Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-05 / 55. szám, szerda

14 Európai unió ÚJ SZÓ 2008. AAÁRCIUS 5. www.ujszo.com A két vezeték nagyjából azonos kapacitással ugyanazokba az európai országokba irányul - egyelőre csak a Déli Áramlat gázellátása biztosított Magyarország egyszerre két vasat tart a tűzben Budapest/Moszkva. Hatal­mas belpolitikai viharokat kavaró, nagy nemzetközi figyelemmel kísért megál­lapodást iirt alá a múlt csü­törtökön a magyar kor­mányfő. A Fidesz szerint a kormány elárulta a magyar népet és Európát, a kor­mány szerint Európa nem kifogásolja az orosz kap­csolatot. ÖSSZEFOGLALÓ Magyarország csatlakozott a Déli Áramlathoz. A múlt csütör­tökön a Kremlben Gyurcsány Fe­renc és Vlagyimir Putyin orosz elnök jelenlétében aláírták a gáz­vezeték magyar szakaszának lét­rehozásáról szóló megállapodást. Gyurcsány elmondta: Budapest továbbra is két vasat tart a tűzben, és nem tett le arról, hogy az orosz földgáz tranzitjára szol­gáló vezeték mellett részt vegyen a tervek szerint Oroszországon kívüli gázforrásokra építő Na­bucco vezeték megvalósításában. Putyin szerint az évi 10 milliárd köbméteres kapacitású Déli Áramlatba kapcsolódva Magyar- ország fontos láncszeme lesz az európai energetikai hálózatnak, növelve ezzel a kontinens föld- gázellátásának biztonságát. A létrehozandó, 50:50 százalékban orosz és magyar állami tulajdon­ban lévő vállalat a magyarországi szakasz mellett egymilliárd köb­méteres tározót is épít Magyaror­szágon. Gyurcsány Ferenc szerint a pragmatikus hozzáállás tette le­hetővé, hogy az áruforgalom a két ország között mára elérte a kilencmilliárd dollárt (ennek kétharmadát az orosz energia- szállítások teszik ki). „Illetlenül nagy mértékben növelte a ma­gyar fél az oroszországi kivitelét az elmúlt nyolc évben” - jegyezte meg ugyanakkor Putyin, hozzá­téve: 2000 óta nyolcszorosára nőtt a most hárommilliárd dollá­ros összeg, amelynek fele gépek­re és berendezésekre esik. Az orosz elnök szerint a diver­zifikáció így a magyaroknak sok­Gázvezetékek Oroszországból Európába Régen volt ennyire teljes az orosz-magyar egyetértés (Reuters-felvétel) kai jobban sikerült. Utalt arra, hogy az orosz kivitel döntően még mindig csak az energiahor­dozókra épül. A Déli Áramlat kapcsán Gyur­csány azt mondta: két vezeték jobb, mint egy. Lehet akár öt veze­téket is építeni - jegyezte meg vá­laszában az orosz elnök. A kérdés csak az, honnan és mennyi föld­gázt képesek hozzá biztosítani. Oroszország nem kíván versenye- zezni senkivel, egyszerűen megva­lósítható és valós forrásokkal ren­delkező tervet kínál. A Nabuccóról Putyin nagyon ironikusan megje­gyezte: ha valaki csak túrni akarja a földet, hogy vasat pakoljon bele, mi nem ellenezzük. A hazai és a lehetséges külföldi aggodalmak eloszlatása céljából Daróczi Dávid kormányszóvivő bejelentette: a miniszterelnök ki­nevez egy Nabucco-ügyi utazó nagykövetet, akinek feladata lesz egyebek közt összehangolni a projektben érintett hat ország kormányközi megállapodásait. Felmerült a magyar parlamenti pártok között egy olyan ötpárti nyilatkozat tervezete is, amellyel a parlament és a kormány kinyil­vánítaná elkötelezettségét a Na- bucco mellett. A Fidesz azonban változadanul kifogásolta, hogy a Déli Áramlatról szóló orosz- magyar szerződést nem ismer­hette meg a közvélemény az alá­írás előtt. Pénteken már feltették a külügyminisztérium honlapjára a szerződés szövegét. Brüsszelben közölték: noha az EU a Nabucco vezetéknek ad el­sőbbséget, az EB sem a Déli Áramlatot, sem az orosz kapcso­latot nem kifogásolja, mondván: a két projekt nem áll szemben egymással. Az orosz kapcsolattól való zsi­geri idegenkedést Brüsszelben el­sősorban a kelet-közép-európai (történelmi) sérelmi politika