Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-31 / 75. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. MÁRCIUS 31. Vélemény És háttér 5 ________FIGYELŐ Szentnek kijáró sír II. János Pálnak Boldoggá avatása után exhumálják II. János Pál pápa földi maradványait, s a vatikáni altemplomból a Szent Péter bazilikába szál­lítják, és Michelangelo Pie­ta szobrának közelében kap sírhelyet - írta tegnapi számában a La Stampa című olasz napilap. A há­rom évvel ezelőtt elhunyt lengyel katolikus egyházfő holttestének átszállításáról Angelo Comastri bíboros, a bazilika helynöke vezette bizottság dönt, miután II. János Pál boldoggá avatása megtörténik. A boldoggá avatás folyamatát az új. egyházfő, XVI. Benedek pápa kezdeményezte két évvel ezelőtt, meg sem várva a kánonjogban köte­lezően előírt öt évet, amelynek a halál és a bol­doggá avatási eljárás kö­zött el kell telnie. Az illeté­kes vatikáni kongregáció a tervek szerint április 2-án, szerdán, Karol Wojtyla ha­lálának harmadik évfordu­lóján hozza nyilvánosságra a boldoggá avatással kap­csolatos dokumentumokat, a „positio”-t. Egy évvel ez­előtt a néhai lengyel pápát már a Lateráni Szent János bazilikában „Isten szolgájának” nyilvánítot­ták. A neki tulajdonított csodák közül valószínűleg egy francia apáca, Marie Simon-Pierre Parkinson- kórból való gyógyulását veszik figyelembe a bol­doggá avatásnál. Korábban XXIII. János pápa esetében történt meg, hogy a krip­tából a bazilikába szállítot­ták a holttestet, és ott „ol­tár rangjára” emelték. Az átszállítás előtt ellenőrzik II. János Pál pápa földi ma­radványainak állapotát, majd egy olyan nyitott ko­porsóba helyezik, amely­ben arcát egy viaszból ké­szült maszk fedi. „így lehet őt még közelebb hozni a több ezer hívőhöz, akik naponta érkeznek a világ minden tájáról a Vatikán­ba, hogy imádkozzanak a sírjánál” - nyilatkozta a to­rinói lapnak Jósé Sáráivá Martins, a szentté avatási ügyek vatikáni kongregá­ciójának prefektusa. (MTI)- Jóember, elboronálná a párton belüli ellenzéket is? (Peter Gossányi karikatúrája) Senki nem tudja, mióta elfogadhatók a közírásban a pejoratív kifejezések Női nemi szerv Azt még jegyzi a magyar médiatörténet, hogy a „kurva” szó először 1972-ben hangzott el a Magyar Televízióban, azt viszont senki nem tudja, mikor fogadták el a közí­rásban a pejoratív kifejezé­sek használatát. LOVÁSZ ATT! LA Mindenesetre Horn Gábor nép- szavazási elszólása után a mele­gebb vidékre küldés szószerinti változata minden magyar lapban megjelent, kedvenc szatirikus la­pomban pedig legutóbb 14 alka­lommal használták. Nem kipon­tozva, mint anno Bartók Béla a népdalok pikáns szövegeinek le­írásakor, hanem szó szerint, a kife­jezés szótári (cs betűs) alakjával. A női nemi szerv pejoratív meg­nevezése irányhatározó raggal el­látott formájának beiktatása hetén a szlovák kormány elfeledkezett a szlovák demokráciatörténet fon­tos dátumáról, nem feledkezett meg viszont a demokráciát közvet­lenül felrúgó sajtótörvényről. Ugyanezen a héten a magyar de­mokrácia izgalomtól és felháboro­dástól nem mentes hangon foglal­kozott a tanárverésekkel, miköz­ben ostobánál ostobábbakat nyi­latkoztak szakértők és zugpszicho­lógusok az agresszió társadalmi okairól, s főleg felszámolásának lehetőségeiről. Egy magas rangú politikus asszony még törvényszi­gorítást is javasolt, az iskolából fel­tehetően már csak a gumibotok hi­ányoznak. Adjatok egy stabil pontot, s ki­fordítom sarkából a világot - mondta vagy kétezer éve egy Ar- chimédész nevű tudós (törvényét még tanítják a fizikaórákon). Most