Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-25 / 70. szám, kedd
I 10 Riport-hirdetés ÚJ SZÓ 2008. MÁRCIUS 25. www.ujszo.com Békésen szunnyad az oligarchák tulajdonában lévő ugar; a tágas ukrán sztyeppek ma főképp kétséget és kilátástalanságot teremnek Történet Kijevről és a kommunizmus kísértetéről Abszurdisztán - írtam le többször is a Szlovákiában uralkodó viszonyok bírálata során, mígnem Ukrajnában tett látogatásom meggyőzött arról, hogy az igazi abszurdumok, ellentmondások birodalma valójában a Kárpátoktól keletre kezdődik. Ott, ahol a kommunizmus kísértete még mindig szöges bakancsban tapossa a tájat... LŐR1NCZ ADRIÁN Volt egyszer egy birodalom, mely a Föld szárazulatainak egy- hatodát foglalta el. Nagy és baráti Szovjetuniónak neveztük egykor, s az alsó tagozattól fölfelé mindenki tudta, hogy nincs még egy hozzá fogható boldog hely a világon. Olyaft birodalom volt ez, melyet még az imperialista Nyugat sem volt képes megingatni; nem is csoda, hiszen maga az istenadta nép igazgatta, választott vezetői segédletével. Igaz, erre vonatkozóan ma megoszlanak a szakértői vélemények - majdnem két évtized távlatából ugyanis úgy tűnik, hogy a Szovjetunióban népnek lenni sem volt oly egyszerű. 242 millió lakosból végül is ki lehetett „szűrni” ajavát... Amit a Nyugatnak sem hidegháborúval, sem titkosszolgálati módszerekkel, sem pedig diplomáciai cselszövevénnyel nem sikerült elérnie, azt minden különösebb nehézség nélkül elvégezte a változás szele. Az a fuvallat, mely 1989végén végigsöpört az egykori szocialista blokk valamennyi tagállamán, olyan „mondvacsinált” birodalmak összeomlását idézve elő, mint Jugoszlávia és a Szovjetunió. Rá kellett döbbennünk: mégsem szeretjük annyira egymást, mint az első, négy évtizedig tartó ránézésre tűnt, s hogy a szovjeteknek sem oly jó a nyolc évtizedet megélt összezártság. Az egykori Szovjetunió romjain létrejött államok pedig egyre csak birkóznak a terhes örökséggel - ki- sebb-nagyobb sikerrel. Soha ne indulj kelet felé... Az Édenhez, tehát a nyugati világhoz legközelebb eső posztszovjet állam a közel ötvenmillió lakosú Ukrajna; s míg Budapestről Ki- jev felé megteszem a közel ezerháromszáz kilométeres utat, történeti ismereteim legmélyéről előbányászom az e tájhoz kapcsolható' mozzanatokat. Kimerek, szkíták, szarmaták nyargalásztak egykor e tájon, míg az ország déli részében görög városállamok épültek és pusztultak. Bő másfél évezrede gotok, hunok, avarok vonultak itt nyugat felé, mígnem a IV-VI. század táján egy szláv nép, az antok vették birtokukba a végeláthatatlan füves térségeket. A IX. évszázadban erős állam jött itt létre Ki- jevszkaja Rusz, azaz Kijevi Oroszország néven, mely Oleg fejedelem uralkodása idejében élte fénykorát. Az idő tájt kerültek kapcsolatba a magyarok őseivel - e találkozó emlékét őrzi ma is a főváros határában emelkedő Uhorszka Gora, azaz Magyar-hegy. Anonymus és az óorosz őskrónika egyaránt megemlíti, hogy eleink három hónapon át táboroztak Kijev térségében, majd a halicsi fejedelem útmutatását követve átkeltek a Ve- reckei-hágón. Kijev kapuit ekkor már a kunok és a besenyők, oroszul a polovecek és a pecsenyegek döngették felváltva, majd ők is a Kárpát-medence felé vették az irányt. A harcias polovecek palócokká szelídültek, míg a besenyők Kijev főutcájának, a Krescsatyik- nak egy része. A vörös