Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-20 / 68. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. AAÁRCIUS 20. Hirdetés 19 APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ Március 14-én ünnepelte 80. születésnapját édesanyánk, özv. Dr. KRÁĽOVIČ MÁTYÁSNÉ szül. KISS SAROLTA. Szívből gratulálnak, egészséget, szeretetet és boldogságot kívánnak gyermekei páijaikkal, unokái párjaikkal és dédunokái BR-8-11287 HALÁLOZÁS Mély megrendüléssel értesítjük a rokonokat, barátokat és ismerősöket, hogy férjem és édesapánk, id. VÖRÖS FERENC (Balóny) 2008. március 18-án elhunyt. Temetése 2008. március 21-én (pénteken), 14 órakor lesz a balonyi katolikus temetőben. A gyászoló család BR-8-11305 MEGEMLEKEZES Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, elcsitult a szív, mely értünk dobogott. Mély fájdalommal és soha el nem múló szeretettel emlékezünk március 21-én, halálának 1. évfordulóján FEJES RUDOLFRA (Somoija). Köszönet mindenkinek, aki velünk együtt emlékezik. Emléke örökké szívünkben él BR-8-10994 >94 to ADÁSVÉTEL ♦ Budapesti antikvárium régi magyar és latin nyelvű könyveket vásárol díjtalan kiszállással. Tel.: 0036/1787 9282, 0036/30 9220. BR-8-10353 SZALAGPARKETTA akciós áron 239/Sk/m2. Szivacs, szegélyléc, kiszállítás ingyenes. Lerakást is vállalok. 0910/649 674. BR-8-10996 ♦ Eladók kecskegidák és húsvéti bárányok. Telefon: 0904/398 933. BR-8-11215 ♦ Magyar minőségi borok eladók Gyöngyös mellett, Markazon. Telefon: 0036/37 363 094. BR-8-10638 ♦ Eladó új márkás francia öntvény kandallóbetét, 14 kW, 5 éves jótállás, ár 10 500 Sk. Tel.: 0905/872 673. TR-8-10101250 ♦ Előnevelt CSIRKE, KACSA, LIBA, PULYKA folyamatosan kapható. Slovenské Darmoty-Cerina, Balassagyarmat-Nyiijes. Telefon: 0905/952 459,0036/309 258102, Babcsán. BR-8-11065 APRÓHIRDETÉSEK FELVÉTELE DUNASZERDAHELYEN ÉRSEKÚJVÁRBAN Hlavné ulica 37/19 Komáromi utca 2. (a nagytemplom mellett), td.: 031/551 13 24, fax.: 031/551 13 23 II. emelet/15. e-mail: valeria.broskova@petitpress.sk tel.: 035/644 4162, munkanapokon nyitva: fax: 035/644 41 63 Hétfő: 9.00-12.00,13.00-15.00 e-mail silvia.kis@ujszo.com Kedd: 9.00-12.00,13.00-17.00 munkanapokon nyitva: Szerda: 9.00-12.00,13.00-15.00 Hétfő 9.00-16.30 Csütörtök: 9.00-12.00,13.00-15.00 Szerda 8.30-15.00 Péntek 9.00-12.00,13.00-14.00 Péntek 8.30-13.30 KOMÁROMBAN PÁRKÁNYBAN Záhradnícka 10/18 Námestie Sv. Imricha 33, tel./fax 035/770 20 09 tel.: 036/749 48 08, e-mail alzbeta.marazova@petitpress.sk fax: 036/749 48 09 munkanapokon nyitva: e-mail: turczel.ildiko@ujszo.com Hétfő 8.00-12.00,13.00-16.30 munkanapokon nyitva; Szerda: 8.00-12.00,13.00-17.00 Hétfő 8.00-12.00,13.00-16.30 Péntek: 8.00-12.00,13.00-15.00 Szerda: 8.00-12.00,13.00-17.00 Péntek: 8.00-12.00,13.00-15.00 POZSONYBAN Petit Press Rt, lazaretská 12,81108 Bratislava 1 GALÁNTÁN tel: 02/592 33 235,02/592 33 228 Kodály L u. 769/29, (STAVECO épülete) fax: 02/592 33 295 tel.: 031/780 67 84, fax: 031/780 67 86 e-mail: reklama@ujszo.com e-mail egzakt@egzakt.sk munkanapokon nyitva munkanapokon nyitva 9 és 16 óra között. 8 és 15 óra között ♦ A Topol’nicai baromfifarm (Ga- lántától 5 km-re) eladásra kínál: 8 hetes tojós jércéket - piros, fekete, kendermagos, kék, sasex, 7 hetes BIG 6-os brojlerpulykákat, 3 napos mulard májkacsákat, 3-21 napos brojlerkacsákat. Tel.: 031/781 1563, 0905/450432, 0905/551499. GA-065 ♦ Minőségi szőlőoltványok! 0908/741364, 0903/683359, 0905/962608. BR-7-14355 ♦ Héj nélküli tökmagra, napraforgóra, kölesre keresek termelőket. Tel: 0908/039 719. BR-8-11000 ♦ Eladó kemény tűzifa: akác, bükk, tölgy. Tel.: 0915/985 922. GA-63 ♦ Eladó egyéves alig használt Steg- gi babakocsi érvényes jótállással. Ar: 5000 Sk. Telefon: 0915/441451. BR-8-11184 INGATLAN ♦ Vennék szántóföldet Csallóközben. Tel.: 0911/911 830. BR-8-10957 ♦ Kiskeszin (Párkány mellett) régebbi családi ház eladó. Tel: 0908/142 489, 036/758 4106. BR-8-10968 ♦ Bérbe adok 4 szobás lakást Du- naszerdahelyen az SNP téren. Tel.: 0903/222 071. BR-8-11041 ♦ Eladó 4 szobás, teljesen átalakított lakás Dunaszerdahelyen. 0918/910 941. BR-8-11177 ♦ Eladó 12 áras építkezési telek Dunaszerdahelyen. Telefon: 0905/380 801. BR-8-11216 ♦ Kiadó 3 szobás lakás Komáromban, olcsón. Tel.: 0903/941 032. BR-8-11257 ♦ Vennék Dunaszerdahelyen, a Keleti lakótelepen vagy a Hyper- nova mögött építketési telket. Tel.: 0905/594133. BR-8-11086 MUNKÁT KERES-KÍNÁL ♦ TRIANGEL üzletkötőket keresünk! Részletvásárlás, jelzáloghitelek, gyorskölcsönök, hitelkártyák. Tel.: 0918/709 049. BR-8-10849 ♦ Érettségizett munkatársakat keresek főállásba, banki tevékenységre. 0949/192 237. BR-8-10883 ♦ Pozsonyi székhelyű nemzetközi cég keres magyarul beszélő adminisztrátort, informatikust, külsős orvosokat és marketingeseket. Jelentkezés: office@medprev.sk BR-8-11047 ♦ Beton, tégla vágását, bontását és vésését vállalom. Tel.: 0908/459 155. BR-8-10495 ♦ Dynamisches Team sucht jungen flexiblen Zahnarzt für internationale Patentien. Sind Sie Interessiert? Gerne erwarten wir Ihren Anruf 0036/30 552 8575. BR-8-11204 ♦ Fogorvost keresünk külföldi páciensek kezelésére Győrben. Várjuk jelentkezését: 0036/30 552 8575. BR-8-11204 Tetőszigeteléssel foglalkozó kft. munkatársakat keres a DS és GA járásból- Követelmény: C típusú jogosítvány. Jelentkezni lehet a 031/551 1185-ös telefonszámon. BR-8-11218 ♦ Fogtechnikust keresünk praxislaborba fémes és profetikus munkakörbe Győrben. Váijuk jelentkezését: 0036/30 552 8575. BR-8-11204 ♦ Térkövek lerakását, kerítések falazását vállalom, továbbá kőműveseket keresek. 0905/712 629, 0911/712 629. BR-8-11087 VEGYES ♦ Lapos tetők szigetelését és hő- szigetelését vállaljuk 10 év garanciával. Telefon: 031/787 8369, 0903/215 695, www.metzner.sk. GA-30 ♦ Palatetők bontás nélküli felújítása, szigetelése. Lapos tetők szigetelése 12 év garanciával. Kedvező árak. Telefon: 0905/958 021. BR-8-10862 Olcsó tetőanyagok, tetőfelújítás, szigetelés, csatornázás - részletre is havi 1000 Sk. Tel.: 0915/586 633. BR-8-10882 Poskytujeme krátkodobé úvery s ručením nehnúteľnosťou. Neskúmame bankový register, nepotrebujeme dokladovanie príjmu. Exekúcie, nedoplatky a iná ťarcha nie sú prekážkou. Info: 0918/422 325. BR-8-10888 Aláírások, kézírások elemzését vállalam. Telefon: 031/551 31 70. BR-8-11239 Fa és műanyag ablakok és ajtók gyártása és szerelése. Téli kedvezménnyel. Tel.: 0905/297 042. SCHWEIGER s. r. o., Trstice. BR-8-10598 ♦ Gyorskölcsön - bármire. Tel.: 0908/199 411. GA-58 ♦ Adósságrendező és jelzáloghitelek, KN és DS. 0904/541 947. BR-8-11066 ♦ Hitelek, gyors kölcsön 48 órán belül. Tel.: 0908/353 887. BR-7-14680 ♦ Kútverést vállalok. 0910/306 048. BR-8-10954 ♦ Esküvői videofelvételek előnyös áron. 0905/201 000. BR-8-10731 A Galántai Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Pro Litteris Alapítványa ezennel kér minden segítőkész szülőt és iskolabarátot, hogy jövedelemadójának 2%-át ajánlja fel iskolánk szakmai színvonalának emelésére. Az alapítvány eddigi tevékenységei: iskola művészeti csoportjainak és tanulmányi versenyeinek támogatása, segédeszközök, szakkönyvek vásárlása és tehetséges tanulók támogatása. Támogatását előre is köszönjük. Megnevezés: Nadácia Pro Litteris Cím: SNP 1004 Galanta. Jogi forma: nadácia. Adószám: 31822843. Számlaszám: 20435132/0200. BR-8-11188 ERDÉLYI KÖRUTAZÁS - máj. 28-jún. 2. Történelmi városok, természeti szépségek, Székelyföld, csángóest. Ár: 8900 Sk - luxusbusz, szállás, félpanzió. Info: GÁBATOUR, NZ, tel.: 035/6400 203. BR-8-11243 SZLOVÁKIÁBAN CSAK NÁLUNK gyógyítanak olyan betegségeket is, ahol a kórházi kezelés már nem segített. Allergia, asztma, bénulásos megbetegedések, depresszió, ekcéma, fülzugás, alvászavarok, parkinsonkór, cukorbetegség, lábszárfekélyek, potenciazavarok, porckorongsérv, mindenfajta bőrbetegség, ízületi - mozgászervi panaszok, méregtelenítés, immunrendszer erősítés. A BEMER 3000 terápiát 45 országban használják sikeresen. Szlovákiában egyedül mi rendelkezünk Bemer 3000 minden készülékével, még a legújabb kétszeres aranyéremmel kitüntetett SLT készülékekkel is. Telefon: 031/5591119. BR-8-11269 • 90 000 koronáig kezes nélkül • Gyorsan és illeték nélkül • A törlesztés futamideje 48 hónap Mindent, amit teszünk, pénzért tesszük. AZ ÖN PÉNZÉÉRT! 0911 212 993 0908 353 887 0907 723 420 0905 823 541 BP-8-10207 HR Consulting s.r.o. 0Ss*űtt '0s*Jórar av*n>unknUrat k°*9zés GÉPKEZELŐI MUNKAKÖRBE FÉRFI MUNKAERŐT keres azonnali kezdéssel a tatabányai BRIDGESTONE gyárba. illetve a következő ingyenesen hívható telefonszámon: 0800/501 BP-8-11205