hívta fel a figyelmet a jelenségre Markó Béla, a szövetség elnöke. A romániai sajtó által idézett politikus „bi- zarmak” és „veszélyesnek” nevezte a jelenséget. Emlékeztetett, hogy Maros megyében már létrejött ez a szövetség, de Szatmárban is körvonalazódik. A szerdai lapok hírül adták: közös jelöltet állít Szatmárban négy román alakulat a megyei önkormányzati elnöki tisztségért folyó versenyben. A PSD és a PD-L két erősen nacionalista erővel, az Új Generáció Pártjával (PNG) és a Konzervatív Párttal (PC) megállapodott, hogy „keresztény összefogással” független jelöltet indítanak az RMDSZ ellen. Markó szerint ezek a pártok a múltba tértek vissza, az etnikai szavazás eltűnőben van. Ezek a pártok etnikai szavazásra kényszerítik a választókat - hangsúlyozta az elnök. Pozitív ellenpéldaként hozta fel a Temes megyei RMDSZ által kezdeményezett szövetséget a megyében élő kisebbségek képviselőivel (szerbekkel, bolgárokkal, ukránokkal és olaszokkal) a megyei és helyi tanácsosi tisztségek megszerzése érdekében. A kormányzati tisztségviselőknek a hely- hatósági választások iránti fokozott érdeklődése a szövetségi elnök szerint azt bizonyítja, hogy egyre növekszik a helyi és a megyei szintű intézmények fontossága, ezek ugyanis tényleges hatásköröket kapnak, és befolyásolni tudják a helyi közösségek helyzetét. A bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) szerdán emlékeztetett: a helyhatósági választások a pártok számára a főpróbát jelentik az őszi parlamenti választásokra. Az RMDSZ több mint hétezer jelöltet indít a helyhatósági választásokon. (mti) A politikacsinálás a politikusok dolga. Ezért lettek megválasztva, ezért vannak fizetve. Újságírók, elemzők, választók bírálhatják, kommentálhatják a politikusok döntéseit, számon kérhetik a tetteiket, leválthatják őket. Ám a felelősség, amíg pozícióban vannak, a politikusoké. Ők vannak birtokában a legtöbb információnak, nekik kell a lehető legkörültekintőbben mérlegelni egy aktuális döntés körülményeit és következményeit. PETŐCZ KÁLMÁN A Magyar Koalíció Pártja a múlt hét csütörtökén, azzal, hogy nem folytatta tovább az SDKU obst- rukciós taktikáját a Lisszaboni Szerződés és a sajtótörvény ügyében, az önálló ellenzéki politizálás felé tett egy lépést. Megtehette volna akár korábban is. Például azzal, hogy saját köztársaságiel- nök-jelöltet állít. Akkor nem volt hozzá mersze. A Lisszaboni Szerződés és a sajtótörvény összekapcsolása valóban ördögien jó ötlet volt Dzurin- dáéktól, csak későn jött és felkészületlenül érte az MKP egy részét. A „zsarolási stratégiával” az ellenzék mégis keményen feladta a leckét az öntelt, arrogáns, populista kormányfőnek és pártjának. Igen, a leckéztetést lehetett volna még egy ideig folytatni. Valóban, a végkifejletet sem kommunikálták le jól és volt benne elég sok esetlegesség. Ám fogadjuk el, hogy az adott helyzetben az MKP végül úgy döntött, ahogy döntött. Az utóbbi másfél év történései bizonyították, hogy az MKP-nak nincs valódi hazai szövetségese. Aki toleráns, multikulturális környezetből érkezik Szlovákiába, világosan látja, mennyire földhözragadt és korlátolt a szlovák pártok kisebbségpolitikája. A Koszovó-vita, a Beneš-dekré- tumok körüli hercehurca, a közoktatási törvénytervezet kapcsán kifejtett nézetek ékes bizonyítékai annak, mennyire így van ez. Ebben a helyzetben valóban logikusnak tűnhet, hogy az MKP inkább a külföld szavára hallgatott. (Miközben e sorok írója sem annyira naiv, hogy nem sejtené, belső hatalmi megfontolások és érdekütköztetések is közrejátszottak a döntésben.) A külföld ugyanis egyáltalán nem értette a helyzetet, és nem is volt igazán esély arra, hogy megértse. A külföldre pedig szükség van. Azok a szlovák politikusok és kommentátorok, akik a külföldi szövetségesek keresését felróják a magyaroknak, sajnos nem értik, hogy egy állandó kisebbségi helyzetből gyakran ez az egyedüli kiút. Mindazonáltal az MKP lépését az SDKÚ szempontjából nehéz másként értékeim, mint gáncsolást. Ám ha valaki végigkísérte az MKP nyolc évig tartó frigyét Mikuláš Dzurindával, nem állhatja meg, hogy úgy érezze, a volt kormányfő rászolgált erre. Látszólag paradoxonként hathat, de ha az MKP folytatni akatja az együttműködést a másik két ellenzéki párttal, még több tárgyalással tudja csak elkerülni az esetleges újabb nézeteltéréseket. Ez a köztársaságielnök-jelölt kérdésére is érvényes. Iveta Radičovánál pillanatnyilag jobb jelöltje nem lehetne a korszerűen gondolkodó szlovákiai állampolgároknak. Van is reális esélye a jó szerepelésre. Az Új Szó hasábjain 2007. október 13-án megjelent, vele készült in- teíjúból viszont kitűnik, hogy a kisebbségi kérdés bizonyos árnyalatait ő sem látja egészen világosan. Ezeket tisztázni kellene vele. Mindent egybevetve, most már mindannyiunknak le kellene szállni a földre. A szlovákiai ellenzék esete a Lisszaboni Szerződéssel című színműnek vége. Izgalmas volt, érdekfeszítő és tanulságos. De összpontosítsunk ettől kezdve a soron következő feladatokra és a jövőre. Ha Nižňanský komolyan gondolta egyetlen fejlesztésre irányuló elképzelését, akkor ő maga a varázsló Habe mus tévévezér LOVÁSZ ATTILA Négyhavi interregnum után új vezérigazgatója van a Szlovák Televíziónak. Az előző vezérek példáján okulva még csak azt sem mondhatjuk ki, hogy négy évre világos a helyzet, hiszen már a jelenlegi kormánygamitúra arcaként megválasztott Radim Hreha sem bírta sokáig (bár máig úgy látom, véletlenül váltották le). A honi sajtó - természetesen - egymást megelőzve szedi össze az információkat Stefan Nižňanský múltjáról, s nincs okunk kételkedni abba, hogy nevezett vezér- igazgató a pártállami televízió arca, meghatározó híradós figurája volt. Ami miatt, sokakkal együtt, 1990-ben finoman menesztették. A Youtube-on megnézhető, milyen műsorokat készített, de az is, mely műsorok szerkesztésében vállalt szerepet 1989 november 17-e után. Mondhatnánk, klasszikus korabeli újságírói sors, ő egy kicsit magasabb pozícióban, kicsit látványosabb helyen, de semmiben sem máshogy, mint akkortájt aktív hírújságíróként bárki más. Ilyen alapon ma is aktív szerkesztőket, főszerkesztőket, médiamogulokat boncolgathatnánk reggeltől estig, mert - mint azt nemrég Sečík kulturális államtitkár, a bolsevik sajtóközpont volt munkatársa kapcsán leírtuk - a mai 35-nél idősebb generáció túlnyomó része a rendszerváltás előtti rezsimmel valamilyen módon együttműködött. Az új tv-vezérrel nem az a baj, hogy a rendszerváltás előtt híradós, uram bocsá’ párttag volt. Még az sem baj, hogy azóta az üzleti életben kereste a boldogulást, nem is sikertelenül (szerintem egyik olvasónk sem fizeti vissza holnap reggel, tiltakozásképpen, egy részletben azt az áruhitelt, amit a tévévezér által alapított cégben szerzett). A probléma ott van, hogy Nižňanský megválasztása nem válaszolta meg a szlovák köztelevíziózás és az intézmény problémáit, a megoldást régen le- vitézlett koncepciókban keresi és feltehetően pártirányítás alá kerül a televízió. A megválasztott tévévezér a kereskedelmi csatornák nagy örömére korlátozná a reklámidőt, mégis azt ígéri, lesz eredeti műsor, beindítaná a digitális sportcsatornát és felkészítené az intézményt a 2012-es digitális átállásra. Hogy miből, milyen forrásokat átcsoportosítva, milyen csapattal: nos, az kérdés maradt. A legérdekesebb ígéret a televízió kiegyensúlyozott gazdálkodása, ami eddig csak Rybníček elnöknek sikerült komoly, de előre tervezett szubvenciók révén és óriási személyzeti struktúraváltással (magyarul: elbocsátásokkal, amiért oly sok tévés utálja a mai napig). Nižňanský tegnap elfoglalta posztját s mi csak várhatunk. Azt viszont borítékolhatjuk, hogy ha komolyan gondolta csak egyetlen fejlesztésre irányuló elképzelését, akkor ő maga a varázsló. A költségvetés nem enged, a számok ridegek, de abszolút értéket képviselnek, a koncessziós törvény nem hoz milliárdokat forrástöbbletként, így csak két dologra számíthatunk: vagy elvezetgeti valahogy azt a televíziót, amely tíz év múlva a múlté, vagy akkora anyagi injekciókat kap a kormányzattól, amilyeneket még senki, de ennek az árát a műsorban fizeti vissza, s újra lesz állami televíziónk. Olyan békebeli, 89 előtti. A Szlovák Televízió kapcsán nemegy menedzser jegyezte meg: vagy ki kell takarítani azt a kupit és teljesen, vagy megszűnik magától, agóniáját jogszabályban rögzített módon pénzelve. Persze, mindannyiunk pénztárcájából. KOMMENTÁR Szlovák iszapbirkózás MOLNÁR IVÁN A hét találós kérdése: mi köti össze Malina Hedvig ügyét a branyisz- kói alagút építése során elkövetett állítólagos gazdasági csalásokkal? A választ szinte mindenki ismeri: Robert Fico. Pontosabban az, ahogy a kormányfő akkor és úgy használja fel a rendőrségi információkat, ahogy az neki a legmegfelelőbb. Ä Szlovák Közútkezelő Válalagút építése során elkövetett gazdasági csalásokért, ezeket ugyanis az SSC vezetői követték el, akiket Mikuláš Dzurinda pártja jelölt a vállalatba”. Hogy a Büntetőtörvénykönyv szerint a nyomozás eredményeiről csak a rendőrség és az ügyészség tájékoztathat, miközben még nekik is ügyelniük kell a bizalmas információk titokban tartására? Ficót mint jogászt ez cseppet sem izgatja, látszólag azt fecseg ki, amit akar. A következő napokban ráadásul valószínűleg ugyanúgy jár el, mint korábban Maiina Hedvig ügyében, vagyis az általa kifecsegett információkra reagálóknak azt üzeni: nem kellene beavatkozniuk a rendőrség munkájába, „feleslegesen politizálva” az ügyet. Miután mindenkit lejáratott, hátradől, kibic- nek nevezve mindenkit, aki nyilatkozni mer az ügyben. Nagyjából ennyi a közös Maiina Hedvig ügye és a „branyiszkói botrány” között. Az előbbivel szemben ez utóbbi esetben szinte biztos, hogy a kormányfő az SDKÚ egykori közlekedési miniszterét, Gabriel Palackét nem alaptalanul vádolja azzal, hogy a számlák felett, amelyekre a csalásokból befolyó pénzt utalták át, Palacka rendelkezett. Palacka korábban a Dzurinda-kormány egyik legbefolyásosabb minisztere volt, akinek a Dzurindához fűződő baráti viszonyának hála szinte mindent megbocsátottak. Az első Dzurinda-kormány közlekedési miniszterének a posztját ugyan csak egy évig látta el, mivel a Szlovák Távközlési Vállalat magánosításával kapcsolatban korrupcióval vádolták. Ugyanígy felmerült a neve a motorvonatokkal kapcsolatos botrányban is, amely a közlekedési miniszteri székben Palackét váltó Jozef Macejko miniszterségének a végét jelentette. Az SDKÚ volt pénztárosa a törvényeket is sajátos módon értelmezte. A legemlékezetesebb aranyköpése még 1999-ben hangzott el, amikor kijelentette, hogy ha sofőrként éjszaka egy kihalt úton megy át a piroson, azt nem tartja olyan nagy bűnnek, hiszen ezzel senkinek sem okoz kárt. Ennél tömörebben talán még senki sem fogalmazta meg politikai hitvallását. A sajátos törvénymagyarázat ellenére Dzurinda végig kiállt Palacka mellett. Az SDKU ma már ugyan nem olyan büszke rá, ahelyett azonban, hogy az ügy alapos kivizsgálását szorgalmaznák, ellentámadásba lendültek, azzal vádolva a Smert, hogy a saját problémáiról szeretné elvonni a figyelmet. Akölcsönös sárdobálás legnagyobb vesztesei a jobboldali szlovák választók lehetnek. A fundamentalista keresztény KDH-n kívül ugyanis számukra mára egyedül az SDKÚ jelent reális ellenzéket a nemzeti szocialista kormánykoalíciónak. Ha az ellenzékiségét csak a kölcsönös sárdobálásban és saját korrupciós ügyeinek a bagatelli- zálásában éli ki, lassan a maradék választóit is elveszítheti, határtalan lehetőségeket nyitva Fico önkényuralmi hajlamai előtt. Helyi mese JARÁB1K BALÁZS Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy magát közösségnek tituláló és magára nosztalgikus földrajzi nevet aggattó, de valójában „csak” belterjes kisebbségként működő egyveleg. Nevezzüka mese és az egyszerűségkedvéértszlovákiaimagyarságnak.Ennekaz egyvelegnek történelme során sokminden sikerült. Királya ugyan nem volt, választott parlamenti képviselete a demokrácia kezdetétől igen. Tevékeny résztvállalt a bársonyos forradalomban, a 98-as fordulatban, amely nélkül mi most a szürkezóna, nem egy európai mese részesei lennénk. Nyolc évenátazországkormányrúdjáttekergethette, igaz, módjával. Több sikerült, mint amennyit elképzeltek, de kevesebb, mint amit több önbizalommal, több akarattal reális lett volna. Bár különböző (hazai) rezsimeketügyesenbuktattakmeg, aszlová- kiai magyarságnak a saját rendszerét nemigen sikerült megreformálni. Gomba módra szaporodtak ugyan a civil szervezetek, kezdetben volt több politikai párt is, ám társadalmi és közösségi gondolkodásban nagyon kevés változott. Nemisváltozhatott-aszlovákiai magyarságból kezdettől hiányzott a társadalmi számonkérés. Külső ellenségből voltrakásnyi, anyaországi szponzorból szintén, így az anakronisztikus intézményrendszertörvényszerűen épültki. Apoli- tikában és a közösségi életben is az „ahogy esik, úgy puffan” lett a mérce. Társadalmi, intézményi vagy szponzori számonkérés nem folyik. Szemünk (volt) fénye, a komáromi Selye Egyetem képtelen beváltani a hozzá fűzött reményeket, holott a menedzsmentje a miénk (kicsi és vízfejű, de...). Aki erről beszélni mer, az „áruló”. A civil társadalomjó része régóta „önfegyelmet” gyakorol. Intézményeink élén évtizedek óta állnakugyanazonszemélyek(SZMPSZ,SZMSZ- SZ). A Csemadok (ami még mindig „van”) lassan egy évtizede képtelen valamirevaló menedzsert találni. AMagyar Koalíció Pártjátis tizedik éve hívják már így, de ezzel a párt- a múltat képviseli. A hatalomból való két évvel ezelőtti kibukás hozott némi változást. Bugár Béla ment, Csáky Pál jött. Stratégia lett az új beszéd, többen keresik a megújulást. Ám akiváltozástvár, az hiábavár. Amese igazi tanulsága, hogy minden közösségnek olyan intézményrendszere van, amilyet saját magának teremt. Fel kellene ismerni, hogy mire van kapacitásunk. Ha közösséggé kíván válni a szlovákiai magyarság, számon kell kérnie és sürgetnie. Nem az új stratégián kell kotlani éveken át, hanem modernizálni a meglevő intézményrendszert, bevonni a magántőkét, versenyhelyzetet teremteni a politikai képviseletben és a közösségi intézményrendszerben, bővíteni a meglevő kapacitástmegfelelőképességűmenedzserekkel. Akiknek van képessége és véleménye, meg kell őrizni. Ezért a magam részéről felajánlom Hajtman Béla egyhavi fizetéséneka fedezetét. Hajrá, szlovákiai magyarság! lalat (SSC) vezetői ellen folytatott nyomozással kapcsolatban kije lentette, „az ellenzéki SDKU-t terheli a felelősség a branyiszkói