senki ne gondolja azt, hogy a cím­ben feltüntetett testrészt szeret­ném stabil pontként megfogal­mazni. A stabil pont fogódzó; az ember életében, magatartásában akár viszonyítási pontnak is ne­vezhetnénk. Nos, van egy szép or­szág, ahol két éve elhangzott egy felháborító politikai beszéd, amelynek minden szava igaz volt. A közírás hazugságbeszédnek könyvelte el. Mind Szlovákiában, mind Magyarországon tömegek gondolják azt, hogy az ingyenes egészségügy valóban ingyenes. Az egészségügyi reform során uram- bátyám viszonyok közt szocializá­lódott és a paraszolvenciából hasznot húzó főorvosok hazudnak nyíltan a polgárok szemébe, állít­va, hogy az egészség nem biznisz. Csak nem tudom, miért veszik föl a fizetésüket, s miért írnak elő mé­regdrága gyógyszereket? Mindkét országban olvashatjuk időről időre, mennyire nem tud mit kezdeni a mai kamaszokkal a (feltehetően felkészületlen) peda­gógusgárda, amelyet azonban a társadalom vígan lenéz és megaláz - lásd a szemünk fényét oktatók bérét, társadalmi pozícióját. A nyugdíjast mindkét ország közírá­sa tépett ruhás, düledező házikó­jában a magas gázszámla miatt di­dergő, napjában csak egyszer és szegényesen étkező félkoldusnak láttatja, a politika meg minden vá­lasztási ciklusban különféle nyug­díjpótlékokkal korrumpálja. Az egyik országban a nemzeti ünnep az érdektelenség miatt már a cím­lapokra sem kerül, a másikban olyankor verik szét a főváros na­gyobb felvonulási tereit. Az egyik országban melegebb tájakra kül­dik a magántőkét, a másikban szid­ják, mint a bokrot, de mindkettőbe a húsz évvel ezelőttivel össze sem hasonlítható életszínvonalat a so­kat szidott tőke hozta. A héten megszólalt az első poli­tikus, aki megüzente Kínának: nem kóser a demokráciátok, fiúk! Végre egy kormányfő, aki nem ker­telt és nem beszélt félre, aki nem a sportolók nagy ünnepét akarja el­venni, csak azzal élt, ami a politi­kában gesztus, s egyben kapasz­kodó, viszonyítási pont, valami­lyen értékrend megjelenítése. Aki kimondja, hogy a szabadság több, mint a biznisz. A politika porond­ján a múlt héten végre egy férfi. Aki nő. Angela Merkel. Csak el ne küldjük őt s a hozzá csadakozókat melegebb vidékekre. JEGYZET Mi a probléma? JUHÁSZ KATALIN Már magát a probléma szót se szeretem. Durva, érdes hangzá­sú, idegen, és nem csak a szó le­xikológiai értelmében. Ha összeszámolnám, hányszor ír­tam le életemben, kis szám jön­ne ki, hiszen tudatosan kerü­löm: ha véletienül kiszalad a billentyűzetből, azonnal törlőm, és a „gond” szóval helyettesí­tem. Nem csupán azért, mert ir­tom az idegen szavakat, hanem mert szépen szól, mint a „gong”, továbbá csak négy betű (rövi- debb szó - kisebb probléma). Máris nyugodtabb vagyok, job­ban hiszem, hogy meg tudom oldani, lazán átlendülök rajta, nem gondolok vele, oszt húzd rá, cigány! Ilyenkor hajlamos vagyok bagatellizálni, bocsánat, lekicsinyíteni, sőt, semmibe venni az ügyet, vagy egyenesen másoktól várni a megoldást. Ta­nácsadóim száma végtelen, mint ahogy én is szíves-örömest, nagy szakértelemmel sietek tanácso­kat adni, ha mások életéről van szó. A magam dolgaival azonban legtöbbször halogatom a szem­benézést. Gondjaim batyuja pe­dig egyre hízik, a végén már alig bírom cipelni, roskadozom alat­ta, és persze átkozom magam fe­lelődén hozzáállásomért. Most is ez van. Összegyűlt a szennyes, meg se tudom mozdítani. Van benne magánéleti, munkahelyi, mondvacsinált, aprócseprő, régóta bűzlő, szóval, meglehető­sen vegyes a kínálat, hogy nézni is tereh. Konkrétumokkal nem terhelem a nyájas olvasót. Egy­részt nyilván keveseket érdekel­ne, mivel nem vagyok sem tévés személyiség, sem popsztár, más­részt úgyis kevés lenne a hely ezeken a hasábokon batyum tar­talmának kiteregetéséhez. Har­madrészt pedig minden felsoro­lás, részletezés újabb szembesü­lés magával a gonddal, és sosem hittem a „kiírni magamból egyenlő kiirtani magamból” ma­tematikai képletben. A leghatékonyabb helyi érzéste­lenítés esetemben talán az összehasonlító elemzés. Mások gondjaihoz szoktam mérni a sa­játjaimat. Jó módszer például azt mondogatni, hogy van, akinek nincs lába, süketnéma, szellemi fogyatékos, hajléktalan, vagy mondjuk Afganisztánban él. Hozzájuk képest az én életem maga a gondtalanság. Aprót do- bokegykoldus kalapjába, át­adom a helyem a buszon egy bot­tal közlekedő néninek, és tudat alatt szinte várom, hogy kimond­ja: „szerencséd, hogy öreg­anyádnak szólítottál!” El lehet így evickélni egy darabig a gon­dok tengerében. Kérdés, meddig. Ja, és azoknak is sokkal könnyebb, akikjól ki tudják tombolni magukat. Mi, többiek, akik diszkréten magunkba fojt­juk, hogy aztán belülről rágjon, emésszen minket, lényegesen rosszabbul járunk. Amikor aztán robbanunk, a körülöttünk levők csodálkozva kapják fel a fejüket, hogy nahát, pedig milyen csen­des, nyugodt, kiegyensúlyozott ember (volt) ez! Mi történhetett vele?! Úgyhogy inkább most szó­lok. Vigyázat! Egy időzített bomba ketyeg a mellkasomon. Én magam erősítettem fel, arra viszont nem emlékszem, mikor­ra állítottam be a robbanószer­kezetet... KOMMENTÁR w&mmm&mmmmmmmsmMímmmimtmmmmmmmmmmmmmmmmmMmmmmmmmmmmmm Quo vadis, MKP? BARAK LÁSZLÓ Egy éve vezeti Csáky Pál a Magyar Koalíció Pártját. Lám ennyire rohan az idő... Az Uj Szó olvasóit erről, mármint, hogy mennyire rohan az idő, nyilván nem kell meggyőzni. Ám talán vannak annyira egészségesek, hogy sokkal inkább számon tartják család­tagjaik és urambocsá!, kutyáik születésnapját, mint azt, mióta regnál egy pártelnök. Nem volt oka fogyott azonban az Új Szó szombati összeállítása, amelyben arról lehetett tájékozódni, az MKP központi, azaz jelen­leg is helyzetben levő vezetőitől kezdve a vicinális pártemberekig bezárólag hogyan értékelik azt, amit letettek a szlovákiai magya­rok jelképes asztalára. Persze, a legkevésbé sem volt eget rengető meglepetésben ré­szünk a szóban forgó nyilatkozatokat olvasva, hiszen, amint az ilyenkor lenni szokott, nemigen szembesülhetett az ember érdemi észrevételekkel. Mindössze annyi világlott ki a nyilatkozatokból, hogy a párt elnökségének derékhadát alkotó politikusok tök elé­gedettek azzal, ami az elmúlt egy év során történt az MKP háza tá­ján. A párt vezető testületéiből kiszorultak megnyilatkozásaiból pedig annak rendje-módja szerint némi fanyalgás jött le... Meg­szólalt két politológus is, ám voltaképpen ők sem mondtak sem­mit. Hacsak az nem a „valami”, hogy az MKP az egyeden párt, amely a kormánykoalícióból az ellenzékbe való átállást krízis nél­kül oldotta meg (sic!); no és az MKP továbbra is mérsékelt politi­kai erő maradt, amely a magyar kisebbség érdekeit képviseli, mi­közben teljes egészében tiszteletben tartja a demokrácia elveit, bla-bla-bla... Egyébként minden nagyon szép és minden nagyon jó is lehetne hát, ha egy párt kizárólag azért szerveződne, hogy vezetői és tagjai ne kapjanak hajba, és ne oszlassa föl önnönmagát. Már, ha nétán kicsúszik politikusai kezéből a kormányrúd. Okés is lenne minden, ám csak abban az esetben, ha kb. tíz évvel fiatalabb lenne az MKP. Választóiról nem is beszélve. Utóbbiak, például, tíz évvel ezelőtt egészen biztosan komoly érdemként