Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-19 / 67. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2008. március 19., szerda 5. évfolyam, 12. szám A jé gazda tiszteli a földet Michal Demeš a családjával újra virágzó birtokot teremtett a felsőahai Mašek-malomból 27. oldal 28. oldal Palóc húsvót Füleken Az urbánus húsvéti dömpingtől megcsömörlött ember valami nem szokványosra vágyik 31. oldal Tavaszi focirajt — mellékletünk II. része Keresse kedvenc csapatai műsorát a négy sportoldalon Volt egyszer egy falu... Az utolsó lakója, a nyugdíjas Ján Urban pár évvel ezelőtt még Felsőapáti (Horné Opatovce) elhagyatott templomában lakott, próbálta óvni az épületet az enyészettől. A Garam menti települést először 1075-ben említik a feljegyzések. Közel egy évezreddel ezután, 1953-ban a falu mellett alumíniumgyárat építettek. Furcsa módon nem sokkal ezután eltűntek a környékről a méhek. Később az állatok betegedtek meg, majdnem mindegyikben rákos daganatot találtak. A környezetszennyező anyagok az embereket sem kímélték. A falut 1969. július 31-én törölték le végleg a térképről. (Ján Krošlák felvétele) * JEGYZET Veszett ünnepek LŐRINCZ ADRIÁN Határtalan örömmel és megelégedéssel tölt el, hogy nemzeti ünnepünk alkalmával megint csak szépen zavargóit a magyar; kockakövek, Molotov-koktélok repültek, s Budapest polgármestere, Demszky úr is megkapta a magáét. A közelgő húsvéti ünnepre való tekintettel nem kerülte el a tojászápor, s ezt is csak kvittelni tudom, mert a hagyomány az egy olyan dolog, melyet ápolni kell, és kész... Tekintettel ama nagyszerű tényre, hogy csak és kizárólag szélsőségekben tudunk gondolkodni, ilyenek lettek az ünnepeink is. Mert míg korábban a kor szülte meg a maga mítoszait, az megteremtette az embert - vagy emberideált -, s e három egységének kiteljesedéséből jöttek létre a tér és idő bizonyos metszéspontjain az emberiség történelmét meghatározó civilizációk, kultúrák, ma ott tartunk, hogy az ember úgy formálja mítoszait, ahogy az világnézetének, törekvéseinek éppen megfelel - ünnepeink így a politikai vagy társadalmi akarat kifejezőeszközeivé válnak, miáltal elveszítik lényegüket. Azt, hogy egy-egy pillanatra megállítsanak bennünket, hogy rácsodálkozhassunk a változó világban örökre megrögzült pillanat szépségére. Szóval: létezik a két szélsőség. Az egyik az immár hagyományosan utcai harcokba torkolló ünneplés. Csakhogy ahol jó világ van, nem hőbörög a nép. De a mai Magyar- ország nem ez a hely - állampolgárainak szociális biztonsága egyre ingatagabb lábakon áll, a lakosság bizonyos rétegei teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. A másik szélsőség a magunkba forduló, csendes ünneplés. Az, amelyik a nemzeti ünnepek alkalmával még kihajt bennünket az emlékműhöz, kopjafához, hogy keserűen megállapítsuk: megint kevesebben vagyunk, mint tavaly voltunk... Nem a március lett fénytelenebb, s nem is az időnk lett kevesebb - csak épp már nem érezzük annyira a valahová tartozás, a közös emlékezés szükségességét. A dolog másik összetevője, hogy az idők során bizonyos fogalmak devalválódtak - a szabadság ma már például alkotmány által szavatolt jog, s keveseknek jut eszébe belegondolni, hogy eleink ezért az eszméért valaha gondolkodás nélkül áldozták fel életüket. Talán jó is, hogy nem érezzük át ennek a súlyát - mert talán eszünkbe jutna elgondolkodni afölött, hogy amiben élünk, szabadság-e még, s ha nem, mikor és hol veszítettük el...? Szélsőségekbe torkolló tudathasadásunknál, illetve e fényes márczius még előttünk álló ünnepére gondolva jut eszembe az a történet, mely anno a Mennyország kapujában játszódott le, s szereplői Szent Péter, illetve három szőke hölgy. Szóval: sorakozott a három szőke, hogy ímhol bebocsátást nyernek, ám a kapu őre próbának vetette őket alá, mondván: magyarázzák el neki, mi a húsvét? „A húsvét az az ünnep, amikor hazaviszünk egy kis fenyőt, szépen feldíszítjük, megajándékozzuk egymást, s dalokat éneklünk a Kisdedről” - mondja magabiztosan az egyik szőke, s csak természetesen, hogy Szent Péter elutasítja őt. „Egész pontosan tudom, mi a húsvét. Olyankor pulykát sütünk, körbeüljük az asztalt, imádkozunk, s hálát adunk Istennek” - sorolja a másik szöszi, mire Szent Péter őt is elküldi. Egy marad. „Húsvétkor arra emlékezünk, hogy miután a tömeg Jézus urunkat keresztre feszítette, másnap a követői leemelték őt onnan, testét egy barlangban helyezték el, s egy hatalmas követ hengerítettek a barlang szája elé” - mondja amaz, s Szent Péter arca felragyog: „Jól van, leányom, folytasd...!” „Nos, ha eljő a húsvét, a kő elgördül a barlang elől; Jézus előjön, szétnéz, s ha látja az árnyékát, az azt jelenti, hogy még egy hónapig fog tartani a tél.” Hát valahogy így vagyunk mi az ünnepeinkkel...
