Új Szó, 2008. április (61. évfolyam, 76-101. szám)

2008-04-09 / 83. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. ÁPRILIS 9. Kultúra 11 Kylie Minogue, Jason Donovan, Rick Astley, Mel & Kim, Big Fun, The Reynolds Girls, Brother Beyond - mindannyian a producertriónak köszönhetik sikereiket Stock, Aitken és Waterman, a slágertrió Kylie Minogue tavaly új nagylemezzel tért vissza sú­lyos betegségét követően, és turnéra is indult. Az elfe­lejtett Rick Astley újra szín­padra lép, Jason Donovan pedig most jelentette meg önéletrajzát, amelyben őszintén vall a drog- függőségéről. Hogy mi a kö­zös a három előadóban? Természetesen az, hogy a Stock, Aitken, Waterman producertriónak köszönhe­tik hírnevüket, mint oly so­kan mások is. ÖSSZEÁLLÍTÁS Nemrég egy közvélemény-ku­tatás arra a meglepő eredményre jutott, hogy a britek a Stock, Áit- ken, Waterman trió munkásságát tartják Margaret Thatcher uralma után a legrosszabb dolognak, ami a nyolcvanas években történt - megelőzve Csernobilt vagy az év­tized futballal kapcsolatos nagy tömegtragédiáit. Hogy minek köszönhetik ezt a „népszerűséget”? Száznál is több TOP 40 slágert adtak Nagy- Britanniának (köztük 13 listave­zetőt), amelyek ráadásul rövid idő alatt tarolták le az eladási lis­tákat, a nyolcvanas évek közepe és a küencvenes évek legeleje kö­zött. Gyorsan és hatékonyan dol­gozva húzták rá minden előadó­jukra ugyanazt a hangzásvilágot. Mike Stock, Matt Aitken és Pete Waterman mindezek ellenére el­mondhatja magáról, hogy a hat­vanas évek amerikai slágergyára, a Motown szigetországi megfe­lelői, akik a maguk idejében arannyá változtattak mindent, amit csak megérintettek. Bár a trióban a zenei alapokért Stock és Aitken voltak a felelősök, valószínűleg semmire nem men­tek volna, ha nincs mellettük a nagyszájú Waterman, aki a leg­kreatívabb volt közöttük. Waterman fiatalkorában „tra- inspotterként” kezdte pályáját, és miután - esetenként lopott - va­súti relikviákat is gyűjteni kez­dett, korán meggyűlt a baja a tör­vénnyel. Hamar kimaradt az isko­lából, ami azt eredményezte, hogy analfabétaként vágott neki az életnek, de ez nem akadályoz­ta meg abban, hogy mérsékelten sikeres lemezlovas-karriert indít­son. Később - rövid szünetektől eltekintve, amikor sírásóként vagy bányászként dolgozott - egyre jobban beépült a zeneipar­ba, és producerként is sikeres lett, de az igazi nagy dobására már kö­zel a negyvenhez került sor: ekkor találkozott Stockkal, majd Aitken- nel, akik mindketten stúdióze­nészként és producerként próbál­koztak a megélhetéssel, nem túl nagy sikerrel. 1984-ben alakult meg a Pete Waterman Limited (PWL), amely kezdetben a főként a melegklu­bokban népszerű elektronikus tánczene, a Hi-NRG stílusában írt diszkóslágereket. Közülük első­Rick Astley (Képarchívum) Kylie Minogue (ČTK/AP-felvétel) szóba, akkor egyértelmű, hogy előbb-utóbb Stock, Aitken és Waterman is. Rick Astley Az énekest maga Pete Water­man fedezte fel, amikor egy war- ringtoni fodrászoknak rendezett karácsonyi partiján hallotta éne­kelni. Kérésére az akkor még csak tizenkilenc éves Astley a PWL londoni stúdiójába ment, ahol kezdetben teát főzött a többiek­nek és csak figyelte őket, majd az­tán elindult a saját pályája. Rög­tön első kislemeze, a Never Gon­na Give You Up listavezető volt Angliában, ahol az év legsikere­sebb kislemeze is lett abban az évben. Astley volt az első férfi előadó Nagy-Britanniában, aki­nek az első tíz kislemeze egya­ránt a TOP 10-be jutott. De Astley a listák élére került Amerikában és Európa számos országában is, tényleg a korszak legnagyobb sztáijai közé tartozott. Először megpróbálta a SAW nélkül, és bár Jason Donovan (Képarchívum) Cry For Help című kislemeze még sláger volt 1991-ben, a többi kis­lemezdal már eltűnt a süllyesztőben. Astley azóta meg­jelentetett még pár lemezt, de legjobb esetben is csak közepes sikert értek