könyvelték el, hogy megszü­letett az általuk addig olyannyira hiányolt „magyar egység”... Mi­közben, aki képes legalább kettőig számolni, nyilvánvalónak kell lennie számára, hogy abban az időben sem önmagáért való feno­mén volt a szlovákiai magyar politikusok egy húron pendülése. A kormányra kerülés viszont nem elsősorban az egységnek volt kö­szönhető. Sokkal inkább annak, hogy Mečiar után a hatalomból addig kirekesztett szlovák politikusok szinte mindegyike akár egy péróval is koalíciót kötött volna Mečiar ellen. Nem elsősorban a demokrácia győzelme, hanem a kormányzati pozíciók megszerzé­se érdekében... Minő szerencse, hogy anno legalább viszonylag normálisak voltak a politikai kérők, és alapvetően nem kellett meghasonolniuk az MKP politikusainak, amikor bekerültek a ha­talomba, mint Pilátus a Krédóba... A párt legújabban közkézen forgó „programtéziseit” tekintve, most is csak egyetlen dolog lényeges politikusai számára. Nem más, mint az, hogy hatalomra kerüljenek. Bárkivel, bármilyen programmal. A hatalmat pedig nem magának a programnak a megvalósítása érdekében, hanem egyéni hatalmi és gazdasági po­zíciók megszerzése végett szeretnék gyakorolni politikusai. Csak ennyi ragadt volna rájuk a nyolc évig tartó kormányzás alatt? Nem biztos azonban, hogy ismét szerencséjük lesz... FIGYELŐ Kártérítést a radarok miatt Anyagi kártérítést követel­nek a cseh kormánytól azok a te­lepülések, amelyek közelében NÁTO-radarok állnak. „Közös nyilatkozatban fordulunk a kormányhoz és a védelmi mi­nisztériumhoz, melyben anyagi kártérítést fogunk követelni te­lepüléseink számára. Követel­jük azokat az információkat is, amelyek bebizonyítanák, hogy a NATO-radaroknak valóban nincs negatív hatásuk az embe­rek egészségére” - mondta Miroslav Uchytil, a kelet-cseh­országi Chlumec nad Cidlinou polgármestere, miután megbe­szélést folytatott a dél-morva- országi Slavkov polgármesteré­vel. Mindkét település határá­ban NATO-radar áll. A két pol­gármester kezdeményezéséhez mindkét helyen egy-egy tucat­nyi falu csatlakozott. ,A kor­mány tavaly 1,25 milliárd ko­rona állami támogatást szava­zott meg a Brdy régiónak, ahol a tervek szerint egy amerikai ra­darállomást építenek fel. Ennek alapján úgy véljük, hogy ne­künk isjogunk van a támogatás­ra, hiszen nálunk már évek óta működnek a NATO-radarok, s hatásukról semmiféle hivatalos információt nem kaptunk” - fej­tette ki Uchytil. ,A kártérítési kezdeményezésről tudomásunk van, de a kormány semmi ilyesmire nem készül. Ráadásul mindkét régióban számos beru­házás folyik, s helyzetük nem hasonlítható össze a Brdy kato­nai körzettel” - reagált a hírre Alexandr Vondra, az európai ügyekért felelős kormányfő-he­lyettes. ,A védelmi minisztéri­um a települések követelését megalapozatlannak és erkölcs­telennek tartja” - szögezte le Andrej Čírtek. A rádiólokátorok környékén például gondok vannak a televíziós és a rádiós műsorok vételével. „Követeljük ennek a kérdésnek a meg­oldását” - mutatott rá a polgár- mester. A tárca azonban semmi­féle tárgyalást nem tart szüksé­gesnek. „Csehországban évtize­dek óta működnek mindenféle radarok. Még senki nem bizo­nyította be, hogy ártalmasak az emberek egészségére” - zárta le nyilatkozatát a védelmi tárca szóvivője. A Chlumecben és Slavkovban működő NATO-ra- darokat 2007-ben helyezték üzembe? Az új amerikai radar Prágától mintegy 50 kilométer­re délnyugatra, a Brdy katonai körzetben épülne fel. A cseh kormány támogatja a tervet, de a lakosság 70%-a ellenzi, (kj)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents