Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-12 / 86. szám, szombat

10 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 12. www.ujszo.com Mokos Attila: „Most valahogy felpörgött az életem. Egyik filmszerep hozza a másikat. Hogy mit jelent ez számomra a mindennapokban? Furcsa kettősséget..." Komáromból, egyenes úton, több szlovák filmbe Kihívás kihívás után. így jel­lemezhetné az elmúlt pár év történéseit Mokos Attila, hi­szen a Komáromi Jókai Színházban kapott szerepei mellett a szlovák filmesektől is komoly felkéréseket kap. SZABÓ G. LÁSZLÓ Értékes alkotásokban elsőrangú feladatokat. Nem jól megírt epi­zódszerepek eljátszására kérik fel, hanem súlyos lelki terheket cipelő, a cselekmény szempontjából köz­ponti figurák megformálására. Egy külső szemlélő számára úgy tűnhet: kézről kézre adják a szlovák filmesek. Most például párhuzamosan két produkció­ban is forgat. Túlzás nélkül állít­hatjuk: komáromi magyar szí­nész ilyen rövid idő alatt ennyit és üyen nagyszerű lehetőségeket sosem kapott még hazai filmren­dezőktől. Túl a negyvenen, ho­gyan éli meg pályájának ezt a szakaszát? Röviden? Fáradtan. S hosszabban? Az elmúlt évem valóban rendkí­vül gazdag volt. Izgalmas, telített időszak. Szlovák filmben persze ezt megelőzően is játszottam már, de tíz évre elosztva, az szinte ele­nyésző. Most valahogy felpörgött az életem. Egyik filmszerep hozza a másikat. Hogy mit jelent ez szá­momra a mindennapokban? Fur­csa kettősséget. A fáradtságon kí­vül elsősorban szakmai örömöt, egyfajta visszaigazolását annak, hogy még az üyen zárt közösség­ben is, mint egy vidéki színház, megtalálják a színészt. A tizenötö­dik évadomat töltöm Komárom­ban. Nagyon szeretem a társulatot, erős lelki szálak kötnek hozzá, mégis azt kell, hogy mondjam: egy idő után akarva-akaratlanul egy­fajta elvágyódást érez az ember. Új impulzusokra, új kihívásokra vá­gyik, mert ha túl sok évet tölt egy helyen, elveszíti a motiváltságát. Elfásul, ha évente három-négy, esetleg öt-hat bemutatója van, mert az utóbbira is volt már példa. Én most tényleg szerencsésnek érezhetem magam, hiszen a film­rendezőknek köszönhetően kilép­tem a megszokott közegemből, s ez szárnyakat adott. Tíz centivel a föld felett járok. Már nem lebegek, az az állapot megszűnt, de az a tíz centi még megvan. Nagyon sok impul­zust kell feldolgoznom magamban. Az mennyit lendített a közér­zetén, hogy Az imposztor Bogus- lawsldja után a Karamazov test­vérek Ivánjaként másodszor dol­gozhatott Martin Hubával, a je­les pozsonyi színész-rendezővel? Pályám két jelentős pontja ez a két szerep, hiszen az a fajta színhá­zi szellemiség, amelyet Martin Hu­ba képvisel, szerintem közép-euró­pai viszonylatban is egyedülálló. Bár nem tanított a főiskolán, na­gyon nagy tisztelője vagyok, s ha szabad, akkor most feleleveníte­ném egy réges-régi, vele kapcsola­tos élményemet. Negyedéves vol­tam a főiskolán, ahol Ghelderode darabja, az Escurial volt a záróvizs­gám. Én rendeztem, és a Királyt is én játszottam benne - magyarul! Ez volt az első magyar nyelvű vizs­gaelőadás Pozsonyban, erre mind a mai napig nagyon büszke vagyok. Még egy üyen ötletre is nyitott volt a tanári kar. Nem hogy gátolt vol­na, hanem végig támogatott az elő­adás létrehozásában. Éngem az iz­gatott benne a legjobban, hogy mi­képpen lehet egyszerre kívülről lát­ni és belülről megélni egy történe­tet, és mondhatom, nagyon nehéz volt. De amit szeretnék megemlíte­ni: a bemutató után Martin Huba azzal gratulált, hogy „Köszönöm az élményt, Attila, nagy kedvet kap­tam a ma esti színpadi próbám­hoz.” Ez volt az első kapcsolatom Martin Hubával, azért is voltam olyan boldog, amikor másodszor is kiválasztott. Olyan tudással gyara­pítód:, amit mástól nem kaphadam volna meg. Az elmúlt tizenöt év so­rán elég sok rendezővel dolgozhat­tam, sokféle instrukciót kaptam, de olyan pontos mesterségbeli tudás­sal, mint ő, senki nem tudod felvér­tezni. Egyedülálló élmény, amelyet neki köszönhetek. Ivan Karamazov megőrül a darab végén. Az üyen szélsőséges érzelmi áüapot köny- nyen elragadja a színészt, én meg tényleg hajlamos vagyok a véglete­kig elmenni, hiszen olyan a vér- mérsékletem. Martin Huba figyel­mezteted: akkor lesz igaz a törté­net és hiteles az alakítás, sőt akkor születik meg valójában, ha éles vál­tással bármelyik pillanatban vissza tudok lépni ebből az őrületből, és uralni tudom azt a vad, feszítő energiát. Ehhez pedig iszonyú erős koncendáció kell. Hasonló színpa­di helyzetekben volt már részem, üyenben még nem. Ehhez a rende­ző éles szeme is elengedhetetlen. Martin Huba nagyon nagy tehetsé­gű rendező, s mivel több magyar diákot tanítod a főiskolán, ismeri a magyar mentalitást. Mondta is többször, hogy őt lenyűgözi a mi szenvedélyes érzelmi világunk, ami a szlovák színészeknek nem lehet sajátja. A szláv lélek egészen más. Az nem tud felhevülni erre a hőfok­ra. Ezért jöd el másodszor is ren­dezni hozzánk, és remélem, a jövő­ben még számolhatunk vele. Nyitrán, ahol tavaly a Hedda Gabierbe hívták Lövborg szere­pére, szempont volt ez a másfaj­ta vérmérséklet? Svätozár Sprušanský, a darab rendezője azt mondta: nincs a tár­sulatban egy üyen karakter, mint én, ezért gondolt rám a szereposz­tásnál. Magyar színész létére mennyi­re lepte meg, hogy az ország egyik legjelesebb szlovák társu­lata hívta meg komoly, nagy sze­repre? Annyira, hogy egy hét gondolko­dási időt kértem. Miért? Adói tartod, hogy a Maiina Hedvig-ügyet majd a sa­ját bőrén érzékeli? Az meg sem fordult a fejemben. Én mástól ijedtem meg. Adói, hogy tizenöt éve, amióta elvégeztem a főiskolát, semmi közöm nem volt a színpadi szlovák beszédhez. Ez alad az idő alad én csak magyarul játszodam. A főiskolán viszont... ... az más! A főiskola egyébként is életem egyik meghatározó idő­szaka. Egyrészt azéd, mert nyolc- vanküences évfolyam voltunk. Az­zal kezdtük a tanévet, hogy leadtuk az üres indexet. Kezdődöd a sztiájk. A bársonyos forradalom. Bezártuk az iskolát. Hatalmas eu­fóriával éltünk meg mindent. An­nak az iskolának rendkívül nagy lelke van. Annyira nyitod! Egy üyen közegbe belecsöppenni meg­határozó élmény egy pályakezdő színész számára. Burokban éltünk. A tenyerükön hordoztak a tanárok. Minden lehetőséget megkaptunk. Elég sok jó színész került ki abból a nemzedékből. Színházi szakembe­rek is. Ne tűnjék kérkedésnek: már friss diplomásként is több helyre hívtak. Nyidára, Nagyszombat­ba... de nem mentem. Ha az osz­tály magva együd maradt volna, akkor lehet, hogy megingok, de egyedül nem volt kedvem hozzá. S mivel mindenki ment a maga út­ján, én is jödem Komáromba. Hi­szen már a főiskolát is úgy kezd­tem el, azzal az elhatározással, hogy utána a Jókai Színházhoz szerződöm. Magasabb célok nem lebegtek elődem. Sprušanský a fő­iskoláról is ismert, és persze Nyit- ráról, a fesztiválról, ahol az Ama­deus Salierijeként is látod. Az ar­com keüed neki, az mteüektusom - ezt mondta, amikor az Ibsen-da- rabba hívod. Lövborg kulcsfigura a törté­netben. A próbák első két hete szörnyű nehéz volt. Vissza akartam fordul­ni. Úgy éreztem, ez nem fog menni. Egyszerűen nem akart ráállni az agyam a szlovák nyelvre. Akklima- tizálódnom keüed egy egészen új közegben. Sok évvel ezelőd Győr­ben is vendégszerepeltem, a Vörös és feketében. Od, magyar közeg­ben egészen más hatások étiek. Nagyon sok negatív élmény. Nem is szívesen emlékezem arra az elő­adásra. Velem od végig azt éreztet­ték, hogy fehér néger vagyok. Nyitián pedig épp az eüenkezője történt, és pont akkor, amikor a Malma Hedvig-ügyet kezdték újra feszegetni. De ez csak az utcán volt téma. Bent, a színház falai közöd mindenki kedves, nyitod volt hoz­zám. A koüégák közül sokan ismer­tek, tudták, ki vagyok, és eleinte ők is megületődödek voltak, mint én. Aztán szerveztünk egy bulit, és mindenki lazább led. Két hét után odajöd hozzám a súgó, és a követ­kezőket mondta: „Ne félj, Attila, nagyon jól mondod a szöveget, már csak pár helyen érezni a ma­gyar akcentust, de az is el fog múl­ni.!” És az ügyelő is folyamatosan biztatod. Hozzáteszem: gyorsan megtanultam a szöveget, sokkal gyorsabban, múlt Komáromban szoktam Jhogy a próbák során már csak a kiejtést keüjen cizeüálni. Az első nyüvános főpróba edől függet­lenül elég pocsékul sikerült. Od még görcsösen játszodam. A nyelv­re, a kiejtésre koncentiáltam, nem a játékra. Aztán jöd a bemutató, és od már nagyon összeszedtem ma­gam. Ahogy küéptem a színpadra, onnantól fogva már egy külön tör­ténet kezdődöd el velem. Csupa pozitív visszajelzést kaptam, és nemcsak a közönség köreiből, ha­nem a kritikusoktól is. Mindenki jót írt rólam. El is csodálkoztam, hogy engem ennyire „nyalogatnak”. El­fogadtak és megszeredek. Pár hédel ezelőd Prágában vendégszerepeitek az előadás­sal. Hogy fogadták a csehek? Áüva tapsoltak. A Vencel téri Divadlo bez zábradlí falai közöd játszottunk. Már a huszonötödik előadáson is túl vagyunk, ami azért olyan fontos számomra, mert új kö­zegben kapok új impulzusokat. Ha­talmas kihívás Lövborg szerepe. Egy író, akinek életében váratlanul feltűnik a végzet asszonya, Hedda Gabler. Lövborg az alkohol rabja, a végén mégsem az ital, hanem a te­hetsége öli meg. Izgalmas feladat, nagyon veszélyes, hiszen könnyen el lehet vinni a klisék hányába. Lát­ni keU a határvonalat, amelyet nem léphetek át, nagyon pontosan keü fogalmazni. A robbanás a végén történik meg, pülanatok alad. Egy ilyen siker után, a saját társulatában, mennyit nőd a szakmai ázsiója? Én semmiféle változást nem ész­lelek. Megy műiden a régiben. Elárulja, hány kollégája láda az előadást? Inkább mutatom. Tehát három. Egyébként nem is vártam, hogy változik valami a megítélésemben. És azt a kérdést, hogy az igaz­gatója láda-e, feltehetem? Ne tegye fel. Akkor váltsunk témát! Beszél­jünk A lélek nyugalmáról. Majdnem minden filmben meg­halok. Ebben egy korombeli férfit játszom, aki valahol Közép-Szlová- kiában él szűk, öntörvényű vüágá- ban. Falopásért börtönbe kerül, a társai elárulják, és od, a síden tudja meg, hogy terhes a felesége - és nem tőle. Patthelyzet. Hol id a ki­út? Jó szerep. Ez is kimozdítod a komáromi körből, amelybe én ma­gamat zártam be. Lusta is voltam, hogy nem nyitodam, hiszen me- hedem volna máshova is vendég­szerepelni, nemcsak Győrbe és Nyidára. Hívtak, szerződést kínál­tak. Van olyan történetem is, hogy mentem és visszaléptem. A lélek nyugalmát azért is szeretem, mert Roman Luknárral, a Madridban élő szlovák színésszel játszhadam. Kö­zös tanárunknak, Palo Mikulíknak köszönhetően ugyanazt a színházi nyelvet beszéljük. Remek partner ' volt. További két főszereplője a filmnek egy cseh és egy lengyel szí­nész. Van egy jelenet, ahol hárman ülünk egy autóban, s közben szlo­vákul társalgunk. Bizarr helyzet volt. Od vagyok valahol a „medvék közöd”, fenn a hegyekben, ülök egy dzsipben, meüedem egy len­gyel koüéga, aki töri a szlovákot, mögödem egy cseh fiú, és hár­munk közül én beszéltem a legjpb- ban szlovákul. Nagyon jókat kun­cogtam magamban. Prüder Mátyással, a tehetséges pozsonyi filmrendező szakos fő­iskolással kétszer is forgatod már. Most fogunk harmadszor együrt- dolgozni. A Következő felvonásért a legjobb színészi alakítás Igric-dí- ját kaptam, ő pedig a legjobb ren­dezői díjat veherte át. Nagyon sze­retek fiatalokkal dolgozni. A film- színészethez egyébként más eszkö­zök szükségesek, mint a színpadi­hoz, ezt külön el keü sajátítani. Prüder Matyival először az Ők nem a te férjedben dolgoztam, másfél évvel ezelőd. Két hét múlva A fél­kegyelmű Rogozsinját játszom ná­la. Dosztojevszkij vissza-visszatérő hóm, szeretem a vüágát, húszéve­sen kezdtem el olvasni, az első nagy élmény ma is pontosan él bennem. Ciprian. Egy kosztümös film lengyel-cseh-szlovák-magyar koprodukcióban. Abban Cserhalmi György part­nere leszek. Ő játssza az apámat a Peter Lipovský forgatókönyve alap­ján születő Barackligetben, od még sincs közös jelentünk. A Ciprian- ban egy magyar bárót alakít, én a szolgáját formálom meg. A minde­nesét. Amikor a Gyengédséget for- gada Martin Sulikkal, elmentem megnézni őt, hogy közéből lássam, hogyan dolgozik. Végtelenül profi. Koncendációs képessége egyszerű­en döbbenetes számomra. Azóta, gondolom, rájöd, mi kell ehhez. Istenadta kisugárzás és színészi inteüigencia. S persze le keü forgat­ni vagy kétszáz filmet. A Barackligetben is hálás sze­repet kapod. Antikor Peter Lipovský és a film női főszerepét alakító Tóbiás Szidi felhívtak, hogy beszélgessünk egy jót a filmről, nem nagyon hitiem benne, hogy ez egyszer megvaló­sul. Úristen, álmodtak egy nagyot! - gondoltam. Aztán mégis elkezdő­dön a forgatás. Peter sokat formált a karakteren azután, hogy szemé­lyesen megismert. Hozzám illesz- tetie. A vitalitásomat is belevide. Megjelenik a nő, Babika, aki szerel­mes volt az Apába, és most a két fiú életébe lép be, s elindul egy külö­nös történet. Az én figurám elég határozod, konokul ragaszkodik a maga értékrendjéhez, edől nem igazán kompromisszumképes, de amikor megérinti őt a szerelem, hatalmasat nyit a nő felé. Szidivel osztálytársak voltunk a főiskolán. Sok mindent megéltünk együd. Sok, munkából eredő konfliktust is, mert hasonló az egyéniségünk. Én is lobbanékony vagyok, meg ő is. És mind a keden a maximumot akarjuk. De, mondom, nagyon szo­ros a kapcsolat köztünk. Szinte testvéri viszonyban vagyunk. Démonok? Az eredetileg vizsgafilm led vol­na, aztán mozifilm kerekeded be­lőle. A pikantériája az volt, hogy mindig reggel, kávézás közben be­széltük meg az aznapi jeleneteket. Ez teljesen új helyzet volt számom­ra. Eleinte majd megőrültem tőle. „Ne fékezzetek, nekem ezt a szöve­get a magamévá keü tennem, meg keü tanulnom!” - könyörögtem a rendezőnek és az hónak. Többször is kirobbantam, de ők mindig meg- nyugtadak, hogy „Ne félj, menni fog!” A hitelességre törekedtek, azért rögtönöztünk annyit. A kész fűm ládán elmondhatom: elérték, amit akartak. Nyárra is van egy újabb felké­rése. A Megszeged ígéret. Annak a története a Tiso vezerte Szlovákiában játszódik. Én egy fa­sisztát játszom benne, aki betelep­szik a zsidók üzletébe. És a Barack­liget hádalevő jeleneteit is nyáron vesszük fel. Ezek szerint pihenni most sem nagyon fog. Tavaly nyáron mindössze négy szabad napom volt, idén, remélem, ennél több lesz. Most a Csárdáski­rálynőt próbáljuk Komáromban. Nem vagyok operettszínész, de mert feladat, elvégzem. Feri bácsit játszom, a lélekben meggyötört Fe­ri bácsit. Nem részletezem: közel áü hozzám a figura.

Next

/
Thumbnails
Contents