ré­szének tekintik. Szakértők szerint Belgium például szinte áhítozik a nagy orosz energiaüzletre - mivel évi 16,4 milliárd köbméteres földgázellátását teljes mértékben importból, főleg Katarból és Algé­riából fedezi. Az 1200 km-es, öt- milliárd dolláros balti-tengeri (Wyborg-Greifswald közötti) német-orosz projektet különösen a belőle kimaradó lengyelek tá­madták korábban. (MTI, n, ú) Az orosz Gazprom legnagyobb partnere a kivitelezésben az olasz EN1 Déli Áramlat: hamarosan épülhet Csökkentené Nyugat-Európa függőségét az orosz gázmonopóliumtól A Nabucco elkerüli Oroszországot ÖSSZEFOGLALÓ Moszkva. A Déli Áramlat gáz­vezeték a tervek szerint a Krasz- nodari területen lévő Beregovaja kompresszorállomástól indul, s a Fekete-tengeren át jut el Bulgári­ába, Várna környékére. Ami na­gyon lényeges: el fogja kerülni Ukrajnát A vezeték a tervek szerint mint­egy 900 kilométeres szakaszon halad a tengerfenéken, a legmé­lyebb ponton a tengerszint alatt 2000 méteren, s e szakasz építése négy évet vesz igénybe. Várnától szárazföldön megy tovább a Déli Áramlat, egyik ága Dél-Olaszor- szág felé, másik ága Közép-Euró- pa irányába, s az utóbbi ág halad át Magyarországon, az ausztriai Baumgarten felé. A tervek szerint a vezetékrendszer évi 31 milliárd köbméter gázt szállít Oroszor­szágból Európa felé, s ebből a magyar-orosz megállapodás ér­telmében a magyarországi ágon legalább évi 10 milliárd köbméter halad át. Az orosz Gazprom állami mo­nopólium partnere a Déli Áramlat építésében az olasz ENI, amellyel a közös tervet tavaly júniusban je­lentették be. Oroszország a na­pokban már megkötötte a szüksé­ges megállapodásokat Bulgáriá­val és Szerbiával. Dmitrij Med- vegyev első miniszterelnök-he­lyettes, a Gazprom igazgató taná­csának elnöke (a vasárnapi orosz elnökválasztás győztese) a múlt héten Budapestről hazaérkezve kijelentette: a legközelebbi jövő­ben megkezdődik a Déli Áramlat technikai részleteinek kidolgozá­sa és maga az építkezés, amelynek költségeit mintegy 10 milliárd dollárra becsülik. A vezetéket moszkvai számítások szerint 2013-ban helyeznék üzembe. A Déli Áramlat célja a Gazprom Európába irányuló szállítási út­vonalainak diverzifikálása, to­vábbá az, hogy a Gazprom jelen­tősen (a jelenlegi évi 150 milli­(lllusztrációs felvétel) árdról mintegy 200 milliárd köb­méterre) növelni tudja a jelenleg csak a Jamal-Ukrajna vonalon Nyugat-Európába szállított gáz mennyiségét. A Gazeta című orosz lap múlt csütörtöki számában szakértők úgy vélekedtek, hogy a norvégjai gázkitermelés nemrég bejelentett növelését is figyelembe véve az orosz és a norvég gáz a következő évtized elején teljesen ki tudja majd elégíteni az Európai Unió egyre növekvő energiaszükségle­teit. Alekszej Miller, a Gazprom ve­zetője a Déli Áramlatról kijelen­tette, hogy az lehetővé teszi Oroszország és az EU gázszállítási hálózatainak összekapcsolását és a kelet-és dél-európai országok növekvő földgázszükségletének kielégítését. A magyar szakasz építésének költsége mintegy kétmilliárd dol­lár, a megtérülése pedig 15 év. A múlt csütörtökön Moszkvában aláírt megállapodás értelmében orosz-magyar vegyes vállalatot hoznak létre paritásos alapon a magyar szakasz építésére. Tervbe vették továbbá egy legalább egy­milliárd köbméter űrtartalmú földalatti gáztároló építését. A hosszú előkészítő tárgyalások vé­gén a fő vitapont az volt, hogy a Gazprom 51 százalékos tulajdon- részre törekedett a vegyes válla­latban, s e pontban a hírek szerint Dmitrij Medvegyev budapesti megbeszélésein született megál­lapodás. A Gazprom jelenleg Magyaror­szágra évi mintegy 7,5 milliárd köbmétert, az importált gáz mint­egy 60 százalékát szállítja, és Ma­gyarországon keresztül juttat földgázt Szerbiába, Montenegró­ba, valamint Boszniába. (MTI, ú) ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. A Déli Áramlat gáz­vezetékriválisa, az EU országai ál­tal támogatott Nabucco-terv lé­nyege, hogy elkerüli Oroszorszá­got. Ez azért fontos, mert csök­kentené Nyugat-Európa függősé­gét az orosz gázmonopóliumtól. A tervek szerint a Közel-Keletet és Közép-Ázsiát az Európai Unióval Törökországon és Dél-Európán keresztül összekötő Nabucco cső­vezeték összesen 3300 km hosszú lesz, a beruházás költsége mint­egy ötmilliárd eurót tesz ki. A ve­zeték áthalad Magyarországon, és kikerüli Ukrajnát. Az alapforgatókönyv szerint 2011-ben 8 milliárd, 2020-ban pedig 25,5 milliárd köbméter, míg a csúcsforgatókönyv alapján 2011-ben 13 milliárd, 2020-ban pedig 31 milliárd köbméter föld­gázszállítási kapacitással fog működni a vezeték. Minden eset­ben a gázmennyiség 50-55 szá­zaléka éri el a baumgarteni (Ausztria) csomópontot, a mara­dék a tranzit országokban kerül piacra. A projekt kettős pozitív hatást gyakorolhat az ellátás biztonságá­ra: egyfelől az iráni és Kaszpi-ten­ger-vidéki földgázforrások eléré­sével új beszerzési lehetőség nyí­lik meg, másfelől új tranzitútvo­nalat biztosít a szállításoknak. A Nabucco projektben eredetileg az érintett országokban működő gázipari vállalatok (Törökország: BOTAS Corp., Bulgária: Bulgar- gaz, Románia: Transgaz SA, Ma­gyarország: Mól, Ausztria: ÖMV Gas International GmbH) vettek részt. A vezeték kiépítésére az öt cég egy projekttársaságot alapí­tott bécsi székhellyel, a Nabucco Gas Pipeline Intemationalt. Az RWE német energiacég csatlakozásával idén február ele­jén hatra bővült a Nabuccót kivi­telező konzorcium tagjainak száma. Az utóbbi napokban he­tedik tagként ismét felmerült a Gaz de France neve. A francia vállalat részvételéről évek óta folytak a megbeszélések a színfa­lak mögött, de ezeket eddig nem koronázta siker, részben a török partner ellenállása miatt. A Gaz de France-szal kapcsolatos ne­hézségek miatt vált fokozatosan favorittá a hatodik Nabucco-tag helyére a német RWE. Emellett az orosz Gazprom is jelezte, hogy beszállna a . Nabucco-tervbe. Alekszej Miller, a vállalat vezér- igazgatója felhívta a figyelmet ar­ra, hogy a Gazprom állandó kap­csolatban áll a projekt alapítói­val. Minapi török lapértesülések szerint Ankara már meg is hívta Oroszországot a Nabucco pro­jektbe. A- beruházás munkálatait, 2009-ben kezdenék el. Reinhard Mitschek, a Nabucco Gas Pipeline International GmbH vezetője sze­rint a költségek 30-40 százalékát a részvényesek fedeznék tulaj­donrészük függvényében, a többit pedig bankhitelekből finanszí­roznák. Noha a csővezeték évi tel­jes kapacitását 30 milliárd köb­méter gáz szállítására tervezik, kezdetben csak tízmilliárd köb­méterrel számolnak, azerbaj- dzsáni, türkmenisztáni és orosz- országi forrásokból. Mitschek sze­rint 2015-től már iráni gáz is foly­hat a Nabuccón. A Nabucco építését támogatá­sáról biztosította az Egyesült Ál­lamok is, a Financial Times De­utschland azonban úgy értesült, hogy Washington figyelmeztette a projektben részt vevő európai vállalatokat: álljanak el a kilá­tásba helyezett iráni gázszállí­tástól. A Nabucco vezeték az EU transzeurópai energiahálózat programjának része, és tavaly márciusban ez EU miniszteri ta­nácsa kiemelt vállalkozásnak mi­nősítette. Garamhegyi Ábel, a magyar gazdasági és közlekedési minisztérium szakállamtitkára február 20-án jelentette be, hogy Budapest átadta a kormányközi megállapodás tervezetét azon négy ország nagykövetének, amelyeken áthaladna majd a Magyarországot is érintő Nabuc- co-vezeték. Garamhegyi szerint Magyarország ezzel is demonst­rálni kívánta, hogy fontosnak tartja a projektet és érdekelt a létrehozásában. (MTI, ú)

Next

/
Thumbnails
Contents