Új Szó, 2008. március (61. évfolyam, 52-75. szám)
2008-03-19 / 67. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2008. AAÁRC1US 19. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ ADEVARUL Márciusl5. nemcsak a magyar nemzet, hanem a „kozmopolita közép-európai szellem” újjászületésének ünnepe lehette - olvasható az Adeva- rul című román napilapban. Sorin Adam Mátéi indokoltnak nevezi a nemzeti büszkeséget, mely ésszerű „adagolásban” éltető eleme egy nemzetnek, de túlzott mértékben káros. Nehéz megtalálni az „optimális keveréket”, amikor két nép ugyanazon a területen él, mint Erdélyben a román és a magyar. A kolozsvári magyarverés felszínre hozta ezt a problémát, a magyarok és a a románok új szemléletére van szükség. (mti)- Himes tojással meg koronával akarja kiszúrni a szememet? Én eurót várok! (Peter Gossónyi karikatúrája) Bár mindent hangzatos kommunista ideológiába csomagolnak, Kína birodalmi politikát folytat Tibetben A Birodalom visszavág Tibet függetlenségének a sorsa a második világháború után pecsételődött meg. Mint az lenni szokott, ismét csak egy globális jelentőségű stratégiai elmozdulás eredményeképpen. ONDREJCSÁK RÓBERT Amíg Nagy-Britannia volt India ura, a Himalája térségében meglevő brit-kínai erőegyensúly és ezzel együtt Nepál és Tibet függetlensé- ge biztosított volt. Mihelyt az indiai brit uralom 1947-ben véget ért, többé már semmi nem állta útját a nyugati irányú kínai teijeszkedés- nek, hiszen a függetlenné vált India akkor még nem versenyezhetett Pekinggel. A terjeszkedéshez megvolt Peking történelmi hivatkozási alapja is, hogy Tibet mindig is Kína része volt, csak az európai imperialisták és a tibeti vallási vezetők miatt addig... satöbbi, satöbbi. Hozzá kell tenni, hogy a kínai-tibeti közös történelem bonyolultabb, mert bár ritkábban, de olyan is előfordult hogy Tibet volt az erősebb néhány évszázada. Ráadásul a kínai kultúra fontos részét képező buddhizmus tibeti közvetítéssel került Indiából Kínába. Ezen kívül a régi kínai és tibeti uralkodóházakat számtalan rokoni szál fűzte egymáshoz. De mindez a múlté: a másodüt világháború és a kínai kommunista hatalomátvétel után Peking fokozatosan elözönlötte Tibetet, s ennek következtében fokozatosan kínai tartománnyá vált. Ezzel kapcsolatban két dolgot fontos megjegyezni: az egyik, hogy a régi Tibet határai nem egyeznek meg az azonos nevű kínai tartomány határaival. Ez magyarázza egyébként azt is, amikor a jelenlegi válsággal kapcsolatban arról hallunk, hogy tibetiek lázadtak fel Szecsuán tartományban. Kína ugyanis Tibet tartományon kívül még két másik kínai provincia között osztotta fel a régi Tibet keleti területeit. A másik tényező, hogy bár minden hangzatos kommunista ideológiába van csomagolva, Kína birodalmi politikát folytat Tibetben. Kína ugyanis nem nemzetállam, bár a han lakosság az ország teljes lakosságának 92 %-át alkotja - miután a mandzsuk asszimüálása már több mint fél évszázada befejeződött. A kínai „magterületek” az ország keleti részeiben helyezkednek el és ezek alkották a kínai birodalmak központi területeit, ahonnan nyugati, déli és északnyugati irányba terjeszkedtek. Ha a központi birodalom erős volt, évszázadokon át kiterjesztette ellenőrzését a periferikus mongol, délkelet-ázsiai vagy éppen tibeti területekre. Ha a központi hatalom meggyengült, a perifériák feletti kínai ellenőrzés is megszűnt. Érdekes, hogy Kínának az európaiak, különösen a britek megjelenéséig, a 18. századig nem kellett komoly geopolitikai konkurenssel szembenéznie a tágabb Kelet- és Közép- Ázsiai térségben, tehát a perifériák feletti uralom csakis a központ stabilitásán múlott. Ez a sajátos geopolitikai helyzet mind a mai napig hatással van a kínai stratégiai és külpolitikai szemléletre (nem véletlenül hívja magát az ország saját kínai nevén, Csung-kou-nak, azaz Központi Birodalomnak). Tibetben tehát - csakúgy, mint a tőle északra fekvő Turkesztánban - hagyományos kínai birodalmi politika folyik. Hosszú távon Peking a térség teljes asszimüációjára törekszik, amit erőteljes betelepítési hullámokkal támogat. A tibeti fővárosban, Utasában már több kínai él, mint tibeti. Egyébként Utasában sétálva első látásra feltűnik, hogy két város él egymás mellett: a régi, tibeti óváros, ahol kínait alig látni és a csak kínaiak által lakott újváros, amely egy Közép-Nyugati amerikai városra emlékeztet. A tibeti és a kínai városrész közötti választóvonal egyébként az az út, amely a híradások képein úgy szerepel, mint a mostani zavargások egyik fő helyszíne. A vidék viszont még etnikaüag döntő mértékben tibeti. Tibet Kína általi beolvasztásának legfőbb akadálya az erős tibeti kulturális-vallási öntudat, amelyet nem volt képes-eddig - megtörni sem a kommunista ideológia, Mao kulturális forradalma, sem a nagyon erős kínai demográfiaijelenlét. Számszerűleg a tibetiek ldsebbségbe kerültek saját hazájukban, de kulturális öntudatuk fennmaradt. Legnagyobb tragédiájuk a globális stratégiai helyzetben gyökerezik. Nincs olyan nagyhatalom, amely abban lenne érdekelt, hogy Peking elveszítse ellenőrzését perifériái felett, és hogy ez a nagyhatalom még hajlandó is legyen ennek érdekében szembeszállni Kínával. Sem az Egyesült Államok, sem India nem kockáztatja kapcsolatait Kínával a tibeti függetlenség érdekében. Bár az USA-ban a republikánusok inkább hajlanak Tibet felé, ez számukra is sokkal inkább emberi jogi és vallásszabadságot érintő kérdés, mint stratégiai. Hiába fogadja esetleg Bush elnök a dalai lámát, Washington soha nem száll szembe Kínával Tibet miatt. Hiába ad India otthont a dalai lámának és az emigráns tibeti kormánynak, Delhi számára nem reális opció a Tibet miatti indiai-kínai konfliktus. A stratégiai kalkulációkban ez úgy szerepel, hogy egy üyen konfliktusban az amerikaiak és az indiaiak is biztosan sokkal többet vesztenének, mint nyernének. Márpedig nincs az a nagyhatalom, amelyik ilyen képlet esetén a konfliktusos opciót választaná. Ennek következménye, hogy bármennyire brutális lesz is a kínaiak fellépése Tibetben, a nemzetközi közösség nem megy tovább a formális tiltakozásoknál. Márpedig, ha a Birodalom úgy érzi, hogy veszélybe kerül ellenőrzése a perifé- riákfelett, akkorvisszavág... KOMMENTÁR A recesszió árnyékában GÁL ZSOLT A nemzetközi pénzpiacokon bombaként robbant a hír, az amerikai kereskedelmi és befektetési bank, a JP Morgan240 millió dollárért (ebből 30 milliót az amerikai központi bank, a Fed ad hitelbe) megvásárolja a patinás Bear Stearns brókerházat. A vételár mindössze egytizede a cég korábbi aktuális tőzsdei értékének, a Bear Stearns nagyon nagybajban lehetett, minden bizonnyal a csődtől mentették meg. A múlt hét pénteki tőzsdei zárásig már jókorát zuhant részvényeinek árfolyama, mintegy 46%-kal 30,85 dollárra esett, miután a vezetői elismerték, jelentősen romlott a pénzügyi helyzetük. A JP Morgan azonban mindössze két dollárt fizet egy részvényért az alku szerint! Ráadásul a Fed vezetősége késő estébe nyúló hétvégi ülésén határozott a sürgős cselekvésről (erre 1979óta nem volt példa), amit nem is egy kereskedelmi, hanem egy befektetési bank (vagy brókerház) megmentéséért fizet (erre meg 1960óta nem volt precedens). Az események mégj óbban megerősítik a nemzetközi pénzpiacok azon aggodalmát, hogy az ingatianlufi kipukkadásának következményeit nyögő amerikai bankrendszer súlyos problémákkal küzd, és még most sem nagyon látni a lejtő végét. Egyre több szakértő gondolja úgy, hogy az EgyesültÁllamok gazdasága már recesszióba süllyedt. Az biztos, hogy az építőipar visszaesett, az eladatlan lakások száma rekordokat döntöget, az ingatlanárak a legtöbb régióban jelentősen csökkentek. Egyre több eladósodott tulajdonostól veszik el a pénzintézetek a házukat, mert képtelenek fizetni a jelzáloghiteleket. Ezek a házak tovább növelik az eladásra váró ingatianok számát, és tovább csökkentik a lakásárakat. Aggasztó, hogy azoknak, akikjelzáloghitelt vettek fel mintegy 6%-aje- lenleg is késikahavi törlesztőrészletek fizetésével. Ennél is rosszabb, hogy9milliórabecsülika„negatív tulajdonnal” rendelkező háztartások számát (ezeknek a házuk piaci értéke alacsonyabb, mint a jelzálogkölcsön, amit törleszteniük kell). Eközben februárban 63 ezerrel visszaesett a foglalkoztatottak száma, a fogyasztás kezd visszaesni, egyszóval minden trend egy gazdasági visszaesés kezdetét jelzi. Itt jön a képbe Európa és Ázsia, mindenekelőtt Kína. Elvüega gyengélkedő amerikai gazdaság miatt szintén rekord-alacsonyra esett dollárárfolyam miatt jelentősen megkellene lódulnia az így sokkal olcsóbbá váló amerikai kivitelnek, másrészt a stagnálás miatt vissza kellene esni a nyersanyagok, főleg a kőolaj árának. Ez Európával és a világ számos más régiójával szemben némüeg működik is, az amerikai kivitel növekedése 2006vége óta meghaladja a behozatal emelkedését, az óriási keréskedelmimérleg-hiány csökkenőben van. Emellett az olcsó dollár miatt dübörög a turizmus is, 2007-ben az idegenforgalom pozitív mérlege megduplázódott, megközelítve a 18 milliárd dollárt. Csakhogy az európai gazdaságok nem annyira erősek, hogy a világgazdasági növekedés motorjává váljanak. Inkább az a veszély fenyeget, hogy az öreg kontinens nagy gazdaságai fél- vagy egyéves késéssel követik az USA-t a recesszióba vagy stagnálásba. így minden szem Ázsiára, főként Kínára szegezódik. Csakhogy a kínaijüan árfolyamát akormány nem hagyja jelentősen felértékelődni, gyengüljön bármennyire is a dollár, ajüanjórésztvele együtt gyengül. Kína így továbbra is olcsó árukkal tudja elárasztani az amerikai és avilágpiacot. Ami ennél is nagyobb baj, a hatalmas birodalom nyersanyagok utáni csülapíthatatlan étvágya rekordmagasságokba emelte és ott is tartja a nyersanyag- és energiaárakat. A kínaiakat az új gyarmatosítók szerepében feltüntető brit The Economist rámutatott, hogy Kína fogyasztja el a vüág disznóhúsának és cementjének felét, a megtermelt acél harmadát, az alumínium egynegyedét. Akínai nyersolaj- vagy szójabab-behozatal az elmúlt nyolc évben 35-szöré- sére nőtt. így szó sem lehet a nyersanyagárakjelentős csökkenéséről, ez azonban azt is jelenti, hogy az amerikai és európaijegybankok képtelenek kamatcsökkentésekkel úgy harcolni a recesszió ellen, hogyne kockáztatták az infláció elszabadulását. A megoldást a jüan nagyarányú felértékelése és a kínai növekedős jelentős lefékezése jelenthetné, ami aligha várható el a pekingi kormánytól, ráadásul ezzel az egész világ a stagnálás állapotába kerülne. A Vereckei-hágónál állítólag kivégzettek egyetlen csontszilánkját sem találták meg Az életre kelt mítosz MTl-HÁTTÉR A múlt hét végén a Vereckei-há- gón, a magyar honfoglalási emlékjel közelében ünnepélyes keretek közt letették annak az emlékműnek az alapkövét, amellyel a magyar csapatok által 1939-ben ott állítólag kivégzett 600 ukrán gárdistának állítanak emléket, miközben még soha senki nem állt elő semmiféle bizonyítékkal a feltételezett tömegmészárlásról. Kárpátalján 1996-ban jelent meg az ukrán nacionalista sajtóban az első beszámoló arról, hogy a Ve- reckei-hágón 1939-ben lengyel katonák több száz olyan galíciai (lengyel állampolgárságú) ukrán gárdistát végeztek ki, akiket az onnan több mint 100 kilométerre levő Husztra (a rövid ideig fennállt önálló kárpátaljai ukrán állam székhelyére) bevonuló magyar csapatok fogtak el és adtak át a lengyel hatóságnak a velük történt összecsapások nyomán. A hír megjelenése előtt kezdte el építeni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KM- KSZ) a honfoglalás mülecentená- riumára szánt emlékművet. Az egykor hipotézisként lábra kelt laphír sokszor módosult, ami jól nyomon követhető a kárpátaljai ukrán nacionalista sajtóban. Az ungvári Szribna Zemlja hetilap 1997. szeptemberében már azért követelte a kárpátaljai hatóságtól a torzóban maradt emlékmű lebontását, mert annak helyén a „magyar Horthy-hadsereg katonái 400 ukrán hazafit végeztek ki”. A ungvári Szribna Zemlja-Feszthetilap 1998. júniusában indítványozta a honfoglalási emlékmű „civilizált eltávolítását”, mert ott 1939 tavaszán a „magyar és lengyel elhárítás emberei Huszt környékén elfogott ukrán ellenállókat végeztek ki”. A nacionalista Ruh szervezet lapja, a Karpatszkij Holosz 1999. decemberében azt írta: „az atrocitásokra nincs bizonyíték, de az emlékmű ellen tiltakozók erkölcsi, keresztényi kötelessége, hogy szakértők bevonásával megtalálják és újratemessék a gárdisták maradványait”. A Karpatszkij Holosz 2000. február 9-én címoldalán számolt be arról, hogy „elkezdik a Vereckei-hágón a kutatást azoknak az ukrán ellenállóknak a földi maradványai után, akiket 1939-ben végeztek ki a Kár- pát-Ukrajnát elfoglaló magyar csapatok”. Az azóta eltelt nyolc évben az állítólag kivégzettek egyetlen csontszilánkját sem találták meg. A mértékadó kijevi Zerkalo Nyegyeli hetilap január 26-i számában Sólyom László és Viktor Juscsenko kárpátaljai találkozója kapcsán az állítólagos kivégzésekről leszögezte: „vitatott a kérdés, tudtak-e a magyarok arról, hogy mi vár a (Vereckénél 1939-ben) kitoloncolt ukránokra, de hogy a kivégzésben nem vettek részt, az történelmileg megállapított tény”. Az Ukrajnában újabban minden fenntartás nélkül hangoztatott ve- reckei tömegvérengzésről a kérdés legismertebb kutatója, Mikola Véges történész, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora az ungvári internetes hírújságnak, a zakarpat- tya.net.ua-nak a hét végén kifejtette: ,Amikor 1939-ben Kárpát-Uk- rajna vereséget szenvedett, előfordult, hogy a magyarok ukrán gárdistákat adtak át a lengyeleknek, és hogy a Vereckei-hágón voltak kivégzések. Történészként nem tudom megmondani, ezek helyileg hol voltak, ehhez ásatásokat kellene végezni, hiszen egyetlen levéltári okmányunk sincs, csupán emberek visszaemlékezései vannak. Mivel olyanok maradványairól van szó, akik elpusztultak, a feltárásra pénz és idő kell. Nem tudom egyértelműen megmondani, hol voltak a kivégzések. Ugyanezt tudom elmondani a kivégzett gárdisták számával kapcsolatban is”. FIGYELŐ Mélyponton a brit Munkáspárt Néhány napon belül már a második országos közvélemény-kutatás mutatja, hogy egy hónap alatt negyedszázados mélypontra zuhant a kormányzó brit Munkáspárt támogatottsága,. a konzervatív ellenzék népszerűsége pedig évtizedek óta nem mért ütemben emelkedik. A The Guardian megrendelésére készített márciusi felmérés szerint a Labourra a választók 29 százaléka adná voksát; ez ötpontos esés a múlt havihoz képest. A toryk 42 százalékon állnak. Ezzel a Konzervatív Párt előnye a februári 3 pontról 13-ra emelkedett. Ilyen mértékűjobboldali vezetést Margaret Thatcher volt konzervatív kormányfő utolsó, 1987-es választási győzelme óta nem mértek Nagy-Britanniában. A Munkáspárt támogatottsága a legalacsonyabb azóta, hogy a The Guardian és az ICM közvélemény-kutató 1984-ben elkezdte a havi kimutatások közlését. A felméréshez fűzött elemzésből kiderül, hogy a választók nem bíznak a sűrűsödő gazdasági bajok eredményes kormányzati kezelésében. Ä márciusi felmérésben jelzett támogatottsági megoszlás egy parlamenti választáson hatalmas toiytöbbsé- get eredményezne az alsóházban: a jobboldal legnagyobb pártja 355 mandátumot szerezne, 160-nal többet a jelenleginél, a Labour-frakció létszáma viszont 352-ről 214-re olvadna. Az ICM-elemzés szerint ahhoz, hogy a Gordon Brown vezette Labour a következő választásokon is szilárd alsóházi többséghez jusson, mindazon szavazóknak a Munkáspártra kell voksolniuk, akik a 2005-ös választáson így tettek. (mti)
