Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)

2008-03-19 / 67. szám, szerda

28 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2008. AAÁRC1US 19. www.ujszo.com Az urbánus húsvéti dömpingtől megcsömörlött ember olyasmire vágyik, ami nem szorítja a mára kissé elavult keretek közé Palóc húsvét Füleken Kosárkában törékeny ajándék kapható Fülek. Mit is kezdjen magá­val az urbanizálódott hon­polgár egy olyan ünnepen, amelynek sajnálatos mó­don fakuló hagyományai­hoz sok köze már nincs, miközben vágyik valamire, mert hiányérzete van. SZÁSZ1 ZOLTÁN A kereszténység legnagyobb ünnepén, Krisztus feltámadásá­nak napján a megbánás, a hit, a megváltás jut eszébe. Megbánja hát, hogy elfelejtette gyerekkora szép húsvétjait, derengeni kezd benne a hit, hogy talán van még valahol igazi ünnep, és nem min­den a nagyáruházak reklámhadjá­rata csupán, s megváltva érzi ma­gát, ha lelkében békét lel, keresve olyan közeget, amely tud még méltósággal, ha a hagyományt ki­csit átformálva is, szépen és jó­kedvvel ünnepelni. Az urbánus húsvéti dömpingtől megcsömörlött ember olyasmire vágyik, ami nem szorítja a mára kissé elavult keretek közé, mint amilyen a locsolkodás, a nagy, sőt annál is nagyobb mennyiségben fogyasztott szeszes ital, lehetőleg keverve, meg a testi és szellemi tespedés. Az ember már nem kí­ván locsolkodni, nem akaija me­rev részegre sem inni magát, de azért látna valami szépet, hallgat­na valami értelmeset, csinálna va­lami jólesőt, s lehetőleg nem sze­retné az ünnepet a televízió előtt nassolással tölteni. Szerencsés, aki Fülek városához közel lakik, mert elmehet a Palóc Húsvét rendezvénysorozatra, amelyet már harmadszor szervez­nek meg az ódon füleki vár falai alatt, a várudvaron. A nógrádi kis­város civil szervezétei és a város vezetése olyan húsvéti ünnepséget talált ki, amely ezreket képes ki­csalogatni a négy fal közül. Nép- művészeti kirakodóvásárral, kéz­műves foglalkozásokkal, íjászbe­mutatóval, vársétával, ételkósto­lóval, tojásfestéssel, zenével, tánc­cal, ételáldás szertartásával, jól­eső főzőbemutatóval, öntözködés- sel, locsolkodórigmusok vetélke­dőjével váiják idén, húsvét hétfőn mindazokat, akik valami újra, de mégis a hagyományokhoz kötődő­re vágynak. A tavalyi és még ko­rábbi tapasztalatok azt mutatják, igenis van igény a régi tradíciók felelevenítésére, csak másképpen kell tálalni, jól meg kell szervezni, jó helyszínt kell választani. Aki ki­látogat, az - mint minden füleki rendezvényen - szívesen látott vendég lesz, és jó hangulatú napot szerezhet magának, a családjá­nak, ha az időjárás is megengedi. Ajánlatos némi pénzmagot is vinni a zsebben, mert a szebbnél szebb ajándéktárgyaknak ugyancsak ne­héz ellenállni. Mint azt a képeken is látni lehet, zavarba ejtően bősé­ges a választék. Idén is lesz körhinta Szép lányoktól hímest tojást Bőséges a kínálat mindig (Szekeres Éva felvételei) Jutott az adományokból az otthonától megfosztott udvardi édesanyának is Több családot látogat a roma misszió ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Műhelymunka a roma házban A roma misszió önkéntesei házat szeretnének vásárolni valamelyik ál­taluk segített településen. A családi porta műhelyeiben több hagyo­mányos cigánymesterséget elevenítenének fel. Jelenleg támogatókat keresnek a projekt megvalósításához. A tervek szerint a házban ko­vácsműhelyt rendeznének be, az „alkalmazottak” szövőszéken is dol­gozhatnának, vagy fafaragással foglalkoznának, (száz) Az értelmi fogyatékos fiatalok húsvétváró alkotóműhelyt rendeztek a városházán Mosolyt varázsoltak az arcokra Haris Gábor büszkén kínálta saját készítésű alkotásait a városháza előcsarnokába érkező vásárlóknak (Csuport István felvétele) Kamocsa/Udvard/Bátorke- szi. A kedvezőtlen szociális hely­zetben lévő családok felzárkózta­tását, foglalkoztatását és képzését felvállaló hazai roma polgári szer­vezetek képviselői jelentik az összekötő kapcsot a német és hol­land segélyszervezetek között, amelyek a roma misszió megkere­sésére küldik az adományaikat az országba. Az udvardi Roma Csil­lag Polgári Társulás vezetője, Soléáni Emília jóvoltából a meg­ajándékozottak egyike volt Ne­mes Ilona és gyerekei, a család a közelmúltban ingatlancsalók ál­dozata lett. Ilona két gyereket ne­vel egyedül, az egyik értelmi fo­gyatékos. Az anya a gyermekgon­dozási segélyből törleszti a felvett - és elveszett - félmilliós hitelt, férje börtönbüntetését tölti. A roma misszió kezdeménye­zője a kamocsai református egy­házközség, amelynek tagjai a gú­tai idősek otthonát is pártfogolják. „Roma misszióval már gömöri szolgálatom idején is foglalkoz­tam, majd 2004-től a kamocsai re­formátus gyülekezet segítségével az Érsekújvárt és Komáromi járás mintegy hat-nyolc, romák lakta te­lepülésén folytattam a munkát. Az adományok kiosztásánál is fonto­sabbnak tartom a fiatalokkal való foglalkozást, akik a közösségbe 2007-től egyre gyakrabban hoz­zák el a szüleiket, nagyszüleiket is” - árulta el Iliás Tamás reformá­tus lelkész, a roma misszió önkén­tese. A kamocsai gyülekezet együttműködik a Kardos Attila ál­tal 2003-ban alapított Bátorkeszi Roma Szervezettel is. A komáromi járásbeli településen az adomá­nyok szétosztása mellett egyre több érdekes rendezvényt kínál­nak a fiatalok számára. Bátorke- szin idén áprilisban is megrende­zik a nemzetközi roma szavalóver­senyt, amelyre a szervezők Hol­landiából kaptak támogatást. risznyákkal, faliszőnyegekkel, a közelgő húsvéti ünnepekre ké­szült tojástartókkal és faliképek­kel érkeztek a Mosoly nonprofit szervezet értelmi fogyatékkal élő védencei szerdán a városháza elő­csarnokába. A fiatalok tavaszkö­szöntő, ünnepváró alkotóműhe­lyében bemutatott termékek lát­ványa mosolyt varázsolt nemcsak a hivatalnokok, hanem az ügyes­bajos dolgaikat intézni érkezők arcára is. A vásárlók között talál­koztunk Mária asszonnyal, aki szociális nővérként dolgozik, és a Mosoly egyik tehetséges kézmű­vese, a huszonhét éves Haris Gá­bor munkái közül vásárolt. Az árut a fiatalember saját kezűleg csomagolta be, adta át neki. Gejza Pischinger polgármestert a szőt­tesek ragadták meg, arra biztatta a városháza dolgozóit, válassza­nak ők is a díszpárnák és a tarisz­nyák közül. Haris Gábornak ko­moly kommunikációs problémái vannak, ezért az egyik segítője árulta el nekünk, hogy a fiatalem­ber nagyon szeret szőni, igazi cso­dák kerülnek ki a keze alól. A Mentálisan Sérülteket Segítő Tár­sulás (MSST) védencei közül a Mosoly nonprofit szervezet mun­katerápiás intézményét jelenleg hét tizenöt évnél idősebb páciens látogatja. A legtöbben heti három alkalommal érkeznek a ferences barátok kolostorába, a 2006-tól nagy sikerrel működő műhelyek vezetője Klaudia Rajtárová. Az in­tézménynek sikerült felkarolni azokat a beteg fiatalokat, akiket máshol nem tudnak gondozni és foglalkoztatni. A MSST emellett bentlakásos intézményt működtet a járási székhelyen, és a város központjában található a társulás által létrehozott iskola az autista gyerekek számára. Az udvardi Roma Csillag Polgári Társulás jóvoltából a hátrányos hely­zetű családokhoz jutnak a külföldi segélyszervezetek adományai (Képarchívum) Ne féljenek kilépni a kolostorból! A sérült fiatalok a Ferenc-rendi kolostorban egyéni és csoportterápi­ás foglalkozások keretében természetes anyagokkal, üveggel, agyaggal, szövetekkel dolgoznak, szövőszékük és agyagozd korong­juk van. Vezetőik arra ösztönzik őket, ne féljenek kilépni a kolostor­ból, és merjék felkínálni, értékesíteni a munkáikat, (száz)

Next

/
Thumbnails
Contents