el, ám most egy rövid hír látott napvüágot arról, hogy egy kisebb turnéra indul. Kylie Minogue Bár Kylie tizenévesen már ha­talmas sztár lett Ausztráliában a Neighbours (Szomszédok) című szappanopera szereplőjeként, majd egy régi rock & roll klasszi­kus, a Loco-Motion átdolgozásá­val énekesnőként is hírnevet szer­zett. Mindez azonban Angliában még kevés volt, így eshetett meg, hogy amikor összehozták Stoc- kékkal, azok alig tudtak valamit Minogue-ról. „Amikor az I Should Be So Luckyt készítettük, fogal­munk sem volt, mennyire nép­szerű is volt Kylie” - mondta később Pete Waterman. Kylie be­mutatkozó lemeze az évtized ötö­dik legnagyobb példányszámban fogyó albuma lett Nagy-Britanni- ában, és joggal tűnt úgy, igazi gyémántra leltek Watermanék. Minogue azonban fellázadt a trió stílusa ellen, és 1992-ben szakí­tott velük. A többi „lázadóval” el­lentétben Kylie-nak sikerült a bra­vúr, és egy kisebb hullámvölgy után független és öntudatos éne­kesnőként építette újjá a karrier­jét a kilencvenes években. Jason Donovan A szintén melbourne-i szüle­tésű Donovan mindenben Kylie példáját követte: ő is a Neighbo- ursban tűnt fel, hogy aztán Lon­donba tegye át a székhelyét, ahol a SAW tette sínre az ő karrierjét is. Ráadásul egy ideig jártak is Kylie- val, és persze elénekelték az Espe­cially For You című duettet is, amely a korszak egyik legnagyobb slágere lett. Jason aztán szólóban is sikert sikerre halmozott: a Ten Good Reasons című lemezével ő lett a legfiatalabb énekes, aki lis­tavezető helyezést ért el a brit al­bumlistán 1989-ben, és évekig ő lett a tinilányok legnagyobb ked­vence. Manapság musicalekben énekel, és éveken át küzdött a ká­bítószerekkel is. Mel & Kim „Számomra a mai napig ők az igazi Spice Girls. Mind at­titűdben, mind önbizalomban ők testesítették meg a girl power koncepciót” - mondta róluk érez­hető fájdalommal Pete Water­man, ami nem is csoda, hiszen a két félig karibi, félig brit szárma­zású brixtoni lány előtt nagy kar­rier állt, amely tragikusan hamar ért véget. Melanie és Kim Appleby voltak a Stock Aitken Waterman „istálló” első igazi felfedezettjei: 1987-ben négy kislemezük is fel­került a brit listára, közülük a Res­pectable meg sem állt az első he­lyig. Egzotikus és vagány megjele­nésükkel igazi egyéniségnek szá­mítottak, és minden adott volt, hogy meghódítsák az egész vilá­got, ám a sors nem így akarta. Egyrészt Rick Asdey és Kylie Mi­nogue sikerei kicsit háttérbe szo­rították őket, de az igazi problé­mát Mel egészségi állapota jelen­tette. A fiatalabbik Appleby nővért gerincrákkal diagnoszti­zálták, és 1990-ben meghalt. Kim szólóban próbálkozott, a Don’t Worry című slágere az év végén még felkerült a brit lista második helyére, de utána elfogyott a pat­ron, és rá kellett jönnie, hogy egyedül nem megy. Big Fun Mel & Kim (Képarchívum) nagyobb sztárok közé tartoztak, de két évvel később már alig mon­dott a Big Fun név valamit bárki­nek is. Egyetlen albumuk jelent meg, de pechjükre már a Stock, Aitken, Waterman korszak leszál­ló ágában történt mindez, és a kedveződen popzenei klíma ellen már semmit nem tehettek. The Reynolds Girls Ez a két pimasz liverpooli csitri 1989-ben osztotta meg az Egye­sült Királyságot az I’d Rather Jack című slágerrel, amelyben beszóltak mindenkinek a Rolling Stonestól kezdve a Dire Straitsig, és kijelentették: minden generá­ciónak a saját zenéje a non plus ultra, miért nem hallhatják hát ezt a rádióban? És miért van az, hogy a rádiókban a zenét mégis olyan emberek állítják össze, akik kétszer olyan idősek, mint ők? - tette fel a kérdést Aisling és Linda Reynolds - az már csak a hab a tortán, hogy ezt szintén ná­luk majdnem idősebb emberek írták. Az I’d Rather Jack sláger lett, a Reynolds-lányok egyből függetienítették is magukat Stoc- kéktól - azóta se nagyon hallott róluk senki. Brother Beyond (Képarchívum) friss és úttörő