csillag nem hiányozhat... (A szerző felvételei) a Duna mentét védték. De a „magyar szál” nem szakadt meg - Szyjatoszlav kijevi fejedelem Taksony leányát vette nőül, s volt is békesség, nagyjából a XX. századig. A határt Csopnál átlépő nemzetközi gyors a Kárpátok vonulatát elhagyva Európa egyik legtermékenyebb területén, a Podóliai-sík- ságon vág keresztül. Az egykor végeláthatatlan szántóföldek helyén ma ugart találunk, s felrémlenek a Sztálin korában itt lejátszódott rémtörténetek - a csernozjomon éhen haló ukrán parasztok, akiktől a moszkvai központi hatalom elvette a túlélés lehetőségét is; a Szibéria felé döcögő, magyar hadifoglyokkal vagy éppen „málenkij robotra” elhurcolt civilekkel megrakott szerelvények. A szovjet hadifogságot megjárt ismerősöm mindig arra figyelmeztetett, hogy „Bármerre mehetsz - de kelet felé soha ne indulj...!” S egyszer csak mégis ott találom magam, a Dnyeper partján lustán elnyúló Kijev kellős közepében. Ahelyzet sosem reménytelen Maga a vonatút is megér egy misét - kerek képű, hatalmas tányérsapkát viselő orosz kalauz igazgatja életünk menetét huszonöt órán keresztül, s nem is rosszul...! Zsebre fizetendő harminc dollár fejében például hajlandó rendelkezésemre bocsátani egy külön hálófülkét, s kis „mozgó konyhájáról” a továbbiakban annyi forró vizet vihetek, amennyi belém fér. Rendesen mikiegeres pólót visel, fehér ingét csak a nagyobb állomások „tiszteletére” veszi fel, amikor is hivatalból megjelenik a peronon. Egész úton zöldséget hámoz, bors- csot főz, s mindehhez mélabús dalocskát énekel egy gyévuskáról, a berjózáról, meg a halalajkáról. Mire elérem a Dnyeper-parti metropoliszt, teljesen „beállók” oroszra, ami nem az ukrán nyelv megértéséhez vezető legegyene- sebb út; a továbbiakban tehát felváltva beszélek oroszul, csehül és szlovákul, s ebből meg is élek egy hétig. Csúnyát csak magyarul mondok, azt is főképp a kijevi közlekedési viszonyok méltatása kapcsán. Ezt szerintem a helyiek az iskolában tanulják, majd az életben tökéletesítik, ki-ki a saját tehetsége szerint. Csak nagyvonalakban: Kijev útjaira nem festenek olyan jeleket, melyek elvonhatnák a gépkocsivezetők figyelmét, s a villany- rendőr jelzéseit is inkább ajánlás szintjén kezelik. Ilyeténképp gyakorta megesik, hogy egy-egy vezető a járdára felhajtva vág a másik elé, s egy elsodort visszapillantó tükör még nem ok arra, hogy megálljának. A taxik első szélvédője mögött ott sorakoznak a pravoszláv szentek ikonjai, de a kesztyű- tartóból kilóg a „fatestápoló”, vagyis a baseballütő. Ebből mindenféle méretűt gyártanak, s ha vitás dolgok rendezésére kerül sor, a tisztelt utasnak illik fegyelmezetten viselkednie, s nem nézni oda... De a kijevi taxisok gyöngye, Jura szerint baseballütőhöz úriember csak akkor nyúl, ha az üvöltözés és hadonászás már nem használ. Nagy lehetőségek városa Kijevnek természetesen számtalan történeti, építészeti vagy kultúrtörténeti érdekessége van - de ezekre kár a szót fecsérelni, mert ez elvárás minden fővárossal szemben. Annál érdekesebb elmerülni „alvilágában”, melybe a belépőt nyugdíjas nénik árulják diszkrét üvegablakok mögül. S az egész csak ötven kopejkába (azaz két és fél szlovák koronába) kerül. Természetesen a metróról vagy földalattiról van szó, mely helyenként a felszínen robog őrületes zörgéssel, hogy azt hihetnénk: hullámvasúton ülünk. Megközelítése sem egyszerű: a már említett összegért zöld műanyag zsetont kap az ember, melyet négy-öt rendőr szeme láttára bedob az elektronikus kapu nyílásába, mire az kitárul. A bliccelés lehetősége így kizárva, ezért az összegért viszont akár egész nap lent tartózkodhatunk, utazhatunk. De dőreség lenne azt hinni, hogy olcsósága folytán a kijevi metró a csőcselék gyülekezőhelye - lenn példás tisztaság uralkodik, a falakat az ukrán és az orosz irodalom nagyjainak képmásai, mellszobrai díszítik; s hogy tényleg „alvilági” legyen a hangulat, az egyik csomópontban Lenin elvtárs jó kétméteres portréja szemléli az utazó közönséget. A Dnyeper partjáig élvezem a földalatti minden komfortját, s elégedetten nyugtázom, hogy olyan ez, mint egy gépezet, melynek minden fogaskereke tökéletesen illeszkedik egymásba. Az egyik helyen a néni megszámlálja a lefelé igyekvő embereket, a másikon „megolvassák” a feljövőket - nem veszhet itt el egy árva lélek sem. A helyváltoztatás ennél is „végiggondoltabb” módját kínálja a marsutkának nevezett iránytaxi - az ember bárhol leinti a kisbuszt, fölszáll, majd az utasok segédletével előre küldi a viteldíjat, ami 1,25 grivnya. A pénz a sofőr mellett elhelyezett alig rongyos kartondobozba kerül, melyből - két sebesség- és sávváltás, megállás és ajtónyitás között - kiad. Ha az utas nem elégedett a „tranzakcióval”, reklamálhat. Utalásokat tenni egymás földműves származására, illetve felmenőire itt nem szégyen; ha meg valaki nagyon érteden, esetieg megkérdik: „Mi vagy te, magyar?!” Szóval nincs valami jó hírünk arrafelé... Amunkánaküdv! Kijev egyebek közt Ukrajna gazdasági központja - „munkanapokon” állítólag ötmilliónál is több ember tartózkodik a városban. Hatalmas épületek nőnek ki a földből a leglehetedenebb helyeken, miközben a régieken még ott virít a felirat: „Slava trudu!”, azaz a Munkának üdv! A fejlődés lendülete persze ukrán mértékű - a mindenütt fellelhető üzletközpontokon kívül bizonytalannak tűnik az egész. De van ennek a fejlődésnek egy másik arca is, mely a felszínes szemlélő elől rejtve marad - ez pedig a szellemi gyarapodás. A nyugati mércével mérve alig hihető körülmények között működő orvostudomány bizonyos területeken például hétmérföldes léptekkel halad előre; a hazájukból kivándorló ukrán kutatók pedig ott vannak szinte minden nagyobb nemzetközi siker mögött. Ukrajnában ma az okozza a legnagyobb gondot, magyarázza évtizedek óta itt élő ismerősöm, hogy a Szovjetunió iparát a világ legjobb termőföldjére, a csemozjomra építették. A szovjet birodalom széthullását követően megszűnt az utánpótlás - nem érkezett többé nyersanyag, gépek, s az ipari létesítmények nagy része bezárta kapuit. A kolhozok széthullását követően a földet spekulánsok vásárolták fel, további milliárdokat sajtolva ki belőle. így alakult ki az oligarchák rétege; hatalmuk, vagyonuk nagyságát ma már senki sem tudja felmérni. A földjétől megfosztott muzsik meg lassan visszasüllyed a feudalizmusba. S ez a XXI. század elején nem sok jóval kecsegtet. A legolcsóbb fedett felület áfa nélkül mgr 1810 Sk/m2-től szereléssel. ■■■■■■■ ontované haly szerelt üzemi csarnokok) (• Szlovák termék . <• Egyszerűen összeszerelhető , gyártócsarnoknak, nek, sportpályáknak... PRO, spol. s r.o., Štrková 971/10 E, 010 01 Žilina, tel.: 041 500 7881, www.huprohaly.sk BP-8-11205
