Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)
2008-04-02 / 77. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 2. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 FIGYELŐ Folytatódnak a megtorlások Legalább 40 tüntetőt, köztük hét buddhista szerzetest ítéltek titokban börtönbüntetésre Mianmarban a katonai junta ellen szervezett fél évvel ezelőtti tüntetésekkel kapcsolatban - közölte az Amnesty International. Tavaly szeptemberben a szerzetesek vezetésével tiltakozó mozgalom bontakozott ki, de a biztonsági erők elfojtották. Több ezer embert letartóztattak, hétszázat fogva tartanak, negyvenet titokban börtönre ítéltek, „amiért békésen gyakorolták a szóláshoz és gyülekezéshez való jogukat - hívja fel a fi- gyelmetazAI. (mti)-Sajnálom, uram, én csak a műszaki hibákat hárítom el. A nemzetiségiviszályokat nem tudom orvosolni. (Peter Gossónyi karikatúrája) Csak egy komoly katarzisélmény, egy komoly gazdasági zuhanás nyitja fel a magyar lakosság szemét Válság vagy váltás?Ami a magyar kormányban történik, várható volt. A felháborítónak ugyan nevezhető, mégis sikeres népszavazás a Horváth Ágnes által képviselt koncepció alapelemeit törölte, ezért minimum illendő lett volna lemondania (nem azért, mert rossz kislány, de így szokás), s mivel nem tette, a kormányfő menesztette. LOVÁSZ ATTILA A szabad demokraták a visszahívás módját (nematényét) joggal kifogásolva távoznak egy olyan koalícióból, amely béna kacsa lenne, ha megmaradna, s béna kacsa lesz az MSZP is, ha kisebbségben kormányoz. A magyar társadalom átalakításának gyurcsányi módszere megbukott. Csak szomorúan írhatjuk le, úgy bukott meg, hogy az ellenzék semmilyen komolyabb alternatívát nem képes felmutatni. Sót, Gyurcsány elleni hadjáratát a kádári idők nosztalgiájára építette, amiből a Fidesznek, ha kormányra kerül esedeg, nagyon nehéz lesz ki- evickélnie. A szocialisták apparátusában régi, dörzsölt rókák dolgoznak, tudták Medgyessynél, tudják Gyurcsánynál is, hogy a négy éve még „a mi kis Viktorunk”-nak nevezett kormány- és pártelnök vezetésével a párt a szakadék felé szalad, nem kell megijedni, időben visszahívják. A kérdés ma nem az, ki rontotta el, mert a Bokros-csomag utáni pénzszórásban Orbán ugyanúgy elöl járt, mint később Medgyessy, Gyurcsány pedig képtelen volt reformokat megvalósítani ott, ahol 2002 óta nem bírt véget érni a választási kampány. A ma kérdése Magyarországon a hogyan tovább. A jelenlegi koalíció nem menti meg a magyar közpénzeket és gazdaságot ugyanúgy, ahogyan egyetlen számításba jöhető alternatívája, a Fidesz sem. (Az MDF és az SZDSZ, már megbocsássanak, de most a „futottak még” kategóriájában találhatók.) Megoldani pedig van mit. A magyar munkavállaló bruttó bérének 54 százalékát adókban és tb-járulékokban perkálja le az államnak. Szuperbruttó bérének (ez a munkáltató teljes bérköltsége) alig harmadát kapja a számlájára. A (vulgo: szocialista) szociális hálónak köszönhetően ma az ország egyharmada jogcímmel, de erkölcsi jog nélkül eltartott, a nyugdíj- rendszer a befizetőkhöz, képes bőkezű. Ebben a helyzetben a tízmilliós Magyarországon nagyjából ugyanannyi munkavállaló dolgozik, mint az ötmilliós Szlovákiában. Az adóhatóság tömegével vesz föl új ellenőröket, akik a sikanírozás minősített esetein túl feltehetően saját költségeiket sem hajtják be, a szürke- és feketegazdaság szofisztikáit módozatai jelennek meg. Tavaly tavasszal a randalírozó utcai huligánok címlapon voltak, a meghatározó napilapokból csak kettő vette észre úgy a nyolcadik oldalon, hogy az IBM keleti központja Budapestről Bukarestbe költözött. Az érdekcsoportok nyomásgyakorlása felér a társadalmi zsarolással. Ez a mai Magyarország magyarországi és talán most már külföldi képe is, amivel nagyon nehéz valamit kezdeni. Egyszerűen a néhai V-4 dobogós eltelve önmagától vált sereghajtóvá. S még mielőtt valaki azzal vádolna, hogy csak Orbán szavait idézgetem politikai PR célzatokkal, azt sem szabad elfelejteni, hogy a folyamat bizony a Fidesz-kisgazda kormány idején indult be. A kormányválság végződhet kisebbségi kormányzással, alias két év bénázással. Végződhetne kiegyezéssel is, bár az SZDSZ-ről még mindig elképzelhető, hogy néhány Audi slusszkulcsért nem adja fel a reformelképzeléseit. Végződhet a dolog előrehozott választásokkal, ami a Fideszt kétharmados többséghez juttatná s annak következményeit nehéz felmérni. Amit viszont Magyarország nem kerülhet ki, az egy olyan lista, amit nem Szlovákiában találtak ki, de itt egy időben elég jól fújták: nem alanyi jogú, hanem célzott szociális juttatások, megreformált és kibúvókat, potyautasokat nem tűrő, magántőkét is beengedő szolidáris egészségügyi biztosítás, magántőke az egészségügyben, drasztikusan megszigorított munkanélkülijuttatások, liberálisabb munka törvénykönyv, az érdekegyeztetés tisztább szabályozása, az energia- piaci liberalizáció, az egyén nagyobb felelőssége önmagáért. Ezt a magyar makroközgazdák tudják. A politikusok értelmesebbje tudja. A lakosság közügyekre odafigyelő rétege legalább sejti. De nem tudni, ki az, aki lépni mer. Valószínűleg csak egy komoly katarzisélmény, egy komoly gazdasági zuhanás nyitja fel a magyar lakosság szemét. A rendesen még el sem kezdett reform fájdalmas lesz. S mivel az országok állapotjait nem David Cop- perfieldek varázsolják elő, hanem a mindenkori lakosság értékteremtő munkája, a reformfájdalmakat Magyarország nem ússza meg! Mindezekkel szemben a friss kormányválság akár jelentéktelen epizódnak is tűnhet. A kormány a kendő viselésének engedélyezésével beengedte az iszlám politikai jelképét az állami szférába Szekuláris elit kontra iszlámbarát kormánypárt MTl-ELEAAZÉS Nyolc hónappal pártja elsöprő választási győzelme után a „lenni vagy nem lenni” kérdésével néz szembe Törökország miniszterelnöke: az ankarai alkotmánybíróság befogadta a főügyész indítványát, és megvizsgálja: megfelel-e a valóságnak az az ügyészségi állítás, hogy az Igazság és Haladás Pártja (AKP) az ország iszlamizá- lására törekszik, és csapást akar mérni az állam és vallás szétválasztásának alapelvére. Az alkotmánybíróság döntése, amelyet kivételesen egyhangúlag hozott meg all bíró, az eszkalációját jelenti annak a régóta tartó viszálynak, amely szembeállítja az AKP-t és Törökország világi elitjéta tábornoki karral. Az utóbbi fél már évek óta azt veti a kormánypárt szemére, hogy iráni stílusú teokráciává akaija változtatni a szekularizált török államot. Az EU, amely 2006-ban kezdett tárgyalásokat Ankarával az ország csatlakozásáról, értetlenséggel vegyes megrökönyödéssel reagált az alkotmánybíróság lépésére. Nem csak brüsszeli megfigyelők vélik úgy, hogy a körvonalazódó erőpróba idejére ,jégre kerülhetnek” az Erdogan-kormány reformtervei. Márpedig ezek megvalósulása sorsdöntő Törökország Európához való közeledése szempontjából. Az isztambuli tőzsde és a török líra zuhanórepülésbe kezdett a hétfői hír nyomán. A legnagyobb török állampolgári szervezetek, köztük szakszervezetek és a munkaadók szövetsége, közös nyilatkozatban figyelmeztettek: az alkotmánybíróság döntése a politikai tábor további polarizálódását okozhatja. Kompromisszumok nélkül veszélybe kerül az ország gazdasági és politikai stabilitása. A hétfői lépés horderejét az ARD televízió isztambuli tudósítója úgy érzékeltette: az AKP és Abdullah Gül államfő (aki a párt jelöltjeként nyerte el a tisztséget tavaly) bíróság elé citálása olyan, mintha Németországban a szövetségi ügyészség a nagy néppártok valamelyikét (CDU vagy SPD) akarná betiltatni, illetve Horst Köhler szövetségi elnököt kizárni a politikai életből. Abdurrahman Yalcinkaya főügyészt, aki az alkotmánybíróságnak szóló beadványt írta, Ankarában az ellenzéki (és nacionalista) Köztársasági Néppárt (CHP) holdudvarához és így az ország régi szekuláris elitjéhez sorolják. A CHP nem hajlandó beletörődni a tavaly júliusi választásokon elszenvedett vereségébe (21 százalékos eredményt ért el, az AKP a leadott voksok 47 százalékát kapta). Az egykor szociáldemokrata elveket is valló CHP az utóbbi években fényévekre került a vele rokonszenvező Szocialista Inter- nacionálétól, amely 2006-ban el is határolta magát a párttól. Tavaly óta a CHP elkeseredett párharcot vív az AKP-val, támadásainak középpontjába a fejkendő- viselet egyetemi engedélyezését állította. Azzal, hogy a kormány a közelmúltban engedélyezte a diáklányoknak a kendő viselését a felsőoktatási intézményekben, beengedte az iszlám egyik politikai jelképét az állami szférába - harsogta a „fejkendőtörvény” parlamenti elfogadása után a CHP, az alkotmánybírósággal fenyegetve meg Erdogan kormányfő pártját. A kérvény egyhangú befogadásával a taláros testület helyzeti előnyhöz juttatta a CHP-t. Az AKP és a miniszterelnök politikai motivációt lát a betiltási kérvényben. Ezt látszik alátámasztani, hogy az ügyészség nem tett hasonló lépést az ellenzéki, nacionalista-jobboldali Nemzeti Akciópárt (MHP) ellen, noha annak képviselői az AKP-val szavazták meg a parlamentben a fejken- dőtörvényt. Ha az alkotmánybíróság elfogadja a CHP álláspontját, a kormánypártra betütás vár, legfőbb vezetőit évekre eltilthatják a politikai tevékenységtől. (Hasonló sorsra jutott bő egy évtizede az akkori kormányfő, Necmettin Erbakan és pártja, az AKP elődjének számító Refah.) KOMMENTÁR Érzelmek iskolája CZAJL1K KATALIN A hír, hogy Sólyom László közbenjárására megoldódni látszik a pi- lisszentkereszti kálvária, fölöttébb örömteljes. Még akkor is, ha nekünk, szlovákiai magyaroknak méltán lesz némüeg keserű a szájízünk az események láttán. Nem egész másfél hétbe tellett, hogy a pilisszentkereszti szlovák önkormányzat elhelyezésének ügyében mindkét fél számára elfogadható megoldás körvonalazódjék. A történetben igazán nem is ez az érdekes, hanem az, hogyan kavarta fel a pilisi kisközség belügye a szlovák-magyar viszony zavaros állóvizét, s hogyan próbáltak a nagyrészt önmaguk által kavart hullámokon jobb pozíciókba evezni a hazai politika kis- és nagypályás játékosai. Mert Mlynky-ügyben megszólalt boldog-boldogtalan Dušan Čaplovičtól kezdve Slotán és a szlovák EP-képviselőkön át egészen Bósza Jánosig, s az MKP-s politikusok közül is többnek különbejáratú véleménye volt a probléma megoldására, igaz, ezt esetenként fontosabbnak tartották megosztani a sajtóval, mint az ügyben ténylegesen tenni tudó intézmények képviselőivel. Ám ezzel nem magát a problémát szeretném bagatellizálni. Mert bár a jelek szerint úgy tűnik, hogy a szlovák önkormányzat elmozdítása a Szlovák Házból a látszat ellenére nem szlovákellenes cselekedet lett volna, hanem a helyi illetékesek csetepatéja, nincs okunk rá, hogy ne higgyünk a pilisszentkereszti szlovákoknak, akik úgy látják, az új polgármester megválasztása óta határozottan romlott a helyzetük. Például megszüntették á kétnyelvű lap kiadását, a falusi ünnepségeken pedig már nincs idő a szlovák nyelvű fellépésekre. Kisebbségi magyarokként jól tudjuk, milyen érzékenyen érintik a hasonló diszkriminatív döntések a közösség tagjait, akiknek mindössze annyi a bűnük, hogy megpróbálják otthon érezni magukat a lakhelyükön. Ezért is lett volna kívánatos, ha az MKP valamivel nagyobb empátiát tanúsít az ügyben, még mielőtt az elmérgesedett. Mert borítékolni lehetett, hogy azok a szlovák politikusok, akik egyébként mindenfajta magyarországi beleszólást az itteni magyarokat érintő döntések kapcsán az ország belügyeibe való durva beavatkozásnak titulálnak, most egymással versengve fogják megfogalmazni szókimondóbbnál szókimondóbb nyilatkozataikat. Es lón. Erre viszont a magyar fél nem hasonlóan arrogáns módon reagált, amint ezt ellenkező esetekben megszokhattuk, hanem megpróbált konstruktívan közbenjárni az ügy megoldása érdekében. Sólyom László köztársasági elnök nagyon találóan fogalmazott, amikor azt mondta, nem elég betartani a törvény betűjét, hanem vannak érzelmek is, amelyekre különösen a nemzetiségi kisebbségek esetében oda kell figyelni. (Bár az ombudsmani jelentés alapján úgy tűnik, Pilisszentkereszten bizony jogsértés is történt!) Majd hozzátette: boldog lenne, ha a szlovákiai magyarok is az őket ért érzelmi sérelmekre hasonló támogatást kapnának szlovák kollégájától. Tisztelt Sólyom László! Mi is. Zimtelenül JARÁBIK BALÁZS Képzeljenek el egy országot, amely két évtizede egy egész kontinens éléskamrájavolt, ám mára polgárai jelentős része éhezik, az infláció 100 ezer - 400 ezer százalék és az egybilliónyi helyi pénz 25 dollárt ér. Fizetéskor az emberek zsákokban hordják az üzletekbe - igazából a feketepiacra - a pénzüket, és próbálják meg az egész fizetésüket egyszerre úgy elverni, hogy legyen mit enni a hó végén is. Persze, ha van mit venni Zimbabwéban, amelyet a helyi lakosok Zimnek becéznek. Az egyszerűség ebben az esetben a szeretet gyermeke. Az már kevésbé a szeretet jele, hogy Robert Mugabe legfontosabb érve a vasárnap megtartott parlamenti és elnökválasztási kampányban az élelmiszerosztás volt. De csak ott és azoknak, akik rá szavaznak. Utána, ahogy azt Mugabe az eddigi választások során bemutatta, szabad volt az erőszak, préda pedig mindenki, aki nem tagja Mugabe ZANU-PF pártjának. Mugabét fekete zimbabweiek tömegei választották meg először 1979-ben, amikor sikerült az addigi apartheid (fehér és fajgyűlölő) rezsimet egy szabad választásokba kényszeríteni a több éves gerillaháború után. Már akkor is radikális és erőszaktól sem mentes választási kampánya (is) arra kényszerítette a helyieket, hogy inkább őt, semmint a békésebb fekete politikusokat válasszák. Mugabe jött, győzött, és az elmúlt hetekben már a hatodik elnöki ciklusa fontosságáról próbálta meggyőzni, szokása szerint inkább pogrommal, mint programmal, Zimbabwét. Ebben a helyzetben, amely választási kampányba és a Mugabe-kormányzásba belehalt tízezreket és a Dél-Afrikába menekült százezreket jelent, inkább az a csoda, hogy nemcsak létezik politikai ellenzék, hanem Morgan Tsvangirai, az elszánt szakszervezeti vezér vezetésével meg is nyerte a vasárnapi voksolást. Zim sajátságos helyzete, a „koloniális” nagyhatalmak, elsősorban az Egyesült Királyság minden tiltakozása inkább segített Mugabének úrrá lenni a helyzeten. Az egyetlen hatalom, amely valamit is számít arrafelé, a demokratikus Dél-Afrika pedig évek óta „csendes diplomáciát” folytat. Ám a Morgan fémjelezte Demokratikus Változás Mozgalma az eddiginél is elszántabbnak tűnik a választási csalás leleplezésében. Kapóra jött nekik a választási törvény azon változása, amely először rendelte el az összes eredmény közzétételét. Ez segített a szlovák (és a magyar) ellenzéknek 98-ban a választási csalás megakadályozásában és vés újabb ráncokat a 86 éves Mugabe arcára, aki valószínűleg elhitte a propagandát saját népszerűségéről. A rezsim egyértelműen a kivárásra játszik, hiszen hivatalos végeredmény még mindig nincs. De minden egyes nappal saját elitjét is alaposan elgondolkodtaija, hiszen a „zimtelen” lopással szerzett vagyonok lassan, de biztosan úsznak el az ország jövőjével együtt. Van egy olyan érzésem, hogy az öregnek hatodszor már nem jön össze.