produkciós mód­szerei miatt, rövidesen első szá­mú közellenség lett. A „Stop! Ait­ken Waterman” szlogenné vált, Watermanéket kikezdték azért is, ahogyan bántak a sztáijaikkal, akiknek nem sok függetlenséget hagytak. És persze a nagyhangú nyilatkozataik sem segítettek a helyzeten, amelyekkel a médiát hangolták maguk ellen, sőt még halálos fenyegetéseket (!) is kap­tak a dalaiktól csömört kapó ál­lampolgároktól. Az igazi gond azonban az volt, hogy közvetíenül a csúcsot jelentő 1989-es év után a SAW sikersoro­zata megakadt. Egyrészt előadói­kat különböző okok miatt elvesz­tették, másrészt a legmodernebb pop- és tánczenei trendeket Wa­termanék már nem értették meg, akárcsak a hiphopot, sem a samp­ling technikát, és dalaik elavult­nak, lefutottnak és unalmasnak tűntek az új évtizedben. Elsőként Aitken távozott a süllyedő hajóról 1991-ben, majd később Stock és Waterman útjai is szétváltak. A trió később a bíróságon egyesült újra, ahol Stock és Ait­ken hiába szeretett volna több ré­szesedést kicsikarni a jogdíjakból Watermantől, aki hatvanmillió fontos vagyonával messze a leg­gazdagabb lett hármuk közül, és még a brit királyi vasúttársaság privatizációja idején saját vasúti céget is alapított, visszatérve le­gelső szerelméhez. Ó egyébként a Steps együttes gründolásával újabb sikereket aratott az ezred­fordulón, de ezek azért nem mér­hetők a SAW aranykorához, hi­szen a Steps senkinek nem jut eszébe a kilencvenes évekről, vi­szont ha a nyolcvanas évek kerül Ez a rövidéletű fiúcsapat 1989- ben tűnt fel a Blame It On The Bo­ogie című Michael Jackson sláger átdolgozásával, és egy ideig a lég­ibe Reynolds Girls A négytagú Brother Beyond si­kertelen fiúcsapatként kezdte karrierjét, kislemezeik nem sok vizet zavartak a slágerlistákon, ám aztán a SAW trió vette kezébe a dolgokat, és az együttes csodák csodájára befutott. A The Harder I Try, majd a He Ain’t No Competi­tion is bekerült a TOP 10-be, és a tinimagazinok kedvencévé tette a Brother Beyondot, amely aztán elkövette a szokásos hibát: a saját lábára próbált állni. Ez nem sike­rült, az 1989-es Trust című lemez jókora bukás volt, és az együttes nem sokkal később fel is oszlott. Az énekes Nathan Moore később egy másik fiúcsapat, a Worlds Apart tagjaként lett ismét nép­szerű. (origo alapján pj) (Képarchívum) Brother Beyond ként a duci transzvesztita Divine révén került fel SAW-szerzemény a listákra, majd Hazell Dean Whatever I Do (Wherever I Go) című szerzeménye lett az első TOP 10 sláger. Az első listavezető sem váratott magára sokáig: ez ugyan a Dead Or Alive You Spin Me Round című, ma már klasszi­kusnak számító slágere volt, amelyben nem szerzőként, ha­nem csak producerként működ­tek közre, de Stockék diszkós Hi- NRG alapjai nélkül kérdés, med­dig jutott volna. A következő nagy dobás a Ba- nanarama áramvonalasítása volt, és a Venus vélhetően mindenki ál­tal ismert agresszív diszkóalapja­ival a Stock, Aitken, Waterman végképp jegyzetté tette a nevét a szakmában, ám az igazi sikerszto­ri csak ezután kezdődött. Watermanék futószalagon kezd­ték szállítani az egyre populári- sabb slágereket, és ezek egyre in­kább olyan, előzőleg ismeretlen előadókhoz kapcsolódtak, akiket a SAW trió fedezett fel és indított el a pályán. Az első ilyen Mel & Kim volt, majd jöttek a többiek: Rick Astley, Kylie Minogue, Jason Do­novan. 1987 Astley éve volt, a kö­vetkező Kylie-é, míg 1989-ban nemcsak Jason Donovan tarolt (övé lett az év legnagyobb pél­dányszámban eladott nagyleme­ze), de a Stock, Aitken, Waterman legsikeresebb éve is: tizenkilenc TOP 10 sláger, ebből hat listave­zető, és velük akart dolgozni a Ju- dast Priest, Cliff Richard és Donna Summer is - és akkor Samantha Foxot még nem is említettük, aki­nek szintén szállítottak slágert. A trió, amely pár évvel koráb­ban még a popsajtó kedvence